Rövid időn belül kétszer is szembejött velem.

  • Egyszer ebben a Csányi Vilmos interjúban, erről tudni kell, hogy kábé egy évvel ezelőtt már említette, én akkor olvastam el, nem kis mértékben az ő ajánlására. Másodszor pedig nemrég tudtam meg, hogy Lucia fordította, ami nem kicsit lepett meg, mert a könyvben viszonylag kevés a vámpír, de köszönet érte, jól sikerült.
  • Szóval itt van ez a könyv, alapjában véve okos, bár én inkább csak jó gondolatébresztőnek nevezném, mint receptnek, mert van benne egy hiba, egy olyan, mely alapjaiban lövi meg a koncepciót. Arról van szó, hogy a szerző szerint a közeljövőben a világ általánossá váló pénzét blokklánc alapúként hozzák létre, kinyírva ezzel a világméretű korrupciót. Ez elméletileg szép, gyakorlatilag viszont elképzelhetetlen mennyiségű energia kellene hozzá és közben annyi hő keletkezne, mely rövid időn belül elfüstölné az élővilágot, de minimum leolvasztaná a sarkokat. Szomorú, de a világ összes pénzmozgását lekövető, utólagos kereséseket lekövethetővé tévő adminisztrációnak ára van, nem kevés. Elég megnézni, mennyi gondot okoz jelenleg a bitcoin bányászata (ami gyk blokklánc adminisztráció), pedig annak mennyisége jócskán eltörpül a világ összes pénzének mennyisége mellett. Márpedig ha marad a korrupció, akkor az emberek élni is fognak vele, ezt legkésőbb MarxEngelsLenins óta tudjuk. Konkrétan hiába szép az elmélet, ha kijátszható, az emberek ki is fogják játszani, mert ez van belénk kódolva túléléstechnikailag.