Üldögéltem elsején a padláson és felidéztem a kezdeti időszakot.
Édes istenem, de régen is volt.
88 januárjában vizsgáztam. Bravúros vizsga volt, én a kettesért mentem és végül négyest kaptam. Megkerestem egy barátomat, hogy most be kellene rúgnunk, de nagyon, nem gond, finanszírozom. Jött is. De hozott magával egy tök ismeretlen csajt, Gabit. Nem kicsit voltam mérges. Én a barátommal akartam elsüllyedni, ebbe a képbe nem illett bele egy vadidegen ember. Mindegy, elvoltunk valahogy, de a közös berúgásból semmi nem lett.
Én akkoriban szingli voltam, a barátnőm valamikor novemberben jelentette be, hogy nem sok jövőt lát a kapcsolatunkban. Nem hiszed el: a legnagyobb baja az volt, hogy nem vagyok elég magas. Marhára nem értettem, de hamar meggyőztem magamat, hogy talán mégsem kellene erőltetni ezt a kapcsolatot. A barátaim viszont, mintha összeesküdtek volna, kapacitálni kezdtek. Hogy Gabi. Ugyanolyan olvasómániákus, mint én. Elképesztően művelt. Mint én. Az Isten is egymásnak teremtett minket. Hiába magyaráztam, hogy ez nem így működik, lesöpörték. Ne legyek már hülye.
Aztán eljött az április. Szabó buli. Nej – eredetileg Szabó – és egy haverja, aki később a tanúja is lett az esküvőnkön – szintén Szabó – orbitális bulit rendeztek a szinten.
Nekem ez nem volt túl jó hetem. Az elején bepróbálkoztam egy lánynál – utólag azt kell mondjam, eléggé otromba módon, a mai napig szégyellem magam miatta – majd magán a Szabó bulin egy másik lánynál is, akit akkor már napok óta puhítottam. El lettem hajtva. Jó. Elmentem aludni. Csakhogy a szobában az egyik szobatársam és barátnője úgy döntöttek, hogy mivel mindenki kint van a buliban, akkor ők párosodnának. Egészségükre. Visszamentem a buliba, kikaptam egy üveg bort a lavórból és elvonultam egy sarokba. Be fogok rúgni. Az se rossz.
Jó tempóban haladtam. Az emberek táncoltak, kurjongattak, plafonig ért a jókedv, én pedig mélyre süllyedtem az önsajnálatban. Rohadjanak meg. Toltam a borokat.
Aztán egyszer csak odajött hozzám az egyik ünnepelt. Nem, nem a Miklós. Hogy mi a francokat kornyadozok én itt.
– Közöd? – mordultam rá.
– Ez az én bulim.
– És?
– Ne rontsd a hangulatot.
Vágtam egy gúnyos vigyort.
– Most jobb?
– Mi bajod?
– Hagyjál békén.
– Tudok valamit segíteni?
– Hozzál még egy üveg bort.
Elment. Visszajött.
– Csak Cinzano-t találtam. Jó lesz?
– Jó. Legalább hamarabb berúgok.
Nem részletezem. Gabi is be volt csípve, én is, hajnalban – jócskán a buli vége után – már a hátsó lépcsőn smároltunk.
Aztán kora hajnalban mind a ketten hazautaztunk. Ugye tavaszi szünet.
Egy héttel később érkeztünk vissza a koliba. Érdekes volt. Gabit a szobatársai folyamatosan cseszegették. Hogy a hapsija vajon mire fog emlékezni. Az én szobatársaim meg engemet.
Mindenki el volt tévedve. Ritkán csináltam segget a számból, alig vártam, hogy Veszprémben legyek és találkozzunk.
Két hónap után szakítottunk. Gabi kérdezett valamit, ami túl korai volt, én pedig őszintén válaszoltam. Puff. A csajszi sírva rohant ki a szobából, én pedig lehangoltan néztem magam elé. Ez van. Most már kipipálhatom a Gabriella nevet is a naptáramban. Aztán lementem a haverokhoz, akik éppen teniszeztek, beálltam én is, ütöttem a labdát, hogy majdnem belehalt.
Jött a vizsgaidőszak. Ez mindig nehéz, de így, különösen. Korábban már kiderült, hogy borzasztó hatékonyan tudunk tanulni együtt. Rengeteg éjszaka, rengeteg telefirkált asztal mutatta azt, hogy milyen magasságokban szárnyaltunk. Ez mind elveszett.
De sokkal rosszabb volt, hogy hiányzott. Közhely, de tényleg akkor veszed észre a másik hiányát, amikor már nincs. Amikor melletted van, akkor az olyan… megszokott.
Szóval bajban voltam. És ahogy a klasszikusok mondják, analizáld a helyzetet, keresd meg a probléma gyökerét és hárítsd el.
Elkezdtem átjárni a szobájukba. Először meg akartak ölni. Nem csak Gabi, de az összes szobatársa is. Én pedig vigyorogva beszélgettem velük. Mintha nem éreznék semmit. Pedig. Amikor kijöttem tőlük, nem is a szobámba mentem, hanem a Nagymocskosba. Borzasztó nehéz ám feldolgozni, ha az emberfiát masszívan utálják. Viszont nem hagytam abba. Végül eljutottam odáig, hogy Gabit már azzal zaklatták a szobatársai, hogy akkor most mi a szösz is van közöttünk? Ő sem tudta.
Születésnap. Az enyém. Gabi vett egy üveg bort és meghívott magához. A szobatársai diszkréten leléptek. Szerinted mi történt? Harsányan végigdumáltam az egészet. A korábbi nőügyeimről. Mentségemre szóljon, az addigi szexuális életem tényleg egy vicc volt, én pedig jól standupoltam, végigröhögtük az estét.
Megtört a jég. Ugyan még nem jöttünk össze, de már ismét együtt tanultunk a vizsgaidőszakban. Ugyanolyan hatékonyan, mint korábban. Sőt. Felelevenítettük a korábbi terveket is. Már akkoriban is őrült nagy mászkálós voltam, tele tervekkel. Menjünk ide. Meg oda. Szerezzünk sátrat. Nem gond, cipelem. Gabi is teljesen belezúgott ezekbe az elképzelésekbe.
Csak hát, vizsgaidőszak. Meg, csak hát, szóval nem voltunk együtt.
Letelt a vizsgaidőszak. Mindkettőnknek sikerült. Gabi pesti barátnője szerzett is sátrat. Gabi egyik barátjánál megszállhattunk egy estére Pesten. Utána pedig Szeged. Kalandra fel.
Megérkeztünk a városba. Udvariasan vittünk magunkkal hat üveg sört. A srác bólintott, mi pedig elsétáltunk a világ végére a sátorért. Visszatértünk. Kiültünk az illetővel – aki korábban már járt Gabival – a konyhába. A leányzó elment a fürdőszobába. Söröztünk.
– Tök jó csaj – szögezte le a srác – Együtt vagytok?
– Nem. De ti miért szakítottatok?
– Nagyon csíptem, de szerintem infantilis.
– Nocsak – csúszott fel a szemöldököm. Imádom az infantilis embereket.
– Egyszerűen nem lehet komolyan venni. Nem is tud komolyan viselkedni, engem meg ez társaságban zavart. Szép, különösen az arca, de elegem lett abból, hogy állandóan szégyenkeznem kellett miatta.
– Nem mondod?
Aztán még ragoztuk egy kicsit a témát. Ez a beszélgetés nagyon kellett. Addig is úgy gondoltam, hogy valamit kezdenünk kellene egymással, de ez a beszélgetés megerősített abban, hogy minket tényleg egymásnak teremtettek. Csak hogy érthető legyen, nekem akkoriban két állapotom volt: vagy magamba gubóztam, vagy infantilisen viselkedtem.
Másnap már Pesterzsébeten stoppoltunk. Dabasnál megállt egy autó. Gabi keresztanyja, gyakorlatilag a második anyja ült benne a férjével.
– Ki ez a csöves?
Udvariasan visszavigyorogtam. Nem vettek fel.
Beültünk egy kocsmába. Sör. Nagy levegő.
– Nem kezdhetnénk újra?
Gabi nem válaszolt.
Aztán megállt mellettünk egy angyal. Mindketten hátra ültünk, a pacák pedig benyomott egy Simon & Garfunkel kazettát. Kecskemétig mentünk vele. A kezem óvatosan rácsúszott Gabi kezére és nem lett lelökve. Hallgattuk a zenét.
Szegeden gyorsan felnyomtuk a sátrat a kempingben és este, a Hágiban deklaráltuk, hogy újra együtt vagyunk. Azóta is tart.
Recent Comments