Month: September 2015

Hát, hülye viccei vannak a véletlennek. Vagy nevezzük nyugodtan Sorsnak, vagy akár Univerzumnak.

Ja, nem. A véletlen, az véletlen történéseket jelent. Az Univerzum viszont egy rosszindulatú ribanc.

Kábé két éve küzdünk a darazsak ellen. Ezerrel. Erdő szélén lakunk, minden évben megpróbálnak megtelepedni nálunk a gyapjaspillék, a mezei poloskák és a mindenféle darazsak. Az első kettővel már feladtuk a harcot (irtjuk, ahogy tudjuk, de már nem háborúzunk), ellenben a darazsak mások. Ezen a fronton nem szabad visszavonulni.
Minden tavasz úgy kezdődik az udvaron, hogy a szerszámtároló faházat telefújom darázsirtó méreggel. Ettől függetlenül kábé júniusig csak úgy lehet kinyitni az ajtót, ha előtte a kulcslyukon beküldök egy adagot. Barna szobájában az ablakpárkány alatt egy komoly boly gyűlt össze, két évig harcolt velük, idén nyáron lett tünetmentes.
Csak sajnos más helyeken idén nyáron jutottunk el odáig, hogy kezelhetetlen lett a helyzet. Lyukat fúrtak a földbe, a vakolatba. A vakolat mögött elképesztő telepeket hoztak létre. (Spray-vel tesztelgettem, egy-egy kisérlet után 20-30 dolgozó repült ki.) A hol dekorációnak, hol esővédőnek felrakott falécek alatt ennél is nagyobb telepek jöttek létre. Utánaolvastam és azt írták, hogy a spray ilyenkor csak látszatkezelés: a boly belsejében a királynő folyamatosan szarja ki a petéket, azaz hiába irtjuk a dolgozókat, maximum azt érjük el vele, hogy a kolónia agresszívebb lesz. De a királynő attól még tojik.

És ehhez add hozzá, hogy én ahhoz a 4%-hoz tartozok, akik allergiásak a darázscsípésre. És azt is add hozzá, hogy a munkahelyem kint van az udvaron. A darázsfészkek mellett. Szóval profit hívtunk, kijött, lekezelte, elsőre nem sikerült teljeskörűen, majd jön megint, aztán valami majd csak lesz.

Mindeközben, ebben a környezetben, éveken keresztül sikerült megúsznom darázscsípés nélkül. Oké, hogy mind a lakásban, mind a padláson, mind az udvaron le van rakva öt méterenként egy nagy hatótávolságú darázsirtó spray, de tény, eddig megúsztam.

Hétfő délelőtt be kellett mennem az anyacéghez egy megbeszélésre. Jó az idő, naná, hogy bringa. Beöltöztem, elindultam. Erre pár kilométerrel arrébb berepült egy darázs a sisakom alá és első pánikjában teleszúrkálta a fejemet, legalábbis addig, amíg le nem kaptam a sisakot. Utólag azt mondom, hogy le kellett volna szarnom a megbeszélést, hazatekerni és lekezelni magamat. De utoljára húsz évvel ezelőtt csípett meg darázs és kiment a fejemből, hogy nálam ez mennyire durva. A Wekerle telep után már bokától fejtetőig viszkettem. A Lurdy háznál már bestresszelt a szervezetem, hányinger, gyomorgörcs, gyomorsav a torokban. A Kopaszi gátnál pedig kezdett elfogyni a levegő. Pont ekkor kerestek, hogy hol vagyok már? Megkértem a szervezőt, hogy kerítsen kalciumot. Sokat. Gyorsan. Végül csak eljutottam az épülethez, kaptam kalcium injekciót meg kalciumtablettát (kösz, fiúk), így valamennyire lenyugodtam. Igaz, végig vakaróztam a megbeszélést, de ha eddig elviselték, hogy néha bealszok, akkor ez sem lehetett gond. Itthon megint előjöttek a tünetek, 2*500 mg kalcium, fenistil, azóta elvagyok. Érdekes módon a bal szemem alatti rész dagadt be, most azon az oldalon gyk nem látok, de úgy egyébként rendben vagyok.

Az egészben tényleg a valószínűségek viszonya a furcsa. Ha valaki azt mondja, hogy itthon, az udvaron megcsíp egy darázs, szó nélkül elfogadom. Elképesztő mennyiségű helyi darázs van és a kóbor darazsak száma sem kevés. De azt, hogy bringázás közben, azon a pici szellőző lyukon keresztül pont be fog repülni egy darázs a sisak alá, kénytelen vagyok személyes rosszindulatnak értelmezni az Univerzum részéről.

Életem második szelfije.

Most már csak azt árulja el valaki, hogyan látnak ki a kínaiak ilyen kis résen?

Jó kis nyomozás volt. És még vidám is.

Az eset:

• A családi kulcstartóról eltűnt a kerékpárlakatom kulcsa. Amely egyébként rá van fűzve a személyes kulcskarikámra. Elég kritikus, mert sok helyre járok, ahol le kell zárni a bringát.

Előzmények:

• Az U lakathoz két kulcs jár. Az egyiket már régebben elhagytam. Másolni nem lehet (valami spéci kulcs), így most csak egy darab van belőle.
• Nemrég futottam bele egy akcióba. Ugyanezt a lakatot árulták féláron. Gyorsan vettem egyet Nej bringájára is. Mind a két lakatnak teljesen ugyanolyan, pirosfejű kulcsa van.

A nyomozás:

• Visszaemlékeztem. Egyszer odaadtam a lakatot a lányomnak, akkor leszedtem a kulcsot is a kulccsomómról. Megkérdeztem a csajszit, de úgy emlékezett, hogy visszaadta.
• Lementem alfába. Beugrott, hogy tényleg visszaadta, de lusta voltam visszatekerni a kulccsomómra, így csak rátettem ugyanarra a tartóra a családi kulcstartón, ahol a kulcskarikám is volt.
• Barna leadta szervízbe a motorját, ilyenkor Nej bringáját viszi el.
• Nej bringájának kistáskájában benne van az egyik lakatkulcs.
• A másik lakatkulcs Nej kulccsomóján van.
• Barna ezt nem tudta, ezért kivette a családi kulcstartóból az egyetlen pirosfejű kulcsot. A munkahelyén, ahol most gyakornokoskodik, viszont olyan a bringatároló, hogy nem kell zárni a kerékpárt.
• Azaz volt egy kulcs Nej bringájában, volt egy kulcs Nej kulcstartóján és volt egy kulcs Barna kulcstartóján. Mindannyian meg voltak győződve arról, hogy Nej lakatkulcsa van náluk.
• Én pedig habzó szájjal rágtam a kefét, hogy hol van a kulcsom. Mindenki azt mondta, hogy nála nem.
• Aztán tetemrehívás. Megkértem mindenkit, hogy adja ide a kulcsát, mert meg szeretném nézni, melyik lakatot nyitják. Szerencsém volt, elsőre kiugrott, hogy a kulcsom Barnánál volt.
• Ma felvettem azt a nadrágomat, melyet akkor szoktam bringázáshoz használni, amikor üzleti útra megyek. (Melegítőben azért már csak ne.) Erre kiesett a zsebéből egy pirosfejű kulcs. A negyedik.
• WTF?
• Kipróbáltam, nem nyitotta a lakatomat. Azaz Nejé. Az egyik kulcs az biztosan a bringa táskájában van, azaz nincs más megoldás, mint hogy Nej csak képzelte, hogy a másik kulcsa a kulcstartóján van. (Hasonlóan, mint ahogy Barna is csak képzelte, hogy Nej kulcsa van nála.) Kíváncsi vagyok, mit fog mondani a csajszi, amikor elkérem tőle.

És ennyi. Elég szépen összegubancolódtak a szálak, hogyan lett két kulcsból négy és hogyan tűnt el a kavarodásban az enyém, de pár hajszál kitépkedése után minden helyreállt. Nyilván, ha nem vagyok lusta és egyből visszafűzöm a kulcsot a kulcstartómra, akkor ma nem lett volna miről írnom.

A keresésben.

A kliencvenes évek vége felé, amikor a gyerekek még egészen kicsik voltak – és az MTV is még videóklippeket sugárzott – összeraktunk egy videókazettát nekik. Dallamos – de azért színvonalas – zenék, és ami legalább ennyire fontos volt, valami történetet – ha lehet vicceset – tartalmazó videóklipp. Jó lett, a kölykök szerették.
Azóta eltelt tizensok év és Barna nemrég kérdezte, emlékszem-e, mik voltak azon a kazettán. Mert annyira tetszett neki, hogy szívesen megnézné újra azokat a klippeket. Háát. Néhány egyből beugrott. Jelenleg olyan nyolcnál járok, biztosan több volt.

De az egyik találat több volt, mint bravúros. Nem emlékeztem a zenekar nevére. Nem emlékeztem a szám címére. Nem emlékeztem a zenére. Egyedül a klipp sztorija maradt meg, de az is csak nagyon foltokban. Hatvanas évek vége, fiúzenekar játszik egy étteremben, a tulaj vigyorogva járkál a vendégek között, a zenekar tagjai szemeznek a csajokkal, volt egy duci dobos, aztán megjelent a helyi menő srác, lenyomott a zenére egy menő táncot, végül lelépett a csajokkal, a dobos kölyök meg szomorúan nézett. Ennyi.

És ennyiből megtaláltam.