Search""Keszthely, földön és vízen 0""

Keszthely, földön és vízen 04/08

Balatongyörök
2018.07.07; kedd

Mára már sokkal szelesebb időt jósolt a levelibéka. Emiatt döntöttünk úgy, hogy inkább az északi parton kajakozunk. Ott ugyanis még el lehet evickélni a nádas tövében, ha nagyon cudar idő van. (Kicsit spoilerezek, de ha megnézed a track-et, nagyjából sejtheted is, milyen időnk volt.)

Jó viselet a tuareg, tegnap is bevált, de nem igazán tudom összedolgozni vele a fejkamerát. Ez például az első próbálkozás.

IMG_20180716_185242

Aztán addig gyötörtem, amíg össze nem jött.

IMG_20180717_090455

Sőt. A fejpánt leszorította a pólót, a póló megfeszítette a fejpántot, kölcsönösen stabilizálták egymást. Szükség is volt rá, mert nagyon durva szelet kaptunk napközben. (És végre megoldódott egy nagyon régi problémám is. Ha feltettem a fejpántot, akkor a sapkát már nem tudtam rendesen a fejembe tolni. Egy erősebb szél simán letépte.)

Töprengtem, töprengtem… majd nyuszi voltam. Maradtam a Kodiak kajaknál. (És nagyon jó döntés volt.)

Megvártuk Pétert, majd jó időben, vidáman nekiindultunk. Igaz, egyes viharjelzés volt, de stabil kajakokkal mentünk, mi baj lehet?

Nem is volt. Igaz, eleve a part mellett mentünk (ugye ilyenkor a limit 500 méter), a nyugati/dél-nyugati szél hátulról fújt, azaz még nem tudott igazán erős hullámokat kinevelni, ami meg volt, az még nem zavaróan emelgette a kajak fenekét és nem mellékesen tolt is előre.
A györöki strandtól egy kicsit tartottam. Én eddig kétszer próbáltam meg ott kikötni, egyszer sem sikerült. Nem túl kellemes a part, erős szélben meg sem tudtam közelíteni.

DSC00928

Nos, kiderült, hogy béna voltam. Ugyanis mindig Badacsony felől jöttem és onnan nem látszik, hogy a móló mellett, azaz a strand látszó része mögött, van egy széles, kellemes partszakasz is. Ahol bármilyen időben ki lehet kötni. Még olyan cudar szelesben is, amilyenben megérkeztünk.

Pénz, telefon, gps kiszerel, zsebrevág. Irány a büfé. De Péternek nem akaródzott.

– Jössz kajálni?
– Kösz, nem. Mostanában nincs étvágyam, hamar megtelek.
– Aha. Vastagbélrák.
– Biztos?
– Tuti.

– Tényleg nem jössz kajálni?
– Na jó, megyek.
– De azért nézesd meg.
– Gondoltam rá. Azt mondta a doki, hogy semmit nem érzek, altatásban végzik.
– Most képzeld el, mekkora buli lehet, ha éppen alternatív szexuális irányultságú az orvos. Elaltat, aztán megy a telefon a haveroknak, hogy van itt egy friss husi.
– Aztán jól letesztelik a rákot.
– A szondájukkal.
– Bár azt is mondták, hogy nem ez a legkellemetlenebb része a vizsgálatnak.
– Hanem?
– Hát, ugye a szondázáshoz gázt pumpálnak be. A vizsgálat után meg ez a gáz ki akar jönni.
– Hoppá.
– Képzeld el, amint tele van a kórházudvar zavartan sétálgató, ordítva fingó emberekkel.

Lángost akartunk enni a strandbüfében, de leültettek. Oké. Akkor toljunk valami keményebbet. Sajtos, hagymás, baconos lepény. Jól hangzott. Aztán megjelent a pincér két szekérderéknyi tálcával.
– Csak nem a miénk?
– Hátha…
Aztán betoltuk. Mondjuk, inkább tésztában volt erős, pörgött is a kalóriaszámláló a fejemben, de nem volt rossz. Meg kevés sem.
Oké, fizessünk. Jött a pincér.
– Mennyit enged a feléből? – kérdezte Péter.
– Jobbat ajánlok – vágta rá a pincér – Tippeljék meg a végösszeget, én meg megduplázom!

Aztán a visszaút. Nagy mellénnyel nekiindultunk Györöktől, nyílegyenesen. Tudtuk, hogy az öböl közepén cifra idő lesz, de szemből fújt a szél, az meg simán kezelhető. Csak erő kell hozzá. Aztán egy ponton egyszerre fújt a viharos szél minden irányból.
– Te, beindult a keszthelyi centrifuga!
– Ja. Meg közben kettes lett a viharjelzés!
– Akkor talán mégsem kellene bemennünk az öböl közepére!
– Oké, irány a nádas!

Itt szeretnélek emlékeztetni, hogy két évvel ezelőtt bementünk a centrifugába, hasonló helyzetben. Vicces volt. Akkor teljesen be voltam pánikolva. Most viszont… egyfelől kíváncsi voltam, hogy két év gyakorlás a sokkal borulékonyabb narancssárga kajakban mennyit növelt a biztonságérzetemen, másfelől viszont nem mertem Nejt belevinni. A fene tudja, hogy készen áll-e már egy ilyen erőpróbára.
Így az lett a vége, hogy hazakullogtunk a nádas mellett. Jelzem, ez sem volt egyszerű, a szélirány elég gyorsan változott, leginkább folyamatosan adaptálódott ahhoz, hogyan tudna mindig a legkellemetlenebb lenni számunkra. Időközben megpróbáltak vízimentők, vízirendőrök is kiszedni, de ellenálltunk.

Aztán minden jó véget ér egyszer, kisiklottunk a kemping strandjára.

A parton odajött hozzám egy német pacák. Fogalmam sincs, miért nekem kezdett el hőbörögni, de csak mondta és mondta. Hogy miért tilos a gyerekeinek a fürdés, amikor a szélvédett strandon nincs semmi veszély? Majd miután elmagyaráztam neki, akkor meg engem cseszett le az időjárás miatt. Hogy miért nem tudom, mikor lesz visszavonva a jelzés. Végül ráhagytam. Igen, nyugodtan engedje be a gyerekeket a vízbe. Aztán legfeljebb dolgozik a természetes szelekció.

Felsétáltunk a szállásra. Beszélgetés, szivar. Aztán Péter evezett tovább, mert az ő beszállója 500 méterrel arrébb volt.
Pakolta a kajakját a parton.
– Józsi, nem tudod, milyen jelzés van érvényben?
– Kettes! Kettes! – kiabált oda a meglehetősen frusztrált vízimentő. Ő ugyanis megtett mindent. Madzagokkal lezárta a stégeket, öt nyelven nyomtatta ki A4-es papírokra, hogy fürödni tilos, szóval maximális szigor, erre mi megjöttünk kajakkal, áteveztünk a kötelek alatt, majd beküldtem a német kölyköket a vízbe, később pedig Péter vízreszállt. A madzagok alatt.
– Ah, köszönöm, az pont jó – intett vissza Péter.
– Csak szólok, hogy én nem javasoltam, hogy vízreszálljon!
– Tanúsítani fogjuk! – vágtuk rá mindannyian.

A seggvédés, mint nemzeti sport.

A túra útvonala:
Két dimenzióban
Három dimenzióban

Nej korán lefeküdt aludni, én még gépelgettem a teraszon. Aztán befejeztem és rádugdostam mindent éjszakára a töltőre. Amikor a laptophoz jutottam, kicsapott egy szikra a konnektorból és sötétbe borult a szoba. Remek. Szerencsére a laptop nem volt még bedugva. Fejlámpával megkerestem a biztosítékot, visszanyomtam. De az áram nem jött meg. Valószínűleg valahol kint is van egy főbiztosíték. Kimentem a recepcióra, de csak vállvonogatásokat kaptam, igaz, abból kifejezetten sokat. Nem értenek hozzá, majd holnap kijön a szerelő. Abban meg csak reménykedhetek, hogy nem olvad ki minden a hűtőből.

Visszasétáltam, kiraktam Nej éjjeli szekrényére is a fejlámpáját, aztán magamat is töltőre tettem. Szerencsére nekem nem kellett hozzá áram.

Keszthely, földön és vízen 03/08

Madárszaros Csicsergő sziget
2018.07.06; hétfő

Jó dolog ez a Voltaren Dolo. Két napig szedtem és ma reggel végre meg tudtam emelni a bal kezemet, mindenféle fájdalom nélkül. Mehetünk evezni.

Hozzáteszem, a mai terv nem igazán nagyratörő. Tulajdonképpen Túri Attiláék egykori keszthelyi evezősversenyének távján megyünk végig: Keszthely, Zala torkolat, Balatonberény mellett az egyszerűen csak Madárszarosnak nevezett Csicsergő sziget, onnan pedig nyílegyenesen vissza Keszthelyre. Ez egy 20 kilométeres háromszög.
A víz tükörsima, a meteorológia szerint az is marad, szóval jöhet az M07 kajak.

Gondoltam, újítok. Kajakon maximálisan be szoktam öltözni. Nem azért, mert fázok, hanem a nap ellen. Spricó véd deréktól lefelé, hosszúujjú póló, bringáskesztyű, kajakos sapka. Ez utóbbit cseréltem le. Ugyanis jó dolog a széles árnyékoló perem, de a vízről alulról visszatükrőződő sugarak ellen nem véd. Rendszeresen rákvörösre szokott sülni az arcom és a tarkóm. Barna nemrég megtanított, hogyan lehet pólóból tuareg fejfedőt eszkábálni, az legalább tarkón véd. Az arcomat, az egyedüli sebezhető pontot pedig kenem ezerrel.

DSC00919

DSC00921

Összecuccoltunk, kilenckor elindultunk. Nagy lendülettel nekiindultunk a villanyoszlop felé. Mert emlékeztem, hogy a Zala torkolatban pont van egy. Aztán hívott Péter telefonon.

Ember, felvettem! Az M07-ben. Igaz, kellett hozzá Nej is. De tényleg kezdem megszokni ezt a kajakot.

Majd miután megbeszéltük a következő napot, ránéztem egy kicsit alaposabban a gps-re és elhűltem. Nyílegyenesen mentünk Berény felé. Azaz másik villanyoszlophoz igazodtam. Gyorsan korrigáltunk, aztán a torkolat közelében már szagról is megéreztük a Zalát.

Tudni kell, hogy a Kis-Balaton gyakorlatilag a Balaton szűrőrendszere. Maga a Zala meglehetősen sok szerves/szervetlen szennyeződést hoz, ezeket szűri ki – és hasznosítja – a hatalmas nádas. De azért marad még benne. A folyó sötétbarna vize keveredik a torkolatban a Balaton halványzöld színével, és persze vannak szagok is.

Kikötés a berényi strandon.
– Úgy látszik, nemcsak yachtokon laknak szegény emberek, de sup-okkal is azok járnak – jegyezte meg Nej.
– Pardon?
– Azt már megszoktam, hogy tengeren a yachtokon általában pucér emberek utaznak. De idefelé meglehetősen sok pucér ember egyensúlyozott sup-on.
– Ehe. Gondolom, üres árbóccal.
– Csak a seggüket láttam. Nem pörgették.
– Nem is, mert a helikopterezés már egy másik sport.
– Hülye.
– Nem annyira. Amibe belefutottál, az a berényi naturista kemping.
– Kemping?
– Igen. Ugyanolyan Balatontourist kemping, mint amilyenben mi is lakunk. Csak ebben mindenki kötelezően pucér.
– Azannya. Ennek a Mészáros Lőrincnek elég széles a … portfoliója.

DSC00913

Aztán a berényi strandon hamburger, sör, pihenés, majd elindultunk megkeresni a szigetet.
Nem volt meg.
De ezt már sejtettük a Zala folyón is. A zsilipnél kifejezetten magas volt a vízállás, márpedig ha sok a folyóban a víz, akkor sok a tóban is, a Csicsergő sziget pedig magas vízállásnál nem látszik. Ilyenkor csak egy hétköznapi nádas.

Péter későbbi közlése szerint olyan sok a víz a Balatonban, hogy a Sión keresztül nem is tudják leengedni. Félnek, hogy a vízáram elviszi a zsilipet.

A túra útvonala:
Két dimenzióban
Három dimenzióban
Remekül látszik, mennyire eltorzítottuk a háromszöget azzal a bénázással az elején.

DSC00915

Aztán elérkezett a pillanat. Nej már régóta ki szerette volna próbálni az M07-et, csak éppen… khmm… bizonyos geometriai problémák miatt nem fért bele. Nos, ezt az életmódváltást közösen csináljuk, ő is kábé annyit adott le, mint én, így itt volt az idő az újabb próbálkozáshoz. És igen, beleült. Meghajtotta.

DSC00918

DSC00924

Nem is akárhogyan. Emlékszem, mennyit paráztam, amikor az RSD-n beleültem, aztán később a Velencei-tavon, a Tisza-tónál… izgultam, minden billenésre leállt a szívverésem. Nej viszont határozottan ment, forgolódott, majd közölte, hogy _kifejezetten_ tetszik neki a kajak.
Még a végén harcolnom kell érte.

A kajakos túrák idejére a bringákat beraktuk a szobába. Az ördög nem alszik.
De nem ám.
Átöltözés közben valami megszúrta a lábamat. Megnéztem alaposan. Egy masszív fémdrót volt átfűzve az egyik bringa láncfeszítő görgőjén. A véletlen ki van zárva: ilyen állapotban nem is lehetett volna tekerni a pedált. Amikor hazajöttünk a Kis-Balatonról, egy-két óráig még kint voltak a bringák a kocsi mellett és ez alatt az idő alatt fűzte be a drótot valami vicces kedvű illető.
Azért…mennyire elmebeteg baromnak kell már ehhez lenni?

Este hétkor már álmos pislogás. De Barna éppen bútorokat ad el Pesten az anyós lakásából, meg kell várni, amíg visszahív. Aztán ahogy letettem a telefont kilenckor, mind a ketten zuhantunk bele az ágyba.

Vannak ilyen napok is. Melyek jól telnek, de nem lehet róluk sokat írni.

Keszthely, földön és vízen 02/08

Kis-Balaton bringával
2018.07.15; vasárnap

A Balatonnál nálam kötelező program a korán kelés, és amíg a többiek alszanak, úszok egyet a friss tóban. Na, ebből most nem lett semmi. Legalább egy évre kiúsztam magamat.

Reggel még mindig nem tudtam felvenni egyedül a pólómat. Emelni már tudok a bal kezemmel, de magát a kezemet nem tudom felemelni. A bringán még elmegy. De mi lesz itt holnap a kajakban? Szedem a Voltaren Dolo-t, mint kacsa a nokedlit.

A mai terv megkerülni a Kis-Balatont. Tulajdonképpen nem is értem, korábban miért nem tettük még meg. Nej fanatikus Tüskevár rajongó (Matula bácsi forever), bringával csavarogni a tavak, csatornák között hatalmas élmény lesz számára.

A túra útvonala:
Két dimenzióban
Három dimenzióban

Sajnos a teljes terepet nem jártuk be, egyelőre csak az egyik tórendszer volt meg. Hagytunk látnivalót jövőre is.

A kerékpáros útvonalra egy szavam sem lehet. Már Keszthelyen ki van táblázva a Zalavár utáni Kis-Balaton ház, mely egyfajta központja a környéknek. Ideális kezdőhely. Van egy állandó kiállítás, van egy büfé, vannak térképek és egy csomó rom.

DSC00888

DSC00895

A kerékpáros körút a töltésen visz, hasonlóan a Tisza-tóhoz. Be lehet kukucskálni a nagyobb vizekre, illetve van egy kilátó is. (Mondjuk az ártérben, azaz a töltés szintje alatt, de ne legyünk kispolgárok, miért ne lehetne egy kilátó a völgyben?)

IMG_20180715_113749

IMG_20180715_114447

A kilátó után nem sokkal jön a Kányavári sziget, a térség ikonikus hídjával.

DSC00906

Leraktuk a bringákat, ittunk egy sört, megettük a csokikat, majd átmentünk a szigetre. A híd előtt mézárus nénikék.
– Te, mi az ott annak az alaknak a fején? – kérdezte félhangosan az egyik.
– Nem tudod? Fedélzeti kamera.

Maga a sziget némileg csalódás volt. Nem rossz, tényleg nem, de nem erre számítottunk. Azt vártuk, hogy sűrű nádasban lesznek faburkolatú ösvények, hogy egy kicsit olyan matulásan lehet bújkálni a nádasban. Ehelyett egy teljesen rendezett, kirándulós, turistás szigetet kaptunk, nagy rétekkel.

DSC00897

Egy kicsit sétálgattunk, aztán mentünk tovább.

Útközben kocsma, pihenő.
– Te, hol vagyunk? – kérdezte Nej.
– Nagyrada. Tudod, ahol a rosseb lakik.
– Pontosan! – integetett át vigyorogva a szomszéd asztaltól egy kocsmabútor.

Jó nagy kör után visszaértünk Zalavárra. Elméletileg mehettünk volna az ismert úton is haza, de nekem szimpatikusabb volt letérni a töltésre. Ugyanaz a töltés, de a másik irány. És sokkal rosszabb minőségű út, gyakorlatilag egy murvás ösvény. Nem voltam nyugodt. A GPS-re a magyar gyalog- és kerékpártúra térkép volt feltöltve, az nem ismerte ezt az utat. De mi bajunk lehet belőle?

DSC00912

Semmi. Nem is lett. Mentünk egy csomót egy eléggé dzsuvás csatorna mellett. Hangulatos út volt. Aztán elértünk egy főutat és azon mentünk tovább Keszthely felé.
Visszanéztem. A dzsuvás csatornára az volt kiírva, hogy Zala folyó. Hoppá.

A visszaúton volt némi kaptató, de gond nélkül hazaértünk. 76 kilométer, kellemes túra.

Ekkor már kezdett összeállni, hogy a nagy kapkodásban mit hagytunk otthon. Kés. Vízforraló. (Azaz nincs reggeli kávé. A sajtot meg kiskanállal esszük.)
Aztán kifogyott a gáz a szivargyújtóból, lemerült az elem a konyhamérlegben. Ja, meg a kocsiban a guminős vezetőülés. Elvagyunk.

VB döntő. Jellemző, hogy csak abból vettük észre, hogy lassabb lett a kiszolgálás a kemping étteremben. Meg a pincér látványosan szét volt csúszva.
– Halló, a menetrendszerű barackpálinka érkezik! – kiabált az egyik vendég.
– Rohanok! – kurjantotta a pincér vigyorogva. Majd az asztalnál mindketten meghúzták a vendég laposüvegét.

Este

– Akkor én most elmegyek zuhanyozni, utána meg alszok – közölte Nej.
– Menjél. Én majd reggel fogok zuhanyozni.
– De nem ezt mondtad tegnap is?
– Figyelj, én négy órát áztam tegnap a vízben. Egy hétre előre letudtam a zuhanyzást.

Keszthely, földön és vízen 01/08

Balaton-átúszás
2018.07.14; szombat

Nem kicsit indult cifrán ez a nyaralás sem. Péntek estére fejeztem be egy melót, legalábbis annyira, hogy a labda már a többiek térfelén pattogjon, amivel nem is lett volna semmi baj, ha csütörtökön nem jelentették volna be, hogy ezen a hétvégén, hiába lesz hullámos a víz, megtartják a Balaton-átúszást. Erről tudni kell, hogy még Görögországban egymásra néztünk a fiammal, hogy tényleg, de régen úsztuk már át együtt, épp itt az ideje megismételni. Aztán az első kiírásnál elhalasztották, a másodiknál egyikünk sem ért rá, le is mondtunk róla, de azt is elhalasztották, a harmadikat már nem is nagyon néztem, csakhogy kiderült, hogy pont arra a hétvégére tették, amikor úgyis lent leszünk a közelben, Barna is ráért, szóval miért ne?
Csakhogy pénteg estig nem végeztem a pakolással, szombaton meg legkésőbb reggel hatkor el kell indulnunk, ha mindent időben, kényelmesen szeretnénk lejátszani. Azaz – figyelembe véve a pakolást is – négy órai kelés.

IMG_20180714_073247

Így néztünk ki, mire mindent összeraktunk. A négy órai kelés megvolt, a hat órai indulásból viszont fél nyolcas lett. Hullafáradtan. Már a pakolástól. És akkor még két óra vezetés, majd levezetésként egy kis pancsolás.

Orvosi vizsgálat, karszalag, zuhany, menjünk. Még a kocsinál bekentük magunkat napolajjal, níveával, a bemelegítést elintéztük néhány karkörzéssel. (Egyébként is én azt az elvet vallom, hogy a bemelegítés maga a sport, csak eleinte lassan, komótosan kell csinálni.)
Aztán a vízben elállt a lélegzetem. Jókora, emberes hullámok fogadtak. Déli hullámok, féloldalasan szemből. Nekiindultam, de egyfolytában azon kattogott az agyam, hogy hogyan fogom én ezt megcsinálni? Már 100 méter után utáltam az egészet. 130 méternél betüdőztem egy sunyi hullámot, annyi víz ment a légcsövembe, hogy kis híján kiálltam. Végül pár óra alatt valahogy kiköhögtem.

Kollektív önhipnózis. Biztos vagyok benne, hogy a társaság fele csak azért úszott át, mert látta, hogy mások is átúsznak. Márpedig ha más meg tudja, akkor én is, szívja fel magát az ember és megcsinálja. Vagy belehal.

Az utolsó másfél kilométeren a folyamatos ellentartástól annyira kikészült a bal bicepszem, hogy képtelen voltam megtartani magam a vízben. Úszni még valahogy tudtam, kinyújtott kezekkel, behajlítás nélkül, csuklóból, lábbal nagyokat rúgva, de a kéz már nem működött. Emiatt nem is láttam, hol kell kimenni. És a mocskok, csak a cél előtt 100 méterrel ért le a lábam. A déli parton! Amikor úgy készültem, hogy az utolsó 500 méter már séta lesz.

A bal kezem pokolian fájt, képtelen voltam használni. A bal térdem szintúgy. Az úszószemüveg túl szoros lett, a felétől már úgy éreztem, hogy szétdurran a fejem. Fájt a fülem. A táv feléig a letüdőzött vizet krákogtam. És a végén, ami a tragédiából tragikomédiát csinált: kiesett a számból az ideiglenesen beragasztott felső körhíd. A több órányi vízben ázás kioldotta a ragasztót. A nyelvemmel visszalöktem a helyére, de innentől nem igazán mertem a számon keresztül levegőt venni. Pedig szükségem lett volna rá.
És ehhez még add hozzá, hogy volt néhány terminátor típusú versenyző, akik nem néztek semerre, egyszerűen átgázoltak az előttük úszókon. Egy ilyen nehezen kezelhető, hullámos vízben.

Sportóra, open water swimming teszt: úszás közben időnként kidugtam a a bal kezemet a vízből. Nesze, egyél gps-t. (És reménykedtem, hogy egyik hajóból sem néznek fuldoklónak.) Végeredményben 5100 méter helyett 3500 métert mért. Aztán az utolsó 100 méteren, amikor már sétáltam, utolérte magát. Elképesztő részidők születtek.

Úgy szerveztük meg, hogy amíg mi úszunk, Nej autóval átmegy Boglárra, a célban felszed minket és onnan megyünk Keszthelyre. (Illetve Barna haza.)
Nos, a sofőrnek sem volt könnyű dolga, szombat délelőtt, parti út, átúszás miatti hepaj és hát az autó, ahogy fel volt szerelve. A csajszi végül Boglárban bearaszolt a szűk strandúton, leparkolt egy zsebkendőnyi helyre a három kajakkal, két bringával körbeszerelt kocsival, kiszállt, majd odaballagott a szemben lévő pavilonhoz, ahol a csapos érdeklődve figyelte a mutatványt.
– Helló, sétálós sörötök van?
Elismerő pillantások.

Aztán kisétált a célba és várt. Üveges tekintettel érkeztem meg.

IMG_20180714_145445

– Hogy érzed magad? – kérdezte.
– Egy percét sem élveztem. Ez tömény élethalál harc volt.
– Érdekes. Barna szószerint megjósolta, mit fogsz mondani.

Ezen a napon ugyanis – leginkább az erős, szemből féloldalas hullámzás miatt – a mellben úszók nagyot szoptak. Barna is megpróbálta, majd azonnal váltott. Gyorsban, illetve háton teljesítette a távot, másfél órával hamarabb, mint én, aki csak mellben tud ekkorát úszni. (4 óra 5 perc lett az időeredményem.)

Barna figyelte meg, hogy az első hajókon nagyon sok ember csimpaszkodott. Egy csomóan ugyanis rögtön az elején feladták. Abszolút megértettem őket. Tényleg ijesztő volt, mert a szpíker azt mondta, hogy mindenki tartalékoljon, mivel a túlparton nagyobbak a hullámok. Csakhogy nekünk már déli szél jutott, azaz az elején kaptunk nagy szembehullámokat, és a végére csitult le a víz. Amikor már nem tudtam mozgatni a bal kezemet.

IMG_20180714_144603

IMG_20180714_144703

Ittunk néhány sörnek álcázott üdítőitalt (aka citromos, alkoholmentes “sörök”), ettünk egy nagy lángost, borzasztóan jól esett. Meg a proteincsokik is. Nesze megszaggatott izom, egyél.

– Nincs kedved vezetni? – érdeklődött Nej.
– Nem tudom felemelni a bal kezemet.
– Hát, jó.
– Értem. Akkor vezetek.
– Hogyan?
– A jobb kezemmel rakom fel a bal kezemet a kormányra.
– Tudtam, hogy megoldod.

Beszálltunk. Tolnám hátra az ülést. Nem megy.
– Ez mi?
– Nem tudom. Már nekem sem ment hátra.
Hátulról benyúltam az ülés alá. Eltört valami kis szar fémrúd, emiatt nem lehetett kiemelni a fogat a fogaslécből. Ez már így marad.
Na most, az ülés majdnem teljesen előre volt tolva. Valahogy úgy ültem, hogy a két térdemet a fülem mellé toltam fel. Rosszabb volt, mint egy kis Polák. A két kezemből meg csak az egyik működött. Az autó fullra felpakolva, oldalt is, hátul is kilógásokkal, a kilátás meg esetleges. És tömeg, tömeg mindenhol.
Mindez négy óra fuldoklás után. Vidám volt.

De csak megérkeztünk egyszer. Átvettük a szállást. Hát, izé. Nem valami pihengetős, csendes zug. A főbejárattól 50 méterre, közvetlenül a főút mellett, a bolttal és az étteremmel szemben. Durván erős autóforgalom, gyalogosforgalom és büdöskölkös bringásforgalom.

Ez a kép a szobaajtónkból készült.

IMG_20180721_084320

Az épület klasszikus szocreál, minimális karbantartással. Lepényházban utcáról nyíló szobák, üvegfal, odabent néhány dívány, hűtőszekrény(!) és egy olyan fürdőszoba, hogy annál én már láttam barátságosabb vegyi gyárat is. De egy éjszakára főszezonban 9e forint 3 személynek és 150 méterre van a stég a Balatonba.

Meg igazából nem is érdekeltek a körülmények, aktív hetet terveztünk, napközben úgysem leszünk itthon, estére meg úgyis rendeződik a helyzet.

Fiatal társaság már délután ötkor ordítja a bebaszcsis nótákat az egyik sátorban. Azért ez valahol gáz. Hajnalra be lehet rúgni. Reggel berúgni kifejezetten menő. De délután ötkor? Kispálya.

Aztán keményen folytattuk. Nej este korán elment aludni, én még pötyögtem egy kicsit a teraszon. Aztán átjött a szomszéd és hajnal kettőig söröztünk, boroztunk és whiskyztünk. Egy balaton-átúszás után.
– Úgy látom, maga olyan túlélő fajta – szögezte le a srác.
– Ja. Szükségem is van rá – bólogattam nagy beleéléssel.

Newer posts »

© 2021 MiVanVelem

Theme by Anders NorénUp ↑