Nem szeretem a koncepciós terveket. Nem szeretem, mert az ügyfél rendszerint félreérti.
Koncepciós terv akkor születik, ha az ügyfél szeretne valamit, többé-kevésbé el is döntötte, hogy mennyit szán rá. Aztán kér ajánlatot – egy cégtől, vagy többtől – és az ajánlat mellé le kell tenni egy, vagy több koncepciót is. Értelemszerűen a koncepciós terv nem lehet túl részletes – hiszen alig tudunk a cégről valamit, jobb esetben is csak felületes felmérések születtek, az ügyfél elképzelései is meglehetősen homályosak, még azt sem tudjuk, mekkora összegig mehetünk el, azaz egy általunk fontosnak tartott rendszertulajdonság ér-e annyit az ügyfélnek, hogy az elképzeléseihez képest több pénzt is áldozzon rá… szóval egy nagy, eszement kavargás folyik csak valami szakmai/pénzügyi ködben. Nyilván egy rutinos tervező már ismer egy csomó ökölszabályt, ezek vágnak egy kis fényt a ködbe, de ettől még a koncepció nem lesz élesen tiszta. A legtöbbször jó nagy hasalás történik: írunk valami valószínűen jó elképzelést, ezt beárazzuk, majd megszorozzuk a bizonytalansági faktorral, aztán beadjuk az ajánlatot.
Melyet az ügyfél félreért. Egyszer csak jön a hír, hogy az ajánlatot elfogadták, az ügyfél pedig – tekintve a hosszú átfutási időket – már meg is rendelte a hardvert. A ködös koncepció alapján. Pedig még csak most jönne egy alapos, mindenre kiterjedő felmérés, az igények pontos tisztázása, az irodalmazás, kritikus esetekben laborkísérletek, már komoly tartalommal bíró rendszerterv elkészítése és validáltatása, mind az ügyféllel, mind a minőségbiztosítóval. Ekkor, és csak ekkor lehetne elindítani a hardverbeszerzést. De a gyakorlatban ekkor már késő, a megrendelés elment, kőbe vésődött. És jön egy gusztustalan faragás. Teszem azt, a helyzet és az igények pontos ismeretében kiderül, hogy úgy pont nem lehet megcsinálni, ahogy a koncepciós tervben leírtuk, mert mittudomén, bejön valami olyasmi tényező, amelyről akkor nem tudtunk, és kizárja az egyik műszaki részletmegoldást. Egy szerverrel több kell. Vagy a szerverek száma jó, de erősebb processzorok kellenek. Esetleg plusz hálókártya kell a szerverekbe, de a szűk hely miatt csak pengeszerverben lehet gondolkodni, azokba meg plusz hálókártyát csak a storage áttervezésével lehet rakni. Hogy a licenszelési buktatókról már ne is beszéljünk. Egy csomó plusz költség, pedig még el sem kezdtük igazán a projektet. Az ügyfél a vállát vonogatja: ő az alapján rendelt, amit írtunk, legközelebb majd ne írjunk hülyeséget. Most meg oldjuk meg ahogy tudjuk. És ilyenkor indul be a faragás, lesz a legszebben elképzelt koncepcióból is valami éppen működőre kókányolt ipari hulladék. Pedig általában egy nem túl nagy összeggel – legalábbis a projekt teljes költségvetéséhez képest nem túl nagy összeggel – az egészet egyenesbe lehetne tenni és tényleg egy ízig-vérig jó rendszert adnánk ki a kezünkből. De mivel ez nem műszaki döntés, az ügyfél, vagy a saját PM pedig megriad, hogy már a projekt elején plusz költség merül fel – így marad az, hogy “ügyes fiúk vagytok, találjatok ki valamit”. Ja. Kókányolunk.
Recent Comments