Category: Világmegváltás

Huszonévesen nem volt túl bonyolult a világ: voltak a haverok, voltak a tejfölösszájú kölykök és voltak az öreg emberek, akikkel túl sokat nem lehetett kezdeni: beszűkült gondolkodásmód, mindent jobban tudok mentalitás és egyébként is, én vagyok az öreg, szóval neked pofabe.
Fura látni, mennyire megváltozott a világ azzal, hogy mostanra én vagyok ilyen öreg pacák. Most a fiatalok lettek távoliak: forrófejű gondolatok, zavaros, nem kiérlelt világképek, jobbra-balra csapkodás. Általában rájuk hagyom, bólogatok. Egyszer úgyis rájönnek maguktól.
A leginkább meglepő az, hogy immár nincs olyan, hogy öreg ember. Találkozok valakivel, akire – mert lélekben még mindig fiatalnak érzem magam – elsőre úgy gondolok, hogy öreg ember. Már legyintenék is, hogy reménytelen, de aztán váratlanul – egy megfelelő mondat, egy mondatnál is többet jelentő gesztus – és már mindketten vigyorgunk és mindkettőnkből kitör a gyerek. Merünk egymás szemében gyerekek lenni. Pedig öregek vagyunk, mint az országút.

Egy újabb értelmes kifejezésből szívták ki az életerőt vámpír politikusok. Nem az első eset, sorolhatnám: élettér, politikai korrektség, polgár, nemzeti. Mindnek volt valamikor valami tiszteletreméltó értelme, ma már mindegyik szitokszó.
Ebbe a klubba zárkózott fel az alternatív tények kifejezés.

Ugyanis léteznek alternatív tények. Sőt, csak olyanok léteznek.

A legegyszerűbb, ha Lawrence Durell könyvére hivatkozok, az Alexandriai Négyes címűre. Ez tulajdonképpen négy regény. De.
A négy regény ugyanazt a történetet meséli el. Külföldi fiatalok sodródnak össze helyiekkel Alexandriában, barátkoznak, buliznak, eljárnak erre-arra. Szövődnek szerelmek, történnek szakítások. Csak éppen mindegyik regény egy-egy szereplő szempontjából meséli el a történeteket. És a történések hiába ugyanazok, de négy különböző regényt kapunk.
Mert mit is nevezünk ténynek? Valamiről tudunk, ami megtörtént. De azt, hogy miért történt meg, mi vezetett odáig és mi is volt a tények mögött, azt vagy megsaccoljuk, vagy a rosszabb: úgy hisszük, hogy tudjuk, mert beavatottnak érezzük magunkat. De még ha velünk történt is meg az a történés, akkor sem tudhatjuk, hogy mindenki más hogyan élte meg, mit tudott róla és legfőképpen hogyan fogja továbbmesélni.

Ha kíváncsi vagy, kezdjél el sztorizgatni mondjuk a 25. egyetemi évfolyamtalálkozón, vagy a 30. középiskolai osztálytalálkozón. Nagyon hamar rá fogsz döbbenni, hogy ugyanannak a történetnek annyi változata van, ahányan részt vettek benne – miközben a történetek megtörténését mindenki elismeri.

Ezért mondom azt, hogy a tények nem kőbevésett dolgok. És igenis, ebben az értelemben léteznek alternatív tények.

Nos, itt tette bele a szőrös lábát az értelmezésekbe a politika. Az a farok Trump beszélt összevissza, később a még értelmesen gondolkodók rábizonyították, hogy hazudik, erre bedobta, hogy ádehogy, csak alternatív tényeket használ.
Kész.
Innentől az alternatív tények kifejezés a metafizikai értelmezése helyett egyszerűen csak a politikai hazugság eufémizmusa lett. Csapó, vége.

Leültök ketten egy asztalhoz, egy pakli kártyával. Nagyon egyszerű játékot játszotok: mindketten húztok egy lapot és akié a nagyobb értékű, az nyert öt forintot. Utána pedig felálltok, több kör nincs.
Fontosnak érzed, hogy nyerjél? Van benned kellemetlen érzés, ha vesztesz?
Miért?

Szokták modani, hogy mindenkinek az életében van egy nagy bazdmeg: egy világválság, egy éhínség, egy forradalom, egy kőkemény diktátor, egy polgárháború, neadjisten egy világháború. A tapasztalat azt mutatja, hogy ez tényleg így van. De miért?

Van egy másik mondás: a nehéz idők kemény embereket szülnek, a kemény emberek rendberakják a világot… viszont az így beállt könnyű idők puhány embereket szülnek, akik tönkrevágják a világot… és az egész kezdődik előlről. Ha meglehetősen általánosan, de ez is igaznak tűnik.

Nos, ha feltételezzük, hogy a második folyamat periódusideje két emberöltő, akkor simán következik belőle, hogy minden ember életében van egy, vagy kettő mélypont, azaz minimum egy nagy bmeg tényleg jut mindenkinek.

PS.
Tudom, Kondratyev… de ember, ez nem egy tudományos dolgozat.

Ha már az Index bedobta a köztudatba, ejtsünk a dologról néhány szót.

Szóval, csapjunk bele: neked mekkora a farkad?
A jó válasz az, hogy attól függ. Vagy lóg.

Ugyanis méretből két fajta van: aktív és passzív. Kezdjük ott, hogy minden pénisz barlangostestekből áll. Ezek adott esetben vérrel telítődnek, ettől duzzadnak meg és így lesz a szerszám harcrakész. Csakhogy nem mindegy, mekkora a barlangos sejtek falvastagsága, Vegyünk egy hasonlatot. (Nem, nem a méhecske a virággal.) Régebben voltak ezek a vulkanizált gumimatracok. Még ha ki is préselted belőle az utolsó oxigénmolekulát, akkor is nagy térfogatú maradt, kifejezetten nehezen lehetett összecsomagolni. Szemben a modern, polietilén matracokkal, ahol annyira kicsi az anyagvastagság, hogy levegő nélkül összehajtogatva akár zsebre is vághatod. Nos, nagyjából ugyanez a helyzet a férfiaknál. Fütyiből két fajta van: vér-pénisz és hús-pénisz. Az első esetben vékony a sejtfal, így ha nem tölti ki vér, akkor az egész nagyon kicsire esik össze. A második esetben vastag a sejtfal, ebben az esetben vér nélkül is tekintélyesnek tűnik a szerszám.
Vegyük észre, hogy ez optikai csalódás. Szex közben ugyanis nem az a lényeg, hogy előtte mekkora izé lebegett előttünk. Hanem az, hogy akció közben – amikor megjött a kedv, azaz megérkezett a vér – khmm… szóval mennyire tölti ki a rendelkezésre álló teret.

Nem tudom, ez mennyire közismert a lányok körében. Ha az, akkor nincs gond. Ha nem, akkor viszont nem koptattam feleslegesen a billentyűket. Gondoljunk bele, milyen egyszerűen ki lehet nyírni egy, az első kategóriába tartozó hapsi önbizalmát. Kap valami beszólást, emiatt nem tudja teljesen elengedni magát, nem jut le elég vér, emiatt az egyébként normális méretű fütyi nem tudja felvenni ezt a méretet. Nem hogy Lord nem lesz belőle, de még Milord sem. A következő alkalommal meg már az előző kudarc zavar be. (Ellenben a második kategóriába tartozók elég durva cheat kódot kaptak az élethez; hiszen ők akkor is tudnak valamit maszatolni, ha éppen nincsenek rendben a dolgok. De ez már más téma.)