[Vedd fel a gondolkodós sapkádat]
Megint egy vizuálisan erős kifejezés, melynek természetesen semmi köze a hozzá kapcsolódó képi asszociációkhoz.
Ahogy Micimackónak megvan a gondolkodós sarka, miért ne létezhetne olyan tárgy, hogy gondolkodós sapka? Teszem azt, jól kitömve aggyal, kellően leárnyékolva demagógia ellen, kétoldalt fülbe dugható RCA dugókkal.
Az ember csak fölteszi és máris zseni. Helyből csinálja, amit addig nekifutásból. Világosan és egyértelműen képes elhatárolni búzát ocsútól, jót rossztól.
Nos, majdnem. A szólás ennek a képességnek az implicit feltételezéséből ered.
Megfigyelték ugyanis, hogy a bírósági tárgyalásokon a bírók fekete sapkát öltöttek a halálos itélet kihirdetése előtt. És természetesen egy ilyen ítéletet rendszerint hosszú töprengés előz meg.
Ebből származik a szólás mai értelme: keményen gondolkodik, nehéz döntés előtt áll.
Recent Comments