Nyírség túra

Fellőttük a 2024-es bringaszezont. Kicsit (nem is kicsit) késve… és hát, sokkal bizonytalanabbul.
Tavaly, már az alföldi bringatúrán összeraktam, mi lesz az idei bevezető bringatúra: egy kör a Nyírségben.
Aztán jóformán ez az egy túra maradt meg az eredeti tervekből. Persze ez sem meglepetés, idénre csupa magashegyi túrát terveztem, azok mind kútba estek. De ez a nyírségi, ez maradt. Igaz, 3 hetet megcsúszott, de megcsúszott az egész felkészülés is, mostanra jutottam el odáig, hogy bele mertem vágni. Nem, egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy végig is tudom csinálni, eddig kétszer teszteltem le, hogy egymás utáni két napon megyek egy-egy nagyot, aztán megnézem, mi lesz, nos, az lett, hogy kipurcantam. Most meg öt nap jön.

Tiszafüred, Tisza-tó (bemelegítés)
2024.06.03; hétfő

Első napra nem is terveztünk nagyot. Rakjuk össze a felszerelést, mozgassuk meg a berozsdált bringákat. Autóval lementünk Tiszafüredre, kivettünk egy faházat. Gyors átöltözés, előszedtük a kerékpárokat és nagy lendülettel nekiindultunk a körnek. A lendület 1.89 kilométerig tartott. Ott volt az első pihenő, a Stég. Ettünk egy lángost és ittunk egy sört. Piszok drága volt, még pesti viszonylatban is. Sajtos-tejfölös lángos 2000, sima lángos 1400, a sörök is valahol 1200 körül mozogtak. De olyan nagy választék nem volt, az egész tókörben két kocsma volt csak nyitva, a másikban (Sarud Fröccsterasz) meg nem volt kaja.
Daráltuk a kilométereket, Kisköre előtt benéztünk a Jóremény stéghez, sör itt sem volt, csak Sarudon. De ott volt más is. Leültünk, fújtunk néhányat, majd rutinból ránéztem a Windy radarra… és égnek állt a fülem. Azt mondta, hogy tíz perc múlva leszakad az ég. Ebben nem az erős eső volt a meglepetés, a meteorológia szinte az egész napra esőt igért, különösen délutánra, hanem az időzítés. Néztük az eget, de nem láttunk semmit jönni. Aztán el kellett mennem vécére, az itt különösen problémás, kábé 600 métert kell sétálni, le az ártérbe, majd amikor kijöttem, addigra tényleg leszakadt az ég. Valahonnan a nád mögül kimászott egy cseszett nagy fekete felhő és rendesen kiszakadt. Én meg a béna lábammal próbáltam valahogy gyorsan visszasántikálni a kocsmába, fel a magas töltésre. Ronggyá áztam.
Aztán amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is ment az eső. Csak azért nem mondom, hogy zápor, mert a radaron látszott, hogy hatalmas nagy viharfelhőről volt szó, szerencsére csak a sarka érintette Sarudot.

Innen már gyorsan visszaértünk Füredre. Vacsora, esti sör, nagyjából összepakoltunk és gyors alvás. Elméletileg éjszaka vonul át felettünk az armageddon. Még mindig jobb, mintha nappal tenné.

Tiszafüred – Nyíregyháza
2024.06.04; kedd

Igen, az éjszakai viharok megvoltak. Átaludtuk.

Rögtön betonkeményen kezdtünk. 121 kilométer, egész napos kitartó eső. Beöltöztünk részben vízhatlanba, részben gyorsan száradóba. Este még tanakodtunk, hogy ezt a napot lehet jobb lenne vonattal megoldani, de végül bátrak voltunk, a lovak közé csaptunk. (Induláskor okozott némi agyf@szt, hogy Nej az én bringámba pakolta el a mobilját – lenémítva, persze – utána pedig egy negyedóráig kerestük.) Az első pihenő 23 kilométer, tiszacsegei halászcsárda. Konyha ilyenkor még nyilván nem volt, de a tízórai sör is jól esett. Érdekes módon az eső nem. Néztük, nézegettük a radart, teljesen olyan volt, mintha az Adrián lavíroznánk a szigetek között, ahol persze a szigetek viharfelhők voltak. Kikerültek. Nem reklamáltunk.

A következő pihenő Tiszaújváros volt. A városba nem mentünk be, rögtön a szélén lecövekeltünk a szigeti halászcsárdába. Jó volt, a kaja is, az ár/érték arány is, csak hát ilyen hosszú távoknál nem szerencsés pincéres helyre térni be. Jó nagy késést szedtünk össze.
Hetven kilométernyi árvízvédelmi töltés. Monoton, egyhangú, de legalább nem túl forgalmas. Bár Tiszaújváros után meglepően erős volt az autóforgalom, egészen Tiszagyulaházáig.
Tiszadob volt az első nyírségi falu, némiképp meg is illetődtünk. Hogy is mondjam… olyan hevesien lepukkant falu volt. Aztán később kiderült, hogy pont ez az egy falu volt kivétel, a továbbiakban csupa rendezett, jópofa településekhez volt szerencsénk. Ettől függetlenül nagy bátran beültünk Anikó kifőzdéjébe és kifőzettünk magunknak egy-egy sört. 780 forint volt. Mármint a kettő együtt.
Tiszalöknél ért véget a szerencsénk. Tiszadobig ugyanis pont párhuzamosan mentünk a viharfelhők áramlásával, jobbra is, balra is dörgött, esett, felettünk nem. Aztán fordultunk kilencven fokot és elkezdtük keresztezni a viharfelhőket. Beálltunk fedél alá, elmentem bevásárolni, mire visszaértem, nagyjából elállt az eső. Csak éppen a felhő pont abba az irányba ment, amerre mi is. Végül ráálltunk az eső uszályára és Nyíregyházáig folyamatos enyhe esőben tekertünk.
A szállás egyből meglett, mondjuk itt volt némi gubanc, az előző lakó nem költözött ki (szervízbe került az autója), így a szállásadó felajánlott egy másik apartmant, mely viszont még nem volt teljesen készen. Elfogadtuk persze, egy éjszakát bárhol ki lehet bírni, végülis egyedül a konyha nem volt topon, de mosogattunk a fürdőszobában. Viszont mire megvacsoráztunk, elpakolászgattunk, megittuk az esti söröket és töltőre raktunk mindent, este 11 lett. Ez hiba.

Nyíregyháza – Tivadar
2024.06.05; szerda

A sportórám nagyon zokon vette a tegnap estét, a fizikai feltöltöttségemet lazán nullára tette. (De legalább nem volt negatív. Azzal megvárta a következő napot.) A sportrakészségem (hülye szó, de nem tudok rá jobbat) hasonlóan az origóra csattant be. Miközben ma reggel jött el az igazság pillanata. Tudok-e bringázni a harmadik erős napon is?
Az előjelek nem voltak túl jók. Reggel nyüsztettem, sántítottam. A második emeletről csak erősen a korlátba kapaszkodva tudtam lejönni. De mire összeraktuk a bringát, beindult a fájdalomcsillapító és a feketenadálytő krém, a bicajra még sziszegve ültem fel, de amint nyeregben éreztem magam, minden fájdalmam elmúlt. Mehettünk.
A legeseménydúsabb napunk jött.
Kezdve ott, hogy 7 kilométerre voltunk a Sóstótól. Ezt a parkot mindenképpen meg akartam nézni és ebben a kellemes környezetben mindenképpen inni akartam egy laza sört. Utána terveztünk egy kerülőt. A gyökerek. Mármint az enyémek. Nagyapám nyírbogdányi, apám demecseri. Én valamikor pici gyerekként jártam már erre, de abból nyilván nem emlékeztem semmire. Most viszont szépen, lassan be szerettem volna bringázni mindkét települést és beleképzelni a környezetbe a kefebajszos nagyfatert, illetve a dacos hatéves apámat.
A harmadik attrakció a beregi kör kerékpárút volt. Erre mindketten nagyon fentük a fogunkat. Egyrészt, mert maga a túra is látványosnak igérkezett, másrészt pedig gyönyörűen illett a sorba. 2022-ben egy kaposvári havernál időztünk, pont akkor, amikor a Deseda-tó melletti kerékpárút lett az év kerékpárútja. Mit ád az ég, pont ott voltunk és pont végigjártuk. Aztán 2023-ban pont aznap, pont akkor bringáztam a Wenckheim kerékpárúton, amikor azt választották meg az év kerékpárútjának. Most pedig, ha az eredeti terv szerint mentünk volna, pont akkor lettünk volna Beregben, amikor a beregi kör lett a 2024-es év kerékpárútja, de persze így, három hét késéssel is még bőven elmondhatjuk, hogy rajta tartjuk a kezünket a magyar túrakerékpározás ütőerén.
A negyedik attrakció Tivadar volt. 1988-ban, nagyjából akkor, amikor összejöttem a későbbi Nejjel, volt itt egy haveri táborozás. A szabadstrand melletti kocsma mellé toltuk fel vadkempingben a sátrakat (ekkor nem hogy kemping nem volt, de még üdülők sem) és egész nap fürödtünk, kajakoztunk, sörözgettünk. Kellemes emlék maradt, nyilván kiváncsi voltam, mi lett a környékből, fel tudom-e még idézni a 36 évvel ezelőtti élményt?
Végül az ötödik attrakció maga a szállás volt. De erről majd később.
Mi valósult meg mindebből?
A sóstót megtaláltuk. A kinézett büféket már nem, de végül csak találtunk egy kerthelyiséges éttermet, ahol csapoltak sört is. Már ültünk volna le, már néztem volna rutinból a radart, amikor nem találtam a mobiltelcsimet. Ott maradt a szálláson. Nyilván a sörnek lőttek, rohantunk vissza. Szerencsénk volt, az ügyintéző hölgy már mosolyogva várt minket, telefonnal a kezében. Huh. Viszont a napot már újra kellett terveznünk. 120 kilométer lett volna, erre most rájött 2*7, az annyi, mint 134 kilométer. Úgy, hogy az idővel is megzuhantunk. Ráadásul a beregi kerékpárút tele van olyan látványosággal, amelyeknél meg kell keresni a kulcsos nénit/bácsit, aki utána végigmondja az adott templom/épület történetét, jellegzetességeit, ami persze jó, hiszen pont ezért megyünk, csak éppen időt kell rá szánni, nem is keveset.
Sóhaj. B terv. Kimarad a beregi kör, Gergelyiugornyánál ráfordulunk a töltésre és letekerünk rajta Tivadarig.
Természetesen a sóstói sör elmaradt. Kifejezetten rosszkedvűen tekertem Nyírbogdány felé. Ezt jól elböktem.
Maga Nyírbogdány egy kicsi falucska, gyorsan körbejártuk, Demecser viszont határozottan meglepett. Voltak ugyan halvány emlékeim, de azokban még földutas, poros településként maradt meg, most meg egy élettel teli mezővárost találtam. Gimnáziummal.
Kárpótlásként Gemzsénél találtunk haranglábat, nyitva volt, fel is lehetett menni. Már annak, akinek működik a lába.

Aztán Vásárosnamény. Durva élmény volt. Szűk, zsúfolt város, tele autóval és elképesztően idióta kerékpárutakkal. Kész kinlódás volt az egész. Gyorsan bevásároltunk, majd Kraszna, Tisza, Gergelyiugornya. Na, itt végre tudtunk inni egy sört. Utána 19 kilométer töltésút és már Tivadaron is voltunk. A szállás… hozta, amit vártam. Egy teljes tornácos házat kaptunk meg, a tornác alatt grillezőhely, odabent étkező, konyha, két fürdőszoba és két hálószoba, összesen 9 ággyal. A bútorok pedig… látszik, hogy frissen gyártottak, de régi, parasztbútor stílusban. Komolyan, már csak a szentképek hiányoztak a falról, hogy a gyerekkorban érezzem magam, a nagyi szobájában. Roppant hangulatos volt az egész.
Lecuccoltunk és már zúgtunk is le az üdülőterületre.
Hjaj.
Egyből felismertem mindent. Lelkesen mutogattam Nejnek, hogy hol állt a sátor, hol volt a pottyantós budi, hol strandoltunk és úsztunk, hol volt pad és asztal (már nem volt ott) és persze hol volt a strandkocsma (melyből mára komoly étterem lett). Be is mentünk vacsorázni és sör mellett hatalmasat nosztalgiáztunk. Ezt nyilván nem fogom leírni, de egy részletet érdemes kiemelni. A kajakot. 88-ban iszonyú csóró csapat gyűlt össze, jórészt stoppal érkeztünk, de valaki valahogy lehozott egy kettes kajakot. Nej pedig teljesen belezúgott. Én éltem volna ez egyetemisták gondtalan sörözgetős életét a haverokkal, ő viszont állandóan elrángatott, hogy menjünk evezni. Aztán 18 évvel később, amikor már kezdtem realizálni, hogy ennek nem lesz jó vége, be kellett ismernem, mindketten elhíztunk, kellene valami rendszeres mozgás. Én ugyan bringáztam, néha futottam is, de Nejt nem bírtam egyikre sem rávenni. Egyszerűen nem akarta. És ekkor jutott eszembe Tivadar meg a kajak. _Innen_ datálódik a kajakos pályafutásunk. Felvetettem az ötletet, kaptam rá egy bizonytalan bólintást, vettünk egy kettes beachkajakot… a többi meg már történelem. A kajak életünk egyik meghatározó eleme lett. (Fogyni persze nem fogytunk semmit, arra még 12 évet kellett várni. Illetve egy felismerésre, miszerint sporttal _nem lehet_ fogyni.)
Késő este bringáztunk haza. Még gyorsan lecsaptuk a lakásban a legyeket, majd bedőltünk az ágyba. Sajnálatosan megint 11-kor, ami nem volt túl jó ötlet. A sportóra csak azért nem sikoltozott, mert levettem róla a hangot.

Tivadar – Debrecen
2024.06.06; csütörtök

Ismeretlen fázis. Túl vagyok három erős napon, jön a negyedik. Este sántikálás, reggel bútorokba kapaszkodva járás. De jött az erőltetés, a fájdalomcsillapító, a kenőcs… és valahogy embert faragtam magamból.
Ez egy nehéz ügy. Oké, elindult a bringatúra, a rutin átsegített az induláson, de valahol éreztem, hogy nem az igazi. Valami hiányzott, de az nagyon. Egyszerű lenne azt mondani, hogy az önbizalom, de ennél komplikáltabb a helyzet. Persze kell az önbizalom, de kell a magabiztosság is, az, hogy nyilván, persze, csináljuk, mi a franc bajunk lehet, menjünk, nyomjuk, valami majd csak lesz. Ezt a határozottságot most nagyon nem érzem. Elkeserítő, de mintha fejben is megöregedtem volna. Eddig az volt, hogy nem vettem tudomást az évekről és ez nagyon is bejött, fejben, magabiztosságban és fizikai állóképességben is egy jó negyvenes formát hoztam. Aztán jött ez a tragikus 2024-es év, a combcsonttöréssel, a normális gyógyulást agyonvágó foggyulladásokkal, tályogokkal, én pedig beleragadtam ebbe a gödörbe. Nem csak fizikailag, hanem mentálisan is. A fizikai gyógyulás 2025 tavaszára várható, kérdés, hogy lesz-e bennem akkora mentális erő, hogy addig megőrizzem a belső fiatalságomat. Ha nem sikerül, akkor jön a betegség- és öregségtudat.

De nem borongok itt. Szikrázó napsütésre ébredtünk. Az eső, a viharfelhők markánsan elvonultak, a radar egész Közép-Európában nem mutatott esőfelhőt. Piszok meleget annál inkább. Ma 26-28 fok lesz. Holnap, keresztül a Hortobágyon 28-31. Hideg cucc a zsák mélyére, nyári cucc elő. Napolaj.

Ha azt mondtam a tegnapi napra, hogy a legeseménydúsabb, a mai pont a fordítottja. Mátészalkáig még lesz néhány kanyar, de onnan Debrecenig nyílegyenes út visz, a 471-es, pontosabban a mellette lévő kerékpárút. Igen, Mátészalka és Debrecen között egy meglepően jó minőségű kerékpárút feszül, itt-ott vannak rossz pillanatai, de nagyjából jó.
Eleinte viszont egy kis férfias szivatás. Fehérgyarmat után a 491-esen indultunk el, aztán egyszer csak jött egy tábla, hogy menjünk el balra. A trekkem is arra vitt, így elmentünk. Egy ideig borzalmasan vacak aszfaltos úton küzdöttünk, aztán az is véget ért. Földút. Az egész túra vezérmotívuma volt, hogy _csak_ aszfalt, semmi más. Az utóbbi idők felhőszakadásai után a földutak, ahol be-benéztünk, járhatatlanok voltak. Nem, nem sár… hatalmas pangó vizek. És most földút. Ránézésre murvás volt, adtunk neki egy esélyt.
Háát…
Egy idő után a földútból single trail lett. Aztán annyira benőtte a bozótos, hogy tolni kellett a bringát. Utána vasúti töltés oldalában toltuk, küzdve a bazalttörmelékkel. Végül – nagy levegő – áttekertünk a Szamos vasúti hídján. Itt azért tudni kell, hogy a vasúti űrszelvény mellett _nem volt hely_ a kerékpárnak, azaz ha közben jön a vonat, akkor nagyon ráfaragtunk volna. Kalandos volt. Utána Tunyogmatolcs (milyen hülye név már, ha kettészedem, akkor azt kapom, hogy Tunyogi, meg Matolcsi) és hamarosan visszatértünk a 491-es útra. Ahonnan le lettünk terelve arra a járhatatlan terepre. Élmény Magyarországon kerékpározni.

Mátészalkára nem mentünk be, éppen csak érintettük a szélét. Utána rácsatlakoztunk a 471-es kerékpárútra és mentünk rajta, mint a vonatsínen.

Csupa, csupa Nyír* település. Mintha az ország összes településének meg lett volna a Nyír- előtagú párja.

Nyírbogáton megcifrázták a kerékpárutat, váratlanul emelkedni kezdett az út. Nem hittem a szememnek. Aztán majdnem felvittek a Hoportyóra, mely a Nyírség legmagasabb pontja, 183 méter.

Debrecenig eseménytelen utunk volt. Néha megálltunk egy zéró radlerre, máshol egy pékségre. Haladtunk. A következő b+ Debrecenben kapott el, a Hajdúsámsoni utat éppen bővítik, ami egy dolog, de az autóknak meghagytak másfél sávot, oda bringával nem lehetett bemenni, terelőutat meg nem kaptunk, így kénytelen voltunk belegravelezni az építkezésbe. Volt fogcsikorgás és káromkodás rendesen. Aztán elértünk a Pennyhez, bevásároltunk, innen lecsűrtünk a Veres Péter-kertbe, ahol a szállásunk volt.

Az eddigi legjobb minőségű szállást fogtuk ki a túra során. (A tegnapi ugyan izgalmas volt, de a minőséggel akadtak gondok.) Az egyedüli gond a második emelet volt, ekkorra a lábam azért már nem volt a régi. De valahogy megoldottam. Este kilenckor már bedobtuk a szunyát. Jó volt az ágy, benyomtuk a klímát, hatalmasat aludtunk.

Debrecen – Tiszafüred
2024.06.07; péntek

Reggel rögtön újratervezéssel kezdtünk, a francnak sem volt kedve megint a Hajdúsámsoni úthoz. Gyakorlatilag kerékpárúton jutottunk ki a Nagyerdő városrészen kereszül a 33-as útra. Itt volt némi gubanc, a kerékpárút elvitt a BMW gyárhoz, aztán elfogyott, végül egy tiltott gravel úton keresztülhámozva jutottunk el a látóképi csárdához. Balmazújváros… majd az agyhalál. 31 fokban 35 kilométer az árnyéktalan Hortobágyon, mindenféle település nélkül. Amikor végül beestünk a tiszacsegei csárdába és a pincér megkérdezte, hozhat-e valamit, amíg ételt választunk, csak annyit tudtam hörögni, hogy igen, sört. Pedig nem ihattam volna, mert hazafelé én vezettem.
Innen már csak 23 kilométer töltésút maradt hátra. Meg a nap meglepetése. Mind a két oldalon megjelent egy-egy viharfelhő, dörgésekkel, közöttük meg egy szolíd eső.

Olyan nagy gubancot nem okozott, abban a kánikulában kifejezetten örültem neki. Meg annak is, hogy a durva viharok azért elmentek mellettünk.

Tulajdonképpen ennyi. Tiszafüreden gyorsan legallyaztuk a bringákat, beszórtunk mindent a kocsiba és már tepertünk is haza. Elméletileg el kellett volna menni boltba, de megszavaztuk, hogy jó lesz otthon a száraz kenyér is.

Gyors értékelés.
– Végülis kibírtam. A reggelek neccesek voltak, kellett nagyon a fájdalomcsillapító és a kenőcs. De utána már meg volt oldva a nap, úgy értem, simán tepertem a bringával, de a járás nem igazán ment. Nem vagyok nyugodt.
– Az új fog nagyon kidörzsölte az ínyemet. Visszatértem a zabpehelyhez. Emiatt sem vagyok nyugodt.
– A túra viszont tetszett. A falvak rendezettek voltak, sőt, kifejezetten pofásak. Nagyon sok helyen volt kerékpárút, igaz ebből meglehetősen sok volt bicskanyitogató minőségű. A táj teljesen megfogott. Hatalmas puszták, ligetek, enyhe dombok. Egyáltalán nem éreztem azt a sivatagos jelleget, melyet az Alföld középső részén, különösen a Kiskunságban lehet.
– A Bereg teljesen kimaradt, beleértve a beregi kör bringautat. Oda még vissza kell menni egyszer.

Zárásként a szokásos. A térképek, trekkek, relive videók az alábbi helyen érhetők el.

Hangulatjelentés

Lassan 14 éve vagyok a kormányom által hazaárulónak, aljas rohadéknak, nem magyar embernek bélyegezve pusztán azért, mert nem értek egyet a kormány országveszejtő politikájával és habár biztos vagyok abban, hogy az utókor engem fog igazolni, de az utókorral az a baj, hogy akkor már nem élünk, na mindegy, a lényeg, hogy 14 (26?) éve élek megvetettként a saját országomban, elhiheted, nem könnyű, gyűlik is bennem a harag, a frusztráció, de egyelőre tehetetlen vagyok, nem kis mértékben a megvezetett ostoba honfitársaim miatt, de ez is mindegy, a lényeg, hogy ezt az elviselhetetlen élethelyzetet én úgy kezelem le, hogy van kerékpárom, felszereltem és ahogy kezd felengedni a talajmenti fagy, megyek neki az országútnak, a kanyargós, rögös dűlőutaknak. Mindegy hová, csak ember, csak civilizáció ne legyen. Ez éveken keresztül működött. Most, hogy eltörtem a lábam és akárhogy is nézzük, legalább egy év, mire rendeződni fog a helyzet, most nem működik. Mi lesz ebből?
Fájdalomcsillapító, vagy fogcsikorgatás.

Na mindegy. Szerző lenyugszik. Amíg ennyivel több az ostoba, megvezethető ember, addig értelmes civilizáció, az nem lesz. Nem csak nálunk, sehol sem. Szvsz hamarabb fog elpusztulni az emberi civilizáció, mint hogy az agresszív ostobák a háttérbe szorulnának, ismét szvsz ez nem is lesz túl sokára, valószínűleg célfotóval be fogja előzni a globális felmelegedést, de ez is mindegy. A lényeg, hogy addig elteljen valahogy az idő, távol ettől a nyüzsgő rohadástól.

Műhelytitkok

A legutóbbi videóban volt némi vad rész, először arra gondoltam, hogy azt magyarázom el, utána viszont kedvem támadt beszélni arról, hogyan tette be a lábát a videókba a mesterséges intelligencia (Artifiical Intelligence, AI).
Ha már a természetes annyira nem remekelt.

Először nézzük a nyitóképeket. Régebben ide igyekeztem olyan képeket kitúrni a netről, melyek illenek az éppen aktuális videókhoz, na meg dögösen néznek ki. Ez egy ideig működött, de már régóta nem. Az ok az emberi mohóság, vagy más néven search ranking, magyarul keresőoptimalizálás. Ma már bármilyen képre is keresel a google keresővel, az első négy oldal tuti stock fotó lesz. Mert azokért fizetni kell, azaz kifejezetten erre felingerelt mágusok követnek el minden trükköt azért, hogy a keresési találatoknál az oldaluk minél előbb legyen, még akkor is, ha nem pont azt kerested, ami nekik van.
Videókban stock fotót használni nem elegáns, meg egyébként is tilos.

Logikus lépés volt az AI bevonása a folyamatba. Ekkor ugyanis elég volt alaposan, pontosan megfogalmaznom, milyen képet szeretnék (na, ez külön tudomány), utána 3-4 körből (ez 12-16 kép) már általában akadt megfelelő. Illetve… ez azért kicsit döcögősebb volt. A kezdeti időben szegény AI igencsak szeretett horrorban utazni, ekkor keletkeztek csontvázszerű végtagok, koponyára aszott fejek, féllábú, félkarú emberek. Ebben az időben külön meg kellett adnom a promptban, hogy lécci, az emberek inkább legyenek háttal, akkor kevésbé ijesztőek. Viszont lehetett szeretni is ezeket az időket. Például a Dall-e-2 (amely még fizetős volt) bizonyos promptokra kifejezetten meggyőző művészi produkciót alkotott. Ma már a 4-es verziója fut, jobb, sokkal jobb, de ez már fotorealisztikus képeket generál. Nem rossz, persze, de nekem tetszett a 2-es művészkedése is.
Mutatom, mire gondolok.


Konkrétan annyira tetszettek a 2-es festményei, hogy a salzkammerguti videókban végig azokat használtam. De a 4-est sem akarom bántani, itt van, mire képes. Ez már nem koponya, nem csontváz, teljesen élethű alak.

Aztán jött a tatai videó, az, amelyikben annyira komolyan vettem az értekezést a felszerelésről, hogy a Népligettől Pilisszentkeresztig kizárólag arról beszéltem. Nos, véleményem szerint nem létezik olyan videó, mely ezt képes lett volna elviselni, szóval valahogy ki kellett dobnom az egészet. Csakhogy a videó tematikája az volt, hogy felszerelés, ebből pont a felszerelés elmagyarázását kidobni, minimum véleményes. Ekkor találtam ki, hogy tisztelgek egyet Frank Zappa számomra legkomplexebb alkotása, a Joe Garázsa trilógia előtt. Ez egy szép hosszú történet, melynek egyik szála, hogy az úgynevezett Központi Megfigyelő (Central Scrutinizer) elmeséli, mi minden történt két szám között. Nekem most pont ez kellett, egy Központi Megfigyelő, aki elmagyarázza, miért lett kidobva egy, egyébként lényegi rész a videóból. A szöveget megírtam, igyekeztem géphangon fel is mondani, a háttérbe odavágtam az eredeti hangot, szóval minden rendben volt, kivéve, hogy kellett volna egy kép is a Központi Megfigyelőről. A lemez borítóján volt is, de azt évekkel ezelőtt elajándékoztam, a neten meg nem találtam meg. Meg úgy általában, a Central Scrutinizer kifejezésre is csak meglehetősen béna képeket kaptam.
Bezzeg az AI.
Először is, egyből tudta, miről beszélek. Utána pedig sorra jöttek a jobbnál jobb képek, melyek közül az alábbit választottam ki.

Végül pedig így alakult ki az ominózus jelenet.

Aztán itt van a hang. Időnként azzal is érdemes játszani. Még nem mélyedtem el benne, de az alábbi videón elmagyarázza a hapi, hogyan lehet hangminta alapján lecserélni egy számban az énekes hangját (konkrétan egy Taylor Swift számból csinál Iron Maiden feldolgozást), ez eléggé gondolatébresztőnek tűnik.

Nekem mondjuk pont nem ez kell, én azon gondolkodok, hogy a narrációt mondatom el ismert emberek hangján (valahogy úgy, ahogy a Szondi Utcában is csinálják), de kiindulási alapnak jó lehet. Vicces, de az első szereplő valószínűleg én magam leszek, ugyanis jelenleg – alsó fogsor nélkül – durván pöszítek, így ha alá kell mondanom valamit a készülő videómnak, akkor kénytelen leszek magamat a mesterséges intelligenciával szintetizálni.(1)

Micsoda világ.

(1) Update
Ezt még akkor írtam, amikor fogsorilag kihívásokkal küzdöttem és egy videó konkrétan azért állt pihenőpályán, mert utólag úgy éreztem, hogy egy helyen szükség van némi szöveges magyarázatra. Aztán hamarabb készült el a fogam, mint ahogy befejeztem ezt az írást.

Napló a blogban

__________________________05.22; szerda

Amikor annyira vacak nap következik, hogy este nem akarok lefeküdni, csak húzom az időt, még egyszer végignézem az általában bejárt weboldalaimat, csakazértis szörfölök még egyet a youtube ajánlójában, sokadjára is benézek a mentett videókhoz, hátha mégis kedvem támad az egyikhez, aztán olvasgatok még egy kicsit, bontok egy sört, de lassan iszom és hogy ne csak a plafont nézzem közben, megint benézek a kedvenc weboldalaimra. Mindez azért, mert annyira ocsmány nap jön, gyakorlatilag reggeltől estig csupa nemszeretem dolgot kell csinálnom, semmi jó nem lesz benne, márpedig ha lefekszem, akkor a következő pillanatban már abban a vacak napban ébredek fel.

__________________________05.23; csütörtök

Voltam fogorvosnál és meglepően jó hírt kaptam. A dokinő elnézte a naptárt. Amikor egyeztettünk és arra kértem, hogy a születésnapi bulim előtt már legyen valami betehető fogam, nos, akkor rossz oldalra lapozott. Szívta is a fogát, de végül bevállalta. Mindez ma derült csak ki, de már sínen zakatol a vonat, megállítani nem lehet, szóval jó esély van rá, hogy már a bringatúrán lesz ideiglenes fogam.

__________________________05.25; szombat

Ma kimenő volt a diliházból, legalábbis az összes agresszív házmester rászabadult az utakra. Először le akartam írni a bringás sztorikat, de aztán beugrott, hogy a frusztrációk újra és újra elmesélése növeli magát a frusztrációt, szóval hagytam a fenébe.

__________________________05.26; vasárnap

Lecsekkoltam a Gurit, sajnos az eddigi két (összes) fekete sörből kettő nem jött be, nem kell remegnie a Rizmájernek. Viszont jót beszélgettünk egy idősebb tájkerékpáros fazonnal, aki a sör mellett megpróbált beszervezni. Hát, igen, a sport fontos dolog.

__________________________05.27; hétfő

A második rácspróba. Lenyugodtam. Az első rácspróbán még annyira szoros volt a vas, hogy a dokinő csak az ínyroppantó kézikészülékkel tudta leszedni, de most, a másodiknál már lejött kézzel is. Szinte mindegyik nap megyek, de haladunk is.

__________________________05.28; kedd

Az agresszív házmesterek még mindig tobzódnak. Ma néggyel is összefutottam, három autóvezetővel és egy bringással, gyakoroltam is szorgalmasan a WTF? nézést.

Megvolt a fogsor főpróbája. Jó lesz. Csütörtökre finomra csiszolják és ideiglenes ragasztóval be is lesz ragasztva. El sem hiszem. Ha nem lesz semmi probléma, június második felében véglegesen helyére kerül. Életem jelenlegi egyik főellensége kapitulál.

A lábam… na az már más téma. Bringán egyre jobb vagyok, bringa nélkül meg egyre bénább. Persze, van benne logika, annyira szarul érzem magam ebben a bénaságban, annyira ki akarok mászni belőle, hogy olyan erősen, terhelem a lábam, hogy szinte folyamatosan izomlázak, túlterhelések gyötörnek. Melyek elmúlnak, ha tömöm a gyógyszereket és felülök a bringára, de felerősödnek, ha egyszerűen csak sétálni szeretnék. Öcsém már átélt hasonlót, szerinte kábé egy év, mire ez az egész rendeződik. Úgy legyen. De addig maradnak a gyógyszerek és a fogcsikorgatás.

__________________________05.29; szerda

Ma bringáztam egy önbizalomnövelőt. Napok óta tologatom, most végre nekivágtam. Gödöllő, de megcifrázva, azaz odafelé is mászás (Nagytarcsa – Isaszeg), meg visszafelé is (Gödöllő – Kerepes). Önmagában az is jól esett, hogy a sima outival is meg tudtam csinálni, de az egóm attól nőtt óriásira, hogy a sportóra lecseszett a francba. Szerinte abbahagyhatnám már ezeket a pimfli bringázásokat és elkezdhetnék végre rendesen edzeni. 70 kilométer, 550 méter szint. Max pulzus 125, az átlagos 98. (Szerencsétlen óra nem érti a helyzetet. Nem időre és nem erőnlétre gyúrok, hanem szándékosan erős áttétellel, lassan mászok. Izmot kell fejlesztenem, nem szálkásítanom.)

__________________________05.30; csütörtök

Megvolt a fogorvos. Berakta a számba a harapógépezetet. Úgy néz ki a berendezés, hogy a hátsó őrlőfogon van korona. Elől a szemfogakon szintén. Közöttük nincs fog, ide egy köztes darab került. Habár ez mindkét oldalon pótol fogakat, de egy darabból van, a két oldalt egy fém köti össze, mely tulajdonképpen félkörben simul hozzá elől az ínyhez. A szemfogakon lévő korona két oldalán van egy-egy függőleges fémsín, a köztes darab mindkét oldalán meg a belepasszoló fém/műanyag csúszka, a köztes darabot bele tudom csúsztatni a sínbe és ekkor szépen felfekszik az ínyre. Azaz mostantól nem csak a bal combon van tele fémmel, hanem a pofám is. Lassan én leszek a Terminátor. Hogy hogyan fogok átmenni egy reptéri biztonsági kapun, azt még nem tudom, különösen annak fényében, hogy októberben ugyanilyen rendszer lesz a felső fogsorom helyén is.
Ja, hogy ez mire jó? Kezdjük egy történelmi visszatekintéssel. 2014 szilvesztere, alul-felül körhíd, brutális foggyulladás, egy kreatív fogorvos bravúros alakítása és egy antibiotikum kúra kellett hozzá, hogy kijöjjek a gyulladásból, de utána egyből hidat kellett cserélni. Alul-felül. Két év kinlódás, borzasztó sok pénz. Aztán 2024 tavasza (03.24). Brutális foggyulladás. Alul-felül körhíd. Rengeteg kinlódás, az első antibiotikumot kihánytam, a második bentmaradt, de a kúra csak félig söpörte ki a gyulladást, kellett utána még egy antibiotikum kúra, de azt már nehezen viseltem, a lényeg, másfél hónapnyi szenvedés után jutottunk el oda, hogy arról beszélgessünk, mi legyen? És ez lett. Én ugyanis ragaszkodtam hozzá, hogy _ne_ legyen egyben egy monolit körhíd, ami alá nem lehet benyúlni és egymilla a cseréje. Így lett egy ilyen háromdarabos, mozgatható alsó fogsor, igen, a középső résszel meg kell tanulnom bánni (naponta egy kiszedés és takarítás), de még így is kezelhetőbbnek tűnik a rendszer. Most éppen a berágás megy, azért vannak ezzel is gondok, de legalább már beszélni tudok.

__________________________05.31; péntek

Huh, ma egy olyan lelazítós nap volt. Reggel még dolgoztam egy kicsit, utána videót vágtam – igen, befejeztem azt a videót, amelyik amiatt állt parkolópályán, mert nem bírtam rámondani egy félperces kommentárt – majd elkezdtem előásni és beröffenteni a téli álmot alvó technikai túrafelszerelésemet, utána jött a laza ebéd, melyre tulajdonképpen már tegnap készültem, de későn értem haza, ráadásul dolgoznom is kellett, de ma nem, ma szabad a pálya, szóval jó nagy adag hagymás tócsi, meg persze bor is, nincs is annál jobb, mint borospohárral a kézben tolni befelé a frissen kisütött tócsit.

Igen, tudom. Tegnap tévévita volt, meg ma is. Leszarom. Fogam van és nem félek használni.

Este hazaérkezett Nej új külső gumija. A Schwalbe megint nem hazudtolta meg magát. A 19-es felniben a korábbi 38-622-es Maxxis a subler szerint 38,1 mm széles volt, ellenben a 40-622-es Schwalbe a valóságban 36,3. Kész szerencse, hogy sem Nej, sem Dóra nem akarnak terepezni.

__________________________06.01; szombat

A csepeli bringás sörtúrát elmosta az eső. Remélem a Rizmájernél nem fognak beírni az ellenőrző könyvembe.

__________________________06.02; vasárnap

Idén eddig úgy éreztem magam, mint egy flippergolyó, melyet belőttek a pályára. Nem ő dönt arról, hogy merre megy, csak számolatlanul kapja a pofonokat. Most viszont feltűnt alul a lyuk, ahol ki lehet pottyanni a pályáról. Fél szemmel azt lesem és hátha egyszer hibázik a játékos.

Három(!) hónap után elővettem a húsos vágódeszkát. Most jár ott a berágási folyamat, hogy megpróbálkozhatok egy pörkölttel. Csá, zabpehely.

Csillagokat látok

“I hurt myself today
To see if I still feel
I focus on the pain
The only thing that’s real”
– Johnny Cash: Hurt –

Életem legelső egzisztenciális válságát gyerekkoromban éltem át. A vécén.
Hát, igen, kinek mi jut.
Szorulásom volt és nagyon erőlködtem. Annyira, hogy egyszer csak csillagokat láttam körözni magam körül. Tátott szájjal néztem… aztán egyszer csak eltüntek. Kinyúltam, tapogattam a levegőt, de nem volt ott semmi.
Később megtudtam, hogy ilyesmi akkor fordul elő, ha az agy rövid időre nem kap elég oxigént.
Na, ekkor kaptam az egzisztenciális sokkot.
Ugyanis rájöttem, hogy egyáltalán nem lehetek biztos abban, hogy ténylegesen az van, amit érzékelek. Az érzékszerveim, az agyam bármikor becsaphatnak és be is csapnak.
És akkor azok az érzékszervek… A kutyák hallanak olyan hangokat, melyeket az emberek nem, a legyek látnak olyan szineket, melyeket az emberek nem. A költöző madaraknak vannak mágneses teret érzékelő érzékszerveik. Ezekből nem érzékelünk semmit.
És akkor az agy… Az agyam bármikor felülírhatja, mit érzékeltek az érzékszerveim, sőt, hamis inputot is képes generálni. Klinikai halálból visszatérők mondják, hogy nagy fényes kaput láttak, de valójában nincs nagy fényes kapu, csak az agy érzékeli így azt, ahogy kifogy a delej.
Virtuális valóság. Kábítószerek. Hallucinációk.
Akkor milyen is a körülöttünk lévő világ? Egyáltalán, beszélhetünk-e arról, hogy tudjuk, milyen a körülöttünk lévő világ? Ha csak a megbízhatatlan agyunkra és a nem túl acélos érzékszerveinkre tudunk hagyatkozni?

Ezért kezdtem el már kamaszkorban inni.