Mítoszok

Tanulság, hogy a mítoszokat rendszeresen újra kell olvasni. Gyerekkoromban az összes ismertebb nép mítoszait, meséit elolvastam. Imádtam őket. Természetes, hogy nem ragadt meg minden történet, minden szereplő. Aztán teltek az évek, a műveltség meg már csak olyan, hogy rakódik, mint zsír a húsra. Aztán az utánolvasáskor derülnek ki meglepő összefüggések, kapcsolatok a közben megismert szereplők és az első olvasás után elfelejtett szereplők között. Mire gondolok? Például itt van a két féltestvér, Kasztór és Polüdeukész. Az eredeti olvasáskor elsikkadtak. Aztán amikor Rómát tanultam, megjegyeztem a római változatukat (Castor és Pollux). Az egyik jó birkózó, a másik ügyes íjász. Az egyiknek valami király az apja, aztán az anyuka egy igazi milf lehetett, mert maga Zeusz is megkívánta, így született a másik gyerek. (Illetve ikrek, de ne kérdezd meg, ez hogyan lehetett egyszerre két apától, akik közül az egyik állat képében volt.) Jó testvérek voltak és amikor Kasztór meghalt, Polüdeukész (a félisten) utána akart halni, de végül kibulizta, hogy hol itt (Zeusz), hol ott (Hádész) legyenek, együtt. Szép történet, nem véletlen, hogy római megfelelőik nagy népszerűségnek örvendtek, a templomuk a fórum közepén volt, maga Caligula is (mint isten) a legjobb barátainak tekintette őket. (Közvetlen átjárót is építtetett a palotája és a templom közé.) Nem mellesleg az ikrek csillagjegy is őket takarja. Aztán most olvasok egy könyvet és meglepő tényt találtam: annak a bizonyos anyukának nem csak két fia volt, hanem két lánya is (igen, egyik a király apukától, a másik Zeusztól), az egyik az a Klütaimnésztra, aki Agamemnon felesége és Oresztész anyja volt, a másik lány pedig maga Heléna. A Szép Heléna. Aki miatt kitört a trójai háború. Az biztos, hogy ilyen gyerekek után tényleg nem akárhogyan nézhetett ki az anyuka, nem csoda, hogy Zeusz visszajáró kuncsaft volt. Rákerestem. Léda. Oké. Összeállt a kép. Csak ahhoz, hogy összeálljon, többször is át kellett rágnom magam különböző gyüjteményeken, feldolgozásokon. Pedig már az elsőben is le volt írva minden, csak nálam elsikkadt.
Mondok másik példát. Azt a tavalyi grúziai utazás előtt tanultam meg, hogy a Kolkhisz királyság, ahová az argonauták az aranygyapjúért mentek, ma gyakorlatilag Nyugat-Grúzia, melynek jelenleg a legjelentősebb városa az a Kutaiszi, ahová fillérekért repül a Wizzair. De igazából sohasem tudtam, mi is az az aranygyapjú, amelyért az akkori összes görög hős összefogott és belevágott egy ilyen nagyszabású kalandba. (Csak úgy nézz rá a térképre: valahonnan Korinthosz környékéről indultak. Grúziába.) Nos, ezzel is most találkoztam. Két változat létezik (van több is, de azok nem túl valószínűek), az egyik szerint egyszerűen lopni mentek. Kolkhiszban gyapjúval szedték fel a fövenyről az aranyat, így is tárolták, azaz arrafelé az aranygyapjú egyszerűen az arany megfelelője volt. A másik változat szerint egy thébai királygyermeket (Phrixosz) fel akartak áldozni az éhínség elűzésére. Ez a gyermeknek annyira nem tetszett, így elrabolva az áldozáshoz szükséges arannyal befuttatott áldozati gyapjút, jó messzire szaladt. Kolkhiszba, a család ellenségéhez. A görögök pedig ezért a szent köntösért (illetve az ekkor már halott Phrixosz temetetlen testéért) mentek el a világ végére. Persze van egy harmadik változat is, a mítosz. Eszerint Phrixosz anyja istennő volt (a férj csak egy mezei király), és az anya úgy menekítette meg a gyerekeit a feláldozás alól, hogy egy aranygyapjas kost küldött hozzájuk, akinek a hátán Kolkhiszba repültek. A lánytestvér menetközben leesett, róla nevezték el a szorost Hellészpontosznak. Az aranygyapjas kost a sikeres megmenekülés örömére feláldozták, az ő gyapja az a bizonyos aranygyapjú. Jó, mi?
És ha már földrajzilag itt járunk, nemrég olvastam egy érdekes hipotézist. Nem bizonyított, valószínűleg egy geológus csípőből is tudná cáfolni, de engem megragadott. Ez arról szól, hogy a bibliában említett özönvíz gyakorlatilag az a földtani átalakulás volt, amikor a Márvány tenger keleti szélén egy földrengés során szétnyílt a föld, a repedésen – melyet ma Boszporusznak hívunk – a Földközi tenger vize beáramlott a mögött lévő völgybe. Így született a Fekete tenger. Noé valahogy ráérzett a katasztrófára, éppen volt egy megpakolt bárkája és ezen vészelte át az elárasztást, majd sodródott ki a tenger szélére, megpillantva az Ararát hegyet. Valószínűleg nem igaz, de szép történet.
Mint a mítoszok.
Emlékszem, mennyit kinlódtam, amikor a Disney-féle – egyébként nagyon jól sikerült – Herkules rajzfilm után próbáltam meg elmagyarázni gyerekeimnek a különböző rétegeket. Nos, kölykök, igen, a Disney hazudik. Nem az igazi történetet meséli el. Mert mi is az igazi? Izé, a mítosz. De az az igazi? Hát, nem. Akkor az egyiknek szabad hazudni, a másiknak nem? Vagy csak az elsőnek szabad? És gondolj bele, jobb lett a gyerekeknek azzal, hogy elmeséltem nekik, miszerint Herkules egy baromi erős, de meglehetősen buta ember volt, aki egy napon annyira betintázott, hogy részegségében szörnyetegnek nézte a feleségét (hmm), Megarát, meg a gyerekeket és mindegyiket megölte? Hogy utána az egészet az istenekre fogta és az összes hőstette csak _ez után_ következett be, amikor bűnbánó körútra indult? Hogy a kentaurok nem félig ló, félig ember lények, hanem egyszerűen csak a ló testvériség tagjai, röviden lóemberek, és hasonlóképpen a szatírok is egyszerűen csak a kecske testvériség tagjai voltak, azaz kecskeemberek. Hogy Phil (Philoktétész) nem Herkules tanítója volt, hanem ifjú tanítványa és semmi köze nem volt a kecskékhez. Hogy Hádész egyáltalán nem volt gonosz, a titánok pedig Zeusznak és apjának, Kronosznak a háborújában szerepeltek, Zeusz pedig később szabadon engedte az ellene küzdőket, azaz szó sem volt lázadásról? És ez még mindig csak a mítosz, mert többen is állítják, hogy abban az időben a Herkules név eléggé elterjedt volt, valójában akár közel ötven különböző – de azonos nevű – hős tetteiről van szó, akiket a mesemondás fűzött össze egy legendás hőssé az idők során.
Persze, hogy a gyerekek jobban élvezték a Disney-féle változatot. A gonosz viccesen gonosz, a jó, a hős természetesen győz, elnyeri jutalmát (jó nő, mennyországi állandó belépő), a gonosz kap egy pofont és megszelidül… mi kell még?
Tudtál róla, hogy milyenek voltak eredetileg a Grimm mesék? Ne tudd meg. Még a mostani változatuk sem egy leányálom, gondolj bele, megfelelő tálalással mekkora horrort lehetne forgatni például a Jancsi és Juliskából.
Viszont pont ez a szép az egészben. Mindenki tudja, hogy a mesék nem igazak. Lehet valóságalapjuk, de még ez sem kötelező. Mégis jól esik elmesélni a történeteket. Igen, úgy, ahogy az adott korban jól hangzik. Így lett a 44 Herkulesből egy darab szuperhős. És?
Az egyik legszebb csavar az egészben, hogy Pratchett, amikor megírta Esmeralda Wheatherwax történeteit, azokat a történeteket, melyekben a kitalált/szublimált hős kitartóan, makacsul küzdött a mesék és azok logikája ellen, valójában újabb meséket alkotott. Pratchett szerint ellenmeséket, melyek más logikára működnek, mint az igaziak. Csak hát ezekben a mesékben is a jó győz és a gonosz bukik el. Mert ha nem ez történik, akkor mi sem szívesen meséljük tovább.