Egy kedves ismerősöm hívta fel rá a figyelmemet, némi hezitálás után regisztráltam is. Az időzítés szándékosan sem lehetett volna rosszabb, emiatt a hülye urológiai probléma miatt március elseje óta tartósan el vagyok tiltva a kerékpározástól (friss hír: úgy néz ki, húsvétkor lejár a bünti), ugyanezen okból most járok a második antibiotikum kúrámban, azaz a találkozón pont a közös bringázásból és a sörözésekből maradtam ki. A lényegből. Ettől még elmentem, persze, nézegettem a többiek bringáit, ittam az alkoholmentes sörömet (a guminő a kocsiban várt melegvízzel feltöltve), hallgattam a tűz mellett a többiek évődését, sztorizgatásait. Így sem volt rossz, de erősen úgy éreztem magamat, mint egy kívülálló: mégsem mehettem oda mindenkihez, hogy tudod, én is bringás vagyok, képzeld, vannak bringáim is otthon, sőt, videózgatok is… csak most éppen a prosztatám…

Szombaton volt a főműsor, erről hoztam képet is.

A művelődési házban ültek ki egy hosszú asztal mellé a hazai csomagos bringás turizmus kiválóságai.

  • Kis kitérő: sokat gondolkoztam, hogyan is utaljak erre a csoportra. Egyfelől kétségen kívül olyan emberekről van szó, akik elhivatottan járják a világot a bringájukkal, sőt, Balázs esetében az emberfeletti jelző sem túlzás. Másfelől az is igaz, hogy a hazai bringás turizmus bővebb, rajtuk kívül is akadnak elképesztő emberek elképesztő teljesítményekkel (néhányan meg is jelentek a találkozón), viszont ők radar alatt repülnek: nem készítenek útifilmeket, nem gyártanak fényképes beszámolókat. Nem közismertek, nincs rajongói táboruk, csak tekerik a pedált. Szóval a fenti képre úgy kellett volna valahogy hivatkoznom, miszerint ott ült néhány kiváló bringás túrázó, akik _emellett_ remek útifilmeket, úti beszámolókat is gyártanak a túráikból, azaz egyfajta – jó értelemben vett – sztárok.
  • És hát az asztal sem volt elég hosszú. Látszik, hogy a moderátor sem volt akárki, emellett jobbról és balról is egy-egy nagy név kamerázott, illetve volt, aki késés miatt nem fért már oda az asztalhoz. Maga a kérdés-felelet produkció kicsit akadozott, de a szünetekben volt idő bőven spontánul dumálni, na meg este a Roseland tanyán is. (Én mondjuk hamar elmentem aludni, nem éreztem magam jól, de ez már az én nyomorom.)

    Végül, ha valaki nem ismerné az írásban megemlített figurákat:

    Moderátor:
    Biciklis Józsi

    Az asztalnál balról jobbra:
    Szabó Krisztián (Szabadság láncok között)
    Bártfai-Renner Mónika (velovetour.hu)
    Steinherr József (Steni)
    Velekei Balázs (Passo)
    Brin Gábor (Bringázni mentem)

    Jobb oldalon, a haj területén kihívással küzdő szinesmezes ember:
    Áfonya

    Bal oldalon, a képen nem látható, de egyébként szorgosan kamerázó ember:
    Pötyi (és a Keksz)

    Késés miatt a hátsó sorba szorult, de a kivetítőre azért kikerült:
    Hajja Attila (Euro-Velo túrák)

    Később elóadást tartó ember:
    Szilágyi Hágómászó András

    Cobranco éppen nem ért rá.