Kloáka

Most mondja valaki, hogy ezek az édibédi tündibündi madarak nem seggarcok.

Kattints rá a képre és nézd meg alaposan. Valószínűleg egy strucc telepedett le az autónk fölé és kiszarta az összes belső szervét a kocsi motorháztetejére, szélvédőjére és oldalsó ablakára.

– Oké – bólintottam – Szép mutatvány volt. Lemérjük. De több ilyet nem kérek.

Felnéztem az akácfára. Fészek sehol. A biztonság kedvéért hátrébb tolattam fél métert.

A következő napon jött a második csomag. Ugyanoda. Pedig közben arrébb álltam.

– A kurvaanyád – honoráltam a produkciót – Most írtalak fel Gizi macska halállistájára.

Ez aznap volt, amikor indultunk Szarvasra a kajakos évadnyitóra. Úgy voltam vele, hogy azért csak nem kellene egy guánóbányával megérkeznünk. Kora reggel elszaladtam egy önki autómosóba, lepucoltam a kocsit. Hazajöttem. Leparkoltam.
A lakásban összepakoltunk. Raknánk fel a kajakot. Erre megint ott volt azon a keskeny motorháztetőn az újabb zöldessárga habos lepény.

Az. Seggarcok.

Már megint Kőrösök

Ez a hülye van Dógom még mindig itt lakik nálunk, emiatt most csak így, szerkesztetlenül borítok ide mindent. Bocsi, ennyire van időm.

Meglepő módon időben indultunk. Kevésbé meglepő módon ezt úgy értük el, hogy egész nap kapkodtunk, ráadásul a végén jól fel is húztam magamat (úgyis megírom), de tulajdonképpen mindegy is. Csütörtök délután hatkor lent voltunk a szarvasi kempingben. A faasztalra már ki voltak készítve a pálinkáspoharak.

Előtte beléptünk a békésszentandrási sörfőzdébe, mert egyrészt útba esik, másrészt meg nem vagyunk hülyék. Hétvégén a kétliteres sörök silókként álltak vigyázzban a hűtőnkben.

Éjfélkor ment el az utolsó pár ember aludni. Marhára ráértünk.

A következő nap első feladata az volt, hogy átevezünk 7 kilométert Békésszentandrásra (igen), kikötünk a sörfőzde mellett, majd délig sörözgetünk, amikor is megérkezik a menetrend szerinti ebéd. Utána sörözgetünk tovább, majd vissza a kempingbe. Délután pedig felevezünk a városba, sörözünk, utána pedig hazaevezünk.

Nálam persze megint keresztbeakadt egy szálka. Amíg Békésszentandráson a beszállással szuttyogtunk, gondoltam, drónozok egy kicsit. Meg is csináltam, de borzalmasan rosszak lettek a felvételek. Egyszerűen nem értettem. Indulás előtt egy nappal direkt kimentem a szántóföldre gyakorolni, minden rendben volt. Most meg megégett minden felvétel, ráadásul valami ferde csíkozás miatt nem is láttam semmit a képernyőn.
Emiatt végül kihagytam a délutáni programot. Bevonultam a faházba, ahol megidéztem a Google erejét és végül meg is találtam, mi volt a hiba.
Én.
Még a szántóföldön át akartam billenteni a drónt 2K-ba, csakhogy a napsütésben nem találtam el elsőre az ikont. Mit ád az ég, a véletlenül megnyomott ikon az automata/manual kapcsoló volt. Az meg, hogy mi volt beállítva manuál módban… hát, hagyjuk. A ferde csíkozás viszont helyi specialitás volt, a helyszínen valami zavarta a vételt, nem is kicsit.
Eddig jó. Viszont mire idáig eljutottam, a többiek elindultak Szarvasra. Még utánuk küldtem a drónt, de szerencsére nem tudták leverni.

Nej keményen elhatározta, hogy megtanul stégről ki-beszállni, de nem ám akárhogy, nem csak úgy kigurul, ahogyan én szoktam, hanem elegánsan feláll és kilép. Nem ez az első alkalom, hogy nekifut a kihívásnak, de most sikerült először stabilan végigvinnie a mozdulatot. Innentől mindenhol így szállt ki és rettentően boldog volt.

Este újabb ereszdelahajamat. Már akinek. Én a vacsora után ledőltem egy kicsit emészteni, aztán reggel keltem fel. Ami annyiból nem volt baj, hogy a vízreszállás igencsak messze volt, legkésőbb nyolckor el kellett indulnunk. Illetve, hát, amikor ránéztem Justin übermásnapos fejére, annyira nem is sajnáltam, hogy kimaradt az este.

Korán érkeztünk a helyszínre, bőven volt időnk lepakolni, elrendezkedni. Már a reggeli sörünkön is túl voltunk, mire az első versenyzők elkezdtek szállingózni. Pontos indulásról szó sem volt, de így sem volt rossz.
A napi program nem volt túlzottan kiegyensúlyozva, de így adta ki a földrajzi helyzet. 7,5 kilométer Békéscsabáig (közte egy átemelés), ott ebéd, szutykolódás, köldöknézés. Majd miután sikerül meggyőzni harmincegynéhány kajakómás versenyzőt, hogy tovább kellene indulni, tovább, és nem vissza, akkor még jön húsz kilométer evezés és három átemelés.
Nem könnyű feladat, de egy évvel ezelőtt már megcsináltuk. Sokkkal vacakabb időben.

Elindultunk.

Meg tudná nekem valaki magyarázni, hogy a horgászok miért öltöznek terepszínű ruhákba? Mert a vadászokat értem. De a horgász ki elől akar elbújni? A kajakosok elől mindenesetre sikerül nekik.

Békéscsabáig gyönyörű a terep, megkockáztatom, egész nap ez a legszebb rész. Utána kikötés, a Csabagyöngye megszállása. Ebéd után kifeküdtem a fűbe és alukáltam egy félórát. Az élet szép.
Majd elindultunk.
Nem jutottunk túl messzire. Közvetlenül a kikötött nagy hajó mögötti hídat felújítják, emiatt elég masszívan bezsaluzták. A víz fölött volt kábé 70 centi magas tér. Ennyiből jó volt a lengyel túra a Bliznán, pontosan tudtam, hogy ezen én nem megyek át. Amennyire tudtam, átnéztem a túloldalra, a beszállás is igen meredek volt. Oké. Innentől menjen erre a harapós ló, nekem ennyi volt a mai túra.
Nej némi hezitátálás után csatlakozott.
Visszaeveztünk azon a bizonyos legszebb részen. Immár kettesben. Csendben. Olyan tempóban, ahogy éppen kedvünk volt. Az egész hétvége legjobb része volt. Pedig most küzdenünk kellett a sodrással, de ott, a helyszínen fel sem tűnt.
A beszállóhelyen kiszálltunk – Nej elegánsan kilépve, én a mocsárban henteregve – és piszkosul ráértünk. A többiek még a hátralévő táv egyharmadán sem voltak. Bontottunk egy-egy sört, volt pad, volt nap, volt árnyék, üldögéltünk és élveztük a helyet.
Aztán kényelmesen elpakoltunk és visszamentünk a kempingbe.
Ahol a lazulós brigád dőzsölt. Néhányan ugyanis úgy döntöttek, hogy komplett kihagyják a mai napot és a kempingben nézegetik a köldöküket.

Beültünk közéjük. Utána zuhanyzás, vacsora. Legalábbis nálam, mert én már eleve pesszimista voltam. Úgy kalkuláltam, hogy a mai evezés után a bográcsvacsora nem lesz meg 21.00 előtt, akkor meg én már régen nem ehetek. (Bőven így is lett, a vacsora végül 23.15-re lett készen.) Utána pedig tulajdonképpen másoltam az előző estét. Bedőltem az ágyamba, bóbiskoltam, majd eszembe jutott, hogy végül is nem aludni jöttem ide, kisétáltam, de mindenki még pakolászott, a következő kisétáláskor meg atomizálódott a társaság, végül a harmadik kisétálásnál találtam közösségi életet, de ekkor meg már nem tudtam belekapcsolódni.
Azaz megint korai alvás.

Reggeli, pakolás. A többiek még eveztek egyet, de mi vasárnap már általában jövünk haza. Az a hülye van Dógom.

Persze még volt egy feladat. Békésszentandrás. Egyrészt megnézni, mi van éppen csapon a sörkertben, és ha van valami izgató, akkor rá kell borulni. Jogos lehet a felháborodás, miszerint én vezetek. Tény. De nem egyből. Ugyanis most, hogy jól működik a drón, vissza akartunk sétálni a holtág partjára és megismételni az elcseszett felvételeket. Ki is caplattunk. Utána meg én vissza, mert a mobilt a kocsiban felejtettem. De minden szívásnak vége van egyszer, sikerült a felvétel. Utána még élveztük egy kicsit a gyönyörű természetet, majd vissza a sörfőzdébe. Ugyanis hozni akartunk haza is sört. Sokat meditáltam, hogy mit vegyek és mennyit. Nekem való sörök közül egyedül a fekete sör volt csapon, oké, ez az egyik kedvencem. Kétliteres pillepalackba csapolnak. Elég lesz egy? Ez azért elég gyorsan romlik, meglehetősen kockázatos lenne kettőt venni. De végül bevállaltam.
Az első palack az ebédfőzés során fogyott el. A második meg a videók összerakásánál, átnézésénél, illetve a blog megírásánál.

Hát… ja.

A sör olyan, mint az elektron

A legutóbbi túráról szóló írásokat visszaolvasva jutott eszembe, hogy esetleg lesznek olyanok, akik húzzák a szájukat, amikor itt-ott megemlítem, hogy túra közben sört szoktam inni.
Valahol igazuk van, mert tilos.
Viszont ez nagyon más, mint autóvezetés közben.

Kerékpártúrán az a tempó, hogy 25 kilométer után jár egy sör. Ez olyan másfél óra. Normál körülmények között a máj két óra alatt bont le egy sörnyi alkoholt, folyamatos, olykor intenzív mozgás mellett simán megoldja másfél óra alatt is. Azaz a sör maximum a megivása után negyedóráig üt, enyhén, utána semmi. Addig meg általában elüldögélek a pihenőhelyen.
Ilyenkor nem alkohol.

Nyilván buliban, haverokkal kocsmázás közben nem tartható a másfél-két óra két sör között, ez általában meg is látszódik, de hát erről is szól a történet.
Ilyenkor alkohol.

Még valami. Belegondoltál már, hogy mit is lehetne inni bringatúrán 25 kilométerenként? Néha szoktam Radlert, de ezekben brutális mennyiségű cukor van. Az üdítőkben szintén. Gyors kalóriaforrásnak jó, de nekem, mint egykori cukorbetegnek és folyamatosan veszélyeztettnek ez szóba sem jöhet. A tejet nem szeretem. Marad a víz, csak hát abban meg energia nincs.
Na, ezért jó a lassan adagolt sör.

Tour dö Dunántúl #08/07 (videó)

Miközben az országban gurult a Tour de Hongrie, ezzel párhuzamosan megrendezésre került a Tour dö Dunántúl nevű túra is. Mivel ezen csak én indultam egyedül, el is hoztam az összes trikót. De már gyógyulok.
Budapest, Mohács, Kaposvár, Balatonakarattya, Budapest. 600 kilométer. Vagy esett, vagy fújt, vagy mindkettő. Volt Eurovelo 6 keresgélése, sárdagonya, kutyatámadás, drónnal felvett pálinkázás és persze rengeteg eső.
A videó nem rövid – hiszen hat nap történését dolgozza fel – de jól sikerült, büszke vagyok rá.
Megjegyzés: habár a vágás során egy fél éjszakát eltököltem azzal, hogy a beszéd érthető legyen, az erős szél miatt ez nem mindig sikerült. Szerencsére az időnként előforduló érthetetlen szövegekben lényegi információ nem hangzott el, nyugodtan hagyjátok ezeket figyelmen kívül.

Tour dö Dunántúl #07/07

Balatonakarattya – Budapest
2021.05.19; szerda

Ahogy a kép is mutatja, néha kell egy kis szerencse.

Az esőzóna a Balaton felső széléig, nagyjából Tihanyig tart, fentebb már semmi. Bár igyekeznem kell, az előrejelzés szerint ez az állapot délután ötig tart, akkor viszont érkezik egy özönvízszerű felhőszakadás, mely végig beteríti az utamat.

Nem figyelek oda és az agy küldi a jeleket. Pakolás közben öntudatlanul egy Lord slágert dúdolgattam magamban és csak utána esett le, hogy az egyik nagy koncertélményem pont ezen a településen egy Lord koncert volt. Csóró egyetemistaként átgyalogoltam Fűzfőről, a strand előtt összeverődtünk olyan hatan, vadidegenek és csórók, megbeszéltük, hogy ha egyszerre rohamozzuk meg a kerítést, a rendészek nem tudnak mindenkit elkapni, így is lett, bedobbantottunk, nem kaptak el, a koncert jó volt, utána pedig éjfélkor séta vissza Fűzfőre, telihold volt, az út közvetlenül a Balaton partján vitt, én pedig végig Lordot dúdoltam. Élmény volt.

8 óra tíz perc. Az ég borús. Hűvös van. Oldalról fúj a szél. Hideg. Balatonfőkajárnál fel is vettem a csősálat. Majd ha kisüt a nap, leveszem.
Hehe.

Csorogtam szépen. Jöttek az emelkedők sorban. Érdekes módon lejtőkből sokkal kevesebb volt. Polgárdinál szemerkélt egy kicsit az eső. Ejnye. Nem olvasta a meteorológiát?
Székesfehérvár megint vicces volt. Nem akarok róla beszélni. Inkább elmesélem, hogyan lehet dudálásra késztetni tömegesen az autósokat.
Megállsz egy forgalmas út gyalogosátkelőhelyén. Megyeszékhely, négysávos kivezető, masszívan kiépített átkelőhely. Letámasztod a bringát, kiveszel egy sört a batyudból és felülsz a korlátra. Idönként kortyolsz a sörödből. Aztán figyeled a lámpára váró autósok reakcióját. Öregapu Öreganyuval, merev nyakkal néznek előre. Nem akarnak látni. Furgon sofőr, dudál, vigyorog, like. Kresz Géza, rázza az öklét, dudál. Kész tanulmány.

A Velencei-tónál nem volt nyitva semmi. Legalábbis eleinte. Annyira nem lepődtem meg, még a Balcsi sem ébredt fel a téli álmából. Gárdonynál leültem egy bezárt étterem teraszára, megebédeltem hozott anyagból. Amikor elindultam, nem gondoltam volna, hogy ez volt az utolsó nyugodt pillanatom a túrán.
Ekkor még 70 kilométer volt hátra. A táskámban volt két sör, arra az esetre, ha nem találok kocsmát. Érd 30 kilométerre volt, oda terveztem egy pihenőt, akár a megszokott kocsmánkba, akár csak valahol. Az utolsó 40-et meg vagy lenyomom egy seggel, vagy valahol kiülök az RSD mellé és behúzom az utolsó sörömet. Délután fél egy volt, látszott, hogy vigyorogva hazaérek az eső előtt. Az élet szép.

Ilyenkor szokta mondani az élet, hogy ádehogy. Kápolnásnyéken elkezdett cseperegni az eső. Elsőre nem vettem komolyan. Istenem, valakinek megint nem szóltak a többiek, hogy mikor kell esni. Csakhogy az eső beindult. Baracskán már szakadt és utána nem is adta alább. 65 fucking kilométeren keresztül. Hol csak közepesen szakadt, hol dézsából borították. 3,5 óra alatt nyomtam le a távot, megállás, pihenés nélkül, sőt, toltam, ahogy tudtam… de ebben a 3,5 órában valagig beáztam, sőt tovább is, mondhatnám, ha szivacs lettem volna, akkor teljesen megszívtam magam. Az a rohadt eső megjött négy órával hamarabb, mint jelezték. Pont kifogtam a csúcsát. Most nézd meg a képen a Velencei-tó – Budapest tengelyt.

Itthon… hát igen, itthon nehéz döntések jöttek. Egész úton egy forró fürdő járt a fejemben. Egy pohár borral. Na, ebből nem lett semmi. Betoltam a bringát a lakásba, majd leszenvedtem magamról a csuromvíz ruhát és leszórtam az előszobába. Még úgy ádámkosztümben ittam egy felest, majd megtörölköztem és felvettem valami meleg szerkót. Lemálháztam a bringát, kicsomagoltam mindent.
Meglepő módon működött a felszerelés: 3,5 óra felhőszakadástól sem ázott be semmi. Rajtam kívül, persze.

Ráadásul valami furcsa, szokatlan mintázat is megjelent a szívások vonulatában. Egy alaposabb vizsgálatnál kiderült, hogy a kormánytáska _alja_ beázott. (A gyári esővédője fentről védett, de alulról nem, onnan meg a kerék tolta be a vizet. Amikor levettem a huzatot, vagy egy liter víz állt benne.) Mi is volt a kormánytáskában? Többek között egy 150e forintos MILC kamera, egy 120e forintos mobiltelefon és egy marék akkumulátor. Eddig semmi meglepő sincs, én így szoktam készülékeket frissíteni. Most viszont megúsztam. A táska aljába ugyanis bedobtam egy vaskos bringatérképet, mely felszívta a vizet. Nyilván kuka, de mégiscsak 4e forint, nem 300e. A probléma ettől még valós, vissza kell szerelnem a sárvédőt. (Az első csomagtartó miatt lett leszedve.)

Strava, aztán a képanyagok felmásolása. Ekkor tudtam volna elmenni kádba ülni, de inkább a vacsorát választottam. Utána anyagok rendezése, digitális szutykolódás, analóg pakolgatások. Végül besötétedett, nem csak kívül, azért a két üveg bor már tud valamit, este kilenckor elmentem aludni. Holnap folyt.köv.

Összességében… pont azt gyűlölöm a legjobban az Univerzumban, amikor hosszas szopások után belengeti, hogy nyugi, a vége jó lesz. Minden nap néztem az előrejelzéseket, mindegyik azt mondta, hogy hát igen, szívni fogsz haver, de az utolsó nap már rendben lesz. Majd pont az utolsó nap lett a legszarabb, mert a felhőszakadás négy órával hamarabb érkezett. Még szerencse, hogy vagyok olyan viszonyban az Univerzumommal/Istenemmel, hogy ilyenkor elküldhetem a picsába. (Nem mintha hallaná.)