Legalábbis az évnek. Legalábbis szakmai vonalon.

Utoljára ott engedtem el a fonalat, hogy volt a tisza-tavi egyhetes kajakozgatás, egy nagyon hosszú, nagyon fárasztó sorozat végén. Vége lett, én pedig laza sóhajjal csuklottam bele a forgószékembe. Vége a túrázgatásoknak, innentől már csak meló, melócska, punnyadunk a székben, videókonferenciázgatunk, mint minden más normális ember.
Aha.
Még tavasszal piszkálgattam az IQJB-t, hogy indítsunk már M365 Messaging tanfolyamot. Ez jó nekem, mert rá leszek kényszerítve, hogy megtanuljam és jó a cégnek, mert megjelenik egy új hús az étlapon, pénz, habzsidőzsi. Ki is írták. Senki nem jelentkezett rá. (Pontosabban, többször is ki lett írva és egy kitartó jómunkásember mindig jelentkezett is, csak hát egy ember kevés egy tanfolyamhoz. Két emberrel nullszaldós, ahhoz, hogy látható nyereség is keletkezzen, négy ember kell.) Így teltek a napok.
Aztán közvetlenül a kajaktúra előtt írt rám a tanfolyamszervező leányzó, hogy van kilenc(!) jelentkező, üssünk le egy időpontot. Miközben a munkahelyemen is már várták, hogy visszamásszak a fedélzetre. Gyorsan átfutottam az anyagot, megegyeztünk, hogy soron kívül kapok egy laborelőfizetést (nem vagyok MCT, nem jár ingyen), végül belőttünk egy időpontot, két héttel a kajaktúra utánra.

Elhagytam a tökömet.

Pokolian alul lett tervezve. A tananyag megtanulása volt a legkevesebb. Nem szívesen minősítem más emberek produktumát, de ez a tananyag elég harmatos volt. Ennél már csak a labor volt harmatosabb. Egy új tanfolyam megtanulásánál mindig az a legnehezebb, hogy be kell osztani, melyik diánál mit is kell mondani. Hogy ne rohanjunk nagyon előre, hogy hagyjunk időt a megértésre és az egésznek legyen valamilyen elfogadható íve. Na, itt semmi ilyesmi nem volt. A tananyag összehajigált KB cikkekből állt, a diákba pedig belevágták az egyes cikkek fejezeteinek a címét, függetlenül attól, hogy lehet-e róluk mondani valamit, vagy sem. (Egy többoldalas táblázatról például nem sokat lehet.) Végülis a két hét leginkább azzal telt el, hogy feltápoltam a ppt-ket, meg összeszedtem tanítható anyagokat is.
Megvolt a tanfolyam. Lement. Fogalmam sincs, hogyan sikerült. Az online oktatásnak ez a legnagyobb átka. Nem látod a hallgatókat. Még azt sem tudod, hogy ott ül-e a gép előtt? Ébren van, vagy alszik? Ha felteszel egy aktivizáló kérdést, élőben nem bírják ki a csendet és valaki előbb-utóbb mond valamit, ezt kell felerősíteni és utána már a többiek is megszólalnak. Online mindez úgy néz ki, hogy felteszem a kérdést, egy perc néma csend, majd… anyway, nézzük a következő diát.
Mindegy. Megvolt. Nem köveztek meg, az IQJB kifizette az oktatói díjat, olyan nagy baj nem lehetett.
Én viszont nem bírtam ülni a fenekemen. Egyrészt ugye az IQJB nagyon boldog volt. Ez egy nagyon nyereséges tanfolyamra sikeredett. Én pedig ebben a két hétben annyira beleástam magam a témába, mint még soha. Logikusan adódott, hogy kiharcoltam magamnak egy vizsgavócsert.
Egy hónappal későbbre. Ez úgy ránézésre elégnek is tűnt. Még talán soknak is.
Nos, éppen, hogy elég lett.

Így, a vizsga után, végre elengedve magamat, bort kortyolgatva, SBB-t hallgatva, nagyon ráérek. Elmesélem, hogyan néz ki nálam a felkészülés.

Az eleje egyéni. Vannak lehetőségeim, ki is szoktam ezeket használni. Oktatóként hozzáférek tanfolyamok anyagaihoz, ebből át tudom venni elsőre az anyagot. Ha neadjisten oktatom is, akkor nyilván sokkal mélyebben kell átvennem, sőt rendszeresen belenyúlkálok a ppt-kbe is.
Na most, a vizsgához ez kevés. Igen. ha úgy gondoltad, hogy elmész egy tanfolyamra, majd azzal a tudással, amit ott felszedtél, elmész vizsgázni… mérlegeld egy kicsit, hogy még az oktató is kevésnek érzi a tudását a vizsgához.
A következő fázisban nagy elszántsággal neki szoktam ugrani a Knowledge Base-nek, vagy ahogy most nevezik, a Dokumentumtárnak. Jó tudni, hogy a tananyag KB cikkekből, illetve blogokból lett összeválogatva. A vizsgakérdések jelentős része is visszaköszönt, és bármilyen meglepő, nem csak KB cikkekből, hanem blogokból is. Szóval ezeket az írásokat át kell olvasni. Olyan mélyen, amennyire az időd engedi. Az egy hónap kevés volt mindenhez, de ahhoz elég volt, hogy kis híján szétdurranjon a fejem.
A legvégső lépés a felkészültség tesztelése. Lekaptam két darab 5-10 kérdéses free sample dump-ot (fúj), a válaszokat nyilván nem fogadtam el, egyszerűen csak végiggondoltam a kérdést, ha kellett, utánaolvastam egy kicsit, a lényeg úgyis az, hogy szokjam a légkört, a kifinomultan aljas kérdéseket.
Ennyi.
Ebbe a hónapba sokminden nem fért bele. Gyakorlatilag semmi. Az élet ment, csapásokat kaptunk, csapásokat osztottunk (megírom), jöttek kismacskák, ezekkel nyilván foglalkozni kellett, a maradék idő viszont a felkészülésről szólt.

És akkor nézzük végre magát a vizsgát.

Ha valaki elmesélné ezt a sztorit, simán lehülyézném. Utána meg lehazugoznám. Húsznál több MS vizsgám van, de ilyen még sohasem történt velem. Elképesztő.

A vizsga maga négy részből áll: könnyű kérdések, nehéz kérdések javítási lehetőség nélkül, case study-k kilométeres szövegekkel, végül gyakorlati vizsga éles laboratóriumban. (Jelen esetben egy M365 tenantban.) Az időmenedzselés kiemelten fontos, mert nincs túl sok idő.

Nekiugrottam. Jó tempóban vettem az akadályokat. Végül eljutottam a laborig. Érzésem szerint jókat válaszoltam és még volt 35 percem. Ez elég kell legyen.
A labor konkrétan úgy nézett ki, hogy a vizsgaszoftverből felkapcsolódok a tenant M365 admin képernyőjére. Egy kis ablakban jelennek meg a megvalósítandó feladatok.
Elindítottam a labort. Megjelent a nulladik feladat. (Jelentkezzek be ezzel a névvel, meg ezzel a jelszóval.) A tenant admin felület helyett viszont csak egy kövér error jött. Én meg csak néztem, mint Rozi a moziban. Ha leokéztam a hibaüzenetet és megpróbáltam volna belépni – a fekete semmibe – újra feljött a hiba. Ezen kívül már csak egy Exit gombom volt, de az a labor – és értelemszerűen a vizsga végét jelentette. Houston, we have a problem. A vizsgahelyiséget nem lehet csak úgy elhagyni, meg rajtam kívül még vizsgáznak négyen, most hagyjam itt a gépet? De más lehetőségem nem volt. Kimentem, szóltam az instruktor leányzónak, hogy baj van. Bejött, nézegette egy kicsit, majd lehajolt és kikapcsolta a gépet. Nem ám leállítjuk a Windowst, meg ilyen matyó cifrázások, kikapcsolta. Bennem még dolgozott a vizsgaadrenalin, amikor láttam, hogy mit csinál, kispriccelt a vér a fülemen. Átült egy másik géphez, elindította, ide kattintott, oda kattintott, majd helyet cseréltünk, elindítottam újra a vizsgát… és oda tett be, ahol voltam. Jé. Csak éppen a kövér error is ugyanott volt.
Fejvakarás.
Maradjak itt. Utánaérdeklődik.
Én meg ültem a székemen, mint Obi van, amikor az ajtó miatt nem bírt nekirontani Darth Maulnak, kezembe támasztottam a fejemet, lehunytam a szemeimet és igyekeztem semmire sem gondolni.
Tíz perc múlva intett a leány, hogy menjek ki.
Szóval az van, hogy most le kellene zárnom a vizsgát. (Mi???!!!) A végén a feedback mezőbe írjam bele, hogy mi történt. Ők regisztrálnak egy case-t az oktatócégnél. Kivizsgálják és nagy valószínűséggel kapni fogok egy új lehetőséget.
Az összes bicska kinyílt a zsebemben.
Már jó tempóban megcsináltam a vizsga háromnegyedét. Szerintem jól. Semmi garancia sincs arra, hogy azokkal a kérdésekkel, melyeket az új vizsgán kapok, lesz-e ilyen szerencsém. Aztán ott van a formaidőzítés. Erre a napra hegyeztem ki, hogy harapós legyek, motivált, ne egy lehangolt zöld kupac takony. Meg eleve úgy éltem meg az utolsó két hónapot, hogy lemegy a tanfolyam, lemegy a vizsga és vége. Az, hogy itt, december környékén lógjon a fejem felett egy vizsga, valami, ami erős feszültségben tart, a fene tudja meddig, teljesen elfogadhatatlan gondolat volt számomra.
Győzködtem a leányzót. Biztos van az oktási cégnél egy telefonszám, egy emailcím, vagy chat. Próbáljunk meg valahogy most dűlőre jutni. Végül felhívta a helpdesk telefonszámát. Húsz perc várakoztató zene. Direkt amerikai hívás. Szívtam a fogamat. Eleve ingyen kaptam a vizsgalehetőséget.
Végül felvette egy krapek. Az instruktor csajszi próbálta elmagyarázni a helyzetet, de amikor oda jutott, hogy mit tapasztaltam, akkor megállt a tudomány. Azt ugyanis ő nem tudta, csak én. Intettem neki, átvettem a telefont. Bemutatkoztam és elmondtam, mit történt.
Kurvára nem lett volna szabad.
Visszaadtam a leánynak a telefont, a túloldalról pedig úgy lebaszták, hogy még a vakolat is elkezdett repedezni a mennyezeten. Hogy soha, semmilyen formában sem képzelhető el, hogy a vizsgázó, vizsga alatt közvetlen kapcsolatba kerülhessen a helpdeskkel. Hogy el sem hagyhattam volna a termet. Hogy vizsga alatt a kezembe sem vehettem volna mobiltelcsit. (Azt már nem is mondtuk, hogy bent a teremben screenshotoltuk a gépet.) Majd amikor a hapsi lenyugodott, beindult a hibakeresési folyamat. Az egész úgy kábé egy órán keresztül tartott. Hogy milyen állapotban voltam? Ne is kérdezd. De az instruktor csajszi is többször tépte a haját. Végül többszöri ki/bekapcs és távoli bejelentkezés után abban maradtak, hogy a gépen valószínűleg erőforrásproblémák vannak (tény, a gép gyengébb volt az előírt minimum konfignál), szóval… hjaj… zárjuk be a labort, írjuk be a feedback rovatba, mi tőrtént, adjunk be egy ticketet… és majd valamikor meg kell ismételnem a vizsgát.
Kardbadőlés.
Írtam már, hogy én ezzel a vizsgával nem akartam a továbbiakban foglalkozni, írtam, hogy ránézésre szerencsés kérdéseket kaptam. Azt még nem írtam, hogy ennek milyen lesz az optikája. A cégnél a csoportomban mindenki tudta, hogy vizsgázni megyek, és ilyenkor két válasz van: sikerült, vagy nem. Minden más csak magyarázkodás, amire senki nem figyel.
De hát ez van. A leányzót megkértem, hogy jöjjön be velem, fényképezze le a képernyőt, majd utána videózza le az egészet. Azt, ahogy reprodukálom a hibát, illetve azt, ahogy lezárom a vizsgát. Hogy a négy másik vizsgázó hogyan élte meg, hogy az oktatóközpont egyik oktatója és az instruktor csajszi vadul screenshotolnak, miközben elvileg még csak mobiltelcsi sem kerülhetne be a terembe, nem tudom. Végül feljött az ‘eggészen, de egészen biztos, hogy ki akarsz lépni?’ gomb és miután rákattintottam, egy egész képernyőnyi sikoltás jött fel, hogy ’ember, be sem léptél a laborba!’, de ez már csak a tőr megforgatása volt a szívemben. Kiléptem.
A vizsgán ilyenkor nem tudod, mi van. Nincs tűzijáték a képernyőn, meg ilyenek. Az ember félpercig, egy percig még üldögél, nézi az üres képernyőt, majd összeszedi magát és kisétál a nyomtatóhoz. Most is így történt, csak most ketten sóhajtoztunk a monitor előtt.

És most itt, a történet ezen pontján, gondoljuk végig, mire számíthattunk? Volt-e valaki a történelem során annyira badass, hogy teljesen kihagyta a vizsga gyakorlati részét? Egy 130 dodós vizsga gyakorlati részét? Vajon mi történik ilyenkor?

Kisétáltunk. A csajszi kivette a papírt.
– Te, Józsi, átmentél.
– Mivamivamiva?
– Itt van a papíron. Sikerült a vizsga.
– Hihihihahahhuhuhu.

De tényleg sikerült. Méghozzá nem is olyan lécrezgősen, hanem 842 ponttal.
A 900-ból.

Addig oké, hogy hazafelé bementem a kedvenc rétesboltomba. Az is oké, hogy beugrottam egy pékségbe és vettem bureket. Meg az is oké, hogy felavattam az új borhűtőt (megírom) és azóta kicseréltem az SBB-t Zappára.

De gondolj bele. Ebben a vizsgában a nagy mumus a gyakorlati rész. Azt senki nem tudja elmesélni, az mindenkinek egy olyan élmény, amellyel ott szembesül először. Könnyű? Nehéz? Lehetetlen? Laza? Szőrözős? Nem tudni. Para. Én pedig most egyszerűen elsétáltam a Final Boss mellett.
Ja, és hogy mennyire erős ez a Final Boss? Képzeljük el, hogy én vagyok egy személyben az OnPrem és az Online Exchange Isten és nem tudok hibázni. Ekkor van 58 pont a laborban. Ha viszont hibázgattam azért, akkor még ennyi sem.
Vicces.