Igazából már csütörtökön terveztem ezt az írást, de mivel péntek hajnali négyig dolgoztam, így hamar meggyőztem magam, hogy aludni jobb. (Puha vagy, Jenő!)
Szóval volt az a remek vihar csütörtök este. Ahogy Pratchett szokta írni, ez egy olyan vihar volt, mely fent a hegyekben mindent megtanult, milyennek is kell lennie egy igazi viharnak. Ahogy a kemény legény a kocsmában: amint megérkezett, rögtön úgy vágta pofán a nagyobb leandert, hogy az egyből elfeküdt… majd amikor visszaállítottam, egyből leverte megint.
Ekkor döntöttünk úgy Nejjel, hogy jó Szeleburdi Család módra megsétáltatjuk a kicsikét. Lábánál fogva bevonszoltam a nappaliba, felállítottam… és egyből betöltötte a rendelkezésére álló teret. Remek lesz télen, amikor kettő ilyen fog szemezni egymással. Mindig is szerettem volna pálmaházban lakni.
(Egyébként a vihar tényleg nem volt semmi. Eddig még soha nem láttam ilyet: vonult egy nagy fekete felhő, és folyamatosan villámlott, dörgött. Mint egy gigászi, kontaktos neoncső. Agyon is vágta a desktop gépemet. Szerencsére a tablet jól viselkedett, be tudtam fejezni rajta a munkát. Aztán péntek estére magához tért a desktop is. Igen, semmi különös.)
Recent Comments