CategoryKerékpár

A mai bringatúrán vadásztam

Érdekel valakit az Esti Segély Italfutár? Vagy tojótyúkok házhozszállítása?

Azannya, mik vannak

Képes vagyok bárhol, bármikor kinyírni a drónt, akár álló helyzetből is… erre miket ki nem találnak a furfangos gyártók?
link

Majdnem Csóványos

Ez most egy tanulságos bringatúra volt, azért is írok róla külön.

Célozgattam itt egy korábbi posztban arra, hogy hozzá kellene nyúlni az országúti bicóm hajtásához, játszani a lánckerekekkel, hogy masszívabb legyen a hegymászó képessége. Mert akkor majd milyen könnyű lesz felfelé tekerni.
A francokat.
Ma egy rövid, de annál szintesebb terepre mentem: Verőcéből Királyréten át fel a Csóványosra. 25 kilométer oda, ugyanannyi vissza, 900 méter szint. Tekintve, hogy nincs végig aszfaltút, ellenben akad nemcsak makadám, de túraút is, a trekkinggel mentem. Azzal, amelynek az országútihoz képest van még három erősebb hegymászó fokozata.
Úgy számítottam, hogy üde kis kirándulás lesz. Idén már másztam 960 méter szintet, túléltem. Erdőben leszek. Sütni fog a nap. Csicseregnek a madarak. Én pedig a nagymama fokozatban szép kényelmesen felkocogok.

Az első tapasztalat az volt, hogy hegymászó fokozat ide, vagy oda, az energiát akkor is bele kell tenni. A bringa nem megy magától. A különbség maximum annyi, hogy korábban azért kellett megállnom egy hosszú, meredek emelkedőn, mert már nem bírtam megtekerni a pedált, most meg azért kellett megállnom, mert egyszerűen kifáradtam. Álldogáltam egy percet és már tekertem is ezerrel felfelé. (Ez az, amit egy országútival nem lehet megtenni. Ha elfogy a hegymászó fokozat, akkor elfogyott.)

A másik, némileg keserű tapasztalat, hogy van egy negyedik faktor is. Az első ugye az, hogy van egy bringa, amely alkalmas a feladatra. A második az, hogy megvan a kellő erőnlét. A harmadik az, hogy megvan az erős akarat. Eddig azt hittem, ennyi elég.
Nem. Kell a szervezet is. És most nem arra gondolok, hogy vessünk számot magunkkal és így, 60 felé közeledve már ne akarjunk felmászni a holdba, ehelyett üldögéljünk békésen a fotelben és szürcsölgessük a teát. Ez hülyeség. Ha megvan a megfelelő edzettség, akkor menni kell. Amíg lehet. Szóval nem, nem erre gondoltam. Hanem arra, hogy valami pillanatnyi egészségügyi gebasz beleszól.

Ma az történt, hogy mentem, mentem. Az emelkedő keményebb volt, mint gondoltam, folyamatosan 10-16% között mutatott az óra. Néha megálltam, mert nem lóverseny, megnéztem a Locusban, hol vagyok és mentem tovább. Jött a makadám út, elég tré volt, de járható. Viszont döbbenten tapasztaltam, hogy piszok sűrűn kell megállnom. A makadámon olyan 30 méter szintenként. Na most, ekkor voltam 300 méteren, a végcél olyan 900 körül volt. Nem lesz ez így jó. De muszáj volt megállnom. Elszédültem. Hányingerem lett. Fuldokoltam. Minden jött föl a gyomromból, amit aznap ettem. Végül a Magas-Taxi tisztásig (700 méter) szenvedtem fel magam, de ez tényleg brutális szenvedés volt. Itt már fel kellett adnom, mert komolyan elkezdtem félteni magamat. Álldogáltam egy kicsit, majd ‘vén szar, vagy Józsi’ legyintéssel elindultam visszafelé.
Az érdekes az volt, hogy habár lefelé végig száguldottam, azaz csak utaztam és szívtam be azt a jó friss levegőt, ugyanúgy rosszul voltam. Aztán már a kocsiban beütött a teljes gyomornyomor, aminek annyiból örültem, hogy kiderült, nem én punnyadtam el, hanem csak egy egyszerű gyomorrontásról van szó.

Az már más kérdés, mennyire esett jól. Tíz napja ülök bekatéterezve a számítógép előtt, végre ma lett először lehetőségem kaland üzemmódba váltani, váratlanul bevillant egy kis koranyár is, erre mi történt? Kidurrantam.

Na mindegy, képek.



Illetve még valami. Éppen tegnap este néztem meg egy Cobranco videót, amelyben azt fejtegette, hogy szintmászáshoz az erőnlétet csak szintmászással lehet megszerezni. Teljes mértékben egyetértek. Hiába tekerek 100-200 kilométereket az Alföldön, a hegyekben ezek nem jelentenek semmit. Más mozgás, más izmok.
(Tapasztalat. Anno a Bakonyban kezdtem és csak utána korcsultam el a sík vidéken. Most meg építhetem fel újra magam.)

Nem figyelek oda… és már Merzse

A postán volt dolgom (hamarosan elmesélem), utálom (ezt is elmesélem), utána haza kellett volna jönnöm, de semmi kedvem sem volt hozzá. Találomra elindultam a bringával, gyakorlatilag az orrom után. Köztemető, Keresztúri-erdő, Rákos-patak… utána már azt sem tudtam, merre járok, majd ismerős környék, hoppá, itt van nem messze a Merzse-mocsár, ezer éve nem jártam erre.

Utána városszéli mezőkön, legelőkön keresztül, egy heveny jégeső közepette visszaevickéltem a keresztúri erdőbe, majd Ferihegy… és már otthon is voltam.
3 óra után. Laza postajárat.

Viszont a túra után már tényleg elszégyelltem magam és elvittem mosóba a bringát. Mondjuk az országútit, de az is borzalmasan nézett ki. Pár nap múlva meg sorra kerül a trekking is.

Improvise. Adapt. Overcome.

A korábbi videóban említett problémára itt van egy frappáns megoldás. Múködik.

© 2021 MiVanVelem

Theme by Anders NorénUp ↑