– Na, ezzel készen volnék – álltam fel az asztaltól – Beleírtam a doksiba mindent, amit akartam.
– És akkor most mit csinálsz? – kérdezte Nej.
– Kiülök a teraszra és átolvasom mind a 215 oldalt.
– Honnan van neked erre energiád?
– Perfekcionista vagyok.
– Micionista?
– Perfekcionista.
– Tökéletes? Na ne már.
– Nem, ez egy szándék: tökéletességre törekvés. Egy perfekcionistát nem is sérthetnél meg jobban annál, mint hogy tökéletesnek nevezed.
– Aha.
– Hogy jobban megértsd: te például nem vagy az.

Nej nagy levegőt vett.

– Nyugi – intettem – Te nem vagy az, mert tudom, hogy képes vagy kiadni munkát a kezedből úgy, hogy ezer sebből vérzik, de a határidő szorongat, aztán vannak a prioritások meg hasonlók, egyébként is, úgyis visszadobják és másodikra, harmadikra majd megcsináljuk tökéletesre… ismerős?
– Ja. De néha azért rosszul alszom, nem robban-e fel az az üzem.
– Úgysem vagy ott, amikor robban.
– Na jó, de azért kiirtani Pétet…
– Nem olyan szép hely az.
– Oké, de akkor is, rosszul mutat a cévében.

PS.
Ja, ha még nem mondtam volna: mindketten pszichopaták vagyunk.