Kinyírom a családot #08/08

Idő előtti hazautazás
2021.07.15; péntek

Miért jöttünk haza végül egy nappal korábban? Vihar és pokoli kánikula. Az várt ránk. Egyszerre. Pénteken napközben még az erős kánikula, majd olyan hat óra körül durva vihar, szombat reggelig. Azaz garantált éjszakai agykiolvadás a bezárt ablakú kocsiban, majd a szombat délelőttre jósolt tartós esőben kellene összepakolnunk az éjszakai viharban szarrá ázott felszerelést. Ennyit nem ért a mára tervezett Káli-medence kör.

Hazafelé Fék ABC. Vicces harc folyik. A borásznál már nem kapható Zöldike. A boltban viszont naponta raknak ki öt üveget. Mi pedig mindig megvesszük ezt az ötöt.

Megint az M0. Most nagyon letüdőztük. Egy óra araszolás. Csak hogy megfogható legyen: ha a tempomatot 90-re állítom, egy óra alatt lejutok az M0-tól Balatonkeneséig. Azaz közel megduplázódott a Budapest – Balaton menetidő. És akkor a Velencei-tóról nem is beszéltem. De Dél-Pestről ugyanígy bebukjuk Székesfehérvárt, Veszprémet, gyakorlatilag a teljes Dél-Dunántúlt.

Értékelés

  • Négy nagy bringatúrát terveztünk és két kajaktúrát, melyeknek a mérete az időjárástól függött. A kajakos napokra Dórának voltak egyedi bringatúrái. Azt is sejtettük, hogy ennyit biztosan nem tudunk letolni, ahogy az időjárás kiadja, úgy lesz pihenőnap is, ekkor persze mindenki elenged egy túrát. A valóság elkeserítőbb lett. Egy nagy, egy közepes és egy kicsi bringatúra, egy közepes kajaktúra és félóra állatkodás a hullámokban.
    Még csak nem is a viharok és az eső volt a legnagyobb ellenség, hiszen a közepes bringatúrán végig lógott a vihar lába és legalább ötször ronggyá is áztunk a felhőszakadásokban. A kajaktúrákat a szélviharok ölték meg, a bringatúrákat meg a hőség. Nem, nem a nappali hőség. Az éjszakai. Kétszer is előfordult, hogy akkora pokoli meleg volt még éjszaka is, hogy hajnali négy előtt képtelenség volt elaludnunk, na meg kinlódtunk a felszereléssel is, egyszerűen reggel nyolckor másztunk csak ki, teljesen elgyötört fejjel. Senkiben nem volt semmi tettvágy letekerni száz kilométereket 1000 méter szintekkel. Még a vécéig is alig bírtuk elvonszolni a seggünket.
  • A Balatont lehúztuk az étlapról. Drága és keserű. Szabadstrandok vannak az RSD-n is, evezni is lehet rengeteg más helyen. (A balatonkarika marad, de az már bőven utószezonban történik, akkor már más az egész.) Röhej, de egyedül a bringázást sajnálom, konkrétan a Balaton-felvidéket, a Káli-medencét, a Keszthelyi-hegységet és a bakonyi portyázásokat. Ez egy rendkívül jó adottságú egység. (Nyilván lehet próbálkozni észak felől is, de az már semmiképpen nem fog Balatonnak számítani. Az igazi középről lenne, de ott már elszálltak az árak. Illetve itt is lehet lőni az elő/utószezonra.)
  • Ez a kocsiban alvós dolog még csiszolásra szorul. Most voltunk először 38 fok körüli kánikulában és egy csomó dolog nem működött jól. A ventillátor sokat segít – már ha nem lesz zárlatos – de áram nincs mindig, illetve a folyamatos huzattól egy idő után mindenféle fájások jönnek. Ventillátor nélkül viszont veszélyes csontra leengedni az első két ablakot, bejönnek a szúnyogok, legyek, illetve mindenféle éjszakai rovarok. (Mondjuk az éjszakai full ablakletekerés közbiztonságilag is véleményes, gyakorló autóbanalvó ismerősöm rémtörténeteket mesélt, hogyan fosztották már ki.) A rovarok ellen megpróbálunk valami szúnyoghálót eszkábálni az ablakokra, a tolvajokkal viszont nem tudunk mit kezdeni, a teljesen zárt kocsiban reggelre meg lehet fulladni, normál időben is, nemcsak hőségben. (Hozzátartozik, hogy a kánikulában alvás sátorban is szenvedés. Hiába van jól szellőző sátrad, ha éjszaka nem mozog a levegő.)
  • A sportóra sorban hozza a kellemes meglepetéseket. Írták, hogy nagyobb az üzemidő, oké, nyilván, de teljesen más élmény volt látni is. Indulás előtt, péntek este töltöttem fel. Simán végigmérte a teljes hetet, sőt, még itthon a hétvégi futást és bringázást is. Azaz el tudok menni egy tíznapos túrára, úgy, hogy mind a tíz napot kibírja bekapcsolt GPS mellett.

A végén álljon itt egy kép a vigyorgó lányokról. Azért nem volt ez olyan rossz, mint ahogy lefestettem.

Van egy olyan fura késztetés az emberben, hogy ha már idő előtt haza kellett jönnünk, akkor igenis legyen odalent pokoli nagy vihar. Mert ha nem, akkor szembe kellene néznünk azzal, hogy rosszul döntöttünk.

Mint látható, tényleg nagy vihar araszolt felénk 16-án, pénteken, a felhőzete éjjel már elérte a Balatont. Este tíz körül a kettes viharjelzést is fellőtték a középső medencében. Valami lesz.

Végül ez lett belőle.

Nem kicsit érdekes a helyzet. Az ábrán a 24 óra alatt leesett csapadékmennyiség összesítése látható. Budapestet rendesen elkapta. A Balaton viszont fura. A tó környéke ugyanis alig kapott esőt. Csak maga a tó, illetve a partja. Balatonakali például kifejezetten szarrá ázott. És hát a szombat is elég cifrának ígérkezik.

Imhol a szombat. Már nem vihar, de Balatonakaliban elég jelentős mennyiségű eső esett.

Azaz megnyugodhatunk. Jól döntöttünk.

És akkor most már végre itthon. Nagyon sokáig nem megyünk sehová. Nekem ez lesz az igazi nyaralás. Nem kell megszerveznem semmit. Nem kell lebonyolítanom semmit. A kánikulák enyhítésére is megvannak a módszerek. Nyaralás itthon.
Meg tetőzsindelyezés.

Kinyírom a családot #07/08

Kényszerű pihenőnap
2021.07.15; csütörtök

Éjjel 10 óra alvás. Eleinte izzadtan, erős ventillátorral, aztán gyenge ventillátorrral, utána ventillátor nélkül, hajnalban pedig már hálózsákkal. Ha nem kellett volna vécére mennem, délig ki sem bújtam volna.

Az istenek is azt akarják, hogy ma kajakozzunk. Bár olyan kellemesen hűvös idő van, hogy legszívesebben csak ücsörögnék az árnyékban és néznék kifelé a fejemből.

Hmm, az istenek a fejükre estek.

Amikor elindultunk, enyhén hullámzott a víz. 500 méterrel később azt mondtam, hogy szégyen ide vagy oda, én visszafordulok. Ez kábé öt perc volt. A kikötésnél vettük észre, hogy igen, ez alatt az öt perc alatt valaki kicserélte az enyhe hullámokat tarajosra. Ahogy Nej fogalmazott, alapvetően még szerencsénk is volt, hogy nem a 20 kilométeresre tervezett túra közepén történt valahol.

A vége az lett, hogy annyira elromlott az idő, hogy pont jó lett az állatkodáshoz. Érzésre 40-es szél van és félméteres tarajos hullámok.
Amit borzasztóan nem értek, az az, hogy erről senki nem vesz tudomást. A Windy továbbra is azt mutatja, hogy ideális kajakos idő van, persze sem a szél iránya, sem a sebessége nem stimmel, a magyar előrejelzések szerint mérsékelt a szél, a viharjelzés zöld. Na most én elég sokat eveztem már a Balatonon, ez a víz minimum sárga, de a piroson sem lepődtem volna meg.

Már bemenni sem volt könnyű, kicsúszott néhány sikkantás, de hamar alkalmazkodtunk. Róttuk a köröket a part mellett. Volt egy pont, egy balos visszafordulásnál, ahol nagyon be akarta borítani a hullám kajakot. Az első fordulásnál visszavertem mind a két támadást, a második körben csak az elsőt, a második beborított. Kiúsztam a partra.
– Tudok valami segíteni? – érdeklődött a vízimentő csajszi.
– Köszönöm, nem. Rutinmunka.

És tényleg az volt. Orral előre kihúztam a lépcsőn a kajakot, megfordítottam, kicsorgattam belőle a vizet, szivaccsal nagyjából kitörölgettem a tárolókat és már mentem is vissza. Nem volt kispálya, ez a lépcső sokkal rosszabb volt, mint a miénk, ráadásul rögtön előtte volt bent két vaskapu a vízbenlabdázóknak, kellett tekeregnem az erős hullámokban. Tipikus vadvizes élmény volt. Sajnos a goprót nem mertem felvenni, Dóra meg még a sátorban aludt, nem lett rögzítve a mutatvány. Utána visszaálltam körözni, illetve a bóják között szlalomozni. Ugyanabban a fordulóban megint jöttek a borító támadások, megint kivédtem mind a kettőt, majd amikor beljebb akartam menni, akaratlanul megint előidéztem ezt a veszélyes szituációt, így ismét borultam. Ekkor egyeztünk meg Nejjel, hogy tulajdonképpen ennyi most elég is volt, kijöttünk.

Elsőre azt gondolná az ember, hogy két borulás odavág az önbizalomnak. Nos, nem. Ez itt olyan víz, amilyenben pár évvel ezelőtt még Kodiakban ülve is paráztam. Aztán hozzászoktam a Kodiakkal, most meg egy jóval instabilabb kajakkal is egészen sokáig bent maradtam, úgy hogy nem csak egyenesen eveztem, hanem forogtam. Egy dolog ment csak bizonytalanul, az erős hullámzással szembe evezve 180 fokban balra megfordulni. Vérszem?

Kijöttünk, kifújtuk magunkat. Gondoltuk, eszünk valamit, majd megyünk is vissza. Hiszen itt van az, amire vártunk, az orrunk előtt egy viharos víz, közepes beszállással. Kajáltunk. Csakhogy mire befejeztük, addigra a szél brutális erősségű lett és a hullámok is elérték azt a szintet, amikor kösz, de inkább már nem. Konkrétan hab borította a parti köveket.
És csak egyre durvább lett. A félig teli borosüveget kis híján lefújta a szél az asztalról, a bor őrülten táncolt az üvegben, a hullámok egyre nagyobbak lettek, nagyobbak, mint amikor kettes viharban eveztünk a Keszthelyi-öbölben… és a viharjelzés alapon, a Windy szerint meg 8-20 kmh közötti mérsékelt szél van. A lónak a farát.
Ismét elgondolkodtam, mennyi értelme van túrákat meteorológia alapján szervezni. Prémium Windy előfizető vagyok, elméletileg pontos előrejelzést kellene kapnom, de nemhogy az előrejelzés csúszott el piszkosul, de a pillanatnyi érték, azaz a mostvan is.
Jut eszembe, fura, de vajon miért nincs olyan oldal, amelyik megmutatná, milyen idő _volt_? Ténylegesen, mért értékek alapján. Hogy legalább utólag tudjuk, mi volt az, amibe belefutottunk.

Pár szó a kajálásról. Megint a kemping és a strand. Ha a kempingből át akarok menni a strandra, az napijegy. 800 forint. A kemping kap kedvezményt, 150 forintot. Azaz 650. A vízben simán át lehetne sétálni, a strandról kifelé is árusító pízzériában ha vécére akarok menni, beküldenek a strandra. De ha csak úgy be akarok menni a strandra kajálni, az napijegy.
Ma a váratlan szélvihar miatt sehová sem tudtunk menni, gondoltuk, majd ebédelünk itt valahol. A kempingbüfé egész napos karbantartás miatt zárva volt, a strand mellett csak és kizárólag pizzát lehet enni, a település két étterme túl puccos, a strandra, ahol lenne normális választék, oda nem mehetünk be, csak ha kifizettünk 2000 forintot. Amikor erre felhívtam a pénztáros csaj figyelmét, elkezdte mosolyogva magyarázni, hogy mennyi minden lehetőség van a strandon, csúszda, meg játszótér, meg ilyenek és nekem tényleg vissza kellett fognom magamat, hogy ne vágjam oda, miszerint bassza meg Kedves a csúszdáját, én egy normális strandétterembe szeretnék bemenni, étkezés után pedig kijönni, leszarom a Balatont, az húsz méterrel arrébb, a kemping strandján is van.
Oké, nem vagyok ennyire egyszerű, látom, hogy mi van. A strandba beleöltek egy csomó pénzt, fejlesztették. Tényleg tiptop lett, ápolt gyep, strandröplabda, játszóterek, csúszda, gyerekfoglalkoztató sátor, meg egy csomó izgalmas dolog. Ehhez képest a kempingben nem történt semmi, a strandja éppenhogy csak létezik. Nagyjából hínármentesített víz egy szakaszon, vaslépcsők a bejáráshoz, 3 méter széles kitaposott gyepsétány, mint part. Ennyi. (Ehhez képest vicces, hogy a strandra a napijegy 800 forint, a kempingbe, ha valaki csak a strandjára szeretne bemenni, az meg 1600.) Korábban a kempingbelépő jó volt a strandra is, de az erőviszonyok megváltoztak, a strand meg valószínűleg beintett, hiszen ilyen viszonyok mellett mindenki hozzájuk járt volna át strandolni, nekik meg nyilván nem hiányzott a nemfizető tömeg. Talán meg lehetett volna egyezni, hogy a kemping egy megemelt átalánydíjat fizet a strandnak, mely emelést beépítik a kempingárakba, de úgy néz ki, hogy nem sikerült. Így maradt az, hogy aki a kempingben lakik, de a strandon akar strandolni, az fizet egy 18%-kal csökkentett összeget. A gond az, hogy nincs a környéken normális étkezési lehetőség. A kempingbüfé vállalhatatlan (már amikor nyitva van), a két étterem ránézésre sem a mi világunk, a strandpizzás jó is, meg árul is kifelé, de nálunk nem mindenki ehet pizzát, a strand meg hiába van tele jó helyekkel, hármunknak 2000 forint a belépő, hiába csak a büfésorig akarunk elmenni és még túl nagy igényeink sincsenek, legyen vállalható a hely, legyen jó hamburger, a pulled pork ételek már a ráadást jelentik. Nyilván azt is tudom, hogy nem tudnak minket elszeparálni a strandoló vendégektől, nem is akarom a strandot bántani. Csak éppen ez egy nagyon hülye helyzet. Hogy például tegnap 43 kilométert kellett bringáznunk, hogy normálisan ebédeljünk. Ez azért nincs rendben.
Ami szintén nincs rendben, az az árszínvonal, a minőség és a mohóság. Nemrég voltunk a horvátoknál, nos, ők sem egy matyóhímzés, de a Balaton partján valami olyan szabadrablás van, mintha nem lenne holnap. A szállásárakról már írtam. Abban a lepusztult kempingbüfében a viceházmester 1400 forint volt: 550 egy deci bor, 100 forint a szóda. A bor másfél literes kiszerelésű asztali bor. Megnéztem a boltban, 1750 forint. A másfél liter. A szódát meg 100 forintért adják a szódásnál másfél literenként. Azaz bolti – és nem nagyker – áron 250 forintból jön ki egy vice. Dóra helyből lehidalt, amikor meglátta, hogy ugyanitt drágább a tömény, mint náluk az A38-ban. És nagyjából mindenhol ugyanez ment. (Üdítő kivétel volt a Hatlépcsős, ahol ahhoz képest, hogy mennyire felkapott hely, csapolt sör áron adták a vicét.)

Beszpídezett marketingesek jópofa agyrohamai: Akalifornia és Csopakobana.

A karbantartó, akinek reggelente el kell talicskáznia a horgászasszonyok által kitermelt hínárokat. Mennyire élvezheti. Mennyire kedvelheti ezt a kedves vendéget.

A folyamatosan fújó erős széltől lassan megfájdul a nyakam. Amikor viszont eláll egy pillanatra, bedönget a meleg és alig várjuk, hogy ismét fújjon.

Amikor két überhorgász települ egymás mellé és azon veszekednek, hogy melyikük vízidrónja ment át a másik területére leereszteni a zsinórt. Mármint arra a területre, ahol az illető korábban már beetetett a saját vízidrónjával. Érdekes sport.

Kinyírom a családot #06/08

Pihenőnap helyett ebédvadászat
2021.07.14; szerda

Az eddigi legpocsékabb éjszakánk volt. Kedden 38 fokig szökött fel a hőmérséklet, izott a kocsi oldala, pedig árnyékban parkoltunk és a szélvédőn is volt árnyékoló. Alvás előtt tíz centit engedtem le mind a két oldalon az ablakot, beüzemeltük a ventillátort, de nem sokat ért. Levegőt ugyan kaptunk, de a harminc fok beszorult. Patakokban folyt rólunk a víz. Már gondoltam arra is, hogy kidobom a matracokat a kocsi mellé és ott alszom, de nagyon hangyás a környék.
És még csak ekkor jött a java. Pár óra forgolódás után hirtelen ötletből leengedtem csutkára mind a két ablakot. (Igen, póló fel, hátsó ajtó ki, világítás fel, első ajtó ki, gyújtás be, ablakok le, gyújtás ki, első ajtó be, hátsó ajtó ki, világítás fel, póló le.) Kezdett javulni a helyzet, de ekkor elcsattant a ventillátor. Megint zárlat, de most szemmel láthatóen elégett, elfüstölt a ventillátorban valami. Lenyomta a biztosítékot is. Kész. Meg fogunk dögleni. Ha a hőség nem öl meg, akkor a rovarok fognak, mert ha nincs ventillátor, akkor szabad a pálya. Na, ekkor kezdett el esni az eső, azaz fel kellett volna húznom az ablakokat. Volna. Mert akkor megsülünk. Megrizikóztam, hogy csak egy rövid zápor lesz és bejött. Kivártam. Persze így sem menekültünk meg, továbbra is csatakosan próbáltunk elaludni, több-kevesebb sikerrel.
Most már tényleg érdekelne, hogyan csinálják a lakóautósok. Mert ez a problémahalmaz náluk is megvan.

Reggel megint kihívtuk a karbantartót, hogy csináljon áramot, utána elsétáltam a gazdaboltba, hátha a gazdák mellett van a polcon ventillátor is, szerencsénk volt, akadt, megvettem az összeset. Ha nem lett volna, ki kellett volna bontanom a kocsit a lakótelepből, hogy bemenjek Füredre, vissza persze már nem tudtam volna rakni, így kikerült volna az árnyékból a napra. Belegondolni is rossz.

Egyébként a természettel szemben erősen vesztésre állunk. Ugye az agyolvasztó meleg, a legyek, hangyák, szúnyogok végtelen rohamai, az alvás nélkül átszenvedett éjszakák, a kánikula közbeni váratlan viharok, mint most is, amikor pánikszerűen el kell pakolni mindent és bezárni, a hirtelen fel-feltámadó szél, mely visz mindent, ami nincs lecsavarozva.
Nehéz lenne elmagyarázni egy idegennek, hogy ezért még fizetünk is.

A hűtőtáskát ellepték a hangyák. Amikor kinyitom, vastagon le kell söpörnöm a dögöket a táska pereméről, mert mennének befelé. Nyilván bejut egy csomó.

Tízóraira ettem egy pogácsát. Már amikor elővettem, a szél alákapott a zacskónak és egyből vitte is. Úgy szaladtam utána és dobtam bele a szemetesbe. Közben kipécézett magának három légy, azokat hesegettem kajálás közben. A hangyáknak pedig a pogácsa tűnt fel, ütemesen nekiállltak felfelé masírozni a szék lábán.
Még jó, hogy vannak szövetségeseink is, a pókok gyakorlatilag minden sarkot beszőttek és hatékonyan dolgoznak, legalábbis a hálóik tartalma szerint. Beszőtték az autó ablakát is. Welcome.

Ma mentünk volna Tapolcára bringázni, de ez van.

Viszont így elég gáz. Viharos a szél, borult az idő, lóg az esőnek a lába. Se bringázni, se kajakozni nem lehet. Na meg a brutál szar éjszaka után úgy másztunk elő reggel, mint a zombik, minimális életerővel. Visszabújhatnánk a kocsiba, bepótolni az alvást, de ebben a korban már büntet a derék, ha túl sokat fekszem. Szóval ülünk az asztalnál, a szél miatt mindent elpakoltunk, és jobb híján nyomkodjuk a telefonunkat. Nem igazán kedvelem ezeket a kényszerű semmittevéseket, de ez után az éjszaka után még jól is esik. Most éppen egy kissé fázom, de egyszerre van zivatarfigyelmeztetés és hőségriadó. Sátorral ideális.

Bakker. Először azt hittem, hogy vonat jön, de nem az volt: elszállt egy nagyméretű utasszállító repülőgép, rögtön a part mellett, kábé 100 méter magasban.
Ez mi lehetett?
Utánaolvastam. Ez volt. Egy NATO Boeing C-17 tette tiszteletkörét durván alacsonyan a Balaton fölött.

Ha már ez lett a pihenőnap, elbringáztunk ebédelni a Vadkacsa étterembe. Ez Örvényesen van, az északi part ritka szabadstrandjainak egyikén. Amikor indult a hely, olvastam egy interjút a tulajjal, azt mondta, hogy elege van a tipikus balatoni strandkajákból, ők újfajta, minőségi strandkajákat fejlesztettek ki.
Jó. Nézzük meg.
Háát…
Kezdjük ott, hogy Nejt az utcán lespriccolták valami maró tisztítószerrel. Odabent a konyhán valaki ablakot akart pucolni és nem vette észre, hogy az ablak nyitva van. Nej sikítva rohant be a strandra, mosdót keresni, ahol lemoshatná magáról azt a csípős izét.
Odabent a pultos csaj nem tudta mi az, hogy viceházmester. A négy sörcsapból csak kettő működött, nem tudták elmagyarázni, miért. Viszont pont az a kettő nem működött, amelyből ittunk volna (barna Kozel, Soproni IPA). A két korsóból a csajszi az egyiket elfelejtette lecsapolni, úgy kellett visszamenni szólni, hogy izé.
A falon három méter magas táblán a kajaválaszték. Tény, nem klasszikus strandkaja, de nem is valami egyedi cuccok. Én currys csirkét néztem ki magamnak, Dóra pulled pork hamburgert, Nej már nem tudott választani, mert addigra közölték, hogy semmi kaja sincs azon kívül, ami egy kisebb táblán, az Ajánlatunk rovatban lett felsorolva: hot dog, lángos, palacsinta, főtt kukorica. Azaz csupa klasszikus strandkaja. Nem kicsi felháborodás volt a vendégek részéről. A két kiscsaj igyekezett tartani a frontot, de nagyon vesztésre álltak. Kiderült, hogy még az elvileg kapható kajákra is közel egy órát kell várni. Ahogy Dóra fogalmazott, ilyen helyről már a próbanapról eljött volna.
Mi is eljöttünk. Még megnéztük a tihanyi kikötőt. Amikor legutoljára ott jártunk Nejjel, egész érdekes kaját adtak a strandon, kíváncsiak voltunk, árusítják-e kifelé is, de már odabent sem volt meg a kocsi.
Végül maradt a biztos pont: Hatlépcsős, velős pirítós.

Vicceltünk azzal, hogy nyugodtan kidobhatnák az összes kaját a velős pirítóson kivül, hiszen szinte minden asztalnál azt ettek, elhangzott valami olyan is, hogy amióta világ a világ, a Hatlépcsősnek a velős pirítós a védjegye, na ezt azért már nem hagyhattam szó nélkül, 38 éve járok több-kevesebb rendszerességgel ide, elég jól emlékszem arra az időre, amikor még bátran lehetett bármikor menni, mindig volt hely, bort ittunk, nem sört, a kaja pedig nem velős pirítós volt, hanem zsíroskenyér lilahagymával.

Bringáztunk hazafelé, amikor Örvényes környékén elment mellettünk egy vicces karaván: öt Trabant és egy Barkas tűzoltóautó. Még mutattam is Dórának, hogy nézze már, milyen jópofa. Erre a kemping portáján beelőztük a sort, később pedig ideköltöztek a mellettünk lévő parcellára.


Megérkeztek, alakzatba parkoltak, a Barkasból került elő sör, néhányan csobbantak egyet, majd eljött a szeánsz kultikus pontja, körbeállták egyikük Trabantját szétszedték és áhitatosan kipucolták a dűznijét. Már ha a Trabantnak van olyanja.

– Te, ezek a hapsik hol fognak aludni? – érdeklődött Nej.
– Nagyot csalódnék, ha egy trabantfanatikus nem a kocsijában aludna.
– Azt mondod?
– Azt. Akkor is nagyot csalódnék, ha egy trabantfanatikus nem dugná meg időnként a kipufogócsövet.

Holnap elméletileg szép, kajakozós idő lesz. Elég nehéz elképzelni, jelenleg a szél apránként bontja le a kempinget és bár a kemping nagy, de az idő a szélnek dolgozik.

Kinyírom a családot #05/08

Sajkod
2021.07.13; kedd

Elkezdtem tanulmányozni a Windyt, mert kajakozni is kellene valamikor. Háát, ez a 15-35 km/h közötti szél nagyon hozzánkragadt, egész héten ez lesz. Ami a kánikulában jó, a vízen nem annyira, de majd csak lesz valahogy. Ráadásul délről fúj, amelynél csak egy kellemetlenebb irány van Akaliban, a délnyugati, de ismerve magunkat, délutánra az is meglesz.

A héten rendszeresen felmerült egy túrafilozófiai probléma: érdemes-e nézegetni az időjárás-előrejelzést, vagy sem? Például ma a Windy kifejezetten kellemetlen időt jósolt, nem is volt sok kedvem elindulni evezni, de végül egy kisebb túrát bevállaltunk Sajkodig. Aztán egész nap tükörsima vizet kaptunk, visszafelé némileg erősebb hullámokkal. Persze, a Windy mond mindent, hullámot speciel nem, pontosabban csak a tengerekre. Lehet, hogy a szél az általa jósolt kellemetlen szél volt, de a hullámokban ez nem jelentkezett.

Mi mindenesetre élveztük. Eveztünk egy jót, nagyobbat, mint amekkorát eredetileg terveztünk, 17 kilométer lett a vége. Visszaérkezés után az akali strandra is belógtunk a kajakkal. (Vicces ez a nagy-nagy elhatárolódás, egy nádcsomó választja el a kempinget a strandtól, akár a vízben is át lehet sétálni.) Jócskán megérte az illegális behatolás, egy csomó kulturált, széles választékkal bíró strandkocsma van odabent, míg a kempingben csak az a vacak olajszagú retroburgeres.

Kikötéskor fura jelenség: egy anyuka észrevette, hogy kajak közeledik és folyamatosan magyarázta a gyerekének, hogy jöjjön arrébb, jöjjön arrébb. A gyerek persze nem jött, de már ez is meglepő élmény volt.

Ettünk egy cafatot (pulled pork tál) a Cafatban, utána hazakalimpáltunk, bontottunk egy üveg bort és borozgatás közben vettünk nagy hűtőfürdőket, megemlékezve szerencsétlen Dóráról, aki mára a balatoni nagykört vállalta be. (Nyugati medence körbe, 140 km.) A legutolsó üzenet az volt tőle, hogy hűtsünk innivalókat, sokat.

A kulcs az, hogy a székről el kell távolítani a párnákat, ekkor már rá lehet ülni vizes úszónaciban is. A papucsot, szandált nyugodtan el lehet felejteni. Innentől pár perc, hogy az üldögélésből belevessem magam a hullámokba és pár perc, hogy a vízből kijőve töltsek magamnak egy pohár bort.

Kajakozni egy kicsit olyan, mint földrengésveszélyes terepen bringázni. Lehet nulla, vagy enyhe mozgás, de bármikor lehet erős rengés is. Abban is tudni kell tekerni, hiszen haza kell menni valahogy. Viszont akármilyen is a terep, folyamatosan ott lebeg az ember feje fölött a veszély, ami akár komoly veszély is lehet.

A bénázás folytatódik. Sajkodon izgalmas volt a vízreszállás, elfelejtettem megigazítani a fejkamerát. Végig az eget vettem. Amiben az volt a vicces, hogy odafelé alig kapcsoltam be a sima vízen, visszafelé a hullámosabbon már inkább.

Most kezdtek fájni az elfecsérelt Zöldikék. Ebéd után felhívtam Fogl Jánost, hogy rendelnénk tőle két karton bort, de közölte, hogy bocs, nála már elfogyott. Mi meg hülye fejjel itt ittuk melegen, műanyag pohárból. Bár állítólag a dörgicsei kisboltban még van. Legfeljebb arra megyünk haza, mert hogy én bringával fel nem megyek érte, az tutifix.

Kezdem érteni a kemping stratégiáját. Nagyon hosszú a partja, a víz különösen hínáros és nem akarják az egészet karbantartani. Így a dedikált strandot pucolják, azt a szakaszt, amely egyben strand és horgászterep is, azt meg nem. A horgászoknak mindegy, az emberek meg ugyan nincsenek kitiltva, de a többségük utálja annyira a hínárt, hogy magától inkább nem ott megy be.
Két német nénike kezébe vette a dolgot. Gumimatracot tolnak maguk előtt, arra pakolják a kitépett hínárt, majd az egészet kiborítják a partra. Végülis… a hűvös vízben állnak egész nap és úgy érzik, hasznos dolgot csinálnak. (Később kiderült, hogy mindkettő a szövetgatyás horgász pereputtya és neki tisztítják a terepet.)

Néha bemegyek ezért-azért az autóba. Megint cudar meleg van odabent. Vajon hogyan csinálják ugyanezt a lakóautókban? A fém kasztniban ilyen kánikulában tízezer fok lesz estére. Hiába tekerem le az ablakot, a levegő magától nem cserélődik, hiszen éjjel kint sem mozog. Bezzeg a szúnyog, meg a légy, az igen. Letekert ablakkal, ventillátorral olyan hajnalban lesz aludható idő, de az meg csak pár óra. Nem, ne mondd, hogy menjünk Norvégiába. A klíma sem jó válasz, mert nem mindig van áram. Szóval… hogyan csinálják?

Este megint bolt. Még jó, hogy azért mentem el tegnap országúti bicóval és túrahátizsákkal, hogy többször már ne kelljen. Erre rendszer lett belőle. Tegnap a bor fogyott el, ma az alkoholmentes sör. (Igen, jól olvastad. A kísérlet folytatódik.)

Erről a Szíjjártóról mindig egy csivava jut eszembe. Az a pici, agresszív kutya, amelynek állandóan habzik a szája és ha lát egy magánál nagyobb kutyát, egyből nekimegy. És senki nem érti, miért nem tépte még szét valaki.

Megint lecsóshúsos vacsi, utána bor. Fél kilenc és totál álmos vagyok. A kocsiban és a sátorban viszont 40 fok. Bezzeg ha lenne valahol egy klímás szoba, perceken belül egymásra pakolva horkolnánk.

Kövér horgász elsétál a récék mellett.
– De jól mutatnátok egy tepsiben – dörmögte.

Este vízidrón. Halradaros etetőhajó. (Vagy valami ilyesmi. Rengeteg fajta van belőlük.) Ugyanaz a német horgász tekergeti, akinek pisztrángötöst tudnak játszani a botjai.

Kinyírom a családot #04/08

Ajka helyett Veszprém
2021.07.12; hétfő

Az esti horgászbot-koncert elmaradt. Vagy mi aludtunk mélyen, vagy a halaknak nem volt kedvük zenélni.

A Tavihar szerint egész éjszaka váltogatták a viharjelzéseket, szóval ma sem lesz nyugodt nap. Akkor megint bringa, méghozzá a legkeményebb tervezett túrával. (Tényleg szerencsés, hogy bringázásra készültünk, a strandolásra számító népek eléggé morognak.)

Induláskor nyilallás a jobb térdemben. Nem a legjobb előjel, különösen nem ezen az erős túrán (1350 méter szint, 100 km.) Felkaptattunk az első nagyobb emelkedőn (200 méter szint) és ekkor javasoltam, hogy tervezzünk újra.

Valószínűleg végig tudtam volna tolni, de minek kockáztassak? Volt ugyanis egy erős dézsa vűm. 2006-ban terveztem egy ötnapos bringázást, ahol első nap nagyjából ezt a túrát nyomtam le, már induláskor fájós térddel. A túra meglett, de másnap mehettem is haza, mert járni is csak fájdalomcsillapítóval tudtam, bringázni meg sehogy.

Így végül Pécselynél jobbra fordultunk és tulajdonképpen egybeforgattunk két túrát: a mára tervezett ajkait és a valamikorra tervezett veszprémit. A nagy különbség az volt, hogy Ajka felé még öt nagy mászás várt volna ránk, Veszprém felé meg csak egy nagyobb és több kisebb. Mint a végén kiderült kábé 900 méter szinttel. (Kábé, mert az új és megbízhatónak tűnő sportóra szerint 880 méter volt, az írás végén berakott bikemap.net térkép szerint 790, a Garmin Basecamp szerint meg 980.)

Fent az a völgy az egyik kedvenc szakaszom. Sokat kell mászni érte, de megéri. Ahogy Vászolyról belezúgunk a völgybe és elevickélünk Pécselyig, majd a balatonszőlősi elágazóig, egy kicsit mindig Toszkánában érzem magam. Ritka az, hogy egy bringatúrán csak azért álljak meg, hogy legeltessem a szememet, de itt muszáj.
Balatonszőlősről bezúgás Füredre, aztán a felső út, Palóznakon egy sör, Lovastól mászás, Felsőőrs. A kerékpárút nem szarozott, úgy gondolták, ideadják azt a szintet egyben, szemből. Az Öreg Oroszlánnak sajnos kihullott az összes foga, bezárták, a vele szemben lévő Kisoroszlán cukrászdáról meg nem is tudom, mit gondoljak.

A 73-as út melletti kerékpárutat javítják, munkagépek dolgoznak rajta, tilos a ráhajtás. Erre egy sültparaszt oktató egy tanulóautóból nekiállt ordibálni, hogy takarodjunk le az útról a kerékpárútra. Utánakiabáltam és annyira, de annyira szerettem volna, ha kiszáll, én pedig bele tudom nyomni az orrát a munkagépek által frissen kiterített gőzölgő aszfaltba.

Várjál, ezt megmutatom részletesebben is.

Itt látható a fenti szituáció. Épülő kerékpárút, anyázó autós, hogy miért nem azon megyek. (A kék csík a már létező kerékpárút.)

A második szituáció némileg komplikáltabb. Kerékpárúton akartunk bemenni Veszprémbe, de letereltek róla, vissza a 73-as útra. A Füredi úton jöttünk be, megálltunk a lámpánál. A nagy kereszteződésben nem láttuk a négysávos út túloldalán húzódó, járdára vezetett, de még festéssel sem jelzett kerékpárutat. Mentünk kábé 100 métert, ekkor meglett a keresztbe menő kerékpárút. Megálltunk a zebrán, szerettünk volna átmenni az úton és a kerékpárúton haladni tovább. Na ekkor megint jött Igazságos Izom Tibor és közelről képenkurvaanyázott minket.
Az ábrán jól látható a történet.

Azaz összefoglalva: az első esetben egy olyan kerékpárút használatát kérte számon egy erősen kurvaanyázó autósoktató, mely nem létezett; a második esetben azért kurvaanyáztak le habzó szájjal, mert nem használtunk egy kerékpárutat, miközben szerettük volna használni, de pont a kurvaanyázó köcsög nem engedett át minket a zebrán, na meg még vagy húsz autó szintúgy.

Ebéd a Bakterház helyett (hétfőn zárva) a Fricskában, elsőre húzós árak, reflexből kisértékű rendelések, de mindenki maximálisan meg volt elégedve azzal, amit kapott, szóval lehet, hogy a magas árak mellett a minőség is magas. Le kell majd tesztelni.



Kerültünk egyet Nemesvámos felé, kicsit magyaráztam Balácáról (hja, az az öt hét múzeumi meló), lezúztunk a Nosztorin, majd hazafelé ebéd a Hatlépcsősben.

Füreden megint lekurvaanyáztak, mert a kanyarodó autós úgy érezte, túl lassan megyek át a zebrán. Majd később azért ajánlotta fel használatra a nemiszervét egy szembejövő autós, mert szerinte túl veszélyesen előztünk az egyébként balatoni kerékpárkörútnak számító mellékúton egy bizonytalankodó kerékpárost, miközben mi végig a saját sávunkban haladtunk.

Nem akarok túl sokat lovagolni a témán, inkább csak megjegyzem: piszkosul sok a hülye agresszív autós. Nincs igaza, nagyon nincs igaza, de meglátja, hogy ott van a bringás, elönti a fejét a vörös köd és már ablakon kihajolva kurvaanyázik. Veszprémben is, Füreden is. Én eddig azt hittem, hogy Pest van tele idióta egóbajnokokkal, de el kell ismernem, ezen a környéken erősebb a felhozatal.
Némileg olyan a helyzet, mint a Facebook kommenteknél. Érzi a paraszt, hogy következmények nélkül bármit beleokádhat… és meg is teszi.

Felfoghatatlan. Ezer éve használom a goprót, általában jól. Néha persze elbököm, de ritkán. Erre ma egyszer rosszul állítottam be, később meg nem húztam meg eléggé és lekonyult. Buktam egy csomó felvételt. Még viccelődtem is, hogy akkor majd vissza kell mennem, de amikor megláttam, hogy a legrosszabb felvétel pont a Nosztorin történő lefelé száguldás volt, nos nem mentem vissza.

Úgy döntöttünk, hogy nem pazaroljuk tovább ezt a nehezen beszerezhető Zöldikét. A hűtőtáska sem hűt túl acélosan, a műanyagpohár elnyomja az ízeket, vétek így inni ezt a bort. Azaz el kell menni megint a Fék ABC-be és venni olcsóbb, egyszerűbb bort. Vagy hat üveggel. Ehhez már kicsi a tornazsák, de szerencsére pakoltam túrahátizsákot is. Ja, meg vegyek már pár flakon ásványvizet is. Aha. A végén lett vagy húsz kilós a zsák, de az országúti bicó kibírta.

A horgász fürdőruhában hangolja a botokat, majd a tényleges horgászáshoz már átöltözik szövetnadrág-fehéringbe. Persze, mi is az, hogy tényleges horgászás? Fiatalkoromban igenis ott kellett ülni a bot mellett és figyelni. Lehetett beszélgetni a társsal, lehetett közben borozgatni, lehetett a végén, hajnalban már hagyni a botokat a picsába és a borra koncentrálni, de a lényeg, hogy fizikailag ott kellett lenni, ülni a parton az összecsukható kisszéken. A mostani horgászok meg beélesítik a riasztót, aztán elmennek. Otthagyják. Ha kapás van, akkor sikít a bot, ki lehet rohanni. Addig meg barbiparty, vagy tévénézés.

Meleg van. Nagyon meleg. Pedig reggel még fáztunk. Elmentem úszkálni, nem sokat, a lényeg a víz volt.

Este kármentés, Dóra a maradék zöldségekből és húsokból összedobott valami finomat, volt hozzá bor, tulajdonkáppen jól élünk. Eltekintve a rovaroktól, mert azok repkednek, csípnek és általában is sokan vannak.