Ennyi szúnyog egyszerűen nincs.

Ezt a mondatot már rengetegszer leírtam, aztán mindig kiderül, hogy de van, sőt, sokkal több is van. Most megint sikerült beállítanunk egy újabb rekordot.

Áprilisi nyár, Tisza-tó.

De kezdjük az elején.

Leutazás
2018.04.28; szombat

– Készülj, holnap sztreccsbe öltözök! – kurjantottam oda Nejnek.
– Vegyük úgy, hogy nem hallottam semmit! – kiáltott le Barna a lépcső tetejéről.

A ferihegyi elágazó után elbambultam, elfelejtettem lekanyarodni a vecsési elkerülőről az emnullára. Sebaj, jó az idő, járjuk egy kicsit a vidéket.
Egy órával később már nem voltam ilyen vidám.
Az emnullára még visszajöttünk Gyömrő és Maglód érintésével, de Gödöllőnél betonkeményre beállt a kanyarodósáv. Nem is vacakoltam, elmentem mellettük, aztán be Gödöllőre, onnan pedig a 30-ason lementünk Aszódig, ott jöttünk vissza az autópályára. Négynapos hétvége, az egész ország megmozdult, közben pedig a csomópont több kilométeren keresztül fel van túrva. Remek indulás.

Átvettük a faházat, kajáltunk, átöltöztünk és már rohantunk is a partra. A legjobb időt szombatra mondták, legalább egy kicsit vizezzük be a kajakokat. Nem is lett sokkal több, gyakorlatilag tettünk egy tiszteletkört a tiszafüredi morotvák körül. 11 kilométer. Azt nem mondanám, hogy pancsolás volt, a fele távot felfelé tettük meg a Tiszán, elég erős áramlással szemben. (Vasárnap megmértem, 3,5-4 kmh volt a sodrás.)
Az első kellemetlen jelek már ennél a bemelegítésnél is megjelentek. A Tiszán egy vizísízőt rángattak fel-alá, ötezerrel döngetett a motorcsónak és naná nem lehetett elvenni a gázt, hiszen akkor elsüllyedt volna a síző. A kajakos? Az süllyedhet, nem fizetett.
A másik szájhúzásom kikötés után volt, amikor ránéztem az órámra. Azt mondta két órányi evezésre, hogy 588 kalória. Mondtam már, hogy a fele sodrással szemben történt? Aztán levont belőle 250 kalória BMR-t. Na most, csak hogy érezd a helyzet fonákságát, a maradék 300 kalória az 20 perc futás, vagy egy óra kényelmes, laza séta. Én két órát eveztem, ebből egy óra szenvedés volt. Az Endomondó felül is bírálta és adott rá 1048-at, ami már a másik véglet. Nej sokkal egyszerűbb órája járt valószínűleg a legközelebb a valósághoz, 850 körüli értékkel. Csak hát, ha saccolgatás lesz a vége, akkor mi a francnak vettem órát?

Raktuk el a kajakot, amikor megjelent a parton László, majd hamarosan a kis csapata is.
– Hát ti?
– Jó idő van. Hova máshová mennénk?

Gyors vacsora, majd kisétáltunk Lászlóékhoz a partra. Beszélgetés, alkoholok, tiszaparti naplemente. Elmondhatatlanul sok szúnyog. Elmondhatatlanul, mert hiába írom, hogy így sok, meg úgy sok, ha nem voltál ott és nem tapasztaltad meg, úgysem tudod elképzelni.

Aztán alvás.

Alsó túra
2018.04.29; vasárnap

Hajnalban megébredtem, ki kellett mennem vécére. Annyira mélyen aludtam előtte, hogy nem ismertem fel, hol vagyok, pontosabban a sötétben azt képzeltem, hogy otthon, így kiszálláskor rögtön nekimentem a falnak, majd a lépcsőkorlátnak, aztán pánikbaesve zuhantam vissza az ágyba. Jézusmária, befalaztak.
Egy kicsit hajszolt vagyok mostanában.

Aztán hajnalban és reggel is hasmenés. Nem öröm, különösen egész napos kajakozások fényében nem. De a dísz a tortán az előző este vastagon bepakolt csípős paprika volt. Mely másodjára még jobban csípett. És elég sok ‘másodjára’ volt reggel.

Azért valahogy összekaptuk magunkat. Kreáltam az órámra egy custom sportot. (Hamarosan elmondom, hogy miért.) Reggeli, kávé, aztán irány a part… helyett a bolt, de utána már tényleg mentünk a Tiszához.

Szedtük le a kajakokat, amikor megláttam Tiborékat. Séta. Üdvözlés.
– Hát ti?
– Nyilván evezünk.
– Nyilván.
– Holnap jönnek Albinék is.
– Naná.

Ahhoz képest, hogy nem egyeztettünk senkivel, csak úgy elindultunk a világ végére, egészen jól összejöttünk.

A túratervet átvariáltam. Lászlóék elmondása szerint a fák között kanyargó ágban kidőlt egy fa, nem igazán járható. Tibor viszont eldicsekedett, hogy felfedezett egy izgalmas átkötést a Kis Tisza és a Csapó Tisza között, ez érdekelt engem is. Emiatt megcseréltük a két napot: ma megyünk az alsó túrára, holnapig meg csak jár abban az ágban egy horgász motorosfűrésszel.

A technika már induláskor durván bemutatott. Mind a két napot felfedezésekre szántam, azaz olyan utakon akartam járni, amerre eddig még nem voltunk. Ehhez szereztem track-eket és fel is töltöttem a túragps-re. Na most egy darab sem látszott. Izzadtam, mint egy hülye, restartolgattam, kivettem és visszaraktam az sd kártyát, mindhiába. Nem volt semmi. A fájlrendszer nem sérült meg, mert térkép volt. Csak útvonal nem.
Hát, jó. Megyünk fejből.
Aztán félúton kifogyott a gps-ből az elem. Az az elem, melyet indulás előtt raktam bele és másfél napig ki szokott tartani. (Rohadt drága elem volt, de a térképen nem spórolunk.) Nem is vittem tartalékelemet, mert minek.
Onnantól tényleg csak az orrunk után mentünk. Felfedezés. Ja.
Aztán, csak hogy kerek legyen a világ, a gopróból is kifogyott az akksi. Ez is extra gyorsan. Naná, hogy ehhez sem vittem tartalékot. A szálláson ugyan van vagy tíz tartalék, de úgysem terveztem sokat kamerázni, gondoltam, elég lesz egy. Így pont az egyik legizgalmasabb résznél fogyott ki.

A korai időszakban, amikor voltunk, még nincs teljesen feltöltve a tó, az öblítőcsatornákon dől befelé a víz a Tiszából. Ez befelé vidám kis száguldás, kifelé örvényeken keresztüli, fogcsikorgatós rakkolás.

Amikor jöttünk kifelé a Kis Tiszáról, pont ilyenbe futottunk bele, én pedig hülye fejjel elfelejtettem előtte leengedni a kormányt. Így egyszerre kellett küzdenem az árral, illetve kormányozgatnom is a lapáttal az összevissza rángató örvények között. Jó nagy küzdelem volt, a végén viszont felsóhajtottam. Sikerült.
És az egész fel is lett véve. Ja.

Az pedig végképp nem dobta fel a kedvemet, hogy a nap másik legjobb kamerás momentumában, amikor egy nagyon szűk járatban egyszerre értünk utól egy motorcsónakot és jött is szembe egy másik, szóval jó nagy katyvasz lett és az egészet vettem és a videóban ezzel akartam illusztrálni, mennyire elfajultak a dolgok a Tisza-tavon, szóval ez a videó megint nem sikerült, mert rögtön az elején ráfröccsent a kamera közepére egy vízcsepp és pont ott, azon a területen, ahol a lényeges dolgok történtek, ott nem lehet látni semmit a felvételen.

És ezzel el is értünk a másik fő témához. Nem csak szúnyogból volt túltermelés.

Rettenetesen sok volt a motorcsónak. Pontosabban kibaszottul rettenetesen sok volt a motorcsónak. És itt most nem is igazán a horgászokra gondolok. Sokkal inkább a turistaszállító motorcsónakokra. Elözönlötték a szűk járatokat is, azokat, ahol eddig zömmel kajakosok, kenusok jártak. Mert jön a hájas seggű turista, élményt akar, meg is fizeti ugye, aztán viszik be a romantikus sűrűbe. Mert jár neki a kaland. Csak hogy érezd, ez nagyjából olyan, mint ha a romantika kedvéért Santorini sikátoraiban, vagy erdei ösvényeken emeletes turistabuszokkal utaztatnák tömegesen a turistákat. A gyalogosok meg rohadjanak meg.

Oké, sejtettem, hogy a négynapos hétvégén, nyári jó időben nem leszünk egyedül a tavon. De az, hogy egész nap csónakmotorok hangját hallottuk, szünet nélkül, mert mindenhová bementek, minden elvadult nádasban bolyongott vagy egy tucat, nem volt menekvés előlük, az csúnyán frusztrált. Nejnél még csak-csak elvették a gázt, de nálam mentek, mint ha ott sem lettem volna. Ez különösen a hátulról érkező csónakoknál volt vicces, különösen, ha több is jött egyszerre a csatornákban.

Pedig a természet tette a dolgát, a madarak az őrület határán csiviteltek, veszekedtek, trilláztak, sikoltoztak. A nap csak sütött és sütött, a szél pedig pont akkora volt, hogy hűtött, de nem döntögette a kajakokat.
Az a motorcsónakok dolga volt.

Poroszlónál kerestünk egy félreeső helyet, ahol meg tudjuk enni a csokit és meg tudjuk inni az ebéd utáni sört. Felpattintottam. Megjelent két turistahajó. Az idegenvezető magyarázott. Kihasználtam, amikor elhallgatott, majd megemelve a sörömet, hangosan bejelentettem:
– Hölgyeim és Uraim, jobbra pedig egy kajakos látható, aki sört iszik!
Egy csajszi mosolyodott el, mindenki más csak nézett bénán.

A motorcsónakok miatt nem is tudtunk a vízen megebédelni, kikötöttünk a szabadstrandon.
Ez a csoda parkolt az étterem előtt.

Étterem, pincér. Hozta az étlapot. Nem vettem fel, közöltem, hogy már válaszottunk. Erre elment. Aztán 10 perc múlva visszajött, hogy sikerült-e választanunk? Ránéztem, direkt a gyengeelméjűek számára tartogatott nézésemmel, majd közöltem, hogy két sör és két hamburger. Felírta a sört, majd közölte, hogy hamburger nincs. Akkor étlap. Bólintott és elment. Örökre. Pedig szomjasak is voltunk. Egy örökkévalóság után jött egy másik pincér, vele is eljátszottuk ugyanezt a méhecsketáncot, aztán a krapek valahogy kiszedte a rendszerből, hogy mi valamikor már kértünk két sört és nem kaptuk meg, végül 40 perc után legalább sörünk lett, nem sokkal később kajánk is, szóval a végére minden rendbejött, eltekintve attól, hogy másfél órát csesztünk el egy vacak gyorskajáért.

Poroszló után egy kicsit elmentünk kalandozni. Legutóbb feltűnt, hogy van egy rövidítési lehetőség a poroszlói híd és a Kis Tisza között. Megnéztük. Szuper. Aztán annyira, de annyira tiszta volt a máskor oly dzsuvás rész, hogy nem tudtunk ellenállni neki és becéloztuk a kisebbik hidat.

Mert teljesen meghülyült az időjárás. Április vége van, de közben már nyár. A tó még nincs feltöltve – ebből kifolyólag teljesen váratlan helyeken van olyan erős sodrás, mint a Szigetközben – a vízinövényzet még nem nőtt ki a felszín fölé, azaz mindenhol tiszta a víz és bárhol remekül kajakozható, olyan helyeken is, ahol az igazi nyárban már nem. Viszont iszonyat jó az idő – hétfőn fürödtem is a szabadstrandon – és teljesen nyári a tömeg is.

Majd nem sokkal a kisebbik híd előtt megláttam, hogy a távolban megy egy négyszemélyes kajak. A nádas felől a híd felé. Hoppá. Netán van egy másik összeköttetés a Valki medence és a Kis Tisza között? Mekkora dolog lenne felfedezni! Így irányt váltottunk és feltúrtuk az érintett nádast, de nem találtunk utat. Hogy honnan jött a kenu? Valószínűleg valami portálból.
Visszamentünk a Kis Tiszára, folytattuk. Mivel ekkor már térképünk sem volt, így nem mentem be a Porongi tóhoz, megkeresni Tibor rejtekútját.
Ehelyett azt találtuk ki, hogy hazafelé kerülünk egyet és benézünk abba a bizonyos ágba, hogy keresztben van-e még az a kidőlt fa? Ez így éppen elég hosszú túrát is adott ki.

Tisza. Négy jetski, négy őrült, versenyeztek. Köztük egy baromi erős motoros yacht, aki szintén. Aztán amikor mellémértek, nekiálltak körbe-körbe döngetni. Mintha az lett volna a céljuk, hogy minél nagyobb katyvaszt keverjenek. Mantráztam. Nem mondom meg, mit.
Határozottan örültem, amikor elértem az ág bejáratát.

Erről tudni kell, hogy kifejezetten vizitúrázós szakasz. Június közepéig – madárfészkelés miatt – bármilyen járművel – tehát kajakkal is – tilos a behajtás. Motorcsónakkal meg úgy egyáltalán tilos, bármikor.

Ehhez képest az első száz méteren elviharzott mellettem két motorcsónak hátulról, egy meg szemből. Viszont a szemből jövőt lestoppoltam és kifaggattam. Azt mondta, hogy minden további nélkül járható az út a Nagy Morotváig, azaz már nincs kidőlt fa. Erre voltam kíváncsi. (Nem mellékesen így nem kellett oda-vissza átküzdenem magam a habzó vízű zsilipen.)

Aztán kikötöttünk, összecuccoltunk, a szállás mellett több légköbméter szúnyog, sör, szivar. Meg borzasztóan kíváncsi voltam, mit hoztam össze a technikával: merre jártunk, hány kalória volt, azaz mennyire lesz bőséges az esti vacsi és hány sört ihatok utána.
Meg hogy működik-e a custom sport beállítás, melyet indulás előtt gyártottam.

Nem akarok most nagyon mélyen belemenni, nagyon sok sár gyűlt hirtelen össze az óra rovásán, egész biztosan lesz belőlük egy külön írás. Most csak pár szó a vízisportokról. Ez a szar sportóra két evezős sportot ismer: a csónakos evezést (row) és a vasalódeszkát (stand-up paddle, SUP). A korábbi ismerte a kajak/kenut is (paddling), de az 5-ösből már kiszedték. Gondolom, mert nem bírtak vele. Nos, kajakozásra mindkettő használhatatlan. Garminék valamilyen beszpídezett brainstorming után az evezés méréséből kivették a sebességmérést. Nincs lehetőség megjeleníteni. Pace van (hány perc egy kilométer), de klasszikus, kilométer/óra kijelzés, az nincs. Ilyen csak a SUP-nál állítható be, de ennél meg – gondolom a mozgás mássága miatt – nevetségesen kevés kalóriát számol. (Megjegyzem, a row is rosszul számol kajakot.) Emiatt kellett kreálnom egy custom sportot. Nem kicsit frusztráló, hogy ezzel a Garmin hiperszuper csúcsóráját, a Fenix5-öt visszalőttem a beszálló kategóriájú FR235-ös szintjére. De egyszerűen ez a sport csak ezzel működik. A többi, jó drágán felszámolt csilivili vízisport gyakorlatilag használhatatlan szar.

Nos, röviden összefoglalva, Armageddon. Előljáróban annyit, hogy eleve betonmerevre feszült állapotban érkeztem le, legszívesebben csak pihengettem volna, de a kedvenc kajakozós helyemen, úgy, hogy minden adott a tökéletes evezésekhez, ez nyilván szóba sem jöhetett. Viszont tény, hogy tökéletesen védtelen voltam a technika aljas döféseivel szemben. Döfködött? Mint ezer sündisznó, méteres tüskékkel.

Szóval kiültünk érkezés után, megnézni, hogy mit csináltunk. Hát, nem. A mobiltelcsim úgy kezdte, hogy valamikor napközben kikapcsolt. Fogalmam sincs, miért. (Előző nap meg az óraszinkron halt meg, megint ok nélkül.) Telcsi újraindít. Szinkron. Egyszerűen el sem indult. Kipróbáltam mindent, még a fejenállva békaügetést is, de semmi eredmény. Néhány adat átment a telefonra, de nem az összes, a Garmin felhőbe meg semmi. Tekintve, hogy ez felfedezős út volt, ha nem kapom meg a track-et, akkor az óra rézmozsárban végzi.
Emellett persze nem tudtam – mert nem tudhattam, hiszen korábban még nem csináltam ilyet – hogy nem-e a custom sport bolondította meg a rendszert. De ha az, akkor tutira elmegyek a Garmin központ étkezőjébe lövöldözni.
Telefon restart. Semmi. Oké, menjünk vacsorázni. Hátha történik közben valami.
Nem történt.
Óra restart. És igen! Elindult a szinkronizáció. Aztán a felénél leállt. Adat nem ment át sehová. Ekkor már ordítani tudtam volna. Meg gyilkolni. Ordítva. Ugyanis még mindig nem tudtam, hogy a rendszer beveszi-e a custom sportot normális sporttevékenységként?
Aztán egy újabb jel. Nincs internet a laptopon. Mivel mobiltelefonról megy tethering-gel, és a wifi tökéletes, akkor csak a mobiltelcsin mehetett el a net. Pedig ránézésre tökéletes a térerő. De tényleg nincs rajta net.
Elkezdtem mászkálni a kempingben, közben nyomkodtam a szinkronizálás gombot.

Telenor, meg az ezerrel tolt 4G. Aha. Tiszafüreden, Keszthelyen nincs jel. Ahol lakom, Budapesten, 5 mbps download van, upload nincs.

Aztán valahol végre sikerült. Megjelent a napi aktivitás a mobiltelcsin, aztán a Garmin Connect felhőben is, megjelent a térkép és bónuszként végre a kalóriaérték is megfelelő lett. (Nejnek 1750, nekem 1700. Ez teljesen reális, öt óra evezés, 30 kilométeres táv.) Azaz a végére minden kikerekedett, laza másfél óra idegtépő gombnyomkodás után. Kész szerencse, hogy a kidobott kalóriaérték fedezte azt az 5-6 sört, melyet idegességemben betoltam közben. (És vedd észre, úgy jött rendbe a kajakozás mérése, hogy visszabutítottam az órát.)

Ekkor már csak azt kellett kinyomoznom, miért vesztek el a GPS-ről a track-ek (nem csak én nem értettem, hanem a Garmin BaseCamp sem, minden indításkor hisztériázott, hogy ott kellene lennie 5 track-nek a gps-en, de nincsenek ott, emiatt nem is volt hajlandó kezelni a gps fájlrendszerét, kész szerencse, hogy van benne sd kártya is, de ezzel otthon még foglalkoznom kell), na meg kényeztetni egy kicsit a gopro-t, hogy mi a faszért merült le olyan gyorsan az akksija. (Meg persze tölteni egy csomót és összekészíteni tartalék akksikat is. Egy kilót.) Tipikus esti-éjszakai program egy megterhelő, lefárasztó túranap után. Amikor már eleve feszülten érkeztem és csak lazítani, kikapcsolódni akartam.

Ja, csak szólok, a Petzl fejlámpa nem vízálló. Ha esetleg eddig nem tesztelted volna le. Nekem a gyorstárolóban szarrá ázott. Kuka.

Utólagos megjegyzés. Két nap száradás után megjavult.

Talán feltűnt, hogy nem olyan faházban szálltunk meg, amilyenben szoktunk. Az történt, hogy a hosszú hétvégére egy nagyobb társaság lefoglalta gyakorlatilag az összes faházat, ez az egy apartman is csak véletlenül maradt szabadon. Nos, ez a társaság a mai estét szánta a főbulira. A szállásunktól 50 méterre. A felnőttek berúgtak, a gyereksereg megérezte a nagy lehetőséget, miszerint mindent szabad, nagy ordítozás lett a vége. Fura módon egyáltalán nem zavart, szívem szerint én is velük ordítoztam volna.

Felső túra
2018.04.30; hétfő

Üde, friss reggel. Komolyan mondom, nem ironizálok. Meglepően jól aludtam (az óra szerint nem, de leszarom), pont kellemesen hűvös volt az idő, este ugye rendberaktam a technikát, tehát nem volt miért idegeskednem. Kajáltunk, kávé, szivar, gyors pakolás és irány a víz. Kilenckor már az evezőket meregettük.

Azon már fel sem akadtam, hogy a labirintusszerű, kidőlt-bedőlt fákat kerülgető ág bejáratánál vágott elénk belülről egy turistacsapatot szállító motorcsónakos. Igen, arról az ágról beszélek, amelybe jelenleg senki sem mehetett volna be, motoros meg egyébként sem, soha. Erre szakmányban hordják be a turistákat. Hadd borzongjanak.

Jó tíz évvel ezelőtt morogtam itt a blogon, hogy igazán csinálhatnának már valamit a környék idegenforgalmával, hiszen pang az egész. Nos, messze nem gondoltam arra, hogy az lesz az idegenforgalmi fejlődés, hogy a szűk, igazából csak kajakkal, kenuval járható ösvényeket fogja megszállni miriád motoros turistacsónak.

Jobb híján mentünk utánuk. A járat annyira szűk volt, hogy az a dög lépten-nyomon elakadt, időnként a vezető állt meg, mert elmondott valami fontos dolgot, mi pedig türelmesen ácsorogtunk mögötte és vártuk, hogy haladjanak. Élmény volt. Csak sajnos nem az, amelyre számítottunk. Aztán ugyanúgy beragadtak a Nagy Morotvát a Szartossal összekötő csatornában is, melyben az volt a vicc, hogy itt elég erős áramlat ragadta el a kajakokat.

Na mindegy, szerencsére leváltak, elmentek Poroszló felé (mely irányba végképp tilos volt bárkinek is mennie), mi pedig rácsatlakoztunk a Nyárádi érre, mely viszont járható ilyenkor. Végre béke. Nem, nem szabadultunk meg a motorcsónakoktól, de érezhetően kevesebb volt belőlük.

A Hordódi holtágra mindenképpen be akartunk menni. Tavaly kihagytuk az évadzárón, bántuk is. Elméletileg két éve megnyitották, mindenesetre a bejáratnál tábla figyelmeztet, hogy mindenféle járművel szigorúan tilos bemenni, időkorlátozás nélkül. Úgy gondoltuk, hogy két csendes kajakkal azért megpróbáljuk.
Nagyon durva az összekötő szakasz. Egy olyan 200 méter, hol nádasban tekergő, 180 fokos kanyarokat tevő keskeny ér, hol fák alatt, behajló ágak között bújkáló ügyességi szakasz. Egy helyen volt keresztbedőlt vastag fa is, mely éppen egy kajaknyi vastagságban süllyedt meg annyira, hogy át tudtunk siklani felette. Aztán kiértünk a nagy, tiszta vízre. (Ugye, a vízinövények még sehol sem voltak.) Mondtam is Nejnek, hogy élvezze ki fenékig, mert olyan helyen vagyunk, ahová nagyon kevesek járnak be. Eleve csak az az út van, amelyen bejöttünk, azon meg még kajaknak is nehéz.
Az első motorcsónakos horgászt olyan 300 méter után láttuk meg. Oda is mentem hozzá megkérdezni, hogyan jött be. Mert hátha van másik bejárat is. Nem volt. Valahogy átjöttek azon az ösvényen. Utána elszáguldott mellettünk egy gumicsónakos motoros, egy helyi Rómeóval, aki gondolom azzal a felkiáltással hozta be a helyi Júliát, miszerint olyan helyre viszlek, hogy beszarsz. Végül mentünk vagy egy kilométert és ott fordultunk meg, ahol egy motorcsónakos horgász éppen elállta továbbvezető utat.
Gyönyörű volt a terep, de az, hogy még itt is, a leginkább érintetlen, leginkább eldugott területen is motorcsónakosok között evezgettünk, teljesen lerombolta az illúzióinkat.

A IX-es öblítőcsatornán értünk ki a Tiszára. De hogyan! Ez a legfelső öblítőcsatorna, itt ömlik be legvadabbul a Tisza a tóba. Volt annyi eszem, hogy már messze a zsilip előtt leengedtem a kormányt. Igazam volt. Máshogyan meg sem lehetett volna csinálni. Keményebb volt, mint a szigetközi móka.

A Szigetközben vannak olyan műtárgyak, melyek alatt szigorúan tilos átmenni. Ugyanis balesetveszélyesen erős az áramlás. Kajakoskirándulásokon azért csak-csak neki szoktunk gyűrkőzni. Általános tapasztalat, hogy aki elsőre nem kapja el, azaz nem sikerül befordulás nélkül eljutnia a műtárgy alá,, majd vad erővel nem tudja áttépni, áthúzni magát alatta, annak jelentősen leromlanak az esélyei. Másodikra már sokkal nehezebb, harmadikra meg már majdhogynem reménytelen. Az ember elfárad fejben, elfárad izomban.

Átmentem. Kifújtam magam. Talán mondtam is valami erőset.
Aztán eszembe jutott, hogy Nej itt nem fog tudni átjönni. Vagy ha igen, akkor nagy spíler.
Pont akkor néztem hátra, amikor sikoltozni kezdett. Éppen az átjáró előtt fordította keresztbe az áramlat, ahhoz is erősen kalimpálnia kellett, hogy ne boruljon be.
Megfordultam. Vártam, mi lesz.
Visszacsorgott. Nekifutott újra. Ugyanaz. Már majdnem bedugta az orrát a zsilipcsatornába, amikor kifordult a kajak eleje.
Oké. Ennyi. Ebből átemelés lesz. Kerestem valami kiszállóhelyet és legnagyobb meglepetésemre, az erősen áramló vízben ki is tudtam szállni. Kihúztam a kajakot, felmentem a hídra. Akkor vettem észre, hogy Nej kajakjának az orra megjelent a zsilip túloldalán. Azaz harmadikra sikerült bejutnia a csatornába és innentől már csak az izommunka volt hátra. Felülről buzdítottam ordítva, a csajszi meg összeszedte magát és centiről centire átjött. Harmadik próbálkozásra. Szép munka volt.
Már csak vissza kellett szállnom a kajakba. Nem voltam nyugodt. Olyan 8 méterre voltam a zsilipcsatorna fortyongó vizes elejétől, ha nem sikerül, akkor a víz magával ragad és nem is tudom, mi lesz a rosszabb: ha keresztbeakadok a csatornában, vagy ha átvisz rajta az áramlás. De semmi ilyesmi nem volt, simán beszálltam, némi izommunkával irányba is álltam és csá zsilip.

Fél kettőkor már a szálláson voltunk. Roppant elégedetten. Nagyon jó nap volt, szép tájakon jártunk, jól éreztük magunkat. Ebédelni kiugrottunk a strandbüfébe, ilyenkor jöhet a lángos, aztán csendes pihenő, végül késő délután átmentünk a tiszacsegei halászcsárdába. Lászlóék ajánlották. Elsőre nem tűnt annyira bizalomgerjesztőnek a hely, eleve majdnem 40 kilométert kellett autóznunk, aztán az egész olyan turistacsapdásnak nézett ki, népviselet, élő magyar zene, az ajtókban ácsingózó dologtalan pincérsereg, de ha már ajánlották, bementünk… és nem bántuk meg. Az igazi az lett volna, ha betolunk két-három levest és ugyanannyi halételt is, aztán az egészet lefojtjuk desszerttel, de ez még az életmódváltás előtt sem ment volna, nem hogy most. Így megelégedtünk egy-egy fogással és megjegyeztük a helyet.

Utána viszont már tényleg nem sok minden történt. Én még egy kicsit játszottam a szálláson a technikával, de tényleg kicsit, majd nagyon korán alvás.

Hazautazás
2018.05.01; kedd

Tíz óra alvás! El sem hiszem. Méghozzá olyan mélyen, hogy reggel alig bírtam kikászálódni az ágyból. Tudtam volna még tovább is.

Reggeli, kávé, pakolás, indulás.
Nem volt semmi cifrázás, simán hazaértünk, megint pakolás.

Aztán részemről technika. Track-ek terelgetése, átnézése. Fényképek, videók átnézése. Ekkor azért volt anyázás, nem is kicsi. Ekkor derült ki, hogy a vízcsepp miatt használhatatlan lett egy erős felvétel, ekkor derült ki, hogy egy másik erős felvétel közben lemerült a kamera, de a legdurvább az volt, hogy a teljes hétfői anyag – benne egy csomó erős felvétellel – szintén használhatatlan lett. Vagy a kamera párásodott be, vagy egyszerűen csak meghülyült, de az összes felvétel színtelen és homályos lett, kettő helyett pedig egyszerűen csak üres fekete képet játszott le a lejátszó.
Maga a gopro már Zakopánéban megdöglött, nem is tudtam használni. Aztán itthon, pihentetés után úgy tűnt, megjavult. Most a Tisza-tónál az első napot végig is csinálta rendesen, jól el is altatott… aztán a második nap összes felvétele ment a kukába.
Dezsőnek meg kell halnia.

PS.

Utólag végigolvasva amit írtam, meg kell jegyeznem, hogy nem, nem volt ennyire tragikus a túra. Sőt. Kifejezetten élveztük az evezést, jó volt érezni azt a kellemes fáradtságot háton és derékban, rettenetesen jó időt fogtunk ki, tényleg remek volt az egész. Csak éppen a jó dolgokról nehéz sokat írni, a bosszantó dolgokról ellenben csak úgy dőlnek a szavak.

Útvonalak

• Bemelegítő túra
  – Útvonal két dimenzióban
  – Útvonal három dimenzióban
• Alsó túra
  – Útvonal két dimenzióban
  – Útvonal három dimenzióban
• Felső túra
  – Útvonal két dimenzióban
  – Útvonal három dimenzióban