Azok a szürke hétköznapok
Ha nem a saját szememmel látom, el sem hiszem.
A Baumaxban lőttem a képet, a kazánok között. Gyerekkorom melegen otthonos konyhai sarkai jutottak egyből eszembe a nagyszüléknél, az állandó faforgácsok, hamukupacok a földön, az égő szén és fa szaga a konyhában.
Sparherdt.
Nem múzeumban. Boltban, vadonatújonnan kapható. 49e pénzért. (Mondjuk, elég kicsike, én nagyobbakra emlékszem.)
Korábban írtam, hogy egyáltalán nem lehet egyszerű Dilbert rajzokat fordítani. Itt van egy újabb példa.
Fontos megjegyzés: ez a rajz nem szerepel semmilyen magyar gyűjteményben. A fordítások saját termékek.
1. kép
– Ah, édes kalicka, visszatértem a kiküldetésből.
2. kép
– Olyan itt, mint az anyaméhben.
3. kép
– Csak beugrottam, hogy beköszönjek.
A fordítás irodalmilag rendben. Na de… hol van itt a poén?
Sehol. Rossz a fordítás. Megint a szószerinti fordítás a helyes.
3. kép
– Éppencsak bedugtam a fejem, hogy annyit mondjak: szia.
Értjük? Még mindig nem? Oké: képzeljük magunkat egy anyaméh belsejébe. Mit szoktak oda időnként kívülről bedugni? Na, az a főnök. (Még megrajzolva is úgy van, hogy egy kicsit hasonlítson.)
És akkor kanyarodjunk vissza a magyar kiadáshoz. Ahogy nézegettem, többször is ez a rajz jutott eszembe. Ugyanis elég sok csík akadt, ahol egész egyszerűen hiányzott a poén. Ott volt a három kocka, mindenki mondott valamit – és kész. Poén sehol. Nem bírok megszabadulni a gyanútól, hogy ezekben az esetekben olyan poénokról lehetett szó, melyeket a fordító nem vett észre – és csak lefordította a szöveget. Irodalmilag helyesen.
Recent Comments