Genti hangulat

Ez a videó az előző párja. Szintén szivarbeszerző körút, csak egy kicsit másképp. Most Belgium volt a cél, ahol egy kicsit drágábbak a szivarok, a repülőjegy mondjuk ugyanúgy megvan kabátgombokból, az élmény viszont… csodálatos. Ha csak szivarokért mennék, akkor el sem kellene hagynom Charleroi-t, hiszen a duty free shopban pimaszul olcsóm megkapok mindent. De hát ki tudna ellenállni annak, hogy pár euróért el lehet buszozni akár Gentbe, akár Bruges-be?

Ezen a kiránduláson Gentbe utaztam el. Ehhez képest a videó… mondjuk úgy, hogy túlságosan rövid és túlságosan kevés. A városban sokkal több van. Csak éppen akkor még nem tudtam, hogy a duty free-ben mi vár rám, emiatt – talán túlságosan is – a szivarokra koncentráltam. Arról nem is beszélve, hogy ez volt az utolsó útja a Sony kamerámnak, mely egy év kísérletezés után sem lett a barátom. Tulajdonképpen jó kamera, szép a képe, a videója nagyságrendekkel jobb, mint a Nikon dslr gépemé, de a kezelhetősége nekem – a bumszli nagy ujjaimmal – nem jött be. Ez meg is látszik, nem szívesen vettem elő, nagyon kevés felvétel készült. Azaz megint egy ilyen kétperces, hangulatvisszaadó videó jön.
De szinte biztos, hogy ide még vissza fogok menni a mostani gépemmel és szénné videózom a várost.

Gallarate videó

Ezen a videón gondolkoztam a legtöbbet. Mármint hogy kirakjam-e egyáltalán.
Mit mondjak? Még kamerát sem vittem magammal. Ez egy munkás, egynapos utazás volt, Gallarate-ba, egy kisvárosba a milánói repülőtér (Malpenza) mellett. A feladat, ha nem is heroikus, de azért elég kemény volt: be kellett járnom a település 20+ trafikját, hogy összevásároljam magamnak a hatóságilag engedélyezett maximális mennyiségű szivart. (Ne hidd, hogy ez olyan könnyű feladat. Egy trafik maximum öt dobozzal tart abból a szivarból, amit keresek – és jó, ha ötöt, mert egy csomó helyen egy sincs – nekem viszont 40 doboz kell. Egy ilyen út során gyakorlatilag letarolom a kisvárost.) De azért annyira nem is tragikus a helyzet: időm van, a szivarok meg csak gyűlnek, én pedig időnként lehuppanok egy teraszra és méregerős olasz eszpresszó mellett tesztelgetem a friss szerzeményeket.

Igazából a videóról sem tudok többet mondani. Csavarogtam, néha felvettem ezt-azt a mobilommal, aztán összevágtam belőle ezt a kétperces valamit. Tényleg nem több, mint egy futó hangulat. De nekem ez is fontos, hiszen megéltem, hozzám tartozik.

Hullámvasút körpálya 04/03

Azt mondtam nem túl régen, hogy maradt még néhány felvétel 2018-ból, melyeket már nem fogok összevágni, mert nincs annyi anyag, hogy értelmes videó legyen belőlük.
Márciusban elkezdtem játszani egy másik videóvágó programmal és az említett felvételeket használtam a próbálgatáshoz. A vágóprogram nem jött be, ellenben kiderült, hogy nem is reménytelen a helyzet a nyersanyagokkal. Nyilván teljes, mindent lefedő videók nem lesznek belőlük, de extra rövid (mindegyik 2,5-3,5 perc közötti), éppencsak a helyek hangulatát érzékeltető videók annál inkább.

Az első a tavaly novemberi balaton-felvidéki túránkat mutatja be. Hülye fejjel nem vittem goprót, a kézikamera túrázás közben nem igazán volt használva, ráadásul a túrát is jóval hamarabb fejeztük be, mert elfogyott a térkép. Ilyen lett.

Nápolyt látni… és túlélni 05/04

Záródik a 2018-as év. (Vannak még anyagok, de azok annyira gyengék, hogy maximum itthonra rakom össze magunknak. Már ha egyáltalán.)

Tavaly ősszel ugrottunk le egy hosszú hétvégére Nápolyba, a kedvenc szédült városomba. És ha már ott voltunk, végigharcoltuk magunkat az Amalfi-öböl peremén húzódó, sziklákra kúszó-mászó Istenek Ösvényén is. Élmény volt. Mindkettő: az idétlen város és a meredek, kitett túraútvonal is.

Dunakanyar-kör bringával 05/04

Budapest – Esztergom – Tata – Velence – Budapest.

Kerékpáros körtúra. Teszteltük a felszerelést, az őszi nagy túra előtt. Mind a teszt, mind a túra jól sikerült. Viszont a GoPro itt jelezte először, hogy csereérett. Rengeteg felvétel nem sikerült, így a videó is váratlanul rövid lett. De azért minden helyszínről került bele valami.