Születésnap

A második.

Ez a történet ugyanott esett, ahol az előző írás is, de sokkal komolyabb a téma, mint hogy Mikes Kelemen stílusában idétlenkedjek vele.

Szóval, szivaros találkozó a szivaros haverokkal Szilvásváradon. Egyik oldalán nyitott fészerben, beszélgetés, borozgatás közben, és persze kerti sütögetés, mindenféle finomságokkal: grill, bogrács.

Szombat délután László sétált a fészer felé, amikor furán vette a levegőt, végül kibukott egy kevés gyomorsav a szája szélén. Elrendezte magát, odajött hozzánk.
– Mi volt ez? – kérdeztük.
– Nem tudom – mondta – Az egyik pillanatban csak ott volt a számban a sav, meg egy kis darab szalonna.
Utána viszont végig arra panaszkodott, hogy elmondhatatlanul fázik – pedig egyáltalán nem volt hideg. Nem is maradt sokáig, hamar elment aludni.

Én pár órával később döntöttem az alvás mellett. Fogmosás, pizsama, szunya. Hajnal kettő körül ébredtem fel arra, hogy valami irgalmatlanul marja a számat, a torkomat, a nyelőcsövemet… és nem kapok levegőt. Nálam is felbukott a sav, sodort is magával némi ételmaradékot és ugyanazzal a lendülettel ráfordult a légcsövemre, elzárva azt.

Innentől logfile stílusban:

  • 0001 Bakker, nem kapok levegőt és mar!
  • 0002 Feltérdeltem az ágyban, próbáltam kiköhögni a trutymót.
  • 0003 Hogy a fenébe kerültem a szoba közepére, miért állok és ki a fészkes fene ölelget hátulról?
  • 0004 Aztakurva, ez egy Heimlich manőver! Akkor itt igencsak durva dolgok történhettek!

Amint magamhoz tértem, bágyadtan arrébb toltam a továbbra is a hasamat gyömöszölő kezet, morogtam valamit és kimentem a fürdőszobába.

Ugyanez a történet az életmentő, azaz Tamás szemszögéből: Hát, elég csúnya hangokat hallottunk az ágyad felől, azt hittük, hogy ez egy újfajta horkolás. De aztán láttam, hogy már az ágyban térdelsz, a durva, erős hörgés meg folytatódik, ekkor kezdtem gyanakodni, hogy valami baj van. Amikor élettelenül lefordultál az ágyról és elterültél a földön, de a hörgés folytatódott, akkor már teljesen beszartam, hogy itt nagy baj van. Kiugrottam az ágyamból, eszembe jutott, hogy ilyenkor kell alkalmazni a Heimlich fogást, aztán addig erőlködtem, amíg magadhoz nem tértél.

A fürdőszobában vagy félórát szuttyogtam: először azt hittem, még kell hánynom, de nem, pusztán csak az az egy bukás volt az ágyban. Aztán próbáltam felköhögni a tüdőbe jutott savat. Na, ez nagyon durva volt, otthon ne próbáld ki. A nyelőcső, légcső, garat mind felmaródtak, erre újra ráküldeni a savat… ha nem akkor kezdett volna leesni, hogy mit úsztam meg, ordítani tudtam volna a fájdalomtól. Így viszont örültem még annak is, hogy fáj.
Végül lemosdottam, felpolcoltam az ágyamban a párnát a falhoz, leültem, betakaróztam. Nem lehettem egy szórakoztató társaság, órákon keresztül csak köhögtem és hörögtem. Közben pedig vad láz tört rám, vacogtam, rázott a hideg – pedig be volt fűtve a szoba és a takarót is magamra csavartam. Nem ez volt a legkellemesebb éjszakám.
Már kezdett világosodni, amikor el mertem dőlni aludni. Rögtön álmodtam is, megjelent egy pacák, érthetetlen nyelvren hadart valamit, aztán eltűnt, majd újra megjelent és immár magyarul csak annyit mondott: “Nyugi, most már minden rendben van.” Hogy a képzeletem játszott-e velem, nem tudom, de tényleg rendben voltak nagyjából a dolgok. Fél nyolcig aludtam, aztán ébresztő, reggeli, utána takarítás, pakolás. Az első félórát továbbra is azzal töltöttem a fürdőszobában, hogy savat köhögtem a tüdőmből, de nem is baj, úgysem állt szándékomban reggelizni.

Aztán ennyi. A hangom még mindig borzalmas, de idehaza már óvatosan kajáltam egy kis törtkrumplit, a hidegrázás is elmúlt (Lászlónál már reggelre), szóval a fene tudja, mi volt ez, de gyorsan átsöpört rajtunk. Viszont kis híján engem is vitt magával.

Ja, még valami az ilyesmik iránt érdeklődőknek: nem, nem pergett le az életem filmje, nem, nem láttam alagutat, fénnyel a végén. Egyszerűen elájultam és semmit nem éreztem abból, hogy a szervezetem még küzd a levegőért.

Végezetül némi szakirodalom, mert úgy érzem, ez mindenkinek hasznos lehet:

6 thoughts on “Születésnap

  1. Ötlet, az van, de utólag már bármi lehetett. Elképzelhető, hogy pont mi ketten ettünk nyersen valamit, ami elcsapta a gyomrunkat, a többiek már csak megsütve/megfőzve kapták. Az is lehet, hogy valami enyhébb hányós vírus volt: őszintén szólva, a higiéniával nem sokat foglalkoztunk. Az is tény, hogy pont ketten vagyunk azok, akik erősen refluxosak – bár ez a lázat nem magyarázza. Tulajdonképpen egy dolog biztos csak: az, hogy nem az alkohol volt. (Nem ittunk sokat, miközben bőségesen kajáltunk.)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *