Category: Világmegváltás

Majdnem mottó

Nem tudom, kinek tűnt fel, a blogon van mottó is, melyet pár havonta cserélgetek. (A mostani még februári.)

Egyszer valamikor felírtam egy gondolatot a jegyzetfüzetembe (braindump.txt), melyre később ránézve azt gondoltam, akár mottó is lehetne.

“Ha írsz, az lebegjen a szemed előtt, hogy az olvasóid saját értékes idejüket áldozzák arra, hogy elolvassák, amit írtál. Nem teheted meg velük, hogy ne adj legalább ugyanannyi értéket cserébe.”

Aztán legyintettem és hagytam a fenébe. A mottónak pont az a lényege, hogy nagy tekintélyű emberek frappánsan megfogalmazott nagy igazságairól szólnak és hol vagyok én ettől?

A napokban futottam bele az alábbi szövegbe.

“Úgy kell gazdálkodnunk egy számunkra tökéletesen idegen ember szabad idejével, hogy az illető ne érezze elpazarolt időnek.”
– Kurt Vonnegut –

Nocsak. Akkor mégsem volt annyira rossz az a gondolat.
De mottónak azért nem teszem ki.

Miért ne igyuk meg azt a pohár bort?

Fura cím, különösen tőlem. Rögtön közlöm is, hogy nem azt akarom sugallni, hogy egyáltalán ne igyunk bort. A cím arra vonatkozott, hogy ne igyuk meg még azt az utolsó pohár bort lefekvés előtt, hiába érezzük úgy, hogy ez még jól esne. Hiszen az előtte lévő 1-2 pohár is jól esett, akkor ez miért ne esne jól? Aztán az ember legyint egyet, egyszer élünk, akkor legalább éljünk jól, megissza azt az utolsó pohár bort és tényleg jól esett, szóval minden rendben.

Aztán jön az éjszaka és kiderül, hogy annak az utolsó pohár bornak ára volt. Jönnek a borzalmas álmok.

Példa a közelmúltból. Azt álmodtam, hogy egy öreg várban sétálgatunk Nejjel, közvetlenül a várfal szélén, amikor váratlanul orkánerejű szél támad, felkap egy ponyvát, a kötél Nej lábára tekeredik és vitorlaként rántja le a mélybe, éppen el tudom még kapni a kezét, de a szél nem gyengül és érzem, hogy nem tudom sokáig tartani, ott lebeg előttem a levegőben ember és ponyva, mindketten a mélység fölött, támasztom a lábam a mellvédnek, de rohamosan fogy az erőm. Nyilván csatakosan ébredtem meg, levegőért kapkodva. Mert hiába hamis élmény az álom, de a stressz valódi, hiszen az álmodás során a történet az agynak teljesen valóságos. Néztem a plafont. Behunytam a szememet és újból benne voltam az álomban, ugyanott, ahol kiléptem. Ebből így nem lesz alvás. Aztán erővel kényszerítettem magamat, hogy megváltoztassam a történteket. Az álom tulajdonképpen mese, egy mesében miért ne lehetnék százszor erősebb, mint amilyen a valóságban vagyok? Így rákényszerítettem a történetet arra, hogy egy pillanatra álljon el a szél és vissza tudjam rántani a várba az egész hóbelevancot valami szélvédett helyre. Ez után tudtam csak visszaaludni.

Az álmok meglehetősen intim dolgok, az emberek nem szivesen beszélnek róluk. Én is csak azért írtam meg, mert ha belegondolunk, ez a történet általánosítható, akár az egész életre is. Nem igazán szeretnék számokkal dobálozni, de úgy sejtem, az emberek közel 100%-a úgy él, hogy nem gondolkozik évekre, évtizedekre előre. Azzal még általában tisztában vannak, hogy meg fognak öregedni, aztán valamikor meg is halnak, de az egész nem érdekli őket, majd akkor foglalkoznak vele, ha odaértek. Ugyanúgy, ahogy én is megittam azt a pohár bort, mert ott akkor jól esett és nem érdekelt, mi lesz később. Pedig tudhattam volna, hogy ára van, nálam mindig jön valami rémálom, ha nem alszom jól. És persze, hogy éjszaka rohadt dühös voltam magamra, hogy a pillanatnyi örömért bevállaltam a későbbi kellemetlenségeket, hát hogy lehetek ennyire ökör, de aztán persze a következő alkalommal megint megcsinálom, mert a pillanat öröme a pillanatban erősebb, mint a távoli jövőbéli következmény.

Nagyjából ugyanezzel magyarázható az is, miért élnek az emberek felelőtlenül. És itt most nem a carpe diem kisarkításról beszélek, csak úgy általában. Rendszeresen mozogni mindig csak holnap kezdünk el, a cigit/wape-t mindig legyőzzük valami racionalizálással, igen, a kaja lehetne egészségesebb, de ki képes otthagyni az asztalon azt a szép nagy rántott szeletet, kedvesem töltsél már még egy pohár bort, ja most szétcsapatás van, akkor inkább jégert kérek. Meghalni meg úgyis meghalunk valamikor, ráérünk majd akkor foglalkozni vele. Mit mondasz, az se mindegy, hogy addig hogyan élünk? Hogy ez is fájni fog, az is fájni fog, meg mozgáskorlátozottság? Ne bolondozzál már, nem akarok én futóversenyeket nyerni öregkoromban.

Pedig lehetne. Csak előre kellene gondolkodni. És amikor eljön az a bizonyos öregkor, sokkal kellemesebb lesz az élet, ha nyugtázzuk, hogy ügyesen spóroltunk az egészségünkkel. És nem azon dühöngünk utólag, hogy de nagy marhák voltunk, hogy pillanatokért, mely pillanatoknak már az emléke is elmúlt, odaadtuk a jövőnket.
Csak hát akkor már késő.

Legális? Legitim?

Valamikor irkáltam a legalitás/legitimitás témáról. Aztán nemrég olvastam egy írást és elgondolkodtatott.

Ha valami legális, az azt jelenti, hogy az aktuális törvényeknek megfelelő. A legitimitás pedig arról szól, hogy az aktuális törvények a nép akaratát tükrözik-e, pontosabban olyanok-e a törvények, melyeket az emberek, ha olykor-olykor morogva is, de szabad akaratukból elfogadnak. Ezt kiegészíti az ún. rossz törvények létezése, azaz amikor kimondják, hogy mivel a kormányzás nem legitim, akkor éppenhogy a nem legitim törvényeik betartása a törvénysértés és a megszegésük törvényes. A ‘rossz törvény’ fogalma egyébként nem csak fecsegés szintű fogalom, ilyen tényleg létezik, a nürnbergi perben használták is.

Eddig oké.

Az újdonság az a felvetés volt, hogy bármennyire is úgy képzelné az ember, hogy mindkét fogalom a jog terepe, nos, ez nem igaz. A legalitás, az igen. De a legitimitás már nem. Eredetileg az lenne, de a meghatározása már rendszerint kilóg a jog alól. Mármint meghatározás alatt nem a definícióját értem, hanem annak a megállapítását, hogy most éppen van-e, vagy nincs? A legitimitás ugyanis nem úgy múlik el, hogy egy testület kijogászkodja, hanem úgy, hogy a forradalom lefejezi a királyt, vagy a csőcselék megeszi a kormányzót. (Nem hülyéskedek, a hollandiai kormányzásért felelős De Witt fivéreket 1672-ben a felheccelt tömeg konkrétan megette.) Ez egyben azt is jelenti, hogy aki nekiáll a legitimitásról jogászkodni, az tévúton jár. A legitimitás változása az mindig forradalom (akár csendes, akár hangos) és ez rendszerint nem az elméleti okoskodás terepe. (Az már más kérdés, hogy az új hatalom mit engedhet meg magának és mit nem, hiszen ők is hamar elveszthetik a legitimitásukat. Ilyet is láttunk már néhányszor a történelemben, lsd 69-ben Rómában a Négy Császár Éve.)

Hüllőagy

Te ne essél ebbe a hibába. Azaz ha találkozol valami tudományosnak látszó és egyébként frappáns magyarázattal, ne hidd el elsőre.

Itt van például egy régi olvasásélményem.

Kérdés: Mit írt Gibson a Bigend trilógiában a hüllőagyról?

ChatGPT said:
William Gibson Bigend-trilógiájában (amely a következő három regényből áll: Mintaminták (Pattern Recognition), Hajszálon függ (Spook Country), és Nulla történet (Zero History)) a “hüllőagy” kifejezés többször is előkerül, általában a döntéshozatal, a reklám és a marketing pszichológiai aspektusainak kontextusában.
A hüllőagy az agy ősi, primitív részére, a limbikus rendszerre és az agytörzsre utal, amely az alapvető túlélési ösztönöket, például a harcot, menekülést, étkezést és szaporodást irányítja. Gibson ezeket az ösztönöket összekapcsolja a modern fogyasztói társadalommal, ahol a reklámok és a marketing stratégiák gyakran célozzák meg ezeket a primitív érzelmeket, hogy befolyásolják az emberek viselkedését.
Példák és értelmezés:
– Marketing és manipuláció: Bigend, a trilógia központi alakja, egy marketingzseni, aki mélyen érti, hogyan lehet az emberek tudattalan döntéshozatalát manipulálni. Gibson Bigend karakterén keresztül vizsgálja, hogy a modern marketing miként használja ki a “hüllőagyat”, hogy rögtönzött, ösztönös reakciókat váltson ki a célközönségből.
– Félelem és kíváncsiság: A trilógiában többször előkerül, hogy az emberek hogyan reagálnak a bizonytalanságra vagy az ismeretlenre. A félelem és az izgalom – amelyek a limbikus rendszer által közvetített érzelmek – kulcsszerepet játszanak a karakterek motivációiban és a narratíva alakulásában.
– Kritika a technológiáról: Gibson bemutatja, hogy a technológia és a globalizáció által uralt világ hogyan erősíti fel ezeket a primitív ösztönöket. A hüllőagy működése különösen releváns a reklám és a manipuláció digitális eszközeivel kapcsolatban, ahol a vizuális impulzusok és az azonnali érzelmi reakciók dominálnak.

Magát a trilógiát nagyjából a 2000-es években olvastam és ez a hozzáállás különösen megmaradt bennem. Egy csomó mindent megmagyarázott és egy struktúrát tett a gondolkodásunk mechanizmusa mögé. Azóta sokszor használtam is ezt a hüllőagy-elméletet, mind a világnézetemben, mind a beszélgetéseim során.
Hiba volt.

Mi is ez?

ChatGPT said:
A “hüllőagy-elmélet”, vagyis a triune brain elmélete, Paul D. MacLean neurobiológus nevéhez fűződik, és az 1960-as években vált népszerűvé. Ez az elmélet az emberi agyat három rétegre osztja:
– Reptilián komplexum (hüllőagy): Az agytörzset és a bazális ganglionokat jelenti, amelyek az alapvető túlélési ösztönöket (harc, menekülés, szaporodás) irányítják.
– Limbikus rendszer: Az érzelmekkel és a tanulással kapcsolatos struktúrák, például az amigdala és a hippocampus.
– Neocortex: A legfejlettebb réteg, amely a racionális gondolkodásért, nyelvért és kreativitásért felelős.

Mostanában történnek dolgok és aktuális lett az elmélet, pontosabban a validálása. Imhol.

Az agyunk mélyén nem lakozik egy primitív hüllő.

A fenti cikk alaposan körbejárja a helyzetet. Összefoglalásnak megint a ChatGPT-t tudom idézni. (Mert a beszélgetés végére csak kivertem belőle.)

ChatGPT said:
A hüllőagy-elmélet nem állja meg a helyét a modern neurobiológiai kutatások tükrében, de hasznos metafora lehet az emberi viselkedés bizonyos aspektusainak megértéséhez. Ha azonban pontos képet akarunk kapni az agy működéséről, akkor a korszerűbb modellekre és kutatásokra kell támaszkodnunk.

És ha már itt járunk, egy kapcsolódó gondolat. Érdemes elgondolkodni ezen is.

A harmadik mítosz szerint az elme problémái (mentális betegségek) és a test betegségei (például szívbetegség) között világos választóvonal húzható. A mai napig alkalmazott elméletet, miszerint a test és az elme két világosan elválasztható dolog, Descartes tette népszerűvé a 17. században, és tulajdonképpen ezt alkalmazza a hagyományos gyógyászat is. Agykutatók azonban azt találták, hogy azon idegsejtek csoportja, ami rengeteg pszichológiai funkciót lát el (érzelmek, döntéshozás, erkölcsi ítélet, empátia) olyan testi funkciók szabályozásáért is felelős, mint a hormonok, szervek, vagy az immunrendszer. Amikor tehát szorító fájdalmat érzünk a mellkasunkban, akkor azt az agy lelki problémaként is interpretálhatja, ilyenkor pszichológushoz fordulunk, de testi betegségként is értelmezheti, ekkor pedig egy kardiológust keresünk fel. Szervi betegségek (szívbetegség például) okozhatnak olyan tüneteket, mint egy mentális betegség, illetve a lelki betegségek tünetei teljesen azonosak lehetnek egy szervi probléma tüneteivel.
Három elterjedt tévhit az agy működéséről

Ignore

Mondják, hogy a kritikát el kell tudnunk elviselni. Ez úgy hangzik, mintha egy képesség lenne, melyet fejleszteni lehet.

Így is van, de a helyzet nem ennyire egyszerű. Az első képesség, melyet fejleszteni kell hozzá, az az, hogy meg tudjuk különböztetni egymástól a kritikát és a basztatást. Ez már csak azért is nehéz, mert kritikából alig van, míg az utóbbiból rengeteg, lásd a facebookot, vagy bármilyen, kommentelési lehetőséget biztosító webhelyet. A második képesség, melyet tényleg erősen fejlesztenünk kell, az az ignorálás. Eleve nem normális, hogy az ember egy nyilvános durva támadás után elnyomja az egóját, nem hagyja, hogy az reagáljon rá. Az, hogy ne menjünk le értéktelen emberek szintjére, az tudatos gondolkodás eredménye, az egó felhorgadása meg ösztönös. Fejlesztenünk kell az előbbit, hogy uralkodni tudjunk az utóbbin.

© 2026 MiVanVelem

Theme by Anders NorénUp ↑