Az egyik leglehetetlenebb küldetés az, hogy csak úgy spontánul beszélgetésbe elegyedj egy vadidegennel. Mégis, hogyan? Mit mondjak neki, ami ránézésre nem hülyeség, amivel nem égetem be magam? Hiszen nem is ismerem. Sőt, ő sem ismer engem.
A lényeg az, hogy mindegy. Úgyis minden hülyeség lesz. Nincs olyan garantált nyitómondat, amely után a megszólított térdre borul az áhitattól. Menj oda és mesélj el neki egy érdekes tényt. Vagy mond azt neki bátran, hogy a kankalin sötétben virágzik. Ha visszakérdez, hogy pardon?, akkor meséld el neki, hogy a szomszéd utcában láttál egy veterán autót, amelyik pont úgy nézett ki, mint a Keménykalap és Krumpliorr film záró részében Páger Antal autója, neked pedig egyből a film egyik híres mondata jutott eszedbe, amely után kiváncsi lettél, ki ismeri ma ezt a titkos jelszót? És – tadamm – már beszélgettek is. Hogyan lesz tovább? Ha az illetőnek van kedve beszélgetni veled, akkor szabadon folytatjátok. Ha nem lesz kedve, akkor undorral köp egyet és elfordul. De ebben az esetben semmilyen nyitómondattal sem értél volna célba.