Interrupting Cow

Na, ez micsoda?

Például vicc.

Knock, knock
“Who’s there?”
“Interrupting cow”
“Interrupting c—”
“MOOOOOO!”

Érted? Ha nem, akkor iderakok egy rajzot is.

  • Tudom, nem illik lenyúlni más ember rajzát, de ez most fontos írás, mely az illusztráció nélkül értelmezhetetlen. Természetesen az a minimum, hogy felhívom a figyelmet, olvassatok SMBC-t.
  • Azt kell mondjam, ez az interrupting cow számomra felettébb hasznos mém. Nekem ugyanis ez az egyik rossz tulajdonságom. Mármint az, hogy pl beszélgetek valakivel és amikor előre látom, hová akarja kivinni a gondolatmenetét, akkor nem várom meg, hogy befejezze, hanem közbevágok és válaszolok a ki nem mondott gondolatra. (Az életemet végigkiséri, végigstresszeli az a gondolat, hogy kevés az időm, nagyon kevés.) Ennek egy másik változata, hogy ha például társaságban A megkérdezi valamiről B-t, akkor helyette én válaszolok, mert egyrészt tudom a választ, másrészt meg biztos vagyok benne, hogy tömörebben és érthetőbben fogok válaszolni, mint B.
    Feltételezve, hogy eltalálom a partnerem gondolatmenetét, illetve tényleg érthetőbben válaszolok a másik ember helyett, ez akkor is suttyó dolog. Elveszem a másik embertől a lehetőséget, hogy jópontokat gyűjtsön be egy társaság előtt. Ahelyett, hogy meg tudná villantani az intellektusát, jön valaki, aki gorombán lerombolja a szellemi építményét, helyette betolva a sajátját.

    Tudok erről a hibáról, próbálok is megszabadulni tőle, de eddig nem igazán sikerül. Valahogy mindig azután kapcsolok, amikor már megtörtént a félbeszakítás. Viszont itt van az a cuki kis világosbarna tehén, az Interrupting Cow. Önmagában ez a kép, a hozzátartozó névvel együtt pontosan leírja azt a szituációt, melyet olyan hosszasan kellett az előbb elmagyaráznom. Azaz egyszerűen csak a barna tehén képének kell bevillannia, amikor éppen félbeszakítanék valakit, illetve riasztásként kell elhangozzon a fejemben, hogy Interrupting Cow… és ez pont elég, hogy még azelőtt megállítson, mielőtt akcióznék.

    Meglátjuk.

    1 Comment

    1. Hogy én ezt mennyire érzem és átélem – és igen, iszonyat nehéz küzdeni ellene, főleg, ha (ahogy leírtad te is), tudod, hogy a másik mit fog mondani és különösen, amikor látod, hogy abban a gondolatban hol van a logikai bukfenc…
      Jobban belegondolva talán egyetlen módon tudhatok javítani ezen, hasonlóan, mint amikor (sok év kézi váltós autóvezetés után be kell ülni egy automata váltósba és folyamatosan kényszeríteni kell magam, hogy a bal lábam nem mozog, nem lép a pedálra. Épp csak itt a számnak kell parancsolni (és ha nem sikerül, az nem egy satufékezésben fog megmutatkozni, hanem a másik ember nem (teljesen) szándékos félbeszakításában.

    Leave a Reply

    Your email address will not be published. Required fields are marked *

    © 2026 MiVanVelem

    Theme by Anders NorénUp ↑