Mint motivátor.

Amióta végigcsináltuk Nejjel azt a bizonyos életmódváltást, kifejezetten figyelek a súlyomra. Tudom, mekkor szenvedés volt egyenesbe hozni, eszem ágában sincs még egyszer átélni azt a folyamatot.
Ez az elmélet.
Amikor másfél évvel ezelőtt eltört a lábam, minden felborult, nyilván ez is. A gyógyulás során nem volt mozgás, ellenben hatalmas igény volt kényeztetésre, mert egyébként érfelvágás lett volna a vége. Aztán amikor már tudtam mozogni, jött a dilemma: a bal lábam olyan csenevész lett, mint egy darab bot, erre bizony izmot kellene tapasztani, csakhogy kalóriadeficites életmód mellett nincs izomtömeg-növekedés. A végén az lett belőle, hogy a testsúly rendberakása csak harmadik prioritást kapott: legyen rendben a mozgás, legyen rendben az erőnlét, aztán jöhet minden más. Ez jelen esetben 13 kiló leadását jelenti: ennyi ugrott fel a másfél év alatt.
Nem kevés.
Most, hogy itt van a hirtelen nyár a tavaszban, elővettem a régi bringásfelszerelést: sztreccs rövidnadrág, feszülő pólók.
Szafaládé.
Komolyan, úgy néztem ki a tükörben, mint egy joviális, enyhén hátrafelé görbülő szafaládé.

És azóta ezt használom motivátorként. Annyira kiábrándító volt a látvány, hogy azóta nem kell mást csinálnom, mint kimondanom a szót: szafaládé. Szafaládé.
És már szó nélkül megyek ki futni és eszem a zöldségeket.