Somebody Put Something in My Drink

Micsoda hétvége. Embertpróbáló.

Kezdődött azzal, hogy szombat délután háromkor érkeztünk haza. Egy kéthetes bringatúráról. (Ne reménykedj, meg fogom írni. Az utolsó percig.) Kicsit el is számoltuk a végét: kánikulában, víz és megállás nélkül tettük meg az utolsó 36 kilométert, legalább a felét erős szembeszélben. Halálos volt.
Itthon hangos ujjongás fogadott minket. Lányom ugyanis búcsúpartit szervezett, melyet kettőkor már – ha finoman is – de elkezdtek. Búcsúparti, mert a csajszi hétfőn utazik ismét az USÁ-ba, ismét egy évre. Emiatt meghívott mindenkit a családból, akitől el szeretett volna búcsúzni. Jó nagy felhajtást csináltak. Lányom barátja szakács, a leányzónak is van ezen a téren némi rutinja, nagyüzemben dolgoztak: telefőzték a konyhát, aztán jött a bogrács, végül a sparhelt is.

Na most képzeld el. Beestünk a lakásba. Lehajigáltuk a bringáról a kéthétnyi cuccot. Már ezzel beterítettük a nappalit. A vizes sátort szétdobtam a kanapén. A Thule bringaszállító és a szürke rendszám, tartóval együtt, hanyagul oda volt támasztva a könyvespolchoz. Az összes elektromos kütyüt kiborítottam az íróasztalomra és elkezdtem feltölteni a fényképeket, a videókat, a track-eket. Persze előtte beindítottam az itthoni számítógépes infrastruktúrát.
A mosatlan ruhát beborítottuk a fürdőszobába.
Aztán… elkezdett érdekesebb lenni a dolog.
Eldugult a konyhai lefolyó. Amikor plafonig értek az edények. Tíz emberre készült húszembernyi kaja. Poharak, tányérok evőeszközök.
A pánikot csak azért kerültük el, mert öcsém hozott két tálca sört és mindenkibe pumpálta az italt. A konyhai csapat meg szorgalmasan cupfolta a mosogatót, már ameddig lehetett. Utána átköltöztünk a fürdőszobába. Ott is van vízcsap.
Az is eldugult.
Nagyjából akkor, amikor a mosógép elkezdte kinyomni az öblítővizet. A fürdőszobában állt a víz.
Odakint egyre magasabbra hágott a hangulat.
Van még lent klotyi is, de annak a vízcsapja ki lett kötve, mert csöpög, de nagyon, én meg nem tudok bőrözni.
Végül azt találtuk ki, hogy beröffentettük a mosogatógépet, egy ember meg ott álldogált ügyeletben és amikor a gép leeresztette a vizet – mely egyből fel is jött a mosogatóba – kis edénnyel kimerte a nagy edénybe, aztán az egészet beborította a vécébe.
Huh.

Aztán a buli. Nejjel olyan fél tizenkettőig bírtuk, ami szerintem világrekord. 1272 kilométer. 14 éjszaka sátorban, hol kánikulában, hol viharban. A puha ágy úgy vonzott, mint egy feketelyuk. Na meg a hirtelen sok sör is dolgozott.
Az ifjak olyan négyig bírták, volt némi éneklés is. Aztán mindenki eldőlt, ahol helyet talált. Fogalmam sincs. Szerencsére ezt a bulit nem én szerveztem, nem nekem kellett nyüzsögnöm.
Benyüzsögtem az ágyamba.

Világmegváltó, hosszú alvás.

De így is jelentősen a többiek előtt keltünk fel. Felmértük a terepet… és elkezdtünk rendet rakni. Az állandó vízcipelésnek megvolt a maga bája. De legalább én ihattam sört. Nej nem, ő még elment a lányommal egy utolsó nagy bevásárlásra.

Délutánra nagyjából kitisztult a konyha. Lányom és a barátja rögtön neki is álltak főzni, ahogy felkeltek. Én ráborultam először a track-ekre, majd jött a képfeldolgozás. Estig el is tartott. Aztán folytattam a bulifényképekkel. Azokkal is elvoltam. Tizenegykor jutott eszembe, hogy hoppá, helyzet van. Egyrészt még lenne mit bepótolnom alvás terén, másrészt meg a leányzó gépe k korán indul, hajnali háromkor ébresztő, naná, kikísérjük a reptérre.
Ők még nem feküdtek le, főztek egy kicsit. (Meg ügyeltek a mosogatógépre, meg takarítottak, meg pakoltak, meg tetriszeztek a bőröndök tartalmával.)
Hajnal ötre értem haza, gondolkodás nélkül dőltem vissza az ágyba. Szegény Nej, ő még elindított egy mosogatógépet (ugye ügyelet, meg lavór), majd ment dolgozni.
Kilenckor keltem és elég nehezen raktam össze, hogy mi van és hol vagyok. Elkezdtem duguláselhárítót szervezni, meg szódát, közben persze már jött a munkahelyemről, hogy ugye már dolgozom, akkor erre meg arra sürgősen rá kellene pörögnöm. Ja. Körbenéztem a lakásban. Még mindig katasztrófasújtotta terület. Az inboxom mind a két levelezőben több képernyő. Rohadt sok utalás, az Erste netbank megpusztult (keddre derült ki, hogy a hétvégén csináltak vele valamit, az adblocker meg blokkolta), mindenféle hivatalos szarságok, persze mindenkinek sürgős minden. (Hihetetlen, hogy mennyire büntet a környezeted, ha két hétre kivonulsz a civilizációból.) A kocsival is vannak gondok, a bringám szarrá amortizálódott. (Ezt is megírom.) El kellene kezdeni összerakni a blogot is, mert már most nem emlékszem az első napokra.
Úgy szép az élet, ha zajlik. Csak könnyű túlzásokba esni.

PS.
Viszont a csajszi rendben megérkezett.