Category: Egészség

Ez is egy régi-régi visszatérő téma. Megunhatatlan. Legalábbis számomra. Remélem van legalább egy olvasó, aki hasonlóképpen gondolkodik.

Arról van szó, hogy Amerikában nagyon berágtam. A Grand Canyon túra életem legjobb túrája. Az volt tíz évvel ezelőtt és az volt idén is. Régebben nyilván nem volt semmilyen GPS eszközöm, idén viszont garmadával. Trekkeltem a Fenix5 sportórával, trekkeltem a túragps-szel és trekkeltem mobilon a Locus-szal. Az utóbbi kettő jól is sikerült. A sportóra viszont gyalázatosan leszerepelt. Csak éppen a Relive kizárólag ebből volt hajlandó animációt készíteni, a többiből nem. Hiába töltöttem fel mindet a Garmin Connect-re, úgy érezte, hogy egyszer már megcsinálta, többször nem fogja.
Amikor azt mondtam, hogy gyalázatosan leszerepelt, nem vicceltem. Ahogy korábban is írtam: 16 kilométer helyett 26 kilométert mért (összevissza ugrálva a sziklákon), 1300 méter szint helyett 130-at. Egyszerűen elfogadhatatlan.

Na jó, ne csak a levegőbe beszéljek, megmutatom.
– South Kaibab trail
Vedd észre, hogy még csak a peremen sétáltunk, de az óra úgy érezte, hogy leszaladtunk a sziklafalon a mélybe, majd a szemközti sziklafalon visszaszaladtunk. Csak úgy, bemelegítésképpen. Aztán az utolsó szakaszon sem győztem fel-alá rohangászni a sziklafalakon. Mármint szerinte.
– Bright Angel trail
Itt meg, mint valami hülyegyerek rohangásztam a völgy helyett a völgy falain. Szerencsére(?) az óra legnagyobb ökörségei nem érzékelhetők, a Relive gyalázatos megjelenítése miatt az utolsó, 900 méter szintkülönbségű túraútvonalból semmi nem látszik.

Ehhez vedd hozzá, hogy időnként még itt, az erdőben, egy pimfli futásnál is mekkora homályokat mért.

Majd az egyik kettlebell gyakorlat során végképp elveszítette a kapcsolatot a pulzusmérő övvel. Kipróbáltam mindent, még éjfélkor a kecskeáldozatot is, de semmi. Végignyomtam a gyakorlatot csuklón méréssel, a szokásos 200 kalória helyett 60-at mért. Érted? Ha nincs rajtam az öv – márpedig kajaktúrán, bringatúrán, gyalogtúrán nem hordom – akkor 66%-os hibával működik. Ennél az is jobb lenne, ha egy véletlenszámgenerátor saccolná meg a végső értéket.
Na, ekkor lett annyira tele a tököm, hogy azt mondtam: csere.
Igen, kinyomoztam, hogy két év a garancia, elméletileg vissza is tudnám adni, de immár annyira meggyűlöltem, hogy egy vadonatújra cseréltet sem tudnék, nemhogy szeretni, de elfogadni sem. (Arról nem is beszélve, hogy mennyi nehézségbe ütközne a hibák dokumentálása. Ugyanis nem mindig ennyire szar. Csak akkor, ha fontos lenne a pontos mérés.)

Oké. Nézzük, mit tud jelenleg a konkurencia a Garmin Fenix5 órával nagyjából azonos kategóriájú sportórák területén.

A Fenix5 jelenleg olyan 160e forint. (Már ha lehet kapni, mert mára már csak Fenix5 Plus van, 230e körül.) Ebben a ligában játszik a Suunto legújabb csodaórája, a Suunto 9 Baro (200e), illetve a Polar legújabb csúcskategóriájú órája, a Vantage V (160e).

Első ránézésre mindkettő nagyon jó. A Suunto bizonyos beállítások mellett képes 120 órán keresztül mérni. Ez valami elképesztő érték. A Polar nekem pedig mindig is a szívem csücske: egyszerűen látom, hogy Nej mennyire imádja az M430-as óráját, mennyire elégedett vele. A Vantage sorozat pedig gyakorlatilag a 430-as (pontosabban a V800-as) alapjaira épült új csúcsóra.

Nézzük meg mindkettőt alaposabban.

Suunto 9 Baro

Rögtön az elején a hidegzuhany. Ha a klasszikus 1 másodpercenkénti mérést használom, akkor az üzemidő 20 óra. A Fenix5 üzemideje, hasonló beállítással 25 óra. Hmm. Viszont… a Suunto tud egy bravúros trükköt. Képes GPS nélkül is pozíciót mérni. Azannya. Azt írja az internet, hogy a mindenféle szenzorokból (barométer, mozgásérzékelő) ki tudja számolni, hol vagyok, nem kell hozzá GPS. (Pontosabban induláskor nyilván kell.) Mondjuk így már érthető a durván magas üzemidő. Ha csak percenként mérek a GPS-sel, akkor sokkal tovább tart a szufla. (A tesztek szerint egyébként elég jó a pontosság. Ha nem csinálok gyors. éles kanyarokat, akkor oké.) De azért vegyük észre, ez nem mérés, ez saccolás.
Aztán jött a feketeleves.
– Az óra ugyan méri 7/24-ben az egészségügyi adatokat, de semmilyen módon nem szinkronizálja át. Sehová. Az órán meg tudom nézni, máshol nem. És az órán is csak egy ideig. Kapásból kizáró tényező, azaz stopper.
– Alváselemzés gyakorlatilag nincs. Stopper.
– A csuklón mérés nem túl pontos.
– Habár össze lehet lőni mobiltelefonnal, be is lehet állítani a mobilos értesítések megjelenítését, de az időt nem szinkronizálja. Csak. Ha időzónát váltottál, akkor kézzel kell utánahúznod az órát.
– Jelenleg két szinkronizáló alkalmazás is létezik. Egy új, mely még a fasorban sincs. Gyakorlatilag használhatatlan. Egyszer majd jó lesz. Meg van egy régi, amely _már_ nincs a fasorban. Nem túl biztató perspektíva.
– Csak Bluetooth van, ANT+ nincs. A BT pedig jelenleg még tré. (Ahány gyártó, annyi szabvány, nincs semmi átjárhatóság.)

Akit részletesebben is érdekel a dolog, itt van DC Rainmaker elemzése.

Polar Vantage V

Itt rögtön egy bonyolítás. A Vantage-ből van V jelű és M jelű is. Az utóbbi kevesebbet tud (pl. nem számol regenerálódási időt), és kisebb az üzemideje is, ellenben feleannyiba kerül. Azaz csak 80-90e forint. Nem tűnik rossz kompromisszumnak. (1 másodperces mintavétellel az M jelű mér 30 órát, a V jelű 40-et. Csak szólok, hogy a Fenix5 25 órát tud. Azaz a Polar órák nagy hátrányát, az alacsony üzemidőt mindkét óra kiküszöböli.)

A gond nem itt van. Nézzük részletesebben.

– Az m430-as hátán hat érzékelő van, a többi óránál megszokott három helyett. Ráadásul a Polar belenyúl a mérésbe is, az izzadással, elmozdulásokkal korrigál. Emiatt olyan szenzációsan jó még csuklón is az m430. Nej abszolút nem is használ övet. A Vantage esetében már nem ilyen jó a helyzet. Négy nagy és kilenc kicsi érzékelője van és pluszban még egy, nem működő. A Polar azt állítja, hogy a 13 érzékelő is bőven elég, azért nem üzemelték be a tizennegyediket.

Háát…

A valóság az, hogy a Polar rohadt sokat számol. Rohadt sokat nyúl bele a mérésekbe és rohadt sokat ír át bennük. Az, hogy ezt a GPS mérésekkel is megteszik, még valahol érthető. Aki vacakolt már ilyenekkel, láthatta, hogy a GPS mérések eléggé esetlegesek, nem árt, ha a mozgás folyamatosságából fakadóan korrigálják a mérést, kerekítik a trekket. Csak éppen a Polar trekkje túlságosan is kerek.
Ami viszont már tényleg durva, az az, hogy a pulzusmérésbe is belenyúlnak.

Oké, nem adom az ártatlan szűzlányt. Csuklón történő mérés (OHR, azaz Optical Heartbeat Rate, azaz optikai pulzusmérés) esetén muszáj belenyúlni, mert a csukló az a testrészünk, ahol a legnehezebb, majdhogynem lehetetlen optikai módon valós pulzust mérni. Elég kellemetlen, hogy úgy alakult a civilizációnk, hogy ott hordjuk az óránkat.

Szóval belenyúl a Polar is. Nem kicsit. Nagyon. Oké, ez valamennyire nem gond. Az már igen, hogy még így is borzalmasan vacak a mérés.

Mint amikor mi az egyetemi években levonultunk a mérőcsoporttal a Sport étterembe kocsmába géptan jegyzőkönyvet írni a laborgyakorlatról és addig alakítgattuk a ténylegesen mért értékeket, amíg azok az elvárt diagramokat adták ki.
Nos, a Polar ugyanezt csinálja, csak kábé tíz sör után.

– Ez sem kezel ANT+ eszközöket.
– Nincs smartphone notification. Ezt… ezt már hogyan? Helyből egy stopper.

Hjaj. Nos, azt kell tudni, hogy a Polar igencsak kutyafuttában dobta piacra a szériát és egy csomó dolog nem került bele helyből. Aztán a későbbi frissítésekben tették bele. Ilyen a Phone Notification is, mely a v3.0 verzióban jött ki idén februárban. De jelenleg már van.

– Viszont óriási piros pont, hogy mér úszás közben is pulzust. (Nem ANT+, nem Bluetooth, egyedi rádióhullámok.) Rögtön mellé egy fekete, ugyanis a H10-es mellpántja képes eltárolni úszás közben is a pulzus értékeket (mint a Garmin HRM-SWIM, vagy HRM-TRI), az óra viszont szarik rá, nem képes kiolvasni.

Összességében ennél az óránál is csak azt tudom mondani, olvasd el DC Rainmaker tesztjeit:
– Polar Vantage V
– Polar Vantage M

Külön felhívnám a figyelmedet az M óra összefoglalójára, ahol DCR kiemeli, hogy a Polar pozíciófogásából valójában semmi nem jött be: nem az övé lett a legpontosabb óra (sőt) és nem az övé a leghasználhatóbb (azaz profiknak leginkább bejövő) teljesítményelemzés sem. Na most nekem viszont pont ez a kettő számít. Számítana.
De még tanulságosabb a hozzászólások átnyálazása. Az írás olvasásakor nem csak nekem tűnt úgy, hogy DCR kolléga némileg elfogult. Három órát tesztelt párhuzamosan, egy Garmin órát mellpánttal, egy gagyi órát és a Vantage M órát csuklón. A mellpántos óra nyilván leverte a mezőnyt, de értelemszerűen kellett valami, ami a valóságos értéket méri. A gagyi óra annyira gagyi volt, hogy legtöbbször be sem tudta fejezni a mérést. A Polar viszont – szerintem – egészen jókat mért, legalábbis abból kiindulva, hogy a Fenix5 órám mekkora homályokat mért volna csuklón ebben a tesztben. Nem éreztem úgy, hogy a Polar megérdemelte volna ezt a kemény ledorongolást.
Nem írom le a teljes vitát, csak a lényeget. DCR azt állította, hogy a véleményét nem csak erre a pár mérésre alapozta. Két hónapig hordta az órát, rengeteg más órával is összehasonlította, igaz, nem tesztkörnyezetben. Ebből jött ki az, hogy a Polar sokszor mért hülyeséget.
A konklúzió pedig… hosszú. De nekifutok.
A csuklón történő optikai pulzusmérés majdhogynem lutri. Minden embernek másféle csuklója van. Ha a tiéd jó, akkor jó eredményeket kapsz. Ha nem jó, akkor ha meggebedsz sem lesz jó a mérés. DCR elismerte, hogy az övé kifejezetten jó. (Valamelyik óragyártó cégnél bemérték.) Nem is kell messzebb menni, neki a Fenix5 kiváló értékeket mért. Az, amelyik nálam 66%-os hibával működik. Tehát ha ehhez képest mér nála a Vantage M rosszul, akkor nálam kifejezetten katasztrofális lenne az eredmény. Nem szabad beleesnem abba a hibába, hogy nekem bőven jó lenne az a pontosság, melyet _nála_ mér a Polar csuklón. Nálam nem fog.
A vitázók többsége ugyanebbe a hibába esett bele. Volt, akinek bevált az óra, volt akinek nem. Nyilván megint az adott ember csuklója döntött.
Egy dolog viszont egyértelműen lejött az eszmecseréből: a Vantage sorozat pontossága meg sem közelíti az M430-as óra pontosságát. Nagyon sokan váltottak egyikről a másikra és a legtöbben határozottan ezt tapasztalták. Azaz a Polárnak sikerült öt évnyi munkával a hat érzékelős, nagyon jó mérésből elfogadhatatlan mérést produkálnia. Tizenhárom érzékelővel. Akárhogy is nézem, ez azért bravúros mérnöki teljesítmény.
Ja, és a kettő közül a Vantage M mér pontosabban. A Vantage V még rosszabb.

Nos, akkor végülis hogyan állunk?

A Suunto egyetlen nagy előnye a 120 óra üzemidő. Csakhogy ez relatív. Ha ugyanúgy másodpercenként mérek a GPS-szel, akkor a Fenix5 már tovább bírja öt órával. (Suunto 20 óra, Fenix5 25 óra.) Ráadásul a Fenix5 esetében is tudom csökkenteni a mérési frekvenciát, igaz ez nem tud GPS nélkül saccolni. (Habár mintha az UltraTac mód a beépített giroszkóppal valami ilyesmit csinálna. Mondjuk a tapasztalatok alapján nem túl hatékonyan.)
Viszont kell-e ekkora mérési idő?
Nálam a legnagyobb igénybevétel a Balaton körbeevezése. (Illetve összel lesz egy monstre bringatúránk, de még nem járunk ott.) Az evezés 5 nap, naponként 10 órányi mérés. Ez azt jelenti, hogy elég egyszer feltöltenem nagyjából féltávon az órát, ami kábé egy fél powerbank. Nekem meg van négy. Még ha bekalkulálom a mobiltelefont is (ugyanúgy 2,5 nap üzemidő), akkor is tisztán van két hét üzemidőm, külső áram nélkül. És akkor nem beszéltem még a Vantage szériáról, melynél a gyengébb 30 órát, az erősebb 40 órát tud mérni, másodpercenkénti frekvenciával. (Igaz, ezeknél nem lehet frekvenciát állítani.)

A másik véglet Nej Polar M430-as órája, mely olyan 5-6 órát tud mérni, azaz egy egész napos túrán neki már ebédszünetben töltenie kell powerbank-ről.

A lényeg: a Suunto előnye egyedül olyan ultramaraton sportolóknál jön elő, akik egy lendülettel többet sportolnak, mint 25/30/40 óra.

Én nem ilyen vagyok.

Aki ismeri, azt gondolom nem lepi meg: Pócza Lacinak ilyen órája van.

Azt, hogy a Vantage miért nem jó, azt már kifejtettem. Azt is, hogy a csuklóm miatt valószínűleg életem végéig mellpánt általi pulzusmérésre itéltettem. Legalábbis ha nem fejlődik valami forradalmit a technológia. (Mondjuk kitalálják, hogy az egyik vállamra tegyek egy kecskebékát, amelyik pont olyan üttemben csetteg, ahogy a szívem ver, a másik vállamra meg tegyek egy akusztikus érzékelőt, melyet pontosan belövök a kecskebéka hangjára.)

Illetve, hogy teljes legyen a kép. Vannak karra csatolható pántok (Optical HR Armband). Ezek egy egészséges kompromisszumot jelentenek. Nem érzékenyek a nedvességre (mint a mellpántok), nem kínozzák a női sportolókat (mint a mellpántok) és tökéletes pontossággal mérnek (nem úgy, mint a csuklón optikailag mérő órák).
A helyzet ugyanis egy kicsit bonyolultabb annál, mint amit eddig vázoltam. DCR Fenix5 tesztjéből kiderül, hogy a az óra futáskor gyakorlatilag tökéletes pulzust mér, kerékpározásnál viszont tragikusat. A problémát a rázkódás okozza: ekkor fals fényt kapnak az optikai érzékelők és elmennek a málnásba csemegézni. Ugyanez a probléma a kajakozással és a súlyzózással is. Azaz lehet, hogy annyira nem is katasztrófa a csuklóm, csak éppen futásnál HRM-RUN övet használok (mert igyekszem tökéletesíteni a stílusomat), minden másnál meg… a fals fények miatt az OHR szar, tehát kénytelen vagyok övet használni.
A súlyzózás, a kerékpáros edzés nem gond, felveszem a mellpántot. Ellenben kajaktúrára, bringatúrára lehet, hogy megoldás lenne egy karpánt. Mármint, ha érdekelne ennyire a dolog.

Még egy érv. Ugyan rossz pontnak vettem, hogy egyik óra sem ismeri az ANT+ protokolt, de a Bluetooth Smart akár még jó is lehet. Jelenleg az a helyzet, hogy a Fenix5 elméletileg tud ANT+-t is, meg Bluetooth Smart-ot is.

Sensors: Added Bluetooth Smart sensor support (HR, Power, Speed, Cadence, Footpod)
…
At present, the Fenix 5 supports the following sensor types:
…
Bluetooth Smart Cycling Speed-only, Cadence-only, and Speed/Cadence Combo Sensors
Bluetooth Smart Cycling Power Meters
– DCR teszt –

Ezen felbuzdulva rendeltem az Amazonról egy akciós Power/Cadence/Speed szenzorcsomagot (Bluetooth Smart) a bringámra. (ANT+ változatban kétszer annyiba került volna.) Habár előtte próbáltam kinyomozni, hogy működnek-e ezek az órámmal, de nem találtam semmi infót, eltekintve DCR irásától. (Ahol a fényképen konkrétan szerepel is az enyém.) Megvettem. Megjött. Azóta is ott vigyorog a csomag a polcomon. Az óra nem látja egyiket sem. Mert az egyik így okos, a másig meg úgy smart.

Nos, ebben jelenthetett volna változást bármelyik is a fenti két óra közül. Mert lehet, hogy ezek már ugyanazt a Bluetooth-t beszélik. Lehet. De nem rizikóztam meg.

Időközben kiderült, hogy az órám és az övem azért nem látták egymást, mert az övben lemerült az elem. Ez jó ideig eszembe sem jutott. Valahogy úgy gondoltam, hogy az övben lévő gombelem élettartamig jó. Nem. Ez egy HRM-RUN öv, rengeteg adatot mér, emiatt le is merül. Valószínűleg ezért is vacakolt már egy ideje. Elemcsere után kapcsolódik, mint a kisangyal.

Szóval ültem és nézegettem az órámat. Nem szeretem, sőt, utálom, de úgy néz ki, megmaradunk egymásnak. Egy akármilyen cseréből biztosan nem jövök ki jól anyagilag és az új óra sem lesz jobb.

Oké. Barátkozzunk. Elvittem futni.
Erre mért egy akkora nagy homályt, hogy szemem-szám kettéállt.

És ebben nem az a tragédia, hogy mért egy borzasztó nagy baromságot, hanem az, hogy az óra ezt a mérést valódinak fogadja el. Berakja a sorba, folyamatokat épít rá, állapotváltozásokhoz használja, edzettséget számol belőle. Egy ilyen barom mérés legalább egy hónapra elront minden más mérést.

Akkor meg minek?

Végre sikerült meggyőznöm Nejt, hogy süssön pogácsát. Imádom a pogácsát. A sajtosat, a krumplisat, a tepertőset, a hagymásat, a kerek pogácsát, a lyukas pogácsát, eh… szóval mindegyiket. Egy baj van vele: egy darab pogácsa energiatartalma 300 kcal. Nekem meg a napi limitem 1800. Kiszámolhatod.

Szóval reggel hétkor, amikor már markánsan világosodott, felpattantam a bringámra és megnéztem, hogy ityeg a fityeg Visegrádon. Jelentem, kielégítően. Utána hazatekertem. 136 kilométer, 6,5 óra, 3000 kilókalória. Mármint pluszban, az 1800 mellé.

Jelentem, felkészültem. Jöhetnek a pogácsák. Meg a sörök.

PS.
Ezt most csak az arányok kedvéért. Nej tényleg megsütötte a pogácsákat. Két tepsit. Habár igyekezett (normál liszt helyett pl szénhidrátcsökkentett lisztet használt), de az eredmény így is sokkoló lett: 100g pogácsa 430 kilókalóriára jött ki. 300 helyett. Aztán ne hidd azt, hogy egy délután 5-700g pogácsa az olyan sok. Meg nyilván hozzá a borok. Lényeg a lényeg, hiába volt 4800 kilókalóriám a napra (minusz 750 RMR), simán túltoltam 2000 kilókalóriával. 2000! Gondold el! Életem során, amikor valaki, akár anyám, akár a feleségem pogácsát sütött, ettem, két pofára. Most először mértem. És elszörnyedtem. Ehhez még egy 3000 kilókalóriás sportteljesítmény is kevés. És az egy dolog, hogy ezen én szörnyülködök… de az emberek jelentős része ezzel még tisztában sincs. Mint ahogy én sem voltam egy évvel korábban.

Ugyanazon a futópályán. Ugyanazon a napon. (Egy óra eltéréssel.) Ugyanolyan tiszta, napos időben.

Nej trackje (3 kör, Polar M430 órával.)

Az én trackem (2 kör, azzal az ordas szar Garmin Fenix5 órával.)

Ezen a két ábrán látható minden, de tényleg minden. Hiába zsúfoltak bele Garminék a rohadt drága, csúcskategóriás Fenix5-be fitnesszprofesszori tudást, ezernyi számított mutatót, indexet, ha a mérés úgy szar, ahogy van. Ahogy mondani szokták, szarból csak szarvárat lehet építeni. Ezen a konkrét futáson például az óra – és persze a felhőben tanyázó fitnesszalgoritmus is – szétlelkendezte az agyát (és persze be is könyvelte), miszerint minden idők legjobb értékeit futottam. Pedig csak a mérés lett szar. A futás átlagos volt.

Egészségesebb, mint a fehér? Igen.
Ezt eszem a fehér helyett? Nem.

A lényeg, mint mindig, most is a részletekben van.

Első körben vizsgáljuk meg, miért egészségesebb?
Van ez az izé, a glikémiás index, rövidítve GI. Azt mutatja meg, hogy az ételben lévő szénhidrátok mennyire gyorsan szívódnak fel a vérbe. Olyasmi jellegű a cucc, mint az oktánszám: kijelentették, hogy a leggyorsabban a glükóz (sima cukor) szívódik fel, tehát legyen az 100, a többiek pedig aránylanak.
A fehér kenyér GI száma 70-75 között van. (Ahány táblázat, annyi érték, de ez a zóna.)
A teljes kiőrlésű kenyéré 51-58 között. (Szintén van mindenféle érték.)
Látható, hogy annyira azért nem drasztikus a különbség, mint várnánk. Akkor miért annyira nagy favorit? Azért, mert van közben egy kategóriaugrás.
Ez itt egy a sok táblázat közül. (Ezek is szórnak.)

• GI magas: 70-100
• GI közepes: 56-69
• GI alacsony: 0-55

Látható, hogy a fehér kenyér éppen átcsúszott a magas kategóriába, a teljes kiőrlésű pedig a közepes kategóriában maradt.

Nos, a legtöbb egészségi tanácsadó oldal ezzel már nem foglalkozik. (Igen, tele vagyunk önjelölt egészségi tanácsadókkal. Mondom én, aki… hagyjuk.) A lényeg, hogy a két kenyér között kategóriakülönbség van, tehát az egyik jó, a másik rossz.

Egy csomó rossz példát tudnék sorolni az ilyen balul elsült kategorizálásra. Elég lesz csak egyet elmesélnem. Amikor még aktív bridzsversenyző voltam, az egyik vidékbajnokságon csapatban az utolsó elődöntős meccsünket nagyon elszúrtuk. Sokat estünk vissza. Pont annyit, hogy ha egy hellyel is, de lecsúsztunk a C csoportba. Utána persze rommá vertük a C csoportot, de az a pillanatnyi egy hely különbség pont egy kategóriát jelentett, amikor befagyasztották a kategóriahatárokat.

Mindenesetre megtanultam, hogy amikor kategóriákról beszélünk, érdemes alaposabban is megnézni, hogy a szereplők pontosan hol helyezkednek el? Hiszen akik a határra esnek, azoknak jogos lehet az igénye egy finomabb értékelésre.

Egyfelől.

Másfelől vannak azért bajok a teljes kiőrlésű kenyérrel is. Egyrészt az íze. Akárhogyan is tekergetjük, messze nem olyan finom, mint egy jól kovászolt fehér kenyéré. De ez a kisebb baj. Ha jobban megnézzük, a tk kenyérnek valamivel magasabb az energiaértéke is. De még ez sem az igazi baj.
A legnagyobb probléma a sűrűsége. Egy szelet tk kenyér súlya olyan másfélszerese a fehér kenyérének.
Gondolj bele. Naív Ember elolvassa az egészségügyi szakértő írását, bólint és áttér a tk kenyérre. Csakhogy mostantól egy szelet kenyérrel másfélszer annyi szénhidrátot fogyaszt el. Igaz, lassabban szívódik fel, de akkor is, abszolút értékben jóval többet evett.
De az sem szerencsés, ha – mindezzel tisztában léve – innentől kevesebb, azaz kisebb térfogatú, szemre is kevesebb kenyeret eszünk. A gyomrunk súlyra is és térfogatra is érzékeny (meg szubjektíve is), egyszerűen éhesebbnek érezzük magunkat egy kisebb szelet kenyér után.

Akkor mi a megoldás?

Egyszerű. Meg kell nézni, mitől jobb a tk kenyér?

Attól, hogy amikor megőrlik a búzaszemeket, akkor nem válogatják szét. Benne hagyják a szemek héjából, magjából keletkezett őrleményt is. Mi is ez? Rost. Számunkra emészthetetlen valami. Mégis ez csinálja a csodát. Egyszerűen amikor jelen van a gyomorban, az olyan a gyomorsavaknak, mint egy kihívás a kocsma elé. Azt mondod, nem tudlak megemészteni? Na, akkor ezt figyeld! Persze, nem sikerül, de addig a gyomor nem foglalkozik a szénhidrátokkal. Illetve foglalkozik, de sokkal mérsékeltebben.

A rostoknak mindemellett van még egy pozitív hatásuk: növelik a széklet mennyiségét, ezzel gyakorlatilag olajozzák a bélműködést. Szóval a rostok jók, érdemes figyelni rájuk.

Innentől tényleg adja magát a megoldás. Egyél finom, kovászolt fehér kenyeret. Egészségedre. De egyél hozzá egy csomó rostot is. Nem, ne azt a korpát, ami nem annyira finom. Rengeteg alternatívád van: paradicsom, paprika, retek, újhagyma, kígyóuborka, szárzeller… és akkor a savanyúságokról (cékla!) még nem is beszéltem. Ezek egyrészt finomak, másrészt súlyt is, térfogatot is jelentenek (kalóriát nem igazán, hiszen főleg rostok) és sokkal több rostot adnak, mint a tk lisztben lévő korpa. A végeredmény az lesz, hogy habár a kenyérnek magas volt a GI értéke, de amit megettél, annak összességében jóval kisebb lesz a GI értéke, mintha önmagában csak tk kenyeret ettél volna. És még jobban jól is laktál.
Ennyi.

PS.
És akkor említsük meg a nagy kedvencemet, a durumlisztet és az abból készült cuccokat. Ez nagyjából egyesíti a kétféle kenyér/tészta előnyeit: egyrészt alacsonyabb a GI értéke, mint a fehér lisztből készülteké, másrészt sokkal finomabb is a teljes kiőrlésű lisztből készülteknél.

Igen, szoktam mondogatni, hogy fontos, nagyon fontos az, hogy pontosan lásd, mi folyik körülötted, ne passzív elszenvedője legyél az életednek, hanem határozottan alakítsd. Ha kell, mérjél, ha kell, szabályozzál, vedd át az irányítást. Már persze amennyire lehet.

De időként jönnek olyan öv alatti ütések, amelyekkel nehéz mit kezdeni.

Mára jó időt mondott a levelibéka, kedvem is volt mozogni, elmentem bringázni egy nagyot. 81 kilométer. 1500 kalória. Ez azért elég jó. Jó annyira, hogy ma semmilyen formában ne foglalkozzam az étkezéssel. Ma a házban vagyok: nem ér a nevem.

Hát, a lónak a farát, sógorasszony.

A Rizmájernél éppen akkor hozták ki a friss pogácsát, amikor 66 kilométer után beléptem egy sörre. Persze, hogy vettem kettőt. Itthon a fiamat találtam a konyhában: a hétvégére hazajött és úgy döntött, meglep minket valami ínyencséggel. Ennek örömére ittunk valami háromcentest egy szilva üdítőitalból. Erősebb sportok után nálam kötelező egy proteincsoki. Aztán amíg várakoztunk az ebédre, elkortyoltam kér deci fehérbort.

Természetesen mindent beírtam a MyFitnessPal alkalmazásba. Tudod, mi jött ki? A 3,5 óra bringázás olyan 1500 kalória volt, az RMR levonása után 1350. A két pogácsa, az egy sör, a 3 cent pálesz, a proteincsoki, a két deci bor pedig 1200. Azaz ilyen hülye apróságokra elszórakoztam a fárasztó, izzadságos melóval összevakart energiahiányomat.

Ilyenkor azért eszembe jut, hogy jó-e ez? Jobb-e tudni, hogy mi mennyi és hogy mikor mennyire sértettük meg az egyensúlyt? Vagy nem lenne-e jobb időnként tudatlanul élni, egyszerűen csak lebegni a zabálós, zsíros, boros nirvánában és élvezni mindazt, ami élvezetet okoz?

Nehéz ügy. Akár Hamlet is foglalkozhatott volna vele. Egy szelet szalonnával a kezében.