MiVanVelem

“A fikció nem rossz dolog. Sőt, létfontosságú. A közösség által elfogadott fikciók nélkül, amelyek olyan dolgokról szólnak, mint a pénz, az államok vagy a vállalatok, egyetlen összetett emberi társadalom sem volna képes működni. Nem lehet úgy focizni, ha nem fogadja el mindenki ugyanazokat a kitalált szabályokat, és a piac vagy a bíróság előnyeit sem élvezhetjük közös, kitalált történetek nélkül. A történetek azonban csak eszközök. Nem szabad céllá vagy mércévé válniuk. Ha elfelejtjük azt, hogy nem többek puszta fikciónál, elveszítjük a kapcsolatunkat a valósággal. És ekkor kezdünk háborúkat azért, hogy „több pénzt termeljünk a vállalatnak”, vagy „megvédjük a nemzeti érdekeket”. A vállalatok, a pénz és a nemzetek csakis a képzeletünkben léteznek. Azért találtuk ki őket, hogy szolgáljanak bennünket; miért áldozzuk fel akkor mi az életünket értük?”
– Harari: Homo Deus –

Ugyanaznap kaptam az oltást, mint Nej a covidot és mindhárman a házi karantént. Vidám napok jönnek.

Korábban már volt ilyen néven sorozat. Természetesen a küzdésnek soha nincs vége, szóval folytatom.

Van egy szép nagy fűzfa, közvetlenül a ház mellett. (Ez az előző tulaj mániája volt, egy csomó hatalmas fát ültetett szorosan a ház mellé. Hogy mást ne mondjak, a terasztól 1 méterre van két ginkgo biloba. Pár centire a szomszédtól.)
Nos, ez a fűzfa nő, mintha húznák. Jórészt felfelé, de azért terjeszkedik oldalra is. Egy hatalmas ágrendszer teljesen ráterjeszkedett a tetőre. Mint utólag kiderült, az ereszcsatornába konkrétan bele is gyökerezett, de egy csomó helyen be is bújtak az ágai a pala alá. Képzeld el, mi volt itt szélviharban. Zörgött, remegett az egész tető. Hogy az ágrendszer súlyáról ne is beszéljek.
Szóval le kellene vágni.
A gond az, hogy ez egy vastag ág, jelentős súllyal. És olyan hat méter magasan ágazik ki. Azaz úgy kellene levágni ott a magasban, hogy ne rántsa magára a fél tetőt. (Illetve volt még vagy 5-6 kisebb, de azért elég melós ág.)

Keressünk alpin stílusú favágót. (Ha van darus kocsija, még jobb.) Kerületi Kisokos magazin, illetve internet.
Felhívtam az elsőt. Felvette. Majd közölte, hogy ez túl kis tétel neki, ennyiért nem jön ki.
A másodiknál volt térkép az oldalon, Budapest ezen részén nem dolgozik.
A harmadik nem vette fel a telefont.
A negyedik szintén.
Az ötödik felvette, megbeszéltük, hogy kijön felmérni a terepet. Nem jött.
A hatodik megigérte, hogy visszahív. Nem hívott vissza.
A hetedik a környéken él, megigérte, hogy visszahív. Ehelyett váratlanul kijött megnézni. Hümmögött. Majd közölte, hogy fullra le van terhelve, nem tud időpontot mondani, de majd keresni fog. Eltelt két hét. Nem keresett.

Ekkor mondtam azt, hogy elmehet mindenki a fenébe. Felmászok egy rókafark fűrésszel, levágom kézzel és valahogy leszedem.
Ennél jobban nem dolgoztam ki a tervet.

Első lépésben elkértem a szomszédtól a létráját. Ez már nagy előrelépés volt, mert elméletileg erről már elértem az ágat. Elméletileg.
Először a házfalnak támasztottam, de onnan féloldalasan kicsavarva kellett volna dolgoznom. Miközben amikor először felmásztam, lefagytam. Nem mertem se megmozdulni, se elindulni lefelé. Végül meggyőztem magam, hogy mászkáltam én magas létrákon a szlovákparában eleget, nem kellene ennyire betojnom.
Utána közvetlenül a fának támasztottam. Ez jobban nézett ki, de pont ott volt egy hosszú, íves görcs, emiatt nem lehetett stabilan megtámasztani a létrát. De nem volt más megoldás.

Az utolsó két lépcsőfok megmászása hosszú percekbe telt. Utána egy kézzel átöleltem a fát, a másikkal fűrészeltem. Mindenféle kitekert pózokban, mert ugye valahogy körbe kellett fűrészelni az ágat, mivel egy idő után a súlya befeszített alul. De a túloldalon így sem ment. Ekkor lemásztam a dekopír fűrészért. Azzal már elértem az ág túloldalát is, igaz, így végleg teljesen ki kellett tekernem magamat.
Kábé fél órán keresztül kinlódtam és úgy nézett ki, hogy nem jutottam semmire, az ág még nincs átvágva. Végül dühömben rácsaptam egyet.. és az ág elmozdult pár millimétert. Azaz már átvágtam, de a saját súlya még nekinyomta a törzsnek.
Hurrá.
Akkor már csak le kell hozni. Leszaladtam kötelekért. (Konkrétan a kajakok vontatóköteleit vittem fel.) Az elsőt rákötöttem a nagy ágra, majd fejszével addig ütögettem az ágat, amíg teljesen elcsúszott oldalra. Szerencsére nem indult meg nagyon, megfogta a tető. Kötéllel kikötöttem, kötöttem egy másik kötelet 1 méterrel arrébb, majd a rókafarkúval levágtam ezt a méteres darabot. És így tovább. A nagy áttörés az volt, amikor már elértem a nagy elágazást, onnantól le tudtam vágni a nagy ágakat és ezeket már egyenként le lehetett húzni.
Kész.
Ennyi volt. Lent már leszedtem a barkákat, aztán legallyaztam az ágakat, végül motoros fűrésszel összevágtam. Röpke két nap és készen is voltam.
De még napokig remegett a lábam.

(Pedig most jön az a rész, hogy ha már úgyis itt van a létra, körben lefestem az összes faburkolatot. Na, ez tényleg durva lesz, mert oldalt kábé 1 méter hely van a létrának, miközben a festendő felület 10 méter magasságban vigyorog.)

Miután végeztem, egy hétre rá felhívott a hetedik favágó. Hogy jönne. Közöltem vele, hogy megoldottam magam. Nem lepődött meg különösöbben. Mindenesetre ez is hozzátartozik a képhez. Hogy van normális iparos is, aki betartja a szavát… csak tényleg fullra van terhelve.

A “Húsvétkor Maradj Otthon!” szlogen valószínűleg egyedül zokogott a szobája sarkában, mert rajta kívül mindenki más kiment a népszerű kirándulóhelyekre.