Month: September 2013

Go Pro

Rég volt már bitbányászás a blogon.

Van ez a Gopro Hero 3D Black kamera. Egész jó kis kamera lenne… ha meg lehetne benne bízni. De sajnos nem lehet.

A júliusi beszámolókban is írtam, hogy bizonyos esetekben a várt felvétel helyett egyszerűen csak üres feketeséget vett fel. Akkor még szerencsés is voltam, nálam volt a laptop, meg tudtam nézni a felvételeket és vissza tudtam menni az eredeti helyszínekre. De ez nincs mindig így, ráadásul nem is minden jelenet ismételhető meg.

Azt láttam, hogy amikor a távkapcsolóval kapcsoltam be, időnként valami olvashatatlan krikszkraksz – valami túlbonyolított ikon – jelent meg a kijelzőn. Ilyenkor újraindítottam, másodikra már jól indult. Viszont ekkor is keletkeztek fekete felvételek. Jobb híján utánanéztem a manuálban, és elképedtem. A krikszkraksz _nem_ a bekapcsolásra vonatkozott, hanem az _előző_ felvételre. Magyarul bekapcsoltad a kamerát, felvettél valamit, kikapcsoltad. A következő bekapcsoláskor – ami akár órákkal később is lehetett – a kamera észlelte, hogy az előző felvétel nem sikerült és ezt jelezte az ikonnal. A leírás szerint ha ekkor bármelyik gombot nyomom meg, akkor a kamera javítja a hibát. Én, a túlművelt, persze ilyenkor kikapcsoltam.
Szívtam egy kicsit a fogamat, ünnepélyesen megfogadtam, hogy legközelebb egyből elolvasok minden manuált, aztán kíváncsian vártam, innentől tudom-e majd javítani a felvételeimet.

Közben viszont kijött egy új firmware, és örömmel láttam, hogy az egyik újításnak esélye lehet arra, hogy megszüntesse ezt a kellemetlen jelenséget. (Protune módban csökkentették az átviteli sebességet, ha nem hipercsúcs kategóriás SD kártya van a gépben.) Elsőre úgy tűnt, hogy tényleg: a lecsófesztiválon minden felvétel sikerült, pedig ott aztán volt minden.

Így futottam neki a Balatonkarikának. Itt már megjelent néhányszor a krikszkraksz, de no bekaki, nyomkodtam az anybuttont. Háát… mit mondjak… nem javított az semmit: hat felvétel megint üres fekete lett. Ezek közül három pedig olyan volt, hogy kis híján sírva fakadtam, amikor észrevettem a hiányukat. Naggyon bele voltak képzelve a végső videóba.

Jó. A manuál nem segített, nézzük, mit mond a közösségi tudás. Gugli. A hivatalos gopro oldal persze megint alibizett. Azt írta, hogy az extra funkciókat – pl. protune – csak kivételesen jó SD kártyával lehet használni. Fel is sorolták ezeket, az ötből négyről még csak nem is hallottam. Pedig nem kispályázok, Class10-es Sandisk kártyáim vannak, de úgy látszik az ennek a kamerának gagyi. Ja, hogy miért alibi? Azért, mert amit írtak, az némileg ellentmond a tapasztalataimnak. Nálam ugyanis csak és kizárólag akkor jelent meg a krikszkraksz ikon, ha távkapcsolóval vezéreltem a kütyüt. Kézzel kapcsolgatva nincs semmi probléma.
Nem részletezem a teljes nyomozást, de végül a remény, hogy ez a feketeség javítható, meghallgatásra talált. (Valahol bíztam benne, hogy a datastream megvan, csak valami lezárás, esetleg csak néhány pointer hiányzik.) Itt van egy progi, ez nem csak a gopro sérült felvételeit, hanem mindenféle sérült videófájlt képes javítani. Egy próbát megért.
Tulajdonképpen siker. Előbújtak az elveszettnek hitt felvételek. Csak hát… a program morva drága. Az 5 visszaállításra jó licensz 30€ – ez nekem már egy kirándulásra is kevés – a korlátlan licensz pedig 100€. Azért ez… egy olyan programért, amelyre azért van szükségem, mert a méregdrágán megvásárolt kamera elcseszi a felvételeket… fájó. Szerencsére nem kellett megvennem. Az ingyenes demó a hibás felvétel felét állítja vissza, ezekből pedig ki tudtam vágni azokat a 15-20 másodperceket, melyeknek fontos szerepük volt a végső videóban.

De még nem járunk itt.

Meglettek az elveszett videók. Összerendeztem az anyagot a vágáshoz. Elindítottam a Premiere-t. Eljutottam az első javított videóhoz. A program kiakadt. De annyira, hogy onnantól semmilyen videót sem játszott le.
Hát, ezzel nem sokat jutottam előre.
A firmware mellett leszedtem a Cinepro utódját, a Gopro Studio-t is. Nézzük, az mit lép ezekre a felvételekre. Beolvasta. Lejátszotta. Sőt, át is konvertálta avi formátumba. Igaz kétszer akkora lett a fájl, de ezt már megette a Premiere. Mégiscsak meglesznek a hőn áhított felvételek.

Vágás. Ezt megint nem részletezném, két éjszakát csesztem el vele, de jól sikerült. Hajnal kettőre fejeztem be, elküldtem a gépet renderelni. Aztán reggel. Begyógyult szemekkel pislogtam az üzenetre: váratlan, felfoghatatlan, beazonosíthatatlan hiba. Anyád. Gép újraindít. (Ugye az Adobe driverek, szolgáltatások.) Renderelés újraindít. (A 25 perces videó összerakása kábé négy óra.) Három óra múlva újra feldobta az előző ablakot. Meg a talpát. Szerencsére nem a memóriába dolgozik, hanem diszkre, így látszott, meddig jutott. Mind a két alkalommal bitre pontosan ugyanakkora lett a két fájl. Hmm, lehet, hogy a nyersanyaggal van baj?
Megkerestem azt a részt, ahol elszállt a program. Naná, hogy pont ott lett vége az egyik javított felvételnek. Mármint úgy értem, hogy ez egy olyan vágás volt, hogy nem a javított felvétel közepéből vágtam ki egy darabot, hanem a végéből, azaz benne voltak az eredeti felvétel utolsó századmásodpercei is. Márpedig az már korábban is feltűnt, hogy mintha a javított anyagoknál az utolsó tizedmásodpercekben mindenhol bevillant volna valami szivárványszerű pixelsorozat. Gondosan megkerestem a vágáshatárt, majd töröltem az utolsó két képkockát. (Sokat nem akartam, mert akkor újra kellett volna vágnom az utolsó öt percet.) Újabb renderelés, hangos ‘mukodj, mukodj’ szurkolás… és igen, most már végigment az algoritmus.

Szóval összességében elmondhatom, hogy úrrá lettem a problémán. Nem volt sima menet, de sikerült a reménytelen felvételekből kihozni a maximumot. De ne mondja senki, hogy ez így normális.

Kinyaltuk a Balatont 03/02

És elkészült a videó is. Nem volt egyszerű, de erről majd később. Most egyelőre öröm és hejehuja. Egyrészt, mert legyőztem minden nehézséget, másrészt meg ez most tényleg jól sikerült. (Annak ellenére, hogy a Youtube képstabilizálója időnként gumilabdát csinált a felvételből.)

 

Bullshit reloaded

Elgondolkodtam BB kommentjén. Ő jelen volt az adott esetnél, a pontos helyzetértékeléssel soha nem volt gondja, ennek ellenére ő is bullshitnek minősítette a megjegyzést.
Először is lássuk azt a bizonyos mondatot:
“Kedves XY, szerintem amit mondtál, az egy kognitív disszonancia racionalizálása.”
Van még egy eltérés a sztoriban, a valóságban a beszélgetőpartner értette (biztos voltam benne, hogy érteni fogja), a társaságból viszont néhányan nem, illetve ha értették is, bullshitnek értékelték.

Az, hogy elgondolkodtam rajta, önmagában még nem érné meg, hogy új bejegyzésben foglalkozzam vele. Az eredmény, amit a gondolkodó gép kidobott, az viszont van annyira furcsa, hogy mégiscsak megírjam.

Elsőre egy rövid összefoglaló.

  • Az álláspontom az, hogy ha egy tudományon belül van egy egzakt, de röviden meg nem fogalmazható definíció, melynek a cimkéje idegen nyelvű és nem létezik elfogadott magyar nyelvű helyettesítője, akkor kénytelen vagyok ezt a cimkét használni, ha beszélgetés közben erről a dologról van szó. Ha tükörfordítok, akkor nem fogják érteni, miről beszélek. (Kényelmetlen gondolati ellentmondás? Visszafelé működő megbízott? Mi van?) (Az utóbbi a reverse proxy akart lenni.) Mivel nincs más értelmes lehetőségem, ezért ezek nem bullshitek.

Elkezdtem tesztléggömböket eregetni. Proaktív. Létezik definíciója, nem is rövid: folyamatokat (nem csak informatikáról beszélek) figyelni, a megfigyeléseket kiértékelni, a jövőbeli hibás működésre utaló mintákat észrevenni, megtenni a lépéseket a hiba elkerülésére. Létezik megfelelő magyar szó rá? Nem tudok róla. Talán még az ‘előre gondolkodó’, de ebben nincs benne az ‘act’, azaz a beavatkozás. Ha erről az attitüdről akarok beszélni, mit használhatok a ‘proaktiv’ cimke helyett? Semmit. Hasonló módon le lehet vezetni, hogy mind az ’empatikus’, mind a ‘professzionális’ cimkéknek sem nagyon van alternatívája. Viszont bármelyiket meglátjuk egy mondatban, egyből hangosan vijjogni kezd a bullshit detektor. (“Az ideális jelölt empatikus, egyben proaktív hozzáállású professzionalista.” Ááááá!)

Na, akkor most mi van?

Az van, hogy tévedtem. Nem a cimke mögötti definíció határozza meg, hogy a kifejezés bullshit-e, vagy sem. Hanem az, hogy a hétköznapi használatban mennyire lett kiüresítve a mögöttes tartalom. Ha megkérdezik tőled egy állásinterjún, hogy empatikus vagy-e, mit mondasz? Á, nem, pszichopata vagyok. Igaz, abban viszont professzionális.

Emlékszel, nemrég morogtam itt a blogon, hogy ha valakinek azt mondom, hogy “részvétem”, akkor az illető megütközve néz fel a zsebkendőjéből, hogy “Mi van? Még csak nem is őszinte?” Egyszerűen nincs olyan magában, hogy ‘részvét’. ‘Őszinterészvét’ van. Nincs olyan, hogy ‘szeretnék proaktív lenni, de időnként elfelejtem’. És mivel nincs más lehetőségünk, ezeket _kell_ mondanunk, ha jellemezni akarjuk mind magunkat, mind a cégünket. Ezért nevezzük ezeket a kifejezéseket bullshitnek. Ugyanis magunkban tudjuk, hogy abból a negyven tulajdonságból, ami ahhoz kell, hogy professzionalistának nevezzük magunkat, jó, ha huszonöt megvan. De mivel nem mondhatunk mást, bekamuzzuk. Így tűnik el a mögöttes tartalom. Ezért lesz a címkéből bombasztikus semmi.

A szakkifejezésekre mindez nem vonatkozik. Ha azt mondom, hogy reverse proxy, egyértelmű, milyen informatikai eszközre gondoltam. Ha azt mondom, hogy kognitív disszonancia, egyértelmű, milyen tudatállapotra gondoltam. Ha azt mondom, hogy subprime hitel, pontosan lehet tudni, milyen hitelparaméterekről beszélek. Ezeket a kifejezéseket nem fenyegeti a kiüresedés veszélye, tehát nem is lesz belőlük bullshit. Azokból a cimkékből, amelyekkel vissza lehet élni, azokból viszont jó eséllyel igen.

© 2026 MiVanVelem

Theme by Anders NorénUp ↑