Search: “citibank”

We found 14 results for your search.

Egy kis matek

2011. November 25. Friday / / 2 Comments

A citibank már megint alakított egy maradandót. A szerencsejatek.hu-n lévő accountomra akartam feltölteni egy kis pénzt, de az istennek sem sikerült lehívnom a hitelkártyámról. Próbáltam a bankkártyát, de arról sem. Kínomban megpróbálkoztam egy másik banknál lévő kártyámról, onnan simán ment.
Azaz a fiúk vigyáznak a mentális egészségemre, megvédenek magamtól, a bűnös szenvedélyeimtől, nem engedik, hogy vérrel, verítékkel megszerzett pénzemet szerencsejátékra költsem. Ugyanúgy, ahogy letiltják, ha a takarékszámlámon lévő lekötött pénzemhez szeretnék hozzányúlni. Népnevelés, na, pénzügyi kultúra. Válság van, takarékoskodj, ne költsd hiábavalóságokra a pénzed. Már várom, mikor fogják letiltani a borboltokat – mert az alkohol öl, butít, nyomorbadönt -, a szivar szaküzletekről meg ne is beszéljünk. Köszönöm, hogy anyám helyett anyám vagytok.

Ja, hogy meglepődtél: lottó? Én, aki mindig is a józan realitásokról, a két lábbal földönállásról papoltam itt a blogon, most hirtelen lottózok?

Elmagyarázom, de közben matekozzunk egy kicsit.

A lottóhúzás esélyeinek számolásához az (n alatt k) művelet kreatív használatára lesz szükségünk. Az összes lehetséges kombinációt például a (90 alatt 5) formulával számoljuk, ez egész pontosan 90*89*88*87*86/120=43949268, azaz durván 44 millió. Definícó szerint a valószínűség az a vizsgált esemény bekövetkeztének számossága az összes előforduló esemény számosságával osztva.
Az egyes találatok számosságát a következőképpen számoljuk: k(x)=(5 alatt x)*(85 alatt (5-x)), a hozzájuk tartozó valószínűséget pedig P(x)=k(x)/(90 alatt 5).
Sorban kiszámolva:
– 1 találat: k(1)=10123925; P(1)=23,04%
– 2 találat: k(2)=987700; P(2)=2,25%
– 3 találat: k(3)=3570; P(3)=0,008%
– 4 találat: k(4)=425; P(4)=0,00097%
– 5 találat: k(5)=1; P(5)= 0,0000000227%
– A nulla találat pedig értelemszerűen a maradék: k(0)=32833647, P(0)=74,7%

Fontos lehet még a várható érték kiszámolása is. Ezt úgy csináljuk, hogy az egyes események valószínűségét megszorozzuk egy hozzárendelt számmal (jelen esetben a nyereménnyel), a tagokat pedig összeadjuk. Mivel úgyis csak nagyságrendi becslésről van szó, az egyes találatokhoz rendelt nyereményeket egyszerűen lepuskáztam a Szerencsejáték RT oldaláról. (És nem vettem figyelembe, hogy létezhet halmozódás és azt sem vettem figyelembe, hogy nincs mindig öttalálatos szelvény.)
M=0,0225*1300 + 0,00008*18000 + 0,0000097*1000000 + 0,000000000227*600000000=40,53 forint. Azaz átlagosan ennyit nyernek a játékosok egy lottószelvényen, a maradék 184,47 forint marad a Szerencsejáték RT zsebében.

Ezen számolások birtokában vizsgáljuk meg, hogy érdemes-e lottózni és ha igen, akkor hogyan?

1. Az átlagember technika
Az átlagos ember abból indul ki, hogy tíz szelvénnyel tízszer nagyobb esélye lesz nyerni, tehát ha egyből nem is kezd ilyen sokkal, de az évek során csak eljut idáig. Alapjában véve ugyan igaza van, de nézzük csak meg: a nemnyerés esélye durván 98%, a két találat esélye 2%, a lottóötösé pedig (mert ismerjük be, titokban mindenki erre hajt) gyakorlatilag nulla. Mennyivel is több a tíszer nulla a nullánál?

2. A spekulatív technika
Bármennyire is hihetetlen, léteznek olyan könyvek, melyek azt állítják, hogy tele vannak olyan módszerekkel, melyekkel nagy valószínűséggel kaszálni lehet a lottón. És bármennyire is hihetetlen, de léteznek olyan emberek, akik elhiszik, hogy a szerző inkább megosztja ezeket a módszereket, ahelyett, hogy megjátszaná mindet és dagadtra keresné magát.
A matek itt is segít: biztosan nyerni csak olyan stratégiával lehet, amelyiknél a várható érték nagyobb, mint egy szelvény ára. Azt el tudom képzelni, hogy ezekkel a módszerekkel valamit javítani lehet a 40 forintos értéken – de hogy 225 fölé nem lehet tornázni, arra leteszem a nagyesküt. Ekkor viszont erre a szituációra is igaz, hogy annál többet bukunk, minél több szelvénnyel játszunk.

3. Vakon a sötétbe
Miután frankón kiszámoltuk, hogy az egész hülyeség és értelmetlen, kénytelenek vagyunk szembenézni azzal, hogy ennek ellenére a valóságban mégiscsak elő szoktak fordulni sikersztorik. Az előző fordulóban például volt 1 darab öttalálatos szelvény, közel kétmilliárd forint nyereménnyel és volt 78 darab négytalálatos szelvény, egyenként egymillió forint nyereménnyel. Most akkor mi van? Hazudik a matek? Természetesen nem. Amikor azt mondtam, hogy a várható érték 40 forint, azt átlagosan értettem: sok millió ember nem nyer semmit, néhányan nyernek egy picikét és olykor egy szerencsés meg nagyot kaszál. Azaz ha minden esélyt meg akarunk ragadni az életben, érdemes heti egy szelvénnyel megkísérteni a szerencsét. Még azt se mondom, hogy hosszútávon csak heti 180 forint körül fogunk bukni, hiszen olyan kevés szelvényről van szó, hogy a relatív gyakoriságoknak köze sem lesz a valószínűségekhez. De ha heti 225 forintot bukok, akkor sem dől össze a világ és legalább elmondhatom, hogy megadtam az esélyt.

4. Vörösmarty
Tisztában van vele, hogy az ábrándozás az élet megrontója. Sőt, nem csak tisztában van vele, hanem el is ítéli. Aki sokat ábrándozik arról, hogy öttalálatosa lesz, elkezdi ezt egyre biztosabban hinni is. A műszaki áruházakban rendszeresen megnézi azokat a termékeket is, melyekre pedig soha nem lesz pénze – így viszont kialakul benne a vágyakozás. A lehetőségeinek kihasználásában sem lesz annyira harapós, hiszen minek törje össze magát, ha egyszer úgyis gazdag lesz majd, csak ki kell várnia. A Vörösmarty-tipusú versenyző tisztában van ezekkel a veszélyekkel és inkább törli is az életéből az egész szerencsejáték miskulanciát. (Hozzáteszem, az elábrándozás egyáltalán nem biztos, hogy rossz. Velem többször is előfordult, hogy órákig kellett ülnöm valami unalmas helyen és eljátszottam a gondolattal, mi lenne, ha lenne egy lottóötösöm. Az idő jól elment vele. A hozadék pedig az, ha továbbgondoljuk: mi hiányzik most ahhoz, hogy megvalósítsuk azokat az álmokat, melyeket gazdag emberként megerőltetés nélkül érnénk el? Meglepő módon a legtöbbször nem is kell hozzájuk olyan sok pénz.)

5. A realista álmodozó
Ismertem ilyen embert. Pontosan tudta, hogy nem érdemes egy szelvénynél többel játszania. És azt is tudta, hogy mennyire nulla az esélye az igazi nyereményre, a reálisan elérhető kéttalálatos nyeremény (1000 forint) meg nem érdekelte. Ebből kifolyólag megvette a szelvényt, kitöltötte (mindig véletlenszerű számokkal – ez fontos), feladta – majd soha nem nézte meg, nyert-e vele vagy sem.

Nos, nekem ezek a típusok jutottak eszembe. Mindezen információk birtokában én egy kevert stratégiát játszok, mely alapvetően a harmadik tipusra épül. Heti 225 forint kibírható, cserébe megadtam az esélyt. Az ábrándozás viszont kilőve (4. tipus), ennek a veszélyeivel tisztában vagyok. A nyereményt sem szoktam sűrűn nézegetni (5. tipus), az online játéknak megvan az az előnye, hogy úgyis szólnak, ha nyertem valamit.

Harcaim 08

2011. March 22. Tuesday / / 12 Comments

Komolyan mondom, már nekem kínos. Újabb webbank élmények.

Általában hétvégén szoktam beütemezni az átutalásokat. Napközben gyűjtöm az energiát, aztán amikor már mindenki alszik, akkor feltépem a borítékokat és egyenként betolom az átutalásokat a banki rendszerbe.

Három héttel ezelőtt is ez történt, azzal az apró eltéréssel, hogy a hétvégén nem sikerült elég erőt magamba szívnom, így hétfő este utaltam. Volna.
Beírtam az első utalás adatait, leokéztam – erre kilökte, hogy nem tudja elvégezni az átutalást. Csak úgy, ennyit. Próbálkoztam egy csomó egyéb átutalással, de egyik sem sikerült. Kiléptem, vártam pár órát, majd újra. Hasonló eredménnyel. Ekkor már elég dühös voltam ahhoz, hogy hívjam az ügyfélszolgálatot. Éjjel tizenegykor.
Nem részletezem, milyen hangnemmel nyitottam be, nem vagyok rá büszke. (Emlékszel, a bankkártya számát bekérő algoritmusról már korábban írtam.) A csajszi szegény izzadt, kinlódott, végül kibökte, hogy próbáljam meg azt, hogy az átutalás dátumaként ne a keddet adjam meg, hanem a szerdát. Csodák csodájára, működött.
– Jézus Mária – csúszott ki a számon – Mekkora nagy kalap szar szoftverük van!
– Nekem mondja? – sóhajtott a leány.
Beküldtem az összeset – és csak akkor néztem rá a naptárra. Óh, Irgalom Atyja, ne hagyj el! Tudod, mi volt a baj? Az, hogy február 28-án akartam beadni március elsejei dátumra átutalást. A banki szoftver nem tudta lekezelni azt, hogy a február 28 napos.
Na most, én úgy kezdtem a karrieremet, hogy egyszerre voltam szoftverfejlesztő és IT vezető egy vidéki önkormányzati cégnél. Hidd el nekem, hogy ha én ott, a világvégi szemétdombon, ekkora hibát követtem volna el, úgy rúgom ki magamat, hogy a lábam sem éri a földet. Hogy ez egy hatalmas bank többször átnézett, folyamatvezérelt, minőségbiztosított, agyontesztelt szoftverénél hogyan következhetett be, arról fogalmam sincs.

Eltelt három hét, megint utalnom kellett. Nem részletezem miért – zajlik az élet – de hétfőn szigorúan át kellett utalnom egy tisztességesen nagy összeget. Ha ez nem történik meg, akkor nagyot bukunk. Ez az egész szombaton derült ki, nyilván maradt a vasárnap.

Már helyből rosszul indult. Vacakolt a gépem, nem is kicsit. Játszhattam a böngészőkkel, mind a három használhatatlanul lassú volt. Körbejártam a lakást és megállapítottam, hogy remekül alkalmazkodtunk a digitális korszakhoz, volt aki filmet nézett a netről, volt, aki zenét töltött le. Csak a T-Online nem alkalmazkodott rendesen, mert ha beleszakadok, sem tudnak 10 mbps-nél vastagabb vonalat adni. Mivel ráértem, elkezdtem IE9-et frissíteni, de a nyomorult belehalt. Így maradt két böngészőm. A Chrome most örvendeztetett meg újra a jó öreg ‘nem tudom lehozni az oldalt’ hibajelenséggel (lesz róla külön írás), így ez is kidőlt a webbank alól. Maradt a Firefox. Szerencsére amíg vacakoltam a gépemmel, a net felszabadult.
Gurrá.
A folyószámlán akkora összeget, mint amilyet most át kellett utalnom, nem tartunk. Ilyen célra a közepesen mobilis takarékszámlát használjuk, ahonnan viszont nem lehet utalni. Azaz első lépésben át kell tennem a pénzt az egyik számláról a másikra. Szépen begépeltem mindent – és feljött egy ronda ablak, hogy ezt most nem. Csak nekem, csak ma – nem. Kicsit ideges lettem. Más böngészővel nem tudtam tesztelni, a speedtest szerint a netünk már jó – jobb híján vártam egy félórát. Újabb próbálkozás, újabb kudarc. Telefon. Ha a múltkor én voltam a bunkó, aggresszív ügyfél, akkor a mostanira már nincs is megfelelő kifejezés. Szerencsére a személyi bankár férfi volt, így még csak vissza sem kellett fognom magamat. A hapi próbált csitítani, kattogtatott valamit, majd – csodák csodájára – működött az átrakás. Na, itt dobta le az agyam végképp a szíjat. Még csak a lényegi mondanivalót illetően sem részletezem a beszélgetést, de hosszú volt és durva. Hiába védekezett a pacák, hogy ‘de csak egy telefon’ (nem, nem 80-as a szám), ez csak olaj volt a tűzre. Azért bankolok a weben, hogy ne kelljen telefonálnom, hosszú kódokat begépelnem, IVR-ben bolyonganom, reklámokat meghallgatnom, személyi bankárra várnom.

Végül kiderült, hogy a Citibanknál létezik egy olyan biztonsági szabály, hogy ha hosszú ideig nem nyúlnak egy számlához, akkor azt zárolják.
Tessék ezt apránként megemészteni.

  • A takarékszámlára január végén tettem át egy nagyobb összeget. (Igen, nyugdíjmizéria.) Ezt akkor le is kötöttem egy hónapra. Február vége óta nem nyúltam hozzá, az alap és a kamat ott figyelt a számlám.
  • A Citibanknál valami idióta kitalált egy biztonsági(?) szabályt, melyet ész nélkül ráhúztak a takarékszámlára is. Azaz ha én a takarékszámlámon egy hónapig nem nyúlok hozzá a pénzemhez, akkor letiltják a számlát. Könyörgöm, a takarékszámla pont arról szól, hogy az oda rakott pénzt nem bántom, mert majd valamikor fel akarom használni, addig meg kamatozzon, egy picit jobban, mint a folyószámlán.
  • És akkor beszéljünk arról is, hogy mi is az a kockázat, amely ellen ezzel a biztonsági intézkedéssel védekezni akarnak? Ha valaki megszerezte a webbank accountomat, névvel, jelszóval együtt, és belépett a nevemben, akkor ne tudjon utalni arról a takarékszámláról, amelyhez én már egy hónapja nem nyúltam? Könyörgöm, mennyire életszerű egy ilyen szituáció?

Mindehhez add hozzá, hogy én csak egyszerű, mondjuk úgy, hogy közepesen művelt ügyfél vagyok. És már engem is végtelenül bosszant, hogy a banknak olyan folyamatai vannak, melyek messze eltávolodtak mind a józan észtől, mind a normális banki mentalitástól. Hogyan hozhattak össze ilyen perverz, kifacsart logikát dedikált banki alkalmazottak? Hogyan mehetett át ez annyi – feltételezett – szűrőn?

Harcaim 07

2011. January 27. Thursday / / 0 Comments

Látszólag úgy tűnik, hogy a sors hullámokban borítja rám a honi adminisztráció abszurditásait, de valójában én vagyok a hibás: amikor van egy többhetes rohammunka, akkor félreteszek mindent, amikor pedig vége, akkor előveszek egy papírlapot és összeírom, mi mindent kell elintéznem. És ilyenkor indul útjára a gyönyör.

Hogy ne csak a Citibankot ekézzem, most egy CIB bankos történet jön.

Három évvel ezelőtt nyitottam egy vállalkozói számlát a fenti banknál. Akkor úgy nézett ki, hogy lesznek munkák, lesznek bevételek. Lettek is, de a 2008 végi válság megismertette az országgal a cost cutting fogalmát, 2010-ben konkrétan nulla forint bevételem származott vállalkozói vonalon. Mondjuk, én sem törtem magam túlzottan, de a sztori szempontjából ez most nem lényeges. Tekintve, hogy a jövő még ennél is borúsabb, gondoltam, a fene sem fizet a semmiért. A számlának halnia kell.

Szerdán leléceltem korán a munkahelyemről. (A számlát a Ferenc körúti fiókban nyitottam, gondoltam ott is zárom be. Csakhogy ott délután négykor már vége az ügyfélfogadásnak.) Vittem magammal az egész dossziét. Oda is adtam az ügyintézőnek. Szöszmötölt egy ideig.

– Bankkártya? – kérdezte meg végül.
– Egy pillanat – kezdtem turkálni a táskámban. Nem lett meg.
– Nézze, egyszer sem volt rá szükségem. Szüntessük meg a számlát, utána már úgysem tudnám használni.
– Sajnos le kell adnia.
– És ha nem lesz meg?
– Akkor letiltjuk. De az 2000 forint. Most viszont kapna is vissza pénzt, mert nem használta teljes évig.
– De akkor most megint lépjek le, hogy ideérjek?
– Nem kell. Bármelyik fiókban megszüntetheti.
– Köszönöm.

Este feltúrtam a lakást, megtaláltam a kártyát. Másnap délután ötkor bementem az újpesti fiókba.

– Meg szeretném szüntetni ezt a számlát. Itt van minden.

Szöszmötölés.

– Ez nem jó kártya, lejárt.
– De nekem csak ez az egy van.

Szöszmötölés.

– Nem vette át a kártyáját?
– Kiküldték?
– A vállalkozói számlához nem szoktuk.
– Aha. Hát, én meg magamtól ugyan nem jöttem be.
– Látom. A kártyája lassan egy éve bent van a Ferenc körúti fiókban.
– Hogy mondta, hol?
– A Ferenc körúton.
– Ott voltam tegnap. Onnan küldtek el, hogy vigyem be a kártyát.
– Márpedig ez ott van.
– Akkor végülis minden rendben. Önöknél van. Zárjuk a számlát.
– De le kell ellenőriznem.

Telefon. A harmadik kisérletnél megjegyeztem, lehet, hogy azért nem veszik fel, mert már nincs senki az épületben.
– Tényleg – kapcsolt az ügyintéző – Akkor nem tudunk most zárni.
– Nem mondja? Felejtsük már el azt a nyűves kártyát. Soha nem volt rá szükségem, soha nem is használtam. Az Önök nyilvántartása szerint nem vettem fel, nem is lehet nálam.
– Nem lehet. Le kell adnia.
– Dehát ahhoz először fel kellene vennem Önöktől!
– Pontosan.

Feladtam.

Másnap megint leléptem korán. Nem arról van szó, megtehetem, van elég csúszó órám – csak éppen ezeket nem ilyen abszurd időfecsérlésekre szándékoztam elszórni.

A bankfiókba már úgy mentem be, hogy addig onnan ki nem megyek, amíg ez a számla életjeleket ad ki magából. Aztán nem volt szükség semmi vadulásra, egyből elismerték, hogy tényleg náluk van a kártya – nem a legelső ügyintéző volt, pedig készültem rá, hogy iróniával fogom megkínozni -, szó nélkül le is zárták a számlát. Felvehettem mind a rajta lévő 2500 forintot.
Illetve nem, mert levontak 550 forint pénzfelvételi illetéket.

Harcaim 06

2011. January 24. Monday / / 15 Comments

Kajakosruha. Nem kis dilemma, különösen, ha az emberfia nem egy konfekcióbarát típus. A fene tudja, mi van velem, vagy a magasságom nem stimmel, vagy derékban vagyok erős… de ha egy sportruhában nadrág is játszik, akkor az vagy nem jön fel rám, vagy feljön, de a nyakamig.
Persze ez merőben elméleti probléma, mivel kajakosruhát nem igazán lehet kapni az országban. Elszórva van néhány cucc Budaőrsön (Decathlon, vagy Mountex), de azok is csak átlagos méretű emberekre. A kicsi kereskedők meg nem tartanak készletet, ha kell valami, akkor megrendelik. De azt meg én is tudok.

Nem tudom, vásároltál-e borzalmasan drága ruhát az interneten keresztül magadnak úgy, hogy az eladó a világ másik végén van, a méreteid meg nem szabványosak?

Jó móka. A méretek ugyanis abszolút nem egyeznek meg. Az egyik gyártónál még az XXXXXL sem jönne fel (nem viccelek, tényleg ennyi X kellene a táblázatuk szerint, persze ilyet már nem forgalmaznak), és még a megbízhatóbb angol/amerikai webshopokban sem ugyanazt jelentik az XL/XXL jelölések. De legalább van mögöttük mérettáblázat. Mert az – egyébként nagyon jó minőséget előállító – német gyártónál nincs, ezért is esik ki helyből. (Egy – átlagos termetű – ismerősöm oldja meg úgy a problémát, hogy összegyűjti a pénzt, majd kiszalad Münchenbe és ott vásárol. Én viszont tartok ettől, mert ha pont nincs valami a méretemben, hiába mondja az eladó, hogy ugorjak be egy hét múlva, nem lesz őszinte a mosolyom.)

Tehát úgy indult, hogy alaposan lemértem magamat. Magasság, mellkas, derék, csípő, láb belső hossz. Mindezt – a cipőmérettel egyetemben – felvittem egy excel táblába, a metrikus érték mellé persze odaraktam az angolszász megfelelőt is. Ezzel már el lehetett kezdeni nézelődni.

A nadrágtól eltekintve nagyjából mindent össze is szedtem. Persze itt is voltak problémák. Egy amerikai gyártó webüzletében jól megpakoltam a kosaramat, majd a kicsekkoláskor mondták, hogy a tengerentúlra egyéni postaköltséget számolnak, írjak nekik. Írtam. Visszaírták, hogy a kosárba rakott áru fele most éppen nincs raktáron, majd január végén esetleg. Aztán január végén jött a levél, hogy kosár rendben, a fuvardíj 100$, küldjék-e? Tekintve, hogy a teljes kosár éppencsak több volt 200$-nál, jó nagyot nyeltem, aztán megköszöntem a lehetőséget, de nem éltem vele.

Akkor a nadrág. A legfrusztrálóbb tétel. Durván drágát nem lett volna nehéz venni, de nekem nem 100%-osan vízzáró kell, nem búvárkodni akarok. Bőven jó, ha addig kitart, amig vagy ki nem evicklek a vízből, vagy vissza nem mászok a kajakba. Ez egy jóval olcsóbb kategória… de még ezen belül is óriási szórások vannak. Az amcsi nadrág 90$ lett volna, de láttam ezt a kategóriát az Egyesült Királyságban 145 fontért is. A német változat 140 euró volt, ennyiért mondjuk már nálunk is lehet kapni egy másik fajtát. De azért ez már elég durva ár, a magam részéről nem úgy terveztem, hogy a nadrág lesz a legdrágább darab a felszerelésben.
Végül rámmosolygott a szerencse, találtam egy jónevű gyártót, volt olyan nadrág, amilyet szerettem volna, a mérettáblázat alapján derékban jó, igaz, hosszú, de felgyűrhető. Árban 85Ł, ami sóhajtva ugyan, de még belefér. Az egyedüli gond, hogy a gyártó oldalán nincs webshop, azt mondja, keressek dealert. Kerestem. Nálunk nincs. A közeli országokban akad ugyan, de a weblap alapján mindegyik kicsi lyuk, dehogy van webshopjuk. Oké, akkor menjünk a gyártó országába. Londonban négy üzlet, ebből kettőnél van webshop, de a nadrágom egyiknél sem kapható.
Szerencsére beugrott, hogy egy ismerős rendszeresen jár Cornwallba, mert ott van az igazi kajakos élet Angliában. Oké, nézzünk el a neten. És ott is van: az egyik márkakereskedésnek van webshopja, van az általam kinézett naci, az én méretemben, és ráadásul még akcióban is, 70Ł. Ilyen tényleg nincs.
Tényleg, mert kicsekkoláskor nem lehet szállítási célként Magyarországot választani. Levél ment. Nemelehetnee.

Levél vissza. Igen lehet. Megadja a számlaszámát. A fuvardíj 25Ł. (Csesszék meg, nem kevés. De az akció miatt még belefér, mert egyébként 10Ł körül szokott lenni Angliából.)
Pontosító levél tőlem. Tehát átutalom a zsét a számlájára és küldi nekem a pontosan megnevezett nadrágot?
Igen.
Már kezdtem is az utalást.

Sztori a sztoriban. Citibank, a drága.
Beléptem a webbankba Chrome-ból. Venném fel a kedvezményezettet az utalhatók listájára, amikor lefagy a böngésző. Nagy fehér ablak. Hmm. Ez még nem nagy gáz, ablak bezár. Legyünk jó fiúk, Internet Explorer. Rögzítettem a kedvezményezettet, aktiváltam, mehetett a zsé. Kitöltöttem mindent, leokéztam, kért egy megerősítést, arra is ráböktem – majd kivágott a webbank alkalmazásból. Ott meredtem a képernyőre – és fogalmam sem volt róla, hogy most elment-e a pénz. Telefon. Igaz, hogy ez már péntek éjjel 11-kor történt, de voltam annyira dühös, hogy ne zavarjon.

Sztori a sztori a sztoriban. Teniszütőt kötnék csomóra annak a rendszertervezőnek a nyakán, aki a Citibank IVR menüjében a kártyaszám-beolvasó algoritmust kitalálta. Be kell gépelned 16 számot. De a program nem akkor tekinti végesnek az adatbevitelt, ha kapott 16 számot – nem, hanem akkor, ha 1 másodpercig nem kap újabb számot. Ha ez csak négy szám mondjuk, akkor is kivág, hogy érvénytelen számot adtál meg. Hadd ne elemezzem szénné, mekkora f@szság ez. Ráadásul a bevitel a törlést sem kezeli, tehát értelme sincs az egésznek.

Harmadik hívásra sikerült belépnem a kártyaszámommal. (Mert addigra megtanultam fejből, így tudtam folyamatosan gépelni.) Zene: a kezelőre sajnos két percnél tovább kell várni. Sajnos? Neki sajnos. Mert amit ilyen bevezető után, ilyen állapotban tőlem kap, nem fogja kitenni az ablakba. Végül felvette egy pacák. Remek. Nem kell illedelmeskedni. Na, itt lehordtam minden szarnak a webappjukat. A szerencsétlen próbált magyarázkodni, de nem hagytam magam. Végül letette a nagyesküt, hogy nem lát tőlem indított tranzakciót Angliába.
Oké. Újból beléptem és most már simán is ment minden. Az utalást a következő munkanapon, hétfőn indítják.

Ment a levél vissza az üzletbe, belemásolva az átutalás adatai.
Levél vissza. Jaj, már átutaltam a pénzt? De hiszen ebből a nadrágból nincs is ebben a méretben raktáron nála. Most mi legyen? Legközelebb márciusban kap árut. Döntsem el, hogy vagy kivárom, vagy visszavonom az utalást.

Szombaton felhívtam a Citibankot. Erősen bíztam benne, hogy nem az a pacák lesz, akivel éjjel kiabáltam. Nem az volt. Kulturáltan töröltettem a megbízást.
Levél vissza a boltba. Utalás leállítva, szóljon, amikor lesz ilyen nacija.
Válaszlevél. Oké, szól. De jelzi, hogy az akció csak januárban él, tehát márciusban már nem tudja ezen az áron adni. Ellenben ha most fizetek, akkor még igen.
Sóhaj. Igen, Citibank webbank. Csak reménykedek, hogy nem trekkeli senki a hétvégi ámokfutásomat, mert akkor ezen fog röhögni egy hétig a service desk a bankban.

És ennyi. Most már nincs más dolgom, csak várni két hónapot.

Azért belegondolok, hogy van olyan hely a világon, ahol ez csak annyi, hogy az ember bemegy a boltba, felpróbál 2-3 nadrágot és megveszi az egyiket… nem is tudják, milyen kalandokból maradnak ki.

ps1.
Aztán persze lehet izgulni, hogy ne egy evezőskedvű postás kezén menjen át a csomag.

ps2.
És megint kiégett a borhűtő égője.