Elvonási tünetek

Itt van egy nyúlfarknyi videó a polgármesterrel.

Jelen esetben teljesen egyetértek vele. Elképesztő pofátlanság, amit a kormány művel. Szemmel láthatóan ki akarja véreztetni az önkormányzatokat, tovább akarja rombolni az önkormányzatiságot. Tipikus fideszes tempó. A hatalom megtartásáért keresztülgázolnak bárkin, még a népen is.

Csakhogy. Pusztán emlékeztetőül: a Flór Ferenc utca leburkolása – mely ellen lassan háborúig fajuló ellenkezés van – 260 millió forint költséget jelent az önkormányzatnak. Miközben rajtuk kívül a kutya sem szeretné. A videóban a polgármester 2,3 milliárd forintnyi elvonást emleget. A leburkolás költsége ennek több, mint 10%-a.

A videóból:

“…Át kell gondolnunk és meg kell fontolnunk minden forrásnak, minden forintnak a helyét, hiszen ez váratlanul és nagyon nehezen kezelhető vesztesége az önkormányzatnak…”

“…viszont minden egyes beruházást meg kell vizsgálnunk, hogy tud-e az önkormányzat vállalkozni rá, vagy sem. A közeljövőben egy helyi szavazást fogunk indítani a lakosság körében, amelyben kénytelenek vagyunk megkérdezni őket, hogy melyek azok a kerületi beruházások, amelyekhez a legkevésbé ragaszkodnak. Azokat kell majd elhagynunk.”

Nos, ha ezek után olyan lesz a szavazás, hogy csak az önkormányzat által felsorolt tételek közül lehet választani és nem lesz köztük a Flór Ferenc utca leburkolása (melléírva a burkolás költsége), vagy bármilyen más manipuláció sejlene föl a szavazás mögött, akkor azt kell majd mondjam, hogy valaki nagyon hazudik. Mondhatni, fideszes tempóval.

This entry was posted in KKK.

14 thoughts on “Elvonási tünetek

  1. Lehet dobálózni a milliárdokkal, de a gépjárműadó 2019-ben 285.000.000 ft bevételt hozott az önkormányzatotoknak, 2020-ra 317millióval terveztek. A gépjárműadónak 60%-át a járvány okozta válság előtt is az állam kapta, most annak “csak” a maradék 40%-át vette el. A 18. kerület költségvetése 24 milliárd körüli, tehát ez az összeg 0.5%-a a költségvetésnek.
    A szolidaritási adót meg azok a települések (önkormányzatok) fizetik, ahol az egy főre jutó iparűzési adó magasabb. Igen, ez negatívan érinti a gazdagabb önkormányzatokat, ezt tudom. De hidd el, még így is több pénz marad nálatok egy főre vetítve, mint a legtöbb faluban, kisvárosban, ahol pl. segélyekre is sokkal több pénzt kell költeni.
    A 2.4 millárdot nem tudom, hogy hogy hozta ki a polgármesteretek, máshol nem panaszkodnak 10%-os elvonásról, és ez nem reális. Azt tudni kell, hogy amúgy az idei évre az állami hozzájárulás 8,6-ról 9,3 milliárdra nőtt a 18. kerületben.
    Szerintem a polgitok 2.4 milliárdot is úgy számolta, mint a 317 milliárd gépjárműadót. Megmásfélszerezte a valós számot.

    De szívesen vennék pontosabb számokat, esetleg a költségvetési módosítót, ami már az új számokkal számol. Amúgy, míg tavaly “nullás” költségvetésetek volt, idén eleve 3 milliárd hiánnyal terveztek (februárban, a járvány előtt), ami azért elég fura…

  2. Illetve nem, bocsánat. A tervezett hiánnyal kapcsolatban tévedtem, az előző évi tartalékokkal számolva nullszaldós a mostani is, és a tavalyi is csak azokkal volt nullszaldós.

  3. “A költségvetés tervezetéből az is kitűnik, hogy az önkormányzatok a megnövekvő szolidaritási hozzájárulás miatt is kevesebb pénzből gazdálkodhatnak: idén ennek összege 43 milliárd forint volt, jövőre ez csaknem a négyszeresére, 160, 4 milliárd forintra emelkedik. Igaz, ugyanakkor az önkormányzatok “Működési célú támogatások államháztartáson belülről” bevétele nagyjából 96 milliárd forinttal nő az önkormányzati alrendszer mérlege szerint.”

    Szóval itt tényleg inkább egy átrendezés zajlik, a gazdagabb önkormányzatok felől a szegényebbek felé.
    Amúgy értem én, hogy ez nem jó a gazdagabb önkormányzatoknak. És pl. az egykulcsos SZJA-nak is híve vagyok, azt sem szociális szempontokból ítélem meg. Itt is azt gondolom, hogy ha ez most ideiglenes, egy évre bevezetett adónövelés, akkor ez érthető a válság miatt. Még az is lehet, hogy az is benne van, hogy az önkormányzatok a hiányra olcsóbban jutnak hitelhez, mint az állam. (És az állam már többször rendezte az önkormányzatok adósságát, lehet most is ez terv majd 2-3 év múlvára, ezt nem tudom.)

    • Meister : vagy 200 forint az átlagos gépjárműadó vagy lehagytál két nullát a számok végéről.
      Szorozd már össze a milliós nagyságrendű kocsiállomanyt a tízezres nagyságrendű adóval…
      Ergo az összes “következtetésed” hülyeség.

        • Bocs benéztem a számokat.
          Mindenesetre “gazdagabb” önkormányzatok nem vannak, Magyarország a lista végén kullog az EU-ban a helyben elköltött adóforintok tekintetében, a szokásos hűbéri rendszert üzemeltetve.
          A kurva nagy állami elvonás ellenére majdnem mindenről pártunk és kormányunk dönt, GDP arányosan kb. 6%-ról mondhatják meg helyben hogy mire is kellene költeni.
          A központi döntésből meg olyan kurva fontos dolgok jönnek ki, mint motoGP pálya a halál faszán, meg egyéb betontemetők (politikus legjobb barátja a beton ugyebár).

        • Meg lélegeztetőgép 300 milliárdért kipcsak dupla áron, mindjárt elsírom magam a meghatottságtól.
          Nincs itt semmi látnivaló, a pénz akár felét is arra költik ami munkaköri kötelességük lenne. Csak az az évi párszáz milliárd megy el erre-arra, ne is kérdezzük mire mert rettenetesen pont annyira titkos mint amennyire kurvára felesleges.
          De tudom elmúltnyolcév meg hasonló bárgyú hülyeségek.

          • Ha meg bejön a járvány, és nincs lélegeztetőgép, akkor az utcán tüntetnétek az ellátatlan fertőzöttek miatt, akiknek nem jutott gép.

        • 18000 lélegeztetőgép zsenikém???
          Orvos nincs hozzá!
          Véded itt a védhetetlent, küzben ez csak egy cuki kis tizmilliárdos nagyságrendű lopás…

          • Zsenikém, ssjnálom, hogy ilyen tájékozatlan vagy. A kornány többször megindokolta, hogy a szükséges 8000 helyett miért vettek duplaannyit. De a te médiád ezt elhallgatta előled, így sajnos információ hiányában vagy.
            Amúgy meg lopás az, ha a pénz eltűnik. Itt lélegeztetőgép lett véve belőle, amiket most tesz pénzé az ország. Így ugye visszajön a pénz jórésze.

        • Hát ha olyan sötét vagy, hogy elhiszed hogy a dupla áron vett felesleges lélegeztetőgépet majd el lehet úgy adni hogy visszajöjjön az ellopott pénz…
          Fogadnék veled 10000 forintba hogy sosem lesz egy hír vagy elszámolás arról hogy mennyiért “adták el” azokat a lélegeztetőgépeket amire elkúrtak 300 milliárdot.
          Csak aznapra kell a hülyítés az elszámolás már nem divat fidess-nél.

  4. Meg amit nem tudok még, hogy a szolidaritási hozzájárulást egyáltalán fizeti-e egy kerület, hiszen Budapesten az iparűzési adót a Főváros szedi be, így a Főváros fizeti a szolidaritási hozzájárulást is. Illetve a Főváros biztos fizeti, ezt tudjuk Karácsony és a kormány nyilatkozataiból is. Kérdés, hogy kell-e akkor még a kerületeknek is fizetnie? Mert ha nem, akkor a polgitok miről beszél? Ennek megpróbálok utánaérdeklődni…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *