Erős pénteknek ígérkezik. 10.30-kor harmadik oltás. (Kell. Áprilisban kaptam az előző kettőt, a szakirodalom szerint ekkor már szükség lehet az emlékeztetőre. Október végén meg tantermi oktatás, mit tudom én, mi lesz addigra, delta, vagy mü. Arról nem is beszélve, hogy ha a harmadik Pfizer, akkor kiszabadulok a szputnyikbörtönből. Külföldön ugyanis csak az utolsót nézik. Bár most már mindegy, egy időre kiutaztam magamat.) Az oltás után könyvelő, amiben az az extra, hogy mindezt bringával tolom végig. Itthon pedig délután a teraszt fogom teljesen kipakolni, mert szombat hajnalban jönnek a zsindelyezők tetőt mosni.
A reggelt egy kicsit elcsesztem, késésben indultam. Toltam ki a bicót, amikor csöngettek. A tetősök jöttek. Hogy bocsi, de olyan frankó esős nap van, inkább ma mosnák a tetőt.
– Kellek hozzá?
– Nem.
– Nem baj, hogy a teraszt nem pakoltam ki?
– Nem.
– Akkor csinálják.
Már útközben jutott eszembe, hogy a lányom még alszik. Érdekes ébredése lesz, ha elkezdik gőzborotvázni a feje fölött a tetőt.
Aztán az is csak útközben jutott eszembe, hogy mit is mondtak, frankó esős idő? Gyorsan meg is kaptam a választ. 500 méter múlva leszakadt az ég és 35 percen keresztül esett. Lehet, nem volt a legjobb választás a rövidnaci, rövidujjú ing és a mezítláb.
Aztán a Wekerle körül elállt az eső. A Népligetig nagyjából meg is száradtam. Nagyjából.
Itt viszont az jutott eszembe, hogy bakker, nincs nálam maszk. Oké, mostanában nem kell, de a kórházban tuti kérni fogják. A zsebemben nincs, a bringában nincs, a táskámban nincs. Mind a három helyen szokott lenni, de hétvégén mostam ki az összeset és ott száradnak az ablakkilincsen. Ha nem ilyen ideges indulás lett volna, eszembe is jutott volna.
Jó. Mi legyen? Ha már eddig eljöttem, mindenképpen bemegyek. Később már nem lesz rá időm. Legvégső esetben bemegyek a vécére, leveszem az alsónadrágomat és a fejemre húzom. Aztán eszembe jutott, hogy még erre sem lesz szükség, A bringán ugyanis még a hosszútávú táska van fent, abban pedig van tisztító rongy. Ez általában valami kiszuperált zokni, vagy alsónadrág.
Megérkeztem. természetesen már a külső kerítésen kint volt, hogy belépés csak maszkban. Nézzük, mi van a táskában? Egy hosszúszárú, vastag zokni. Nem rossz.
A portán átjutottam. De az oltó épületbe már nem. A cerberus elküldött a gyógyszertárba, vegyek maszkot. A gyógyszertár előtt piszok hosszú sor. Ja, és a biztonság kedvéért egy csomó táblán figyelmeztettek, hogy belépés csak maszkban. Jól nézünk ki. Kidobnak, mielőtt maszkot tudnék venni.
Végül ide is zoknival a fejemen mentem be. Az eladó hölgynek kikerekedett a szeme és miközben levegőért kapkodott, gyorsan közöltem vele, hogy adjon egy maszkot és már itt sem vagyok. Adott.
Bejutottam az oltópontra.
– Lehet oltóanyagot választani? – kérdeztem a kapuőrt, mert a jelentkezésnél nem lehetett.
– Majd bent megmondják.
– Lehet választani? – kérdeztem bent.
– Mit?
– Oltóanyagot.
– Csak Pfizer van.
– Akkor azt választom.
Utána még eltekertem a könyvelőhöz, majd haza. Útközben megint rámszakadt az eső. Emlékeztető jelleggel.
– Hogy vagy? – érdeklődött itthon Nej.
– Jól. Nem érzek semmi különöset.
Aztán szépen, finoman csak megjött. Azt vettem észre, hogy elromlott a kedvem. Lett volna dolgom, de csak ültem a gép előtt és rendezgettem az utóbbi idők tömérdek fényképét. Pedig tanulnom kellett volna, nincs olyan messze az a tanfolyam. Korai fekvés.
Másnap pedig a sportóra megmutatta, mi történt. Ezt a dögöt nem lehet átvágni. A hazaérkezés után kábé egy órával hirtelen megugrott a stressz. Nem a plafonig, csak úgy közepesen, de ez nem múlt el. Éjszaka sem. A következő éjszaka sem. Azaz a szervezet észlelte, hogy megtámadták, megijedt és remélhetőleg ezerrel termeli az antitesteket. Az alvásértékek bénák, az a bizonyos body battery természetesen padlón, hiszen napok óta folyamatos a stressz, nincs pihenés, nincs feltöltődés. Érdekes módon, nem érzem magam betegnek, nincs még csak hőemelkedésem sem, csak éppen napról napra vacakabb a kedvem. Hol a fényképekkel vacakolok, hol csak fekszem a kanapén és zenét hallgatok. Különben is, a sportóra azt mondja, hogy ilyen vacak alvások mellett ne lepődjek meg, ha napközben nem vagyok elég kreatív… és ki vagyok én, hogy egy sportórával vitatkozzak.
Aztán egyszer csak vége lesz.
PS.
Ezt eredetileg szeptember 17-én írtam.
Természetesen azóta vége lett, levonult a hullám.
Recent Comments