Van rá magyarázat

Csak nem lehet elmondani.

Egy régi, negyven évvel ezelőtti sztori jutott eszembe. Veszprémben voltam kollégista. A szinteken közös zuhanyzó és közös vécé volt, külön helyiségekben.
Mentem zuhanyozni, ahogy akkoriban szoktunk: jó nagy törölköző a derekamra csavarva, más ruhanemű semmi. A tusolóban ledobtam a törcsit és már majdnem megnyitottam a csapot, amikor észleltem, hogy pisilnem kell. Na most valószínűleg nem árulok el nagy titkot, a fiúk jelentős többsége ilyenkor szívbaj nélkül belepisil a fülkében a lefolyóba. Csakhogy itt nem volt fülkénként lefolyó (valójában fülkék sem voltak), egy közös lefolyó volt, azt meg azért már nem vállaltam be. Törölköző vissza, átsétáltam a vécére. Itt viszont problémába ütköztem: egyik kézzel tartanom kellett volna a törcsit, a másikkal félrehajtanom… és hát nagyon kellett volna egy harmadik kéz. Végül kinyitottam az egyik fülke ajtaját, rádobtam a törölközőt és végre szabad volt a pálya.
Na ekkor lépett be a vécére László. Elsőre ledöbbent, aztán térdcsapkodós röhögéssel távozott, odakint harsányan ujságolva, mit látott.

Esélyem sem volt elmagyarázni, mi történt. Hogy nem a magamutogatási vágy tört ki belőlem és nem, nem pucéran mentem végig a folyosón a vécéig.
Egyszerűen vannak esetek – attention span ide, vagy oda – amikor el kell hajítani messzire Occam borotváját és elhinni, hogy nem a legegyszerűbb magyarázatok az igazak, hanem a komplikáltabbak. Még akkor is, amikor túl hosszúak és túl összetettek ahhoz, hogy pár tőmondatban el lehessen magyarázni.