De jó, olyan régen merültünk már le az élet sűrűjébe.
Én például, a címszó szerinti boldogságot tényleg láttam.
Gyerekkoromban nagyanyámnál a szomszéd gyerekkel fogadtunk, hogy nem merek ráülni a disznó hátára.
Én! Akit már a szódás lova is berepített a kerítés felett az udvarra!
(Meg is verték. Jól.)
Nem is húztam az időt, átugrottam a palánkon és minden városi tudatlanságom adta önbizalommal rápattantam a százegynéhány kilós coca hátára. Pár pillanatig mindenki megdermedt, majd a disznó visítása törte meg a csendet. Felcsapta a fülét és egy tiszteletkör után berohant az ólba.
Mely ólon az ajtó nagyjából akkora volt, mint az a dög. Én freskóként kenődtem fel a falra, majd ahogy szűntek a kohéziós erők, finoman belealéltam a térdig érő disznószarba.
Nna, az a disznó röhögött úgy, mint ahogy ebben a szólásban is megfogalmazta az ismeretlen sorstárs: “boldog, mint disznó a szarban” – azaz teljesen elégedett a dolgok alakulásával.
Recent Comments