Page 3 of 1052

Szegény Béla

Magda gondolt egy bátrat és befizetett egy turistaútra Bejrútba. Vagány dolog volt, a közbiztonság mostanában nem túl acélos arrafelé, de Magda felejteni akart és ahhoz kellett egy kis pezsgés, egy kis izgalom az életébe.
Emiatt volt az is, hogy levált a csoportról és egyedül barangolt az óvárosban, egyedül fedezte fel a bazárt.
Aztán egyszer felrobbant mellette egy bomba.
Magda meghalt.

~oOo~

Egy betonbunkerben ébredt fel. A bunker egyik fala üvegből volt, a túloldalon egy tér, idegesen rohangáló emberekkel.
Egy ötvenes hapsi hajolt fölé.
– Üdvözlöm.
– Ki maga? Mi történt?
– Ön meghalt. Én pedig feltámasztottam.
– Aha, Szóval maga Jézus.
– Valahol igen. Jesus Monfalcado vagyok. Tudósféle.
– És embereket támaszt fel.
– Ha tudná, mi mindent tudok még. Pontosabban, remélem meg fogja tudni. Magát már régóta figyelem. Ismerem a tevékenységét. Szeretném, ha részt venne a munkámban.
– Akkor pont kapóra jött ez a robbanás, nem?
– Nem. Én robbantottam fel magát.
– Mivan?!
– Nézze, én nagyon komoly dolgokkal foglalkozom. Ezek nagy része, tulajdonképpen minden, teljesen illegális. Nekem, aki ezzel foglalkozik, és remélhetőleg magának is, ha betársul, szóval nekünk nem is szabad léteznünk. Én évekkel ezelőtt vízbe fulladtam. Maga felrobbant Bejrútban. Nem létezünk. Ez az alapja minden tevékenységünknek.
– Jézus.
– Igen?
– Jaj, ne. Mégis, mit csinál?
– Embereket támasztok fel. Időben utazok. Teleportálok. Folytassam?
– Öööö…
– Magát konkrétan feltámasztottam. Elég?
– Kell egy kis idő…
– Na, az nincs. Van egy hatalmas ellenségem, doktor Schwarzkopf. Gyakorlatilag a világ összes titkosszolgálata támogatja. Kellenének nekik ezek a módszerek.
– És?
– Mindenre lecsap, ami nem normális. Pár perc és már itt is lesz.
– És?
– Nem virágcsokorral szokott beköszönni.
– De akkor sem tudok mozdulni.
– Várjon, kikucskálok, mi van odakint.

Kinézett. Fejbelőtték.

Magda bepánikolt. Mozdulni akart, de nem tudott. Még nem érezte a kontrollt a teste felett. Az üvegen keresztül látta, hogy a kis térre helikopter ereszkedik le, kommandósok ugrálnak ki belőle, majd megjelenik egy bikanyakú, kopasz fekete hapsi. Határozottan odasétált az ablakhoz és Magdára nézve ordibálni kezdett. Előkapta a géppisztolyát és megeresztett egy sorozatot. Magdát a pánik megmozdította, hirtelen lecsúszott az ágyról és a szoba sarkába bicegett. Schwarzkopf odakint ugyanúgy az ágy felé fordulva hörgött, habzó nyála csorgott az üvegen.
– Aha, szóval csak blöffölsz, nem látsz be – jegyezte meg Magda.
Körbenézett. Ekkor vette észre, hogy infúzióra volt kötve. Odavonszolta a halott férfit az ágyhoz, beleszúrta az infúziót. Leült mellé, hátát a falhoz támasztotta.
– Mibe keveredtem? – motyogta – Meghaltam, újraéledtem, most meg itt kisérletezek egy halottal. Ha ez a másvilág, szavamra, bizarr egy hely.

Húsz perc múlva kinyílt a férfi szeme.

– Éreztem, hogy maga jó munkatárs lesz!
– Mondja azt, hogy direkt lövette fejbe magát!
– Nem, nem, de ha szándékosan csináltam volna, sem sülhetett volna el jobban.
– Remek. Akkor mit fogunk csinálni ezzel az őrjöngő barommal odakint?
– Tárgyalunk.
– Ne mondja, hogy ez a gorilla tud beszélni!
– Ha nagyon megerőlteti magát.

Odament egy mikrofonhoz.

– Helló Schwarzkopf!

Kint géppisztoly-sorozatok csattantak.

– Ne legyen ennyire hülye, Kopaszfej. A sziklákat használom hangszórókként.

Erre behallatszott, hogy a kommandósok megsorozták a sziklákat.

– Na, ennyit tud – jegyezte meg a férfi.
– De akkor miért veszélyes?
– Mert ezt viszont nagyon tudja.

– Scwarzkopf! – kiabált ki Jesus – Mit akar tőlem?
– Magát!
– Azt nem kapja meg. De mit szólna az aszisztensemhez?
– Mi van? – kapta fel a fejét Magda.
– Mi van? – kapta fel a fejét Schwarzkopf – Magának nincs is aszisztense!
– De gyenge a hírszerzése, Kopasz! Van.
– Tud mindent, amit maga?
– Nagyjából.
– Mi van? – értetlenkedett Magda.
– Jó, küldje ki!
– Magda, maga most kimegy.
– Één?
– Igen. Kimegy és megöli.
– Ja, csak ennyi?
– Sajnos nem. Hátulról kell leszúrnia.
– A többi kommandós meg gondolom addig a Dörmögő Dömötört olvassa.
– Valószínűleg nem, de ezt magának kell megoldania. Beszéljen hozzájuk. Új ember, nem ismerik magát, nem tudják, mire képes. Óvatosan próbáljon meg balról mögéjük jutni. Ha megvan, szúrja tarkón a főnököt.
– Jelenleg egy fogpiszkáló az összes fegyverem.
– Itt van egy svájcibicska.
– Komoly? Használjam a konzervbontót?
– Tőlem. Csak ölje meg.
– Ilyen egy jó főnök. És maga mit fog csinálni?
– Amíg maga eltereli a figyelmüket, én jobbról megpróbálok elosonni mellettük. Ott, a túloldalon van a nagylabor titkos ajtaja. Oda kell bejutnunk.
– Szóval maga oda bemegy. És én?
– Ha megölte Schwarzkopfot, akkor maga is bejön.
– És ha nem sikerül?
– Akkor érzékeny búcsú. Jó volt magával dolgozni.
– Na de…
– Hé, Schwarzkopf, küldöm a lányt!
– Na de… !!!!
– Ne kímélje, Tigris! – lökte ki Magdát az ajtón.

Magda kitéblábolt a térre.
– Szeva, Kopasz! – vette könnyedre a figurát.
Több tucat merev katonaállkapocs koppant a talajon.
– Oké – bólintott Schwarzkopf – Csak tudhatsz valamit. Egy senki nem lehet ennyire pofátlan. Gyere közelebb.
– Még a szemed is rossz?
– Mi az hogy még?
– Hát, nem tudom nem észrevenni, hogy a hajad sem túl dús.
– Kóstolgatsz, ribanc?
– Tudod mit, azért megnézném hátulról is – osont el mellette Magda.
– Te tényleg ennyire debil vagy? – kiáltott fel Schwarzkopf és megpördült.
De már későn. Magda mögéje került, előrántotta a svájci bicskát.
A bicska a kisollónál nyílt ki.
– Ööö – nézett a kisollóra Schwarzkopf.
– Ööö – nézett a kisollóra Magda.
– Ez mi? – kérdezte a hapsi.
– Gondoltam, megnyírom hátul a hajad – vont vállat Magda – De te ott is kopasz vagy.
– Hé, Jesus, honnan szedted össze ezt az elmebeteg libát?
– Elmebetegnek neveztél? – kérdezte élesen Magda.
– Elmebetegnek neveztelek – bólintott a hapsi.
– Lelibáztál?
– Lelibáztalak.
– Leribancoztál?
– Leribancoztalak.
– Áááááá! – kiáltott fel Magda és előrántotta a fogpiszkálóját.
Abban a pillanatban az összes kommandós előkapta a géppisztolyát és szitává lőtték Magdát.

De még el sem ült a por, amikor a túloldalról négykézláb berohant a térre egy árnyék, felkapta Magdát, majd gyorsan eltűntek egy rejtekajtó mögött.

~oOo~

– Hol vagyok? – kérdezte Magda.
– Á, tehát még emlékszik rám. Ön meghalt.
– Aha. Egy idő után egészen megszokja az ember. Szóval, hol vagyok?
– A legnagyobb laborban.
– Szóval sikerült?
– Igen. Maga tökéletesen oldotta meg a feladatát.
– Sikerült leszúrnom a fogpiszkálóval Schwarzkopfot?
– Nem. Egy remekbeszabott előadással sikerült hosszasan magára vonnia az egész csapat figyelmét. Én közben átosontam a nagylaborba, kinyitottam az ajtót, majd a lövések által felvert porban kiosontam és behúztam magát. Mire a Kopasz feleszmélt, mi már teleportáltunk is a laborral.
– Akkor végülis hol vagyunk?
– Az Antarktisz alatt. Teljes biztonságban.
– Jól hangzik. Mit fogunk csinálni?
– Nos, a kalandozásoknak egy időre vége. Kisérletezni fogunk. Megrángatjuk a világegyetem bajuszát.
– Miért, van még neki?
– Hát, elég sok szálat kihúztam már, de akad még.
– Mi lesz az első kísérletünk?
– Megpróbáljuk, hogy tudunk-e 6 darab tojásból és egy szál kolbászból rántottát sütni.
– Jól hangzik. Vágjunk bele.

~oOo~

Magda befizetett egy turistaútra Bombay-be. Már a repülőgépen kiszúrt egy jóképű, tüskehajú hapsit. Terepszínű nadrág, body póló, kötélként tekergőző izomzat. Addig ügyeskedett, amíg együtt mentek előre a légikisérőhöz extra bort kérni.
– Szintén a csoporthoz tartozik? – érdeklődött.
– Igen, persze. Maga is?
– Igen. Magda vagyok – nyújtotta a kezét.
– Béla – fogadta el a hapsi, enyhe meghajlással.
– Mit szól ehhez a borhoz?
– Kommersz vacak. De nincs más. Elalváshoz ez is jó.
– Pragmatikus.
– Mint mindig.

A buszon már egymás mellett ültek. Este együtt indultak el csavarogni a városba.
– Csak óvatosan – figyelmeztette őket a vezető – A közbiztonság nem mindenhol jó errefelé.
Béla vigyorogva villantotta meg a bicepszét.

Naná, hogy eltévedtek.

Egy ideig még olyan nagyvárosi jellegű volt a környék. Aztán egyre lepusztultabbak lettek a házak. Ez még tetszett is nekik, volt benne romantika. de amikor már agyagból tapasztott putrik közé kerültek, a koldusok meg döglégyként lepték el őket, érezték, hogy túlmentek a józan határon.
– Menjünk haza – súgta Magda.
– Menjünk – bólintott Béla – Emlékszel merről jöttünk?
– Onnan, balról, az alól az ív alól.
– Dehogyis. Határozottan emlékszem, hogy egy romtemplomon keresztül jutottunk ide.
– Ne bolondozz már.
– Komoly.
– Nem.
– De.
– Kérdezzük meg.
– A koldusoktól?
– Ott van az a félszeg kamasz. Ártalmatlannak tűnik.

Odasétáltak hozzá.

– Hello! Do you know the way to the Hotel Ankus?
– Pardon?
– Hotel Ankus.
A kamasz lassan felemelte a fejét. Meglátta Magdát.
– Bobs?
– No. Hotel Ankus.
A kamasz keményen belenézett Magda szemébe.
– Vagene!
– Te, ez miről beszél? – fordult Magda Bélához.
– Nem vagyok biztos benne – hümmögött a férfi – De rossz sejtéseim vannak.
– Bobs! Vagene! – ordította a kölyök.
– Bobs! Vagene! – visszhangozták a falak, a bozótok.

Magda ijedten nézett körbe. A sötétből férfiak léptek elő, egyre többen.
– Bobs! Vagene! – kiabálták izgatottan.

– Fussunk – javasolta Béla.
– Fussunk? De te erős vagy.
– Ezek viszont pokolian sokan vannak. Én meg nem értem, mit mondanak, mivel bánthattam meg őket.
– Béla!
– Igen?
– Körbevettek minket.
– A kurvaéletbe. Ott, az a kölyök elég nyápicnak néz ki. Ott törjünk át. Egykéthá!

Sajnálatosan a a nyápic kölyök elég jól karatézott. Rátérdelt Béla mellkasára.
– Bobs! Vagene!
Magda hátulról tökönrúgta.
– Látom, kegyed sem ma kezdte – lihegte Béla, miután lesöpörte magáról a vonagló hapsit.
– Csak a létfentartási ösztön.
– Hát, tupírozd fel azt az ösztönt, mert szükségünk lesz rá.

A férfiak sűrű tömegben, akár a majmok, úgy ugráltak elő a sötétből, hol Bobs!, hol Vagene! csatakiáltásokkal. Béla kitépte a seprőt egy sertepertélő öregember kezéből, Magda egy kukafedéllel a kezében fogadta az ostromot. Derekasan aprították a támadókat, de azok csak jöttek és jöttek, mintha soha nem fogynának el. Magdát már el is lepték, amikor Béla kétségbeesett lépésre szánta el magát. A mellette lévő templomból kikapott egy lámpást, az olajat végigfolyatta a seprőnyélen, majd begyújtotta. Egyik kezében az olajjal, a másikban a lángoló farúddal esett a Magdát betakaró kupacnak. A lángragyúló indiaiak sikoltozva menekültek, begyújtva más férfiakat. Béla hirtelen mozdulattal rázuhintott még egy vödör olajat a tömegre.
– Husss! – mondta a láng.
– Ááááááá! – ordította a tömeg.
Béla körbenézett. A kupac alatt meglátott egy csuklóból hevesen integető női kezet. Kirántotta Magdát és tiszta erőből elkezdtek rohanni a sötétbe.

– Megvagy? – lihegte Béla.
– Megvagyok. És te?
– Én is. Jól futsz?
– Jól. És sokat.
– Remek. Én is. Húzzunk innen a véres retekbe.

Futottak. Sokat. Fogalmuk sem volt, hol járnak, de egyre inkább városias lett a környezet.
– Úgy néz, ki megússzuk – könnyebbült meg Béla.
– Még nem vagyunk otthon.
– De ez már város. Itt már nem történhet semmi baj.
Majd abban a pillanatban lefejelt egy alacsony kapuvasat. Ájultan terült el.

~oOo~

Magda és Béla egy villa úszómedencéje mellett heverésztek, koktélt szürcsölgetve.
– Szóval te egy ilyen kalandornő vagy?
– Pontosan. És most elszámoltam magam. De szerencsére ott voltál.
– Na, azért az is kellett, hogy neked legyen egy milliomos ismerősöd a városban.
– A kalandornőknek mindig van.
– De mégis mit csinálsz?
– Tudóskodom. Van egy partnerem, vele csinálunk mindenfélét.
– Szexeltek is?
– Persze.
– De hát tegnap velem is…?
– És?
– Ja, akkor semmi. Miket tudóskodtok?
– Óh, semmi különös. Antigravitáció, falon áthaladás, időutazás, meg ilyesmik.

Béla egyre jobban kigúvadó szemmel nézte.

– Ugye viccelsz?
– Nem. Komoly.
– Oké. Foglalkoztok vele. De nem sikerül, ugye?

Magda elmosolyodott, majd fellebegett fél méterre a napozóágyból, utána visszaereszkedett.

– Nos, igen. Tulajdonképpen még sehol sem járunk.
– Héhéhé!!! Ezt hogy csináltad?
– Találd ki! Vagy lebegtem, vagy hipnotizáltalak.
– Ne zavarj össze! Melyik?
– Tulajdonképpen bármelyik. Mindkettőt meg tudom csinálni.
– Jézus.
– Igen, ő a társam.
– A nazaréti?
– Ezt mindenki benézi. Nem, a pasaréti.
– Amiket mondtál… azt mind tudjátok?
– Meg még többet is.
– Vegyetek be!
– Sajnálom, nem lehet.
– Miért?
– Mert Jézus jobb az ágyban, mint te.
– Te hülye kurva!
– Az lehet, de akkor is ő a jobb.
– Nem igaz. Megmentem az életed. Elhívsz a haverod villájába. Akkorát dugunk este, hogy leszakadt az ég.
– Naa!!
– Nálam leszakadt. Aztán itt heverészünk a medence partján. Koktélozunk. Beszélgetünk. És olyan dolgokról mesélsz, olyan dolgokat mutatsz, melyekről nem szabadna tudnom!
– Béla, miért kell neked ennyire rohannod!
– Pardon?
– Olyan jól elvagyunk egymással ennél a medencénél. Süt a nap. Jó a koktél. Jut eszembe, kérsz még egyet?
– Ja.
Magda megnyomott egy gombot, kinyílt egy csapóajtó, előlebegett két koktél.
Hátradőltek. Behunyt szemmel kortyolgatták a koktélt.
– Mi volt, az, hogy annyira rohanok? – érdeklődött Béla.
– Hjaj. Tudod, ez úgy van, hogy ha ennyi mindent megtudsz rólunk, akkor meg kell öljelek.
– Haha! – kacagott fel Béla, majd lassan kezdett elgondolkodni – Úgy mondod, hogy tényleg?
– Persze. Sajnos ezek véresen titkos dolgok.
– Meg akarsz ölni?!!!
– Meg foglak ölni.
– Ahhoz azért két ember kell!
– Tudod, képes vagyok lebegni, tudok utazni az időben és teleportálni a térben.
– És?!
– És ezeket még csak nem is fogom használni. Látod ezt a kis vascsövet a karperecemen?
– Azt a szar kis vack….

Béla szó nélkül fordult le a földre a napozóágyból.

– Te kis buta, mi a francért feszegetted ezt az egészet – csóválta a fejét Magda – Még el lehettünk volna pár napot. Nem is voltál olyan rossz az ágyban.

~oOo~

– Na, milyen volt a kaland azzal a kandúrral? – kérdezte Jesus.
– Kielégítő.
– Hogyan?
– Jó volt. Csak rövid. Pedig még eljátszottam volna vele.
– Mennyire jó hős?
– Óh, nagyon is jó. Szerintem megfelelő.
– Tudod, hogy nem vehetjük be.
– Tudom, te féltékeny állat.
– Hogy mondod?
– Tigris. A tigris is állat.
– Emlékeztess rá, hogy soha ne vitatkozzam veled.
– Minden alkalmat meg fogok ragadni.
– Bélát elengedted?
– Persze. Csak elájult, az agyából meg kitöröltem mindent rólunk.
– Ügyes vagy. De tudod, hogy doktor Schwarzkopf meg fogja találni. Komoly hálózata van azok felkutatására, akiknek kiesik pár nap az emlékezetükből.
– Persze tudom. De hát mit lehet csinálni?
– Semmit.
– Annál talán többet….
– Mire gondolsz?
– Például arra, hogy a doki gamma sugárzással pásztázza végig a páciensek agyát.
– Igen?
– Mi lenne, ha beleraknék valami vicces dolgot a muki fejébe, ami a 123 EHz frenkvenciára reagálna?
– Nem véletlenül ezt használja Schwarzkopf a hadron ütköztetőjében?
– De. Véletlenül.
– Kezd érdekelni a dolog. Mit raktál Béla fejébe?
– Egy icipici atomtöltetet.
– Ejnye. Rossz kislány.
– Miért, papi?
– Tudod, hogy államközi szerződések tiltják az atomrobbantást.
– A föld felett, papi. De Kopaszfej titkos birodalma mélyen a sziklák alatt van. Idefent észre sem fogják venni.
– Szegény Béla.
– Szegény Béla.

Vannak dolgok

Amikor bringaszerelés közben kicsúszik a kezemből egy apró alátét, majd képes arra a fél milliméternyi vékony élére esni és vidáman begurulni a szekrény alá.

De ennél sokkal rejtélyesebb, hogy miután tollasütőre szigszalagozott mágnessel végigpásztáztam többször is a szekrény alját és végül kénytelen voltam egy nem rozsdaálló alátétet berakni a helyére, nos mindezek után másnap reggel meglett az alátét. A székem alatt.

Ennyi az élet. Meg az emlékek.

Most meg kerékpárút

Lassan az önkormányzat is kezdi felfogni, hogy ha nem mondanak semmilyen érvet sem az útburkolás mellett, akkor nagyon kilóg a lóláb.

Igen, február óta, amióta az a csodálatos képviselőtestület ellenszavazat nélkül megszavazta a burkolást, azóta nem tudtak összeizadni 1, azaz egy elfogadható érvet sem a burkolás mellett. Így meg ugye nagyon büdös a dolog, hiszen két eset lehetséges:
– Vagy valami olyasmi van a háttérben, ami nekünk nagyon-nagyon rossz lesz, mondjuk egy tehermentesítő főút közelről a képünkbe.
– Vagy valami zsíros korrupciós mutyi, amelynek feltétele egy burkolt út, akármennyire is ellenzik a helyiek.

Fél év után jelent meg Petrovai kommunikációjában a megoldás: kerékpárút! Igen, kerékpárút lesz.

Csak hát ezzel van némi gond.

  • Kerékpárútról az eddigi hat hónapban szó sem volt. Az, hogy most előjött, az azt mutatja, hogy az önkormányzatnak tulajdonképpen mindegy mit épít ide, csak építsen valamit. Márpedig ez mind a két fenti verziót egyformán erősíti.
  • A jelenleg érvényes tervben sincs szó kerékpárútról. Ott valami 4 méter széles burkolat van, egy teljesen abszurd futópályával, azaz összesen kábé 7 méter széles sáv. Állítólag létezik új terv, de ez olyan, mint Columbo felesége: az önkormányzat folyamatosan hivatkozik rá, de eddig még senki nem látta. Mindenesetre amennyi eddig célozgatás szinten kiszivárgott belőle, az alapján sem kerékpárútról van szó. Mert ha el is hagyjuk a futópályát, a 4 méter széles burkolás durva lenne kerékpárútnak.
  • A megnyert pályázat egyik feltétele az, hogy az útnak átmenő autóforgalmat kell biztosítania. (Jelzem már önmagában ez az egy tény lenullázza az önkormányzat összes mellébeszélését, miszerint ide sétálóutcát szeretnének.)
  • Másik ilyen finomság, hogy az önkormányzat tulajdonosi nyilatkozatában az szerepel, hogy aszfaltburkolási célra adja át a területet.
  • A jelenleg érvényes terv alapján a sétálóutcának teherautókat is elbíró alapja lesz. Úgy gondold már el. A végén lesz itt egy 4 méter széles út (vagy térkő, vagy aszfalt), teherautókat is elbíró alappal, hivatalosan is kétirányú autóforgalom céljára. Egyedül az önkormányzat úttörőbecsszava lenne a biztosíték, hogy á, nem fogjuk arra használni, amire az engedélyek szólnak. Aha.
  • A jelenlegi út sóderes-murvás földút. Szenvedélyes kerékpáros vagyok, elég sok országban bringáztam már. Ez az út, a jelenlegi formájában, teljesen megfelel egy átlagos német kerékpárútnak, még az EuroVelo 6 vonalon is. Csehországban egy csomószor jártunk ennél rosszabb minőségű kerékpárúton, még az EuroVelo 7 főúton is. Jelzem, még nálunk is van az EuroVelo 6-nak ennél rosszabb minőségű szakasza. Azaz jelenleg simán lehet az utcán bringázni. (Az egyedüli ok, ami miatt a párhuzamos utcát használom, az a rengeteg sétáló, kiránduló, kutyasétáltató, futó. De ők maradnának a burkolás után is.)
  • A térköves útra hirtelen ráfogják, hogy tulajdonképpen kerékpárútnak tervezték? Ember. Nem. Ezt autóforgalomra tervezték. A kerékpárutat már eleve, a nulladik lépéstől kezdve teljesen máshogy kellett volna megtervezni.

Szóval. Milyen kerékpárútról is beszélünk?

Egy fantom kerékpárútról. Mert rájöttek, hogy valamit mondani kell. Ezért behazudják, hogy kerékpárút. Azt már lehet lobogtatni szerte a Facebook-on. A kerékpárutat mindenki szereti, az igazodik a választási imidzsükhöz, az zöld, lám, a Karácsony is bringázik, a kerékpárút ellen senkinek nem lehet szava. Ja, hogy hazugság? Ennyire mélyen már senkit nem szokott érdekelni a dolog.

Szabó Rozália

Jó hír, hogy most már sem Szabó Rozáliát, sem a Flór Ferenc utcai fákat nem bassza agyon a villám, legalábis a távvezetékből kicsapó áram formájában nem.
De ezzel vége is a jó híreknek.

Az utóbbi napokban kijöttek – feltehetően az ELMÜ-ÉMÁSz megbízásából – emberek és nekiálltak meglehetősen durván lecsonkolni a távvezeték közelében lévő fákat.
Ami valahol rendben van. Az Elmünek kötelessége karbantartania az elektromos távvezetékek környezetét. Nem értek hozzá, azt olvastam a fórumokon, hogy ez egy szigeteletlen, közepes feszültségű vezeték, melyhez belterületen 2,5 méteres távolságon belül nem lehet semmilyen növényzet. (A munkásemberek 3 métert mondtak.)
Oké.

De. Elképesztő, mennyire barbár munkát végeztek. Én sarkon lakom, pont itt kanyarodik a vezeték is. Tavaly a másik utca felől vágták meg a hársfákat, már akkor is bicskanyitogató módon. Az hagyján, hogy a hatalmas fákból szánalmas csonkok maradtak, de munka közben kitapostak egy tűztövis bokrot, a leeső karvastagságú ágak pedig megsemmisítettek egy aranyesőt. Két ilyen nagy ág ráesett a lugas tetejére. Ezeket lazán otthagyták. Úgy vonszoltam le mindet róla, majd cipeltem ki az utcára.
Most sem voltak sokkal finomabbak.
Hogy érthető legyek, egy kicsit mélyebben kell belemennem.
A távvezeték olyan 10 méter magasan megy. Azaz a fákat olyan 6-7 méter magasságban kellett volna megmetszeni. Van kosaras autójuk, de ide, mielénk nem jött ki. Helyette volt két krapek, egy meghosszabbított nyelű motoros fűrésszel. Az egész miskulancia 2 méter hosszú volt, csípőben – a földtől 1 méterre – támasztották meg, azaz olyan 3 méter magasságig érhettek fel. Tehát ebben a magasságban vágtak. Nem foglalkozva azzal, hogy így metszés helyett csonkra vágnak fákat. Megvan ez is, ki van pipálva. Mehetünk haza. Növény, növény, kit érdekel.

Volt egy gyönyörű, ősszel színpompás juharfánk, hatalmas lombbal. Olyan 10 méter magas lehetett, a felső ágvégek éppen kezdték elérni a vezetéket.

Nos, ebből a fából gyakorlatilag csak egy 3 méter magas csonk maradt. Előtte a vezetékig ért, nagyjából szabályos kör alakú lombja volt. A képen látszik, hogy gallyazás után csak a piros karikával jelölt csonkok maradtak belőle. Ha egy órával korábban is lőttem volna fényképet, ugyaninnen, az emeleti hálószobából, akkor csak a juharfa töltötte volna be a képet.

Arról már nem is beszélek, hogy tőből kicsaptak egy 3 méter magas lila cserszömörce bokrot. Hogy hozzáférjenek a villanyoszlophoz. Ugyanaz a beleszarós tempó: lehetett volna finomkodni, hogy csak az ágait vágják le, persze, lehetett volna… de minek? Ment az egész cserje.

Mondanom sem kell, remekül időzítettek. Jelenleg az utca egy puskaporos hordó az önkormányzat szarakodása miatt, erre ezek idejönnek és a szokott tempójukban, azaz durván, lélektelenül, a kelleténél jóval nagyobbakat vágva kezdték irtani a zöldfelületet. Bravó.
(Jelzem, amilyen most a hangulat errefelé, az sem kizárt, hogy az önkormányzat szólt át az Elmünek, pusztán csak kicsinyes bosszúból, hogy jöjjenek már ki egy kicsit vezetéket karbantartani. 13,5 éve lakok itt, a Flór Ferenc utcában még sohasem volt ilyen. A mellettünk lévő másik utcában is csak azért, mert lakossági bejelentést kaptak szikrázó vezetékekről.)

© 2020 MiVanVelem

Theme by Anders NorénUp ↑