Category: Háziállat

Dartsverseny-hangulat, házilag

Darts fórumokon közhely, hogy a magyar darts azért annyire nyomorúságosan vacak, mert nincs benne pénz, a versenyzőink nem jutnak ki nagy versenyekre, nem tanulták még meg, hogyan kell felspannolt légkörben játszani.

Van egy javaslatom. Kedves versenyzők, szerezzetek be kismacskát. Már egy is elég, de kettő még jobb.

Ahogy felkapcsolom a táblán a világítást és nekiállok gyakorolni, mind a két macska odaül a tábla elé. Néznek. Hol engem, hol a táblát. Talán néha cöcögnek is. Aztán az egyik körbe-körbesimul a lábaim körül, a másik felmászik a borhűtőre. Hol a kezem után kapkod, hol nyújtott nyakkal, szemrehányóan nyávog, hogy hát itt vagyok, miért nem simogatsz meg?

Ilyen közönségnyomás alatt érezhetően rosszabbul megy a dobálás, néha annak is örülök, ha a táblát eltalálom. Viszont ha versenyeznék, ezután már a sörszagú bekiábálások sem zavarnának.

Műegér

De most komolyan… ne mondja senki, hogy a Műegér Design Centerben nem szívott semmit az az illető, aki kitalálta, hogy a kismacskák számára gyártott döglöttegér-szimulációra télapósapkát kell rakni. Mert azt raktak.

Aztán a fene tudja, hogy ezért, vagy másért, de ez a két műegér lett a sztár. Raktunk ki mindenféle játékot, labdát, dobozt, nem foglalkoznak vele. Egymással játszanak, meg a műegérrel.

A kupac alól

Elöször arra gondoltam, hogy megírom, mennyi szar borult ránk a héten. Aztán hagytam a fenébe. Bőven elég lesz ez a rajz is.

Ami jó, hogy megérkeztek a terápiás macskák. Annyira önfeledten tudnak játszani egymással. Mi meg csak ülünk és nézzük az előadást.[1] És igen, lehet előszedni a kólát meg a popcornt, újra lesznek macskás kontentek a blogon.

[1]: Illetve pont ma délután történt egy változás. Nejjel bontottunk egy üveg bort és leültünk a nappaliban, amikor a két macska ráébredt, hogy itt van ez a két barátságos humán, mi lenne, ha most velük játszanának? És egy órán keresztül bújtak, simiztették magukat, harcoltak, karmoltak, haraptak, fetrengtek, tették tarkójukat a simogató kéz alá, doromboltak, harcoltak egymással a jobban simogató kézért és úgy egyáltalán bejátszották az egész délutánt. Terápiás macskák.

Készlet feltöltve

Fekete Péter és Szürke Pál.

Bár még csak Peti cica és Pali cica.

Így történt:
– Nem akarunk macskát? – kérdezte Nej, miután Gizi elment.
– Nem!
– Ezeket sem? – mutatta mobilján a videót.
– Na jó. Jöhet.
– Melyik?
– Hogy kérdezhetsz ilyet? Mindkettő.

Bár elsőre a Ben Mickering és a Mind Levery jobb nevek lettek volna. Tegnap este érkeztek és két állapotuk van: vagy egymást kergetik körbe-körbe a lakásban, vagy egymás mellett alszanak.

Macskátlanul

Pedig sokáig úgy nézett ki, hogy a fő problémánk pont nem ez lesz.
Ideköltözéskor abban maradtunk, hogy maximum három macskánk lesz egyszerre. Ez viszonylag hamar össze is jött. Csakhogy minden ősszel jöttek a kismacskák az erdőből, mintha ott teremtek volna. Volt, hogy hat macskánk is volt. Némelyik még nevet is kapott (Spongya Rozi Géza, Miszter Gray), de mindegyik ahogy jött, úgy el is tűnt. Vagy fiatalon elpusztult.

Négy macska tartott ki velünk, viszonylag hosszabb ideig.

Kajla
Az első macska. Másfél évig élt nálunk. Igazi bűbájmacska volt. Majd amikor érkeztek a többiek, nem jöttek jól ki egymással, végül a két új jövevény elüldözte.

Picúr
Az egyedüli, aki nem kismacskaként került ide, hanem olyan 3 évesen. Gyári hibás macska volt, ami eleinte szórakoztatott mindenkit, de később besokalltunk. Másfél éve egyszer csak eltűnt. Olyan 16 éves lehetett.

Sztracsat Ella
Később érkezett, Kajla helyére. Igazi bevállalós macska volt.
2017 augusztusában nem jött haza. Olyan 7-8 éves lehetett, ereje teljében. Arra tudunk tippelni, hogy valami olyasmit vállalt be, ami már sok volt.

Tépőzár Gizella művésznő
Ő volt a harmadik macska, Picúrral együtt zavarták el Kajlát. Iszonyú hatékony macska volt, elképesztően vadászott. Ő szedte ki az összes vakondot a föld alól. Viszonylag későn jött rá, hogyan tud barátságos lenni, de utána megszelidült és bújt, dorombolt.
Ma reggel találta meg Nej a kocsibeállóban. Holtan.
Nagy meglepetést nem okozott. Tegnap délután vitte el Nej állatorvoshoz, mert Gizi napok óta gyakorlatilag nem evett, se szárazat, se puhát és meglehetősen ramaty állapotban volt. Az orvos megállapította, hogy idült veseelégtelenség, annyira előrehaladva, hogy maximum egy hónapja lehet még hátra.
Nem volt. Még egy nap sem.
Ő volt az egyedüli macska, aki pár hetes kora óta végig velünk volt és teljes, hosszú életet élt. 13 és 14 év között lehetett.

Hát… ennyi. Most szomorúság van, de az élet megy tovább.
Emlékek maradnak csak, mindannyiunkból.

DSC_0283

20100315

Ez meg itt egy ökörködés 2011-ből. (Valójában kameratesztnek indult.) A szereplőkről annyit, hogy a fehér kandúr (a gazdája Hópihének hívta, mi Pedofilnak) az udvarunkra járt csajozni. Gizit kis híján elkapta féléves korában, de egy gyors ivartalanítás pusztán baráti kapcsolattá silányította a nagy szerelmet. Sztracsi már bevállalósabb volt, három hónaposan teherbe esett tőle. Innét kapta a kandúr a nevét.