Tegnap egész nap szereltem az új kajakot (ezen azért nem két mozdulat egy lábtámasz-állítás), ma jött el az idő, hogy végre vízen is kipróbáljam. (Már hallom a felhördülést: úgy vetted meg, hogy vízen ki sem próbáltad?) Nos, úgy. Egyfelől maximálisan megbíztam a gyártóban, tudtam, hogy a kajak vízen jól fog viselkedni. Másrészt a kajaknak van némi hírneve, ismerek embereket, akiknek ilyen van, senki nem panaszkodott még rá. Harmadrészt nem volt fontos: egyedül arra voltam kíváncsi, beleférek-e, lesz-e kényelmes üléspozícióm. Ennyi. Kipróbálnom már azért sem volt ildomos, mert… szóval valójában én még nem ültem ilyen kategóriájú kajakban. Mind stabilitás, mind sebesség szempontjából ez egy teljesen új világ számomra. Azt már érzem, hogy az atomstabil PE kajakokat kezdem kinőni, de a kevésbé stabil, ellenben gyorsabb kajakok kategóriája még csak olyan álmodozás jellegű volt nálam. Eddig. Mert ezt megvettem. Kipróbálni pedig – ember, a Rábán! – nem mertem, mert még soha nem ültem ilyesmiben. Megvenni viszont azért vettem meg, mert biztos voltam benne, hogy hamarosan úrrá leszek rajta.
Így indult a hullámzás. Kezdeti, masszívan magas önbizalommal. Aztán megkaptam a gyártótól – nevezzük most már néven, Mézes Palitól – a stabilitási diagramot.
Ez egy tök jó dolog. Igaz, először eljátszottam vagy két órát, mire helyére kerültek a fogalmak, de azóta sokkal jobban értem, mi az a stabilitás és azon belül hogyan viselkedik a kajakom. Elméletileg ez az egész arra szolgál, hogy összehasonlíthatók legyenek egymással a kajakok, de egyszerűen képtelenség fellelni konkrét kajakok esetén ezeket a görbéket a neten. Sőt, még a sokkal kevesebbet mondó stabilitási index is elérhetetlen.
Szóval stabilitási diagram. A számított görbe egészen jó, a stabilitási index 81. Sok, vagy kevés?
Nos, itt ezt írják:
– 110+ is comfortable for all novices
– 100 is comfortable for most paddlers.
– 98 will be initially tender to some novices, but after a few paddles will be quite comfortable.
– 92 is not comfortable to most novices.
– 88 is a challenging boat for some people to paddle.
– 40 to 50 is the low end, a K1 racing kayak would be somewhere in that range.
Hát, a 81 nem tűnik valami egetverő értéknek. Nagyjából a portya kategória lehet.
Csakhogy még nincs vége. A kajakot nyolcvan kilós evezősre tervezték. A maximális terhelhetősége 117 kiló. Na most ebből én vagyok jelenleg 105. Oké, ez csavargáskor nem akkora gond, maximum 12 kilót pakolhatok be… hát, majd optimalizálok.
Csakhogy a stabilitási diagramon voltak más görbék is. Például mi van akkor, ha az evezős 90 kg? Mi van akkor, ha az evezős 90 kg és még meg is pakolja a kajakot?
Armageddon. A kajak stabilitási indexe 40-50 közé süllyed, azaz K1 hajó lesz belőle.
Ekkor szürkültem el olvasás közben.
Meg lehet tanulni K1 kajakkal is evezni, persze, de ahhoz 5 évesen kell elkezdeni. Én viszont 42 évesen vágtam bele és bár érzem, hogy fejlődik az egyensúlyérzékem, de azért a K1… fényévnyi távolságra van. Még a portya szint megugrása is nyugtalanít.
Mi lesz ebből?
Az lett, hogy vasárnap reggel felcuccoltunk, mentünk Ráckevére. A szabadstrandon jó a beszállási környezet, elleszünk valahogy.
Nem nyert. Kajakverseny volt.
Szigetcsép. A beszállási lehetőségek nem olyan jók, de félreeső, védett öböl, lehet borulgatni.
A kocsma már nem volt nyitva, ezt egyfelől sajnáltuk, másfelől viszont jól jött, mert így már kevesen jöttek el strandolni. Egy-két bosszantóan hülye strandolótól eltekintve szabadon játszhattam.
Elgondolkodtál már, miért az az írás címe, ami? Nos, a címben szereplő szám a beborulásaim száma. Nem hiszed el, mi? Én se nagyon. De ez lett. Négyszer szálltam ki/be, mindannyiszor vízből. Az első kettőnél nemhogy a zabszemteszten nem mentem volna át, de konkrétan be is nőtt az a bizonyos testnyílásom. Mindkétszer mentem egy óvatos ötperces kört az öbölben, a fogaim kocogását még Tökölben is hallani lehetett. Aztán harmadikra belecsaptam a húrok közé. Gyorsítottam, forogtam, lassítottam, döntve kanyarodtam… elkezdtem belakni a kajakot. Nem hiszed el, kétszer öt, illetve egyszer 15 perc alatt hozzászoktam. A Kodiaknál jóval instabilabb kajakhoz. (Ebben sokat segített a Balaton Végtelen utolsó két, viharos napja.)
El se tudom mondani, mit éreztem, amikor kikötöttem. Húztam egy bátrat. Úgy éreztem, képes vagyok szintet ugrani, vettem egy új kajakot… és megugrottam a szintet. Jó lesz ez. (A K1-es görbéket meg nyugodtan el lehet felejteni. Nem jöttek elő.)
És akkor lássuk a rossz híreket. A negyedik beszálláskor elindultunk Nejjel Szigetszentmártonba. Eleinte vidáman. Megpróbáltam tesztelgetni a sebességet is, persze nem hosszabb távon, csak húztam néhány erősebbet. Hipp-hopp fent volt tízen. Oké. Ezt vártam. Csakhogy húsz perc evezés után olyan szinten zsibbadt el mindkét lábam, hogy gyakorlatilag eltűntek. Kint eveztünk az elmebeteg motorcsónakosokkal megvert főágban, én pedig elvesztettem mind a kormányzóképességemet, mind a stabilitásomat. Viszont jött helyettük a pánik. Valahogy kivergődtem a Majosháza hajóállomáshoz, belekapaszkodtam a betonba. Ekkor ment el mellettem egy mániákus elmebeteg vízirendőr motorcsónak, akkora svunggal, hogy már megint csak ordibálni tudtam dühömben. A lábam még mindig nem működött, kézzel kapaszkodtam, de a hullám vagy nyolcszor úgy odavágott a betonhoz, hogy azt hittem, vége, most törik ezerfelé a kajak. Az evezőm elúszott valamerre. Én pedig csípőmozgással próbáltam csökkenteni a becsapódásokat, kevés sikerrel. De túléltük. Én is, meg a kajak is. Nej visszahozta az evezőmet. Viszont nem kísérleteztünk tovább, mentünk vissza Szigetcsépre. Én pánikszerűen, ezerrel. Így is kifogtam három elmebeteg motorcsónakost, jöttek ezerrel és eszük ágában sem volt lassítani. Egyedül azért küzdöttem, hogy a következő zsibbadás előtt beérjek a szigetcsépi ágba. (Nem mintha az jobb lett volna, ott is hemzsegtek a motorcsónakok. De legalább lassítottak.)
Aztán ennyi. A strandnál már megint nem volt lábam, ehhez képest kiszálltam borulás nélkül. Igaz, utána még öt percig álldogálltam a lapátra támaszkodva, mire újra járni tudtam.
Hát, ennyi. Azt hiszem, el fogok még gépészkedni vele, mire jó lesz. Némileg zavar, hogy már volt egy ilyen zsibbasztós kajakom, akkor elég sokat küzdöttem vele, végül el kellett adnom.
A végére egy kis statisztikarontás. Nej is úgy döntött, hogy kipróbálja. Ahogy szokott, határozottan ráült a beülőre, majd ugyanolyan határozottan beborult. Aztán még két próbálkozás, de ekkor már időben feladta.
Szóval ez határozottan az én kajakom lesz.
Mi van még? Ja. Nincsen kajak véráldozat nélkül. Amikor sok-sok évvel ezelőtt még a Kodiakba való ki-beszállás okozott problémát, akkor egyszer kikötöttem egy horvát szigeten és azt mondtam, addig innen el nem megyek, amíg nem fogok tudni ki-bepattogni. Már az első próbálkozásnál kihasította a lábamat a beülő, utána pedig véres lábbal ugráltam a sós vízben.
Valami hasonló volt ezzel a kajakkal is. Egyfelől ugye a lengyel seb, másfelől meg, még itthon a fűben(!) szereléskor, megint darabokat harapott ki a lábamból a megszokottól szűkebb beülő. És abban teljesen biztos voltam, hogy éles környezetben örülök, ha megy a ki-beszállás, nem fogok tudni olyan apróságokkal foglalkozni, mint a lábam. Hát, ja. De egyszer úgyis én nyerek.
Recent Comments