Érezhetően belassult a MyFitnessPal. Csak nem az újévi fogadalmak miatt? (Kérdezem én, aki szintén elsejétől kezdte újból folyamatosan írni.)
~oOo~
Amikor futás közben meghallod hátad mögül a kutya gazdájának hisztérikus kiabálását, mert hát az az ártalmatlan, teljesen veszélytelen kutyuli hirtelen leszarta a gazdáját és az új játék után vetette magát.
Valamit igazán reménytelenül csak az álomban lehet keresni. Ez egy nagy igazság.
Illetve nekem a visszatérő rémálmom. Rengeteg fajtája van, de a lényeg mindig az, hogy valami, ami ott volt, egyszerre nincs ott, legyen az egy kulcs, egy kijárat, egy híd, egy kés, egy ember… szinte mindegy is, a lényeg, hogy valami nagyon fontos legyen, olyasmi, ami feltétlenül kell ahhoz, hogy túléljem a helyzetet. És nincs ott, nagyon nincs ott, minél jobban keresem, annál jobban nincs ott.
Ami így ébren leírva nem tűnik veszélyesnek, de amikor az ember benne van az álomban, akkor kész horror.
Aztán történtek meglepetések.
Nemrég megtaláltam a kivezető utat. Komolyan. Labirintus, a kijárat eltűnése, pánik, rohangálás… aztán egyszer csak ott volt előttem egy ajtó. Kinyitottam. És kiléptem a szabadba. Jé!
A többihez el kell magyaráznom a címet. Ez egy Bereményi idézet és egyértelműen a világunk teremtőjére célzott a szerző. Én viszont általánosabb értelemben használom a kifejezést. Valamikor borzasztó régen írtam egy szösszenetet, melyben kifejtettem egy bolondos elméletet, mely szerint álmainkban mindannyian megteremtünk egy világot, azaz valójában Teremtőkké válunk. Azaz álmainknak egyszerre vagyunk elszenvedői és teremtői is.
Nézzük a következőt, szintén a közelmúltból. Álmomban egy csoportot vezettem, majd a harmadik-negyedik zsákutcában felismertem, hogy ez az a bizonyos labirintus-álom, szóltam a többieknek, hogy bocsi, most az álmomban vagyunk, ismerem már annyira a helyzetet, hogy tudom, innen nem lesz kiút, menjen mindenki, amerre tud, én kiszálltam a kalandból. Majd ugyanabban a pillanatban, felébredés nélkül, már kezdődött is egy másik, egy jobb álom.
Vicces.
Ez akkor is érdekes lenne, ha az álmot valaki/valami küldené ránk, de ez nem igaz. Az álmainkat tényleg magunknak teremtjük meg, méghozzá abból, ami az elalvás előtti hosszabb-rövidebb időben foglalkoztatott minket.
A héten történt, hogy szépen rákészültem az alvásra, esti olvasgatás, roibos tea, ahogy kell. Fogmosás közben valamiért eszembe jutott, hogy milyen érdekes mix volt az, hogy a Commodore64-es gépet lehetett programozni Basic-ben és Assembly-ben is, de valójában létezett a kettő keveréke is, hiszen a peek, poke parancsok, plusz a szekvenciális feldolgozású Data mezők berántották az Assembly logikát a Basic-be. (Jóvanna, nem lehet mindenki normális.)
Majd elmentem aludni. Álmodtam.
Leszállt a kertemben egy űrhajó. Kinyílt az ajtaja. Kiszállt belőle egy lény.
– Á, egy Földlakó! – üdvözölt.
– Á, egy Ufó! – üdvözöltem.
– Akkor most megküzdünk!Mellésétáltam, alaposan megnéztem balról is és jobbról is. A derekán fityegett egy mobiltelefonszerűség, óvatosan megböktem a jobbra mutató gombját. Nem vette észre. Nem, mert az orrát felsőbbrendűen az égre szegezte.
– Küzdjön veled a hóhér! – vontam vállat.
– Ennyire gyáva vagy? Hogy még csak meg sem próbálkozol harcolni?
– Minek? Már rég legyőztelek.
– Micsoda?
– Nem csoda. Egy élmény volt, de nekem már mennem kell.Majd besétáltam a házba és gyorsan leengedtem a redőnyöket. Nem lesz szép látvány.
Az űrhajó két perc múlva robbant fel.– A hülye – csóváltam a fejemet. Fogalma sincs, mennyire könnyen agyon lehet vágni egy akármilyen rendszert, ha szándékolatlanul, észre sem véve arrébb léptetjük a pozíciót egy formázott szekvenciális adatfeldolgozásnál.
Nos, ebben az esetben le sem tagadhatnám az ok-okozati összefüggést. A régi C64-es időkben százasával olvastam be szekvenciálisan regiszterszámokat, regiszterbe töltendő értékeket és ha valahol elböktem a gépelést, beolvasáskor szószerint úgy felrobbant a gép, hogy legtöbbször csak a bűvös sys 64738 segített.
Most már csak ezt a labirintus dolgot nem értem.
Ha nem látnám, hogyan mennek a dolgok, hogyan születnek fontos döntések a nagy cégeknél, azt mondanám, hogy de sok idióta dolgozik a tech szektorban. Valójában nem, de valahogy mindig úgy alakul a csoportdinamika – és ehhez elég pusztán néhány idióta, igaz, a megfelelő pozícióban – hogy ami kijön, az olyan csempetépkedős megoldás lesz.
Van ez a Garmin Basecamp alkalmazás. Térképtárnak tökéletes, tíz évnyi megtett track-em van benne és legalább tíz évre elegendő tervezett túra útvonala. A múltkori ordas hiba javításra került, most már térképet is, track-et is tudok mozgatni az alkalmazás és a gpsmap64 túragps között. (link1, link2) Szóval büfé.
Eltekintve attól, hogy a többgépes használata körülményes. Mondjuk a desktop gépen megterveztem egy túrát. Készítek egy backup-ot. Ez egy olyan folderbe készül, melyet a dropbox szinkronizál. Amikor átülök a laptophoz, a dropbox leszinkronizálja a fájlt, én pedig a lenti szoftverben visszatöltöm a backupot. Már évekkel ezelőtt, amikor áttértem a kétgépes modellre, mindenhol, ahol lehetett, igyekeztem átváltani a felhős működésre. Három nehézkes alkalmazás maradt: a keepass, az mRemoteNG és a Garmin Basecamp. Nyilván örültem, amikor kijött a Garmin Explore. Elméletileg pont ezt tudja, csak a felhőben. Szuper.
Aztán jött az első meglepetés. Csak akkor tudtam belépni, ha felmutattam legalább egy olyan eszközt, mellyel képes szinkronizálni. A gpsmap64 pont nem ilyen volt. 65-től felfelé már igen, de annyiért már autót veszek. Oké. Hülyék. Hagyjuk.
Évek teltek. Aztán most az ünnepek között megint ránéztem. Kellemes meglepetés. Már ismeri a gpsmap64-et is, meg közben bejött a képbe a Fenix5 órám is, szóval úgy érezte a szoftver, hogy immár megfizettem a belépőt.
Nézzük, mit tud. Felhős. Szuper. Mindenhol velem lesznek a track-jeim. Nem kell alá térkép, a teljes világtérkép ott van alatta.
Ne felejtsük el, a Basecamp alá vagy meg kellett venni csillió forintért a hivatalos Garmin térképet, vagy az OpenStreetMap oldalról kellett országonként/régióként leszedegetni az ingyenes, garmin formátumú térképeket és egyenként telepítgetni ezeket mindegyik gépre, plusz a túragps-re. (Mondjuk azt nem tudom, hogy az Explore képes-e térképet is szinkronizálni a gpsmap64-re, idáig már nem jutottam el. Valószínűleg nem.)
De mindegy is. Végre lehet importálni. A Basecamp-ben van vagy ezer track. Nosza.
A legelső pofon. Hogy is mondják? Az első pofon a legnagyobb, a többit lassan megszokod. Hát, ez jó nagy volt. A kezelőfelület flat. Lapos. Vannak kollekciók és az alatt… már semmi. Ömlesztve a track-ek. Ezzel a Basecamp legzseniálisabb funkcióját nyírták ki. Abban ugyanis tetszőleges mennyiségű foldert tudtam létrehozni a kollekciók alatt. Túratipus alapján. Régió alapján. Évszám alapján. És amitől zseniális volt: ha a folderre álltam rá, akkor az alatta lévő track-eket – beleértve az alfolderekben lévőket is – egy fóliára rakta és úgy mutatta a térképen. Azaz láttam egyben a többnapos, több részletben végrehajtott túrákat. Láttam egyben azt is, amikor egy régiót jártunk be. Össze tudtam hasonlítani track-eket. (Lásd sportóra tesztek.) Láttam, hogy a valóságban hol mentünk a tervezetthez képest. Órákig el tudtam térképészkedni ilyesmikkel. Na, a felhős változatban ez nincs. Van ugyan szűrési lehetőség aktivitás, ikon, színkód szerint, de ez lófütty. Ráadásul kipróbálni sem tudtam, hogy vajon egy rétegre teszi-e az így kapott útvonalakat.
Nem tudtam kipróbálni, mert egyszerűen képtelen voltam track-et átrakni a Basecamp-ből az Explore-ba.
És ez volt az igazán csempetépkedős próbálkozás.
A garmin az Explore-t egyértelműen a Basecamp utódjának szánta. Gondolhatnánk, hogy esetleg meg is könnyítette az import/export folyamatot. Hát, nem.
Az Explore import csak .gpx, .kml. és .kmz fájlokat olvas be. Amikor ki akarom választani a fájlt, akkor nincs tömeges kijelölés. Csak egy fájlt tudok beolvasni. Nekem konkrétan 1013 track van a Basecamp-ben. Hát, izé.
Nézzük, mit lehet még. Hoppá, a Basecamp-ben van export funkció, mégpedig folder szinten. Kezdjük bátran. Export my collection. A biztonság kedvéért Garmin Database (.gdb) formátumban, mert jó lenne továbbvinni a folderszerkezetet. (Ekkor még naív voltam és azt hittem, lesznek folderek.) Export sikerült. Nézzük az importot. Megadtam a fájlt. Felolvasta. Csócsálta. Majd közölte, hogy nem ismeri a formátumot. A sajátját. Használjak gpx/kml/kmz formátumot. Jó. Basecamp. Export to gpx. Túl sok a track. Akkor legyenek csak a bringatúrák. Túl sok a track. Akkor legyenek csak a Budapest környéki túrák. Túl sok. Anyád. Itt ugyanis már csak 20 track volt. Kerestem egy 3 track-es foldert. Na, azt ki tudta rakni.
Azt az Explore nem tudta beolvasni.
Váratlan hiba.
Ezt eljátszottam néhány könyvtárral. Ugyanaz.
Kipróbáltam, hogy a Basecamp-ből .kml (azaz Google) formátumba exportálok, majd azt importálom be. Ugyanaz. Váratlan hiba.
Hát, ez váratlanul szar. Illetve nem is annyira váratlanul.
Pár évig megint pihen.
[Update]
Nem bírtam magammal, piszkálgattam még egy kicsit. Kipróbáltam, mi van, ha nem egy Basecamp-ből kiexportált, több track-et tartalmazó .gpx fájlt próbálok beolvasni, hanem csak egy darab konkrét .gpx fájlt. (Persze ez csak merőben elméleti kisérlet volt, hiszen ezer fájlt nyilván nem fogok egyenként beimportálgatni.) Nos, ezt már megette.
Bárcsak ne tette volna.
Újabb csempék repültek.
A track-en nem tudok semmit sem módosítani, csak a nevét. Sem a színt, sem az aktivitást, sem az ikont. Azaz semmit, ami alapján rászűrhetnék.
Aztán. A track időpontjának lazán a feltöltés időpontját tette meg, nem pedig a keletkezését. Várjál, mutatom.
Ennyi infót ad a track-ről. Egyedül a távolságot mutatja (mérföldben, persze), minden más üres. Nemhogy magasságprofilt nem látok, de megtett szintet sem.
Hihetetlen.
Ha szándékosan az lett volna a cél, akkor sem cseszhették volna el jobban.
De tényleg. Ezt én sem mondhattam volna szebben.
[Update]
A döntő után nehéz szavakat találni, mennyire aktuális lett a kép.
Oké, ez egy meglehetősen aktív decemberre sikerült, de azért a sportórám egy kicsit disztingválhatta volna magát.
© 2021 MiVanVelem
Theme by Anders Norén — Up ↑
Recent Comments