Tudom, egyre borzalmasabb állapotban van a társadalmunk. Ezt írják is, beszéljük is, de nehéz mellé tenni konkrét hétköznapi eseményeket, különösen olyanokat, melyek tendenciózusak. Na jó, eltekintve a közmédiától.

Mondok egy másikat.

Beszéljünk a sportolásra alkalmas vizeink állapotáról, illetve a vízisportolás körülményeiről.

Nej tagja egy evezős klubnak, szószerint bele van bolondulva a sportba. A Margit-sziget budai oldalán van egy úszó csónakházuk, onnan szoktak kijárni a Dunára evezni.
Már amikor nem nyüzsögnek a vízen a parasztok.
A múltkor valami köcsög, feltehetően imponálni akarva a fedélzeten tartózkodó 50+ kilónyi élőhúsnak, padlógázzal becélozta a hajójukat, majd pár méterrel előttük berántotta a kormányt és kisebb cunamit zúdítva a hajóra, visszafordult. Pechje volt, a csajok nem csak kimozogták valahogy, de le is olvasták a rendszámát, feljelentették. Két héttel korábban ugyanezt megcsinálta egy másik, azt nem vették észre időben, beborította őket, majd megállás nélkül elszáguldott. Azaz szándékos veszélyeztetés és cserbenhagyás. Ennek nem lett meg a rendszáma. Ettől függetlenül fel lett jelentve, hátha a köztéri kamerák felvételei alapján be lehet azonosítani, ki tartózkodott akkor a szegmensben. (A feljelentést elutasították.) És ezek csak az extra köcsögök. Átlagosból sokkal több van. Amikor három miniyacht versenyez egymással, a budai szűkebb ágban, nem foglalkozva az evezősökkel.
És ez nem csak a Margit-sziget mellett megy. Kajakos ismerőseim folyamatosan panaszkodnak a szentendrei-dunai állapotokra. Hogy van, amikor négy jetskis forog-pörög egymás mellett, lefoglalva a folyó szélességét. De én is írtam már az RSD-ről, hogy milyen nyomorult állapotok vannak. A Tisza-tó közelében lakó kajakos haver szerint a tó is elesett. De erről én is írtam már, tavaly ugye a Kis-Tiszán(!) futottam össze két jetskissel, rengeteg a miniyacht és nem csak a Tiszán, meg a Szalóki-medencében, ahol szabad lenniük, hanem a kicsi, szűk ágakban is. Vannak ágak, ahová semmilyen motoros jármű sem mehet be. Szerinted? Van egy szabály, hogy ha nem biztosítható a kézzel hajtott jármű mellett a 30 méternyi távolság, akkor a motoros járműnek le kell lassítania 5 km/h sebességre. Szerinted? Egyáltalán, hallottak róla?

Gyakorlatilag katasztrófa. Pár éve sok újgazdag vadparaszt rászabadult a vizeinkre és módszeresen teszik tönkre mind a természetet, mind a vízisportot. A vízirendőrség meg a fasorban sincs. Vagy, ami még rosszabb, szándékosan lapítanak, mert ezek a köcsögök sérthetetlenek.