Már megint. Vagy még mindig. A fene sem tudja ekkora tolongásban.

Ma délután derült ki, hogy az összes szar, ami vasárnap a nyakamba borult (a tüneteket direkt nem részletezem, olvass utána) az egy akut prosztatagyulladás volt. Illetve van. A cafard pedig konkrétan amiatt tört ki rajtam – eltekintve a saját kardjába dőlő kétfaktoros autentikációktól – mert (amellett, hogy nincs felső fogsorom és egy ideig még nem is lesz), szóval amellett szombaton jöttem ki egy tíznapos influenzából, és pont aznap tört ki a tavasz is és azt hittem, hogy végre élvezhetem egy kicsit az életet (eltekintve a fogtalanságtól), de nem, csesszék meg, még egy napot sem kaptam. Vasárnap délután már ordítva pisiltem, este pedig tomboltam a dühtől.
Na mindegy. Két hét antibiotikumkúra és ha szerencsém van, ennyivel megúszom. Ennyivel. Már attól ordítani tudnék, hogy kétig le vagyok tiltva a bingáról. (A doki egy hónapot is magyarázott, de ekkor befogtam a fülem. Így is le vagyok maradva a felkészüléssel – ugye hülye influenza – ha most egy hónapig nem bringázhatok, akkor gyakorlatilag kidobhatom a nyári programjaimat.)
Fasza egy év. A tavalyi brutál tragikus volt, de a mostani is igyekszik rendesen.