Month: April 2017

Vasárnap: kajak

Ez a kajak nem teszi egyszerűvé, hogy megszeressem.

Ma álltak úgy a csillagok, hogy egy hosszabb túrán is kipróbáljam. Szigetcsépről indulva meg akartuk kerülni az Angyali szigetet, majd vissza.

2017-04-30 11.20.03

2017-04-30 11.29.00

Mire számítottam?
Először is arra, hogy a beszállásnál a kutya sem lesz. Ezzel a háttámlával, spricóval még nem teszteltem a beszállást, ráadásul idén még a rutinom is elég rozsdás, a térdemről nem is beszélve. Viszont már a kajakban úgy képzeltem, hogy az első tétova húzások után megindulok, mint a villám és pillanatok alatt eltűnök Nej elől a horizonton. Majd mosolyogva érkezek vissza, kiszállok, iszok egy sört, és az akkor végre megérkező Nejt kisegítem a kajakból.
Ehhez képest mi történt?
Sokan voltak a parton. Rohadt sokan. Odaszerveztek a két strandröplabda-pályára valami sportnapot, a kajakokat is csak durva kerülővel tudtuk levinni a partig. A beülés egyből ment, a két próbakörben még remegtem, de utána megszoktam a kajakot. Mehettünk. Aztán a vége az lett, hogy az én pulzusmérőm 113-as átlagot mutatott, Nejé 90-et. A végére annyira elfáradtak a kezeim, hogy a parton a söröskorsót is alig tudtam felemelni. Amíg eveztünk, Nej ott bóklászott mellettem és tíz percenként összekapaszkodtunk, hogy pihenjek. A három órából kettő pokoli kínszenvedés volt.

Ja, és csak Szigetszentmártonig jutottunk le.

Durva.

Az őszi kísérletnél ugye az történt, hogy 25 perc után derékig elzsibbadtam, úgy vonszoltam vissza magam a strandig. Azóta történt egy ülés/háttámla csere, nappaliban másfél órát tesztelve a zsibbadás, mint probléma megszűnt. Ma nem is zsibbadtam.
Görcsöltem.
A háttámlát valami olyan borzasztóan állítottam be, hogy rosszabb lett, mintha nem is lett volna. Se megtámasztani nem tudtam magamat, se hátradőlni. Az első óra után mindkét combom begörcsölt, a hasizmom pedig csak annyit mondott, hogy kakuk. (Pedig valamikor határozottan volt, de úgy látszik az évek alatt elfogyott.) Nem akarlak untatni, hogy a maradék két órában milyen látványosan szenvedve eveztem vissza. Borzalmas volt. Motorcsónak szerencsére nem jött, de a pihenésre tökéletes stégzónát meg sem lehetett közelíteni, ugye háromnapos hétvége, jó idő, minden stégen lógott egy horgász. (Az egyiknek így is beleakadtam a damiljába.) A víznek határozott sodrása volt, ez visszafelé be is jelentkezett, ráadásul egész idő alatt egy kellemetlen keleti szél fújt, mely egyből be akart vinni a nádasba, ha pihentem volna. Habár zsibbadásról szó sem volt, de az eredmény hasonló lett: hiába éreztem minden testrészemmel a kajakot, de a combjaimmal nem tudtam sem betámasztani, sem nekifeszülni a kajak oldalához, pusztán a hasizmom – lábtámasztás nélkül – meg az első óra után már nem tudott segíteni a jó evezési technikában, így kénytelen voltam végig karból evezni. Ezért fáradtam ki, mint a disznó.
Nej meg mosolyogva pancsikált mellettem.

Feladni persze nem adom fel… csak most már nem az ülés a fő csapásirány, hanem a háttámasz.
Egyszer csak jó lesz.

Vigyor+

Oké, lehet, hogy az előző poszt linkjei mégsem magyaráznak meg mindent.
Akkor nagyon röviden a történet.
Mézes Pali – teljesen legálisan – szerzett egy kajaktervet. Egy olyan kajaknak a tervét, mely végül nem került gyártásba az eredeti helyén. Pali ezt a kajaktervet átdolgozta, mondhatni adaptálta a magyar viszonyokra. Innentől lett jó a kajak nem csak tengerre, hanem a Balaton speciális viszonyaira is. Ebből a kajakból készült tizenkettő, az első kettő fából, a többi kevlár-karbonból. Kifejezetten sikeres kajak lett, gyors volt és ehhez képest stabil.
Tavaly összel ebből a sorozatból vettem meg a 07-es sorszámút. (Ez annyiban különbözött a többitől, hogy a Rábához lett igazítva, hiszen akinek kellett, az ott versenyzett.)
Időközben Palinak elege lett az egész töcskölős munkából, befejezte. A terveit eladta Kabai Gyurinak, azaz a Kape cégnek.

Hittük is, nem is, hogy lesz belőle valami. És lett. A Kape kihozta a kajakot Mistral550 néven. Egy kicsit átdolgozta, került rá gyorstároló, hátsó kötélzet, a kormány is profibb lett egy kicsit, de a hajótest maradt.

Ennek szólt a vigyor. Egyrészt örültem, hogy ez a jó kis kajak nem vész el. Másrészt… képzeld el, hogy megveszel egy manufaktúrából származó egyedi autót, melyből 12 van összesen a világon, aztán később az autó sorozatgyártásba kerül és ha nem is minden sarkon, de azért itt-ott találkozni lehet vele. Te viszont úgy nézel rájuk, hogy barátaim, ugye tudjátok, én egy darab történelemben ülök, ti viszont már egy szériadarabban. Ami persze nem rosszabb… de azért mégis más.

Szürke rendszám

Nem akarok beszélni róla.

Na jó, mégis.

Először olvasd el ezt a két cikket:

Most mutatok egy képet.

IMG_20160605_163350

Utána nézzük meg egy kicsit az előzményeket.
Április 1-ig volt egy joghézag a szabályozásban.

  • Sem a hátsó rendszámodat, sem a hátsó lámpádat nem takarhattad el, még 1%-os mértékben sem.
  • Nem nyúlhattál a hátsó rendszámodhoz: nem szerelhetted le, nem rakhattad át máshová.
  • Magyarországon rengeteg gyártó bevizsgáltatta, engedélyeztette, azaz teljesen hivatalosan árulhatta az autó végébe szerelhető kerékpártartókat.

Na, ezt add össze. Megveszed – típustól függően – 20-100000 forintért az eszközt… és a hatályos szabályozás alapján egyből dobhatod is a kukába, mert _nincs legális mód_ a használatára. Hiszen hiába van az utánfutóra szerelhető változat úgy kialakítva, hogy a világítás ki lett vezetve egy panelre, melyen van helye rendszámtáblának is, hiába vehetsz a másik fajta, a hátsó ajtóra szerelhető tartó mellé külön egy panelt, mely gyakorlatilag ugyanezt tudja, a rendszámtábládat nem szerelheted le az eredeti helyéről. Harmadik rendszám nincs. Matt.

Szerencsére a józan ész nem halt ki teljesen, ha mégis átraktad a rendszámtáblát, a rendőrök nem cseszegettek. Értékelték, hogy szeretnél szabálykövető lenni és fontosabbnak tartottad a közlekedésbiztonságot (hátsó lámpák) és az ellenőrizhetőséget (rendszám), mint egy baromarcú szabályozást. Mindemellett teljes biztonságban nem lehettél, mert ha olyan rendőrbe futottál bele, akit pénzbetakarítási céllal küldtek ki posztolni, akkor az simán megvághatott.

Na de itt vannak az új idők. 2017 április 1-től életbe lépett az új szabályozás.
Bár ne tette volna.
Le kellett akasztanom a nappali faláról egy képet, hogy legyen hol falbavernem a fejemet.
Baromság. Őrület. Szűklátókörűség. Ha ezt nem egy kerékbelsőben lakó mongolidióta, autista, a társadalomtól teljes izolációban élő ember találta ki, akkor én vagyok az elmebeteg.
Olyan szinten semmi köze sincs a valósághoz, hogy elképesztő. Már csak abba gondolj bele, hogy úgy szüntettek meg egy joghézagot, hogy rögtön csináltak négy újat. Akinek esetleg mégis lehetősége nyílt a legalizálásra, azt meg szanaszét szopatták. Hogy érezze a törődést.
Nem akarom lelőni a poént, nekem sikerült. Ehhez pusztán 10000 forintra, hat órányi ügyintézésre és egy ember laza hozzáállására volt szükségem. (Elméletileg ugyanis abba a körbe tartozom, akinek – szigorúan alkalmazva a jogszabályt – _nem lehetett volna_ legalizálni a felszerelését.)

A hat óra alatt volt időm elgondolkodni, és azt hiszem, megtaláltam, hogyan születhetett egy ilyen elképesztően használhatatlan szabályozás. Akinek el kellett volna készítenie, vagy hülye volt, vagy lusta, vagy mindkettő, de inkább nem csinált új szabályozást, hanem elővette a _vonóhorgokra_ vonatkozó szabályozást, majd egy ctrl+h kombinációval kicserélte a ‘vonóhorog’ szavakat ‘kerékpártartó’-ra. Nem foglakozva azzal, hogy a két dolog ég és föld.

Elmagyarázom.

  • Műbizonylat. A vonóhoroghoz kell. Ott értelme is van, ne lehessen bármilyen kókányolt szart felszerelni, hiszen súlyos utánfutókat is húzhatnak vele. Mi történt? A kerékpártartókhoz is előírták a műbizonylatot. Olyan kerékpártartókhoz, melyeket előtte már bevizsgáltak, hogy egyáltalán árusítani lehessen. Olyan kerékpártartókhoz, melyekre egész Európában érvényes minősítés, illetve engedély tartozik. Nos, nekünk ez nem jó, nekünk magyar műbizonylat kell. Ugocsa non coronat.
  • Műszaki vizsga. Igen, jól látod. A vonóhorognál ez is logikus, meg kell vizsgálni, hogy tényleg jól lett-e felszerelve, majd bevezetik a forgalmiba, hiszen az autó tartósan bővítve lett. De egy sima, fel- és leszerelhető kerékpártartónál? Hát ki volt az az eszetlen barom, aki ezt kitalálta? Ez még akkor is nonszensz, ha nem kell teljesértékű műszaki vizsgát végigcsinálnod, hanem a helyi szleng szerint Szemle Adatváltozás Céljából a procedúra neve. El kell menned egy vizsgaközpontba (nem ám akárhová, csak a 27 kinevezett központ egyikébe, ezekből Budapesten konkrétan kettő van és az egyik a Mozaik utca, ahol ne is számíts könyörületre) és ott formálisan végig kell csinálnod egy teljes vizsgát. (Formálisan, mert a vizsgálat ugyan annyiból állt, hogy a hapsi megnézte a tartót, megnézte, hogy működnek-e a lámpák, lefényképezte a rendszámot és a motorszámot… és ennyi. Csakhogy az adminisztrációs várakozás simán volt 3 óra.)
    Gondold végig ennek a következményeit. Összefotózzák a kerékpártartót a kocsival. A kerékpártartó adatai _belekerülnek_ a forgalmidba. Ha másik kerékpártartót akarsz használni, akkor újra végig kell csinálnod a szemlét. Ha másik autón akarod használni ezt a kerékpártartót, akkor szintén. Persze ez mind plusz pénz, plusz idő. Mondom még egyszer: olyan termékről van szó, melyeket legálisan megvehetsz a boltban és legálisan felszerelhetsz az autódra. Mintha a Wunderbaum tipusát kellene állandóan aktualizálnod a forgalmidban egy félnapos vizsgával és 10e forinttal.
  • Ahol nagyon kilóg a lóláb: a tetőre szerelhető kerékpártartókat senki sem baszogatja. Simán kókányolhatsz szögvasból csomagtartót magadnak, simán rakhatsz rá valami ezerforintos vályus kerékpártartót, akár ötöt is, tiéd a pálya. Senkit nem érdekel, mennyire masszív, mennyire biztonságos. (Sajnos a tető használata nálunk a kajakok miatt nem jöhet szóba.)

És akkor ömlesztve még néhány baromság.

  • Gondold el, mit érezhetnek azok a kölcsönzők, ahol a bringa mellé kerékpártartót is lehetett bérelni?
  • Elméletileg csak a tompított/féklámpa világítást és az indexet kell kivezetni, a ködzárófényt és a tolatólámpát nem. _De ha olyan paneled van, amelyiken ki lett építve a helye, akkor azoknak is működnie kell!_ És itt jönnek a nagy bulik. Ugyanis a panel csatlakozóját a vonóhorog aljzatába dugod, melyben nincs benne a tolatólámpa. Hogy az is ott legyen, ahhoz igencsak bele kell nyúlnod a pénztárcába, olyan 30-40e forint mértékben.
  • Aki már látta, az szerint a szürke rendszám félhomályban olvashatatlan. Megvilágítva nyilván nincs.

Viszont van egy dolog, amit semmiképpen nem szabad felhánytorgatni. (Azért írom, mert sokan ezért is balhéznak.) A lámpának és a rendszámnak látszania kell. Pont. Ez mindenképpen méltányolható elvárás. Tehát nem mondhatod azt, hogy azért vettél direkt ajtóra szerelhető tartót, mert nincs vonóhorgod… ha felrakod a bringákat és azok takarják a lámpákat, akkor külön panel kell, mely számára meg kell oldanod a vonóhorgos elektromos aljzat kiépítését.

Oké. Akkor most elmesélem, hogyan történik ez tőlünk nyugatabbra. Tehát már Ausztriában is.

  • Elmész a boltba és megveszed a kerékpártartót. Mivel ezek egész Európára vonatkozó engedéllyel rendelkeznek, semmi dolgod nincs velük.
  • Elmész vagy a hivatalba, vagy a szervízbe és kérsz egy harmadik rendszámtáblát. Ugyanis arrafelé egy autóhoz három rendszámtábla jár, melyet bármikor kiválthatsz. Van olyan szervíz, ahol ott, helyben le is gyártják.
  • A harmadik rendszámtáblát beleteszed vagy a kerékpártartóba, vagy a külön panelbe.
  • Természetesen a kerékpártartókat simán csereberélheted az autók között, nyilván figyelve a helyes rendszámra.

Ennyi.
Ugye élvezed, hogy ez az izzadtságszagú magyar bürokrácia mennyi energiát öl bele, hogy érezzed, foglalkoznak veled?

A végére a mai nap, naplószerűen.

09:00 Munka helyett nekiálltam utánaolvasni, hogyan is vannak pontosan a dolgok.

09:45 Nagyjából összeállt a kép. Egyelőre bringával indultam neki, hogy minden résztvevővel egyeztetni tudjak. Először egy Thule márkakereskedésbe mentem. (Lehet ezért morogni, én maximálisan bízok a Thule termékekben és hajlandó vagyok megfizetni a minőségért a némileg borsos árakat.) Nos, a kereskedő finoman szólva sem volt képben. Makacsul kitartott amellett, hogy a szürke rendszám nem kötelező, simán át lehet rakni az eredeti rendszámot, a Thule meg egyébként is fasza termékeket gyárt, senki nem kekeckedik velük. Meg egyébként is, a tartóra nem kell műbizonylat, ha a világítótesten van E jelzés (ez az univerzális európai műbizonylat, ez az erősebb, ezt elfogadják nálunk is műbizonylatnak; ha csak engedélyezve van, E jelzés nélkül, az kevés), akkor a kettő egy egységet alkot, melyet el kell fogadnia mindenkinek. Próbáltam meggyőzni, hogy ez nem így van, de valójában mindegy volt, hiszen ekkor már eldöntöttem, hogy veszek egy panelt. (Azt így is, úgy is vennem kellett volna.) Aztán majd bizakodok. (Van a Decathlonnál is egy panel, sokkal olcsóbban, de azon nincs E jelzés. Én meg úgy voltam, hogy legalább az egyiken legyen.) Bankkártyát nem fogadtak el (márkakereskedés :), így félrerakattam.

10:00 Eeredetileg úgy gondoltam, hogy elmegyek a megszokott szervízbe. Két hete csináltam új műszakit, 04.21-től érvényes, talán bele lehet suppasztani ezt a módosítást. De közben utánaolvastam és kiderült, hogy a Vas Gereben utcai állomáson elég rugalmasak, van esélyem. Vettem ki pénzt, hazabringáztam, majd kocsival vissza a Thule boltba.

10:20 A kereskedő becsületére legyen mondva, ez alatt az idő alatt körbetelefonált, nyomozott, és mindenben nekem adott igazat. A helyzet az, hogy az E jelű termékekkel nincs semmi gond, a többinél pedig a Thule felvette a kapcsolatot a jogalkotóval, hogy barátaim, mi a fasz kell még nektek?
Megvettem a panelt.

10:35 Hazamentem, felszereltem a bringatartót, felszereltem a panelt. Volt némi gubanc a bekötésekkel, egyáltalán nem volt magától értetődő, de mivel véges számú lehetőségről volt szó, végül összejött. Felhívtam a Vas Gereben utcai állomást, nem kell bejelentkezni, hatig vannak nyitva, szóval hajrá.

10:50 A Vas Gereben utca megtelt. Mivel valaki – kerékpártartóval felszerelve – éppen bement a sorompón, utánaszöktem. Kizavartak. Parkoljak le kint. Mondtam már, hogy megtelt az utca? Végül találtam helyet, valahol a rák farkán.

11:10 Bementem az irodába. Ügyfélirányítás, sorszám-automata nuku. Tömeg annál inkább. Olvasgattam a feliratokat, de mintha nem is magyarul lettek volna. (Ekkor még nem tudtam, hogy ami nekem kell, az a Szemle Adatmódosítás Céljából, de ha tudtam volna, sem mentem volna vele semmire, mert ilyesmi nem volt kiírva.) Viszont az kiderült, hogy a második emeleten is van ügyfélszolgálat. Besaccoltam az egyik ablakot, megvártam, míg lefogy a sor, majd odamentem megkérdezni a némileg morcos hölgyet.
– Csókolom, kerékpártartó, szürke rendszám. Ide kell majd jönnöm?
– Nem érek rá. Üljön le.
– Csak annyit mondjon, hogy ide kell-e várnom?
– Üljön le.
Hát, jó. Leültem. Aztán öt perc múlva intett, hogy mehetek. Beadtam a papírokat.
– Másfél óra – közölte.
– Ha annyi, hát annyi.
Nagyjából én is ennyire saccoltam, de nem gondoltam volna, hogy ez csak az előzetes papírmunka. (Odakint százméteres kocsisor állt a vizsgaépület előtt.)
Közben csak úgy dőltek be az emberek. Aztán megint szólítottak, kaptam egy stóc papírt és hogy menjek a pénztárhoz. Laza tíz méteres sor. De egyszer csak elfogyott. A hölgy beszkennelte azt a papírt, melyet a másik ablaknál nyomtattak. Fizettem.
– Ezzel a papírral menjen el a portára, ott kap egy pecsétet. Azzal bejöhet. Majd megmondják, melyik sorba álljon.

12:30 Pecsét megvolt. A panel is. (Végig azon izgultam, hogy valaki lekapja, hiszen csak két tépőzár tartja.) Bementem a sorompón. Senki nem mondta, hová álljak. Szerencsétlenkedtem 3 percet a sorompó mögött, aztán vállat vontam és beálltam a sor végére.
Hamarosan jött egy pacák, hogy rossz sorban állok. (Ez az egy volt.) Tolassak ki és menjek át egy másik sávba. Bizonytalanul intettem hátra, ahol már álltak mögöttem, de kitolattatták az egész sort. Átálltam a másik sorba, ahol senki nem volt előttem és előre tudtam gurulni az állomásig. A másik sorból dühös arcok meredtek rám. Voltak köztük bringatartósok is, szépen.
Nem éreztem túl jól magam. Oké, hogy elől vagyok, de ebből a sávból csak úgy tudok bejutni, ha befurakodok a sorba. Fogalmam sem volt róla, hogy megtehetem-e. Megkerestem a biztost, aki éppen egy másik autóssal foglalkozott. A szituáció akkor sem lett volna kellemes, ha kedves emberről lett volna szó, de egy mogorva, pokróctermészetű fazon volt. Néhányszor beszólt, néhányszor megalázott, aztán mondta, hogy üljek be az autómba. Semmi több. Beültem.
Öt perc múlva odajött és elkezdte vizsgáztatni a cuccot. Ugyanolyan pokróc modorban. A végén már csak nyeltem egy nagyot és igyekeztem minimálisra szorítani a kommunikációt. Viszont a pacák nem foglalkozott semmivel, nem érdekelték a bizonylatok, meg az E számok, nem zavarta a pluszban felrakott prizma sem (elméletleg nem lehetett volna ott), fényképezett, adminisztrált, majd átküldött az állomás túloldalára. Tegyem le a kocsit, menjek a 4-es ablakhoz.

13:00 Tegyem le a kocsit, jó vicc. Meg sem lehetett mozdulni, annyi autó volt. Odajött egy irányító, azt javasolta, várakozzak a sorompón kívül. De hát ott sincs hely. Végül egy eldugott parkolóban kiszúrtam egy zsebkendőnyi helyet, becentiztem az autót.

13:20 4-es ablak. Persze megint nem tudtam, hogy jelentkezni kell, vagy szólítanak. Odamentem az ablakhoz és vagy 5 percig fixíroztam az ügyintézőt. Nem nézett fel. Ebből levontam a következtetést, hogy szólítani fognak. Leültem. Kábé félóra múlva szólítottak. Kaptam egy újabb adag papírt.
– Következő állomás? – kérdeztem.
– Okmányiroda.

14:00 Természetesen rosszul dekódoltam. Elmentem egy kormányhivatalba, pedig tudhattam volna, hogy az okmányiroda az a kormányablak. Kidobtak. Elmentem a jó helyre. Ügyfélgép. Sorszám.
Hurrá, csak heten vannak előttem.

14:45 Leültem az ügyintézőhöz.
– Szürke rendszám – közöltem.
Bólintott. Öt perc alatt elvégezte a papírmunkát. Fizettem.
– Három hét múlva kész lesz a rendszám.
– Értesítenek?
– Nem. Csak jöjjön be.

15:15 Újra itthon. Leszereltem mindent, elcsomagoltam. Kész. Győztem.

És valamikor még azt hittem, hogy a magyar Hajózási Szabályzatnál nincs nagyobb baromság, legalábbis kajakos szemmel. De, van. És ez a kerékpártartós nem egy idejétmúlt, elavult szabályozás, nem, ez egy vadonatúj, friss. 2017 április elsejei.

Megint erdő

Ahogy megjött a tavasz, a Pilisi erdőgazdaság megint őrült vehemenciával esett neki a Halomi erdőnek.
Csak éppen most két újdonság is van.

Az egyik, hogy most a Gloriett lakópark/lakótelep melletti úttal határos erdőrészt vágták ki. És ez hirtelen nagyon sok ember számára lett feltűnő. Látják azok is, akik nem járnak napi rendszerességgel az erdőben és nyilván látják azok is, akik a lakótelepről csak futni járnak ki, hiszen a futópálya széléig vágtak. Az, hogy három éve egyre nagyobb és nagyobb területeket csapnak ki, azt eddig csak azok tudták, akik rendszeresen csavarogtak az erdőben.

Rengeteg, most már járhatatlan, de valamikor nagyon hangulatos erdőrészletet tudnék mutatni. Tarra vágták, majd hagyták, hadd tomboljon az akác. Be is nőtte a terepet, úgy, hogy ma már járhatatlan. Volt egy részlet, melybe hetente kijártam egy metszőollóval és igyekeztem fenntartani a kedvenc ösvényemet. Nem voltam egyedül, ahogy láttam, még valaki kijárt ide, ugyanezért. Abban az erdőrészben ez az egy ösvény maradt fent.
Ja igen, hivatalosan a beígért irtások helyén új ültetések lesznek. Ezt ígérték. Eddig összesen egy, azaz 1 helyen láttam új ültetést. Akácot.

Mondhatnám, hogy talán így már lesz végre egy elég nagy tiltakozó tömeg, mely nyomást tudna gyakorolni az önkormanyzatra, az erdőgazdaságra, az államra, szóval mondhatnám, de…

A második hír egy újságcikk: Óriási erdőirtások jönnek. Ugyan az újságot a szélsőséges hangvétele miatt nem túlságosan kedvelem, de jelen cikk nagy része átvétel az MNO-tól, némi helyi aktualizálással, szóval ezzel a cikkel semmi baj sincs.

Remélem, még nem etikátlan ekkorát idézni az írásból.

A Magyar Nemzetnek Gálhidy László, a WWF Magyarország Erdővédelmi Programjának vezetője elmondta, hogy tervezet egyik legkritikusabb pontja, hogy csökkenne a folyamatosan erdővel borított területek aránya.
A törvény az állami erdőgazdaságok esetében előírja, hogy mekkora területen nem szabad tarvágást végezni, ezen lazítana az új szabályozás. Gálhidy szerint a törvény elfogadásával 30 ezer hektáron végezhetnek majd ismét tarvágást, olyan területeken, ahol eddig nem volt szabad. Sőt: a folyamatos erdőborítást úgynevezett „átmeneti üzemmóddal” is biztosítani lehet, tehát egy-egy erdőt kisebb méretű tarvágásokkal lehet felszabdalni, az új törvény szerint egy ilyen terület mégis „folyamatosan erdővel borítottnak” minősül majd.
Budapest XVIII. kerületének a közepén található az 500 hektárt elfoglaló Péterhalmi erdő, amely a sokszor éles lakossági tiltakozások ellenére már eddig sem mentesült a méretes tarvágásoktól. Az önkormányzat két évtizede próbálja saját kezelésbe venni az erdőt, amelynek a szabadidős és sportcélú fejlesztéseire az évek során százmilliókat költött, de a Pilisi parkerdő ellenállásán rendszeresen elbukott a szándékuk. Így a minden évben ismétlődő faírtás megakadályozására sem volt a helyi hatóságnak eszköze. Ha az előkészített törvényjavaslat átmegy, előtérbe kerülnek a fakitermeléshez kötődő gazdasági érdekek, így az eddigiekhez mérten is nagyobb területeket fognak a Péterhalmi erdőből letarolni a lánctalpas buldózerek.

Nos, ennyi. A két hír együtt nem sok jóval kecsegtet.
Csak tudnám, hogy a jelenlegi kormány miért gyűlöli ennyire a fákat.