Dánia

Majd kiderül miért, most maradjunk annyiban, hogy az utóbbi időben elég sokat olvasgatok mindenféle országokról. Itt találtam a következő két idézetet:

A fejlett piacgazdasággal és kiterjedt jóléti rendszerrel rendelkező Dánia a skandináv jóléti modell egyik mintaállama. A jövedelmi egyenlőség tekintetében első a világon. 2006-2008 között egészségügyi, jóléti és oktatási mutatói alapján, illetve lakóinak elégedettségét tekintve több felmérés szerint „a világ legboldogabb helyének” számított.

A háborút követően Versaillesban felajánlották Dániának Schleswig-Holsteint a győztes hatalmak, de Dánia – félve a német irredentizmustól – ragaszkodott ahhoz, hogy népszavazás döntsön a terület hovatartozásáról. Észak-Schleswigben 1920. február 14-én tartottak népszavazást. A lakosság 75%-a Dánia mellett döntött, s ennek megfelelően Észak-Schleswiget (Sønderjylland) még abban az évben visszacsatolták.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Dánia

Lehet, hogy a kettő összefügg? Széles látókörű, racionális politika – népjólét.

6 Comments

  1. Csak nem eleged/elegetek van az itthoni körülményekből? :)

  2. A politika miatt nem lesz a nép boldogabb, bár szép elmélet volna. A New York Times-ban volt egy cikk arról, hogy mi lehet a dánok legendás boldogsága mögött és arra jutott a cikk, hogy nagyon fontos a mentalitás: *nem vágynak többre*.

    A környéken van sok olyan ország, ahol azonos vagy magasabb színvonalú a “népjólét”, mégis a dánok győztek.

  3. A politika miatt nem lesz a nép boldogabb, bár szép elmélet volna.

    A rossz politikától tuti boldogtalanabbak lesznek az emberek. AZ elégedettséghez kell, hogy lássad, rendben mennek körülötted a dolgok, racionális döntések születnek, a politikusok az ország javán dolgoznak.

    Egy nem igazán tudományos, de elgondolkodtató írás:
    http://hvg.hu/velemeny/20100504_egeszseg_demokracia_depresszio

  4. #1:
    Persze, hogy elegünk van. De kalandvágyásból maradunk.

  5. Én dolgozom dánokkal, ott sem normális mindenki :)

  6. Azért ne ájuljunk el tőlük, vannak ott is keményen problémák a bevándorlókkal. Ez a “keményen dolgozunk, sokat rakunk a közösbe és az állam ebből gondoskodik minden hátrányos helyzetűről” csak a protestáns-északi/germán kultúrájú országokban, emberekkel működik jól. Aki nem ebbe a kultúrába nőtt bele, az többnyire csak a “sokat kapunk az államtól” c. részt teszi a magáévá.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

© 2020 MiVanVelem

Theme by Anders NorénUp ↑