Huh, ez megint nem lesz rövid.
Szóval a Brooks nyereg. A. Nyereg. 1866 óta létezik a Brooks bőráru manufaktúra és mivel Mr Brooks igencsak korai kerékpárosnak számít és elege lett abból, hogy szálkás fanyergekben ültek az akrobaták, így nekiállt a saját műhelyében bőrnyerget fabrikálni. A Brooks bőrnyereg gyakorlatilag egyidős a kerékpározással, az első tényleg bringás nyereg. Azóta is manufaktúrában nyomják és bár a céget felvásárolta a Selle, de volt annyi eszük, hogy semmihez sem nyúltak hozzá. Így a Brooks a mai napig egy legenda, ezen belül pedig a B17 a nagy klasszikus.
Ezt mind tudtam már decemberben, amikor elkezdtem felszerelni a hosszútávú túrázásra szánt bringámat. El is kezdtem nézegetni a Brooks nyergeket. Nyilván a fanatikusok agyba-főbe dicsérték, de én a fanatikusokat nem tartom mérvadónak. Érdekeltek a hátulütői is. Voltak.
– A legfontosabb hátrány, az, ami egyben a legnagyobb előny is: a bőr. Nagyon leegyszerűsítve: ha veszel egy akármilyen nyerget, akkor be kell törnöd, ami azt jelenti, hogy hozzá kell idomítani a popsidat. A bőrnyereg esetében pont fordított a folyamat: a nyereg idomul a hátsódhoz. A felhasználók véleménye alapján kábé kétszáz mérföld (320 km) a betörési távolság, utána van egy örök életre szóló, pont hozzád illő nyerged. Eddig oké. Csakhogy a bőr kényes anyag. Például nem bírja a vizet. Meg kiszárad, repedezik. Nekem eddig nem volt olyan túrám, amelyen legalább egyszer ne áztam volna el. Mit kezdek ilyenkor a nyereggel? Oké, lehet hozzá vásárolni nyeregtakarót. (Keményebb arcok színes fürdősapkát húznak rá. A linkelt videót egyébként érdemes teljesen is végignézni, a csajszi elmutogtaja mindazt, amiről lentebb írok.) Sőt, azt is olvastam, hogy ezzel a huzattal bringázni is lehet, de ezt már túlzásnak tartom. A Brooks ad hozzá speciális kenőcsöt, ezzel kábé félévente át kell kenni, ez valamennyire impregnál is a víz ellen, meg nem hagyja kiszáradni a bőrt. Mindemellett a nyereg alján van egy csavar, azzal utána lehet feszíteni a bőrt, ha kezdene megereszkedni.
Nos, mindebből látszik, hogy habár a Brooks nyereg csodás és kényelmes, meg egy legenda, de rendesen foglalkozni kell vele és semmiképpen sem olyan ridegen tartott embereknek való, mint amilyen túrákra én számítok.
– A másik pedig a súlya. A hagyomány szép dolog, de ami egykor még elment, ma már necces. Nem kell grammhuszárnak lenni, hogy egy átlagos bringás felszisszenjen a félkilós nyereg láttán.
Szóval ezeken töprengtem a karácsonyfa mellett. Van ugyan egy kompromisszumos megoldás, a C17-es nyereg. Ez hasonló fazon, mint a B17, de nem bőr a bevonata, hanem valami spéci gumi. Azaz vízálló és gondozásmentes. Már majdnem meg is rendeltem, amikor egy kicsit utánaolvastam és a különböző tesztoldalak egyetértettek abban, hogy ez ugyan nem rossz nyereg, de a ‘nem bőr’ kategóriában vannak nála sokkal jobbak is, akár még olcsóbban is. A Brooks… az bőr. Ami nem bőr, az nem is az igazi.
Ebből jött az, hogy vettem egy Fizik Aliante Gamma Kium nyerget, amely ugyan szuper kényelmes volt, de egy napnyi tekerés után véres sebet dörzsölt a gáton lévő érzékeny felületre (no pressure relief channel), aztán lecseréltem a Selle San Marco Allroad Open Fit CFX nyeregre, mely szintén vízhólyagot puszilt a hátsómra, majd 220 kilométer után kidurrantotta és ebből is seb lett. Ekkor már lett volna kedvem abbahagyni a kisérletezést, de aztán úgy döntöttem, teszek még egy próbát egy Brooks nyereggel.
Erről van szó. Beavatottak láthatják, hogy ez nem a klasszikus B17, hanem egy módosított változata (egykor Imperial B17 néven futott, most B17 Narrow Carved), amelybe belevágtak egy lyukat, védendő az érzékeny részeket. (A Fizik nyeregnél derült ki, hogy nekem erre szükségem van.)
És most ezt a nyerget nyúzom. Az eddigi tapasztalatok alapján elmondható, hogy ha a kényelmet nézzük, akkor a Brooks nyereg egy teljesen más ligában focizik. Elképesztően kényelmes. Az eddigiek sem voltak rosszak, de ez tényleg más kategória. Viszont egy idő után ez is odapakolja a vízhólyagot a popsimra. Mondjuk nagy meglepetést nem okozott, én is éreztem, hogy nem ülök stabilan, izgek-mozgok a nyeregben, innen csak idő kérdése, mikor lesz belőle vízhólyag. Igyekeztem úgy beállítani, hogy ne mozogjak, de egyszerűen olyanok a felületek (szivacsos sztreccs alsónadrág vs bőr ülés), hogy csúsznak egymáson. Most Nej módszerével ügyeskedek: minden bringázás után bekenem magam bepanthennel, aztán reggelre eltűnik a vízhólyag, bringázás után meg visszajön… és így tovább. Aztán egyszer remélhetőleg megkeményedik a seggem.
Recent Comments