MiVanVelem

1978 és 1982 között Kazincbarcikán éltem. A városban, de legalábbis a köreinkben, köznevetség tárgya volt a 6-os helyijárat busz. Ez egy feltáró buszjárat volt, az egykori Alsóbarcika és Sajókazinc települések családi házas övezetét járta be keresztül-kasul. Ennek persze ára volt. Amíg a hagyományos buszjárattal 10-15 perc alatt jutottunk fel a BVK-tól a buszpályaudvarra, addig a 6-os busz 45-50 perc alatt ért fel ugyanoda. Az se sokat segített a helyzeten, hogy ezen a vonalon egy piros Ikarus31 közlekedett. Ez már akkor is rettenetesen ósdi busznak számított. (Csak érdekességként említem meg, hogy az akkoriban hétköznapiként használt Ikarus180 ma már szintén rettenetesen ósdinak számít, sőt, ma már összemosódott a két busztipus, mindkettő őskövület.) Időnként, pusztán csak a buli kedvéért felszálltunk rá és térdünket csapkodva röhögtünk, ahogy az öreg Csepel motor erőlködve próbálta végigvánszorogni a távot, beleértve a kórház mögötti emelkedőt is.

Soha nem gondoltam volna, hogy valamikor szemmel látható összeget is hajlandó leszek fizetni azért, hogy újból ilyen busszal utazhassak.

Aztán megláttam, hogy a két ünnep között lesz két karácsonyivilágítós nosztalgiajárat, oldtimer buszokkal. Az egyik a nagy sikerú Ikarus66, a másik pedig egy Ikarus311. Habár nálam nagy kedvenc a faros is, de nosztalgiaértéke a 311-esnek van, szóval gyorsan vettem is rá két jegyet.

Ahogy a fiam megjegyezte, ezeknek a felvételeknek már szaga van. Nos, pont nem. Szó se róla, végig élveztem a közel egy órányi buszozást, de pont a nosztalgia nem ütött be. A busz túl steril volt. Nem volt semmi olajszag, se magában, se fűrészporral. Nem volt állott bőrszag. Úgy általában sem volt semmilyen szag. Az emberek kulturáltak voltak, nekik sem volt erős szaguk. Az én időmben kormos szagú bányászok, földszagú kistermelők utaztak rajta, nemritkán enyha pálinkaszag kiséretében. A nosztalgiabuszon az emberek mosolyogtak, keveset beszéltek, azt is halkan. Hát, az én időmben a busz élettel volt teli. Oké, olyan élettel, amilyennel, de akkor is életszag volt. Jó, nyilván tudom, hogy ezt már nem lehet reprodukálni, meg akinek életszag kell, az szálljon fel a 99-es buszra, mert ma azon van. Több is, mint kellene. Szóval tudom, mindent nem lehet már visszahozni, nem is morgok komolyan, mint írtam végig élveztem az utat. Csak volt egy apró hiányérzetem leszálláskor.

Amikor belépek a Youtube felületére, feldob egy videóajánló válogatást, a legtöbbször valami érdektelen szeméttel telit. Legutóbb ezt láttam a képernyőn. Igen, ez _két különböző_ videó ajánlója, melyek így kerültek egymás fölé.

Ez most vagy valami egészen elképesztő véletlen, vagy hátul sunyiban kuncog egy AI.

Ez pedig az én karácsonyi ajándékom. (Családon belül tényleg az volt, de publikusan is elérhetővé tettem.) Kábé két hónapot melóztam vele, de megérte. Szvsz az utolsó pillanatban álltam neki, amikor még bevállalható ez az eszement mennyiségű munka.
Arról van szó, hogy lecseréltem a ‘Letölthető Könyvek’ oldalt. Rá is fért, a régihez már több, mint tíz éve nem nyúltam hozzá.

A mottó az, hogy lezárás. Életem különböző szakaszaiban csináltam mindenfélét, aztán felhagytam vele. Ezt a mostani oldalt tekinthetitek úgy, mint a saját emlékművem egy újabb, immár véglegesnek szánt változatát.

Egy időben szenvedélyesen rajzoltam, aztán 2010 után felhagytam vele. Ennek az időszaknak a lezárása a Válogatott Karikatúráim anyag. Miközben írtam a blogot, időnként megszállt az ihlet és írtam groteszk minisztorikat. Jó volt, élveztem. Mára eljutottam oda, hogy bár kedvem még lenne, ötlet is van, de nem látom semmi értelmét ilyesmiket írni. Mivel ezt is lezártam, így összeraktam egy válogatást ezekből az írásokból. A 2005-ben elkezdett blogban még pislákol valamennyi szikra, de ezen is látszik az, hogy igyekszem egyre több időt tölteni messze a számítógéptől, messze a lakástól. MIndenféle túrák, ez a kulcsszó. Nem, a blogot még nem engedtem el, de úgy érzem, itt az idő, hogy valamilyen formába rendezzem az utóbbi 21 év munkásságát, kimentsem az értéket a hatalmas betűtömegből. Ennek lesz az eredménye a MiVoltVelem, illetve az Odakint sorozat. Emellett természetesen hozzzátartoznak a képhez a szakmai könyveim is, na, ezeket egészen biztosan le fogom zárni. (Ezen a téren azért tervezek egy meglepetést, de psszt.)

Na most, ebben eddig semmi újdonság sincs. Eddig is ez volt. De.
– Alaposan átszerkesztettem, itt-ott átírtam, újratördeltem az eddigi anyagokat. A részleteket lásd az egyes könyvek leírásánál.
– El szeretném érni, hogy azokat a könyveket, amelyeknél ez értelmezhető, meg lehessen vásárolni papír alapú könyvekként is.

Lulu

Az utóbbi megoldáshoz a Lulu online könykiadót választottam. Igazából ebben sincs semmi világrengető újdonság, az eddigi anyagok is elérhetőek voltak nyomtatásban a Lulun keresztül… csak éppen nem reklámoztam. Anélkül meg nyilván nem lehetett ezeket megtalálni. Volt belőlük egy-egy példányom, ez nekem megfelelt és kész. Miért nem reklámoztam? Mert baromi drágák voltak, és nem is igazán tetszettek. Azóta viszont rengeteget tanultam. (A Lulunál ugyanis nekem, mint ügyfélnek kell nyomdakész állapotú anyagot leadnom. Azaz nem volt elég, hogy megírtam a szöveget, de meg is kellett komponálnom a könyvet, betűtipusokkal, nyomtatási képekkel, margókkal, borítót kellett terveznem és egy csomó minden mást is.) A tanulásnak meglett az eredménye, egyrészt könyv formájú könyveket produkáltam, másrészt a könyvek árát is sikerült lenyomnom 10-14€ közé, ami már teljesen versenyképes ár a mai magyar könyvesbolti kínálattal összevetve. (Plusz szállítási költség, persze.)

Megjegyzés: Ha csak azért vásárolnál könyvet, hogy megdotálj valamivel, ne tedd. Könyvenként 0,1-0,5€ realizálódik nálam, annyiért nem éri meg. Ha viszont szeretnél egy könyvritkaságot, akkor csak bátran. :)

Ez volt a bevezető. A részleteket a könyvek weboldalán talájátok meg.