Search: “"Kinyírom a családot #0"”

Nívegy-völgy és Sajkod
2021.07.11; vasárnap

Rohadt meleg volt este. Legszívesebben azt mondanám, hogy mint a tehénben, de ez leginkább már ökörsütésre hasonlított. Valamikor éjjel elegem is lett belőle, felnyomtam a ventillátort maximumra. Öt perc múlva levágta a biztosítékot. Se ventillátor, se hűtő. Csak a mocsok meleg. Valamikor a szombat és a vasárnap között.
– Kész, végünk – realizáltam – A ventillátor nélkül megfulladunk ebben a fémkasztniban.
Aztán leengedtem mind a két első ablakot középig. Ez konkrétan azt jelentette, hogy felvettem egy pólót, kimásztam hátul, természetesen ilyenkor kigyullad a belső világítás, mert mindig elfelejtem átkapcsolni azt a három kapcsolót, kinyitom az első ajtót, sluszkulcs be, elektromos ablakok le, sluszkulcs ki, visszamászás, világítás újból fel, póló le.
De bejött az ötlet, kaptunk levegőt. Hűvösebb mondjuk nem lett, de ne akarjunk mindent egyszerre.
Egy gond volt: így, hogy a ventillátor nem kavarta odabent a szelet, már be tudtak jönni a rovarok. Nemsokára kaptunk is egy legyet. De legalább elszórakoztatott, ha már a dögmeleg miatt úgysem tudtam aludni.
Aztán hajnalban megjött a vihar. Megint kimásztam. Igen, világítás fel. Belőttem, merről fújja a viharos szél vízszintesen az esőt, azon az oldalon feltekertem az ablakot. Igen, a fentebb leírt módon. Vissza a kocsiba. Világítás fel.

Tényleg nem tudom hogyan, de valamikor hajnalban sikerült elaludnom.

Reggelre minden vizes lett. De minden. A vihar nem viccelt.

Recepció. Igen, küldik a szerelőt a biztosítékhoz.
– Hát, pedig ez 10A-es – jegyezte meg a hapsi – Ennek jónak kellene lennie.
– Én sem értem – vontam vállat – Ment róla egy hűtőtáska, egy ventillátor és három mobiltelcsi töltése.
– Hmm.

Szorgalmi feladat. A bringázáshoz csomagolt izotóniás trutymóm (Biotech USA multi hypotonic, igen az a nyomkodós izé) szállítás közben kifolyt. Jó kis ragacsos trutymó, beborított mindent a kajás szatyorban. Takarítás. Kárfelmérés.

A hülye éjszaka miatt csak hajnalban tudtunk elaludni, emiatt későn keltünk. Újratervezés. Nyilván nem ma fogjuk lenyomni a legnagyobb túrát, ahogy eredetileg terveztük. Sőt, nagy túrához sincs erőnk. Magunkévá tettük a Dórának tervezett egyik alternatív túrát, mert még az volt a legkisebb a választékból.
Nivegy-völgy fel, Balatonszőlős, Füred, utána a parton haza. Jó terep, különösen a völgy vége. Óbudavár, Mencshely. Tüdőkiköpő emelkedő.
Meg lábzsibbasztó. Ugyanis mind tegnap reggel, mind ma reggel elfelejtettem bevenni a magnéziumot, a múlt heti kipurcanás után meg valahogy érzékeny lettem rá. Kampec. Megint begörcsölt két helyen a lábam. (Nej szerint most ürült ki a raktár.) Elsőre be is paráztam, hogyan fogok így hazajutni, de végül meglett a megoldás: a csajok csinálják tovább a túrát a hegyek között Balatonfüredig, én viszont Mencshelyről lezúgok Akaliba, ehhez alig kell tekerni, menni fog, ott beveszem a gyógyszert, majd eléjük megyek Sajkodig.

Közben a vihar persze jelezte, hogy nem ment még el. Négyszer-ötször szarrá áztam, meg odafent a csajok is.

Sajkodi strand. Két büfé van, a régi kedvencünk mostanra eléggé lecsoffant. Külsőre még mindig sokkal hangulatosabb, de a választéka elég gyenge lett. Mentem a másikba. Kértem egy csapolt barna sört, vártam a többieket, nézelődtem. Közben újból kitört a felhőszakadás. A mellettem üldögélő család elszontyolodva nézte. Aztán váratlan ötlettel a hapsi eküldte a gyereket, hogy hozza oda nekik a kocsiból az esernyőket. Az Év Apukája.

Agymenés. Mi lenne, ha valaki csinálna paradicsomos, bazsalikomos lángost, mozzarellával a tetején? Magyar pizzának talán túlzás lenne nevezni, de egy kísérletet megérne.

Kabócák. Döbbenet. Először fel sem tűnt, hiszen most jöttünk haza Horvátországból, megszoktuk. Aztán leesett, hogy errefelé nem kellene. Nem azt mondom, hogy mindenhol ott vannak, de Balatonfüred és Udvari között elég sok helyen zsezseg a lomb.

Kemping. Kettővel arrébb egy sötét alak egész nap mulatós zenét hallgat, csutka hangerővel. Oké, ízlésről nem vitatkozunk, de akinek nincs, az miért érzi kényszeresnek, hogy ezt többszáz méteres körben mindenkivel közölje? Most éppen egy régesrégi Solymos Tóni nótát (Jómadár) tör kerékbe valami botfülű briganti. Az előbb meg Máté Pétert erőszakolták meg.

A meteorológia azt mondta, hogy pontosan ugyan nem tudja, de pocsék idő lesz. Eltalálták.

Reggel volt az a bőrradír jellegű vihar, radírozott mindent a földfelszínről, amit bírt, el is ijedtünk a nagyobb túráktól, majd kifejezetten ronggyá áztunk a kicsin is. A szél teljesen megbolondult, egyszerre fújt minden irányból, egy dolog volt állandó, az erőssége. Komolyan, még a vízben volt a legjobb. Be is zúztunk a klasszikus felállásban, csajok úszógumival és sörrel, én meg gopróval.

Estére sütés-főzés. Hal most nincs, van helyette karaj. Utána borozgatás.
Állítólag van ma este egy fontos focimeccs valahol.

Horvátországban morogtam a szabadban étkezésnél, hogy soha többet. Itt meg csak az van. Érdekes módon nem is a szúnyog a legnagyobb probléma, pedig közvetlenül vízparton lakunk, hanem a rengeteg pofátlan aprólégy. Mindig aktívak, reggel is, este is, éjszaka bejön a résnyire nyitott ablakon a kocsiba, utálom, hülye belzebub.

Horgász kitelepül. Közvetlenül mellettünk behangolt pecabotok. De komolyan, a hapsi előtte percekig hangolta a négy botját, hogy különböző hangokon visítson.
– Remélem, botostól elviszi az éjszakai vihar – honorálta Dóra a produkciót, a sátra mellől gyanakvóan pislogva.

Leutazás
2021.07.10; szombat

Rögtön a nagy dilemma: mikor induljunk? Ott van az M0 dugó, a szombati M7-es dugó, most lesz a Balaton-átevezés is, nem könnyű. Végül fiam javaslatát vettem meg: kora délután indulunk, addigra már minden forgalomnak le kell mennie. Nem mellesleg így kényelmesen tudtunk összepakolni, mert péntek délutánra mindenkinek programja volt, na meg az a brutál vihar, este még nem álltunk sehogy.

Aztán bepakoltam a fél lakást. Végül fél egykor indultunk el. Az M0 dugót nagyon simán úsztuk meg, a szembejövők viszont szívtak, de nem a híd miatt. Mi az M7-en kinlódtunk, dugó dugó hátán, szokás szerint magyarázat nélkül.

Balatonakali, Fék ABC. A Balaton-part legjobb boltja. A polcról letermeltük az összes Zöldikét. (Nej kedvenc bora a mencshelyi Madaras pincéből, csak helyben beszerezhető.) Így viszont megmenekült az autó, nem fogjuk elővenni, azaz a kempingben be lehet építeni.
Kemping. Rossz hírek. A kempingbelépő immár nem jó a strandra, amivel buktunk egy csomó jó strandéttermet. A kempingbüfé ugyanis vacak.
A másik az, hogy hiába vízparti a parcella és van mellettünk lépcső, de ez horgászos partszakasz. Ami azt jelenti, hogy este héttől reggel hétig szabad a partszakaszon a horgászás. Tulajdonképpen a fürdőzés is, de a horgászok annyi bottal és akkora felszereléssel költöznek ki, hogy esélytelen. Általában ez nem tragédia, ha ebben az időszakban akarok fürdeni, akkor arrébb sétálok 30 métert a horgászmentes strandra. Inkább arra kell figyelnünk, hogy kajakkal ne érkezzünk haza későn, mert ott nem mindegy, mennyit kell cipekednünk.

Oké. Foglaljuk el a hont. Nincs áram. Pontosabban, van doboz, de az összes csatlakozót lenyúlta a szembeszomszéd, a doboz másik fele meg zárva. Nej és Dóra elmentek reklamálni. Visszajövet közölték, hogy a doboz zárt felében nincs konnektor, csak biztosíték. Kaptak is egy kulcsot, kinyitottuk, tényleg.
Akkor ilyenkor mi van?
– Azt mondta a recepciós, hogy reméli, hoztunk hosszabbítót – motyogta Nej.
Naná. Van nálam öt is, kábé 70 méter hosszan, öreg motoros vagyok, de azért ez mégis. Ráadásul nem is nagyon találtunk még a közelben sem üres aljzatot. Egyszerűen a parcellákban már mindenhol lakóautók vannak, azoknak meg nem elég a 10 amper, külön aljzatra rakják a klímát, külön aljzatokra a mittudoménmit.
Végül belemásztunk jobban a dobozba (elég vacak helyen volt, az ajtaját nem lehetett rendesen kinyitni a sövénytől, ráadásul az egyik zsanér le is volt szakadva, nem igazán lehetett rendesen belelátni) és nagy szerencsénkre találtunk az alján egy eldugott szabad aljzatot. Hűtőtáska bedug. Prio #1.

Táborhely. Centizve, de pont befértünk. Fogyott a vazelin.

Még volt tíz percünk a horgászok hatalomátvételéig, Dórát gyorsan bedobtuk a kajakba. Kifejezetten csendes volt a víz, mikor próbálja ki, ha nem most?

A sörök még nem hűltek meg rendesen. Irány a büfé. Szombat esti ereszdelahajam buli. Valami mulatósgéza állt a szinti mögött és lendületesen tolta a mulatós zenéket, nyilván énekkel. Az úri közönség táncolt. Katonai sátorban. A kopasz és félmeztelen hapsik tipikusan klottnadrágot és nagy hasat vettek fel az ünnepi alkalomra, a feleségek pedig örültek, hogy foglalkozik velük a párjuk.

Ittunk egy sört, ettünk egy retrohamburgert. Édes buci, saláta, mustár, ahogy kell.

Miközben sétáltunk a büfé felé, hallottuk, hogy Kisgrófó örökzöld szemészeti és ortopéd témájú slágerét tolja a zenész, Dóra és Nej neki is álltak ökörködni, énekelték a nézésétésajárását, táncoltak, pont akkor, amikor szociológiai céllal videóztam a környezetet, sikerült is úgy rájuk fordulnom, hogy pont beleperdültek a kamerába, jó felvétel lett.
Volna.
Már este a sátornál akartam visszanézni, milyen is lett. Semmilyen. Az első 5 másodpercet vette a mobiltelcsi kamerája, majd kikapcsolt. Miközben határozottan emlékszem, hogy a felvétel gomb végig bekapcsolt állapotban volt, világított a REC állapotot jelző piros pötty és pörgött a számláló.
Dühömben kifejezetten durván basztam oda a telcsit az asztalra.
– Mit csinálsz? – ijedt meg Nej.
– Dühöngök. És remélem, beledöglik ez a szar.
– Miért?
– Ezek után te megbíznál benne? Ott vagy valahol, elkapsz egy ritka és megismételhetetlen jelenetet, erre a telefon nem veszi fel. Miközben végig azt mutatja, hogy vesz. Megbíznál benne?
– Hát, nem.
– Az előző telefonod nem lehet még jó? Azzal mi lett? – érdeklődött Dóra.
– Földhözvágtam. Dulván.
– Aha. Értem.

Előzetes
2021.07.09; péntek

Mi várható, ha egy egyébként csavargós családot bezárnak kisebb-nagyobb szünetekkel másfél évre? Az, amit most csinálunk. Egy hét sporttábor, egy hét pihenés pakolás, szervezés. majd újabb egy hét sporttábor.
Most éppen lemegyünk a Balatonra. A legnagyobb kánikulában. Biciklizni.
Ja és kempingbe. Szándékosan vízparti parcellát foglalva.

Megmagyarázom.

Tök jó a Balaton, olyan nagy, meg hideg, meg nedves, de én már csak úgy vagyok vele, hogy bőven elég, ha évente egyszer körbeevezem a haverokkal. El se tudom képzelni, hogy felverem a sátrat és nem csinálok semmit, csak heverészek a parton. Ez maga a pokol.
Erre találtuk ki, hogy mi lenne, ha ehelyett bebringáznánk a Balaton-felvidéket, kicsit átnéznénk a Keszthelyi-hegységbe, sőt, akár még a Bakonyba is? Ekkor nem feltétlenül kellene parti kempingbe mennünk, 27ezer forintos mobilházat bérelnünk, elég lenne valami káli-medencei kisfaluban keresnünk szállást, havaj. Aztán kiderült, hogy ezek a házak sem olcsók[1] szezonban, ellenben az akali kempingben lehet full komfortos, nagy parcellát bérelni egészen jó áron (kb 11ezer/éjszaka), majd amikor lefoglaltam, megkérdezték, hogy vízparti parcellát kérek-e, én meg úgy voltam vele, hogy ha lehet választani, akkor miért ne? (Egy ezressel volt drágább.) Szóval az lett a vége, hogy megyünk ugyanazzal a nomád[2] felszereléssel, amellyel tavaly Budejovicében voltunk, ugyanúgy a bringatúrákon lesz a hangsúly, ugyanúgy lesz mellettünk tó, ahol fürödni lehet, most viszont viszünk kajakokat is. Mert makacsok vagyunk.

[1]
Nem is igazán értem ezt a dolgot. Balatonfelvidék, falu, apartmanbérlés. Az árak 30-40ezer között, éjszakánként. Az apartmanokban nincs klíma. Ehhez képest voltunk most Horvátországban, 50 eurós (18ezer forint/éj) apartmanban. Full felszereltség, klíma, tengerpart, 20 méterre az ingyenes strandtól. Még a 60ezer forint utazási költséggel is jobban megéri az egy hét.

[2]
Mennyire is nomád az a nomád? Hiszen az igazi nomád az, aki az avarban alszik, patakban fürdik, bokorba szarik. Ehhez képest így nézett ki a rakodóterünk induláskor.

Gyakorlatilag bepakoltuk a fél házat. Mennyire nomád ez?
Bármilyen fura is, de eléggé. Hiszen gyakorlatilag fel kell építenünk egy sátortelepet, annak a tereivel és össze kell raknunk valamennyi komfortot. Legyen asztal, legyenek székek, legyen világítás. Legyen hűtő. Kerékpározni fogunk, kajakozni fogunk, ezekhez is kell felszerelés. Az autót beépítjük, teherszállító bringánk most nincs, a nagyobb dolgokat nem tudjuk elhozni a boltból, azaz azokat is itthonról visszük. Nyilván egy lengyel kajaktúrához képest ez nem nomád, de a normál itthoni élethez képest az.
Azaz van nomád, nomádabb és legnomádabb.

Ha esetleg megkérdeznéd, mi a legbiztosabb módja a légiósbetegség elkapásának, azt mondanám, hogy tessék megszervezni kéthetente egy komplett egyhetes családi túlélőtábort, tessék rá összepakolni, tessék lebonyolítani, majd utána elpakolni, illetve feldolgozni a történteket. Mindezt ötezer fokos melegben.

Mondanom sem kell, voltak kavarások. A sportóra, melyet időben be kellett szereznem és le kellett tesztelnem. Mert megint csak egy hetem volt rá.
Aztán kedden mentem egy próbakört bringával. (123 km, 905m szint.) Hogy megnézzem, milyen élmény 35 fokban nyomni egy akkora túrát, mint amilyenből négyet is terveztünk. Na, ebbe a kisérletbe kis híján belehaltam. Nem azért, mert a hőség teljesen kiszívta az erőmet, nem azért mert az utolsó 5 kilométeren hat helyen görcsölt pokoli erővel a lábam, nem azért, mert egész éjjel rázott utána a hideg, hanem azért, mert befutott hajnai fél egykor egy újabb refluxos bukás és kábé kettőig csak az ágy szélén ültem és igyekeztem felköhögni a tüdőmből a savat. Jó kis teszt volt a sportórának is, egész szerdán azt mutatta, hogy tulajdonképpen halott vagyok. Igaza volt. Feküdtem a kanapén, magamra irányítottam két ventillátort, betettem valami régi zenét és délig csak a plafont néztem. Azon gondolkodtam, akarom-e én ezt az egészet? Meg a csajok akarják-e? Aztán délután hideg zuhany, óvatos ebéd, kávé, újabb hideg zuhany, egy még óvatosabb kettlebell gyakorlatsor (a sportóra enyhén csóválta a fejét, szerinte a tegnapi akció után 65 órát kellett volna pihennem), megint hideg víz… és kezdtem éledezni. Csütörtök reggel elmentem futni, az óra megint lehülyézett és megint igaza volt, két kilométer után kidőltem, hazasétáltam. Még nem tudom, mi lesz ebből. Lehet, hogy nem lesz erőm már az első túrára sem. Lehet, hogy a többieknek sem.
Lehet, hogy kinyírom a családom. Meglátjuk.

Spoiler Alert:
Mindenki életben maradt.