Eredetileg nem így terveztük, de az élet – és a müncheni sörfesztivál – közbeszólt. (A fene sem gondolta volna, hogy az Oktoberfest már szeptember 20-án elkezdődik.) Nyilván Münchenben nem is számíthattunk szállásra, emiatt adta ki úgy, hogy ma kellett 120 kilométert bringáznunk, gyakorlatilag végig murvás, azaz lassú úton. Persze azért Münchenen sem akartunk csak úgy átrohanni, érezhető volt, hogy későn érkezünk, ami annyiból volt gond, hogy habár foglalt parcellánk volt a kempingben, de azt mondták, 18.00-kor kiadják másnak, ha nem érünk oda. Kiadták. De nem ez volt a legnagyobb problémánk a nap során.
Miért ne igyuk meg azt a pohár bort?
Fura cím, különösen tőlem. Rögtön közlöm is, hogy nem azt akarom sugallni, hogy egyáltalán ne igyunk bort. A cím arra vonatkozott, hogy ne igyuk meg még azt az utolsó pohár bort lefekvés előtt, hiába érezzük úgy, hogy ez még jól esne. Hiszen az előtte lévő 1-2 pohár is jól esett, akkor ez miért ne esne jól? Aztán az ember legyint egyet, egyszer élünk, akkor legalább éljünk jól, megissza azt az utolsó pohár bort és tényleg jól esett, szóval minden rendben.
Aztán jön az éjszaka és kiderül, hogy annak az utolsó pohár bornak ára volt. Jönnek a borzalmas álmok.
Példa a közelmúltból. Azt álmodtam, hogy egy öreg várban sétálgatunk Nejjel, közvetlenül a várfal szélén, amikor váratlanul orkánerejű szél támad, felkap egy ponyvát, a kötél Nej lábára tekeredik és vitorlaként rántja le a mélybe, éppen el tudom még kapni a kezét, de a szél nem gyengül és érzem, hogy nem tudom sokáig tartani, ott lebeg előttem a levegőben ember és ponyva, mindketten a mélység fölött, támasztom a lábam a mellvédnek, de rohamosan fogy az erőm. Nyilván csatakosan ébredtem meg, levegőért kapkodva. Mert hiába hamis élmény az álom, de a stressz valódi, hiszen az álmodás során a történet az agynak teljesen valóságos. Néztem a plafont. Behunytam a szememet és újból benne voltam az álomban, ugyanott, ahol kiléptem. Ebből így nem lesz alvás. Aztán erővel kényszerítettem magamat, hogy megváltoztassam a történteket. Az álom tulajdonképpen mese, egy mesében miért ne lehetnék százszor erősebb, mint amilyen a valóságban vagyok? Így rákényszerítettem a történetet arra, hogy egy pillanatra álljon el a szél és vissza tudjam rántani a várba az egész hóbelevancot valami szélvédett helyre. Ez után tudtam csak visszaaludni.
Az álmok meglehetősen intim dolgok, az emberek nem szivesen beszélnek róluk. Én is csak azért írtam meg, mert ha belegondolunk, ez a történet általánosítható, akár az egész életre is. Nem igazán szeretnék számokkal dobálozni, de úgy sejtem, az emberek közel 100%-a úgy él, hogy nem gondolkozik évekre, évtizedekre előre. Azzal még általában tisztában vannak, hogy meg fognak öregedni, aztán valamikor meg is halnak, de az egész nem érdekli őket, majd akkor foglalkoznak vele, ha odaértek. Ugyanúgy, ahogy én is megittam azt a pohár bort, mert ott akkor jól esett és nem érdekelt, mi lesz később. Pedig tudhattam volna, hogy ára van, nálam mindig jön valami rémálom, ha nem alszom jól. És persze, hogy éjszaka rohadt dühös voltam magamra, hogy a pillanatnyi örömért bevállaltam a későbbi kellemetlenségeket, hát hogy lehetek ennyire ökör, de aztán persze a következő alkalommal megint megcsinálom, mert a pillanat öröme a pillanatban erősebb, mint a távoli jövőbéli következmény.
Nagyjából ugyanezzel magyarázható az is, miért élnek az emberek felelőtlenül. És itt most nem a carpe diem kisarkításról beszélek, csak úgy általában. Rendszeresen mozogni mindig csak holnap kezdünk el, a cigit/wape-t mindig legyőzzük valami racionalizálással, igen, a kaja lehetne egészségesebb, de ki képes otthagyni az asztalon azt a szép nagy rántott szeletet, kedvesem töltsél már még egy pohár bort, ja most szétcsapatás van, akkor inkább jégert kérek. Meghalni meg úgyis meghalunk valamikor, ráérünk majd akkor foglalkozni vele. Mit mondasz, az se mindegy, hogy addig hogyan élünk? Hogy ez is fájni fog, az is fájni fog, meg mozgáskorlátozottság? Ne bolondozzál már, nem akarok én futóversenyeket nyerni öregkoromban.
Pedig lehetne. Csak előre kellene gondolkodni. És amikor eljön az a bizonyos öregkor, sokkal kellemesebb lesz az élet, ha nyugtázzuk, hogy ügyesen spóroltunk az egészségünkkel. És nem azon dühöngünk utólag, hogy de nagy marhák voltunk, hogy pillanatokért, mely pillanatoknak már az emléke is elmúlt, odaadtuk a jövőnket.
Csak hát akkor már késő.
A Nagy Toszkán Túra 01
Nej már évek óta rágta a fülem. Ugyan, menjünk már el bringázni Toszkánába, az annyira szép volt, amikor autóval csavarogtunk arrafelé, jók a borok, jók a sajtok, mi kell még? – Szöcskeláb-koncentrátum – válaszoltam. Azon a részen, ahol jártunk, egy négyzetméternyi sík terület sincs, meredek emelkedő, utána meredek lejtő, na az bőségesen. Én pedig a bringatúráimból emlékeztem, hogy pont ez az a dombvidéki terep, amely a legjobban fáraszt, a pár percnyi lejtőn száguldás nem ellentételezi az utána jövő hosszú mászásokat, a toszkán dombok meg tutira szteroidon nőttek fel, sokkal intenzívebbek, mint bármelyik más dombság Európában.
Nem is mentünk ki.
Egészen addig, amíg nem vettünk mindketten rásegítéses bringát. Mondanom sem kell, az első közös túránk Toszkánába vezetett, annak is Siena megyéjébe, azon belül is Chianti, Val D’Elsa, Val D’Orcia, Val Di Chiana és Crete Senesi járásokba.
Előre leszögezem, ennyi munkát én még soha nem tettem bele egy túra tervezésébe. 1-2 hét helyett 2-3 hónap került bele. Iszonyú tömény a hely, egy három dimenziós labirintus és még az sem mindegy, hogy melyik dombra melyik dűlőn mész fel, vagy murvás-e az út, esetleg földes. Aztán ami lett belőle… na, mindegy nem spoilerezek.
Túraterv (2026.05.16-24)
1. Autóval le Sienába. Szállás kempingben, egy fél mobilhome-ban.
2. Körtúra: Gaiole di Chianti, Radda in Chianti. (Greve di Chianti sajnos nem fért bele.)
3. Körtúra: San Gimignano. (Volterra sajnos nem fért bele.)
4. Kocsit letenni Sienától pár kilométerre egy ismert lakóautós parkolóba. Kerékpárral leköltözni Pienzába, ahol szállást béreltünk az óváros közepén.
5. Túrakör a Val D’Orcia keleti felén, érintve Val Di Chianát is: Montefollonico, Montepulciano, Monticchiello.
6. Túrakör a Val D’Orcia nyugati felén, érintve Bagno Vignonit, San Quirico D’Orciát és persze Montalcinót.
7. Túrakör a Val D’Orcia déli felén: Castiglione d’Orcia, Radicofani.
8. Bringával vissza az autóhoz a Crete Senesin keresztül: San Giovanni D’Asso, Asciano. Aztán vagy kocsiban aludni, vagy lendületből elindulni haza.
A hely adottságai miatt csak a tavasz, vagy az ősz jöhetett szóba. Csak hát ezzel mindenki tisztában van, különösen a bringaversenyek szervezői is.
– 2026.03.07 Strade Bianche (Komoly profi verseny, idén Pogacar nyerte.)
– 2026.04.12 Eroica Nova (Az Eroica megengedőbb változata, bármilyen kerékpárral el lehet indulni.)
– 2026.05.08-31 Giro (Idén kihagyják Toszkánát, egyébként Radda Di Chiantiban lenne a befutója.)
– 2026.05.20-26 Tuscany trail (Teljesítménytúra)
– 2026.10.03-04 Eroica (Buliverseny, szigorúan 1980 előtt bringával és korhű ruházatban lehet csak indulni.)
Mint látható, a Tuscany Trailt pont elkaptuk, sikeresen bele is keveredtünk a mezőnybe. (Ezenkívül többfelé voltak lokális versenyek is.)
Legendás kerékpárutak
– Strade Bianche: fehér, alaposan döngölt murva. Jelölt kerékpárút, ezen megy a verseny is.
– L’Eroica: ez is jelölt kerékpárút. Vegyes terep, van benne döngölt murva, földút és aszfalt. Sok helyen együtt megy a két út, de például Chiantiba csak az Eroica megy be.
– Francigena: a középkorban Canterbury és Róma közötti zarándokút volt, ma három szálon fut: autóútvonal, gyalogútvonal (cammino) és kerékpárútvonal, ez utóbbi sokszor egyben Eurovelo5 is. Óvatosan kell kezelni, időnként a bringautat egyben viszik a gyalogúttal… és hát a két kategória nagyon nem ugyanaz. 20%-os emelkedők földúton, mély gödrökkel, meg ilyenek.
Aztán.
A túra alcíme ez volt: Bor – Sajt – Bringa.
Borok
– Chianti: Classico, Classico Riserva, Classico Gran Selezione.
– San Gimignano: Vernaccia.
– Montepulciano: Rosso di Montepulciano (a kistesó), Nobile di Montepulciano (a nagytesó), Nobile di Montepulciano Riserva (a félisten).
– Montalcino: Rosso di Montalcino (a kistesó), Brunello di Montalcino (az atyatúristen).
Sajtok:
– Pecorino, mi más? Pienza, a pecorino toscano sajtok szülőhazája, tobzódtunk, belemerültünk, belefulladtunk, aztán valahogy kimásztunk belőle és kezdtük előlről. Melyik bor melyik sajttal? Melyik sajt melyik borral? Remek esti szórakozás volt, élvezetesen egészítette ki a napközbeni bringázást.
Sőt. Olyan szinten olvadt egybe a három komponens, hogy magunkévá téve haverom toszkán élménybeszámolóját, vittünk magunkkal bringástáskát, benne műanyag borospoharakat, dugóhúzót, tartalék parafadugókat, konyharuhát terítőnek és persze induláskor egy üveg bort, mely a túra során nem ritkán társat is kapott. Aztán amikor nagyon szép volt a panoráma, leültünk a fűbe, töltöttünk egy pohár bort és gyönyörködtünk a tájban. Lazán, ráérősen.
Kérés
Leváltottuk. Megbukott. Mezei pártelnök, egy egyre jelentéktelenebb pártnál, semmi más. Olyan nagy kérés lenne, ha azt kérném, hogy innentől ne legyen már minden nap ott a képe a sajtó címlapjain és ne hozzák le minden képzelgését a maga által felépített, összehazudott alternatív valóságából? És nem, arra sem vagyok kiváncsi, hogyan reagálnak ezekre az értelmetlen megnyilatkozásokra az emberek. Legközelebb akkor fog érdekelni a pacák, amikor bíróság előtt faggatják, addig nem.
PS.
Nem vagyok naív, pontosan tudom, hogy ez egy pusztába kiáltott kérés. A sajtó természetes működésének része a hiszti, mert a hisztéria keltése jót tesz a bevételnek, Orbán pedig lassan harminc éve ideális anyag, nehezen is jön le róla a sajtó. Azzal is tisztában vagyok, hogy bárki, aki önkorlátozná magát, hátrányba kerülne a többiekkel szemben, egyszerre pedig nem fog az összes média leállni. Az is megvan, hogy valamiért még mindig megy a tábor összekovácsolása, arra pedig megint ideális anyag Orbán. Sőt, azt is tudom, hogy csak azzal lehetne leállítani a sajtót a témáról, ha emiatt mérhetően esne vissza a forgalmuk, csak hát erre esély sincs. Pedig jó lenne, ha egy kicsit alábbhagyna már a 16-28 éve hergelők által megállás nélkül nyomott hergelés, vagy legalábbis ne legyen már belőle hír, hergeljenek a saját médiájukban, így is épp elég gyújtóanyagot jelentenek a naponta kidőlő csontvázak, pedig ezek még érdekelnek is. A sárdobálás, az üres vádaskodások, az arrogáns, pofátlan hazudozások viszont egyáltalán nem. Ránk férne már egy kis lenyugvás. A kampánynak ugyanis vége.
Egzotik
A Wolfburger vécéje mindig is egy kicsit furcsa volt. Igyekeztek benne dzsungelhangulatot kelteni.
Ma is beugrottam egy sörre, egy idő után elmentem vécére. Csavargattam az uborkát, közben ellazultan hallgattam a háttérben csicsergő, káráló madarakat. Aztán egyszercsak a fülembe ordított két méterről egy gorilla. Simán lepisiltem a mennyezetet.
Recent Comments