A Velencei-tó visszakerült az étlapra

Alapvetően szeretek a Velencei-tavon kajakozni. Csak hát… jó két éve egyszerűen nem lehet lejutni. Azóta túrják az M0 déli részét és a városon keresztül sem valami nagy élmény, innen, gyakorlatilag Vecsés mellől.

Nemrég olyan híreket hallottam, hogy az M0 ugyan még mindig fel van túrva, de már egy fokkal kibírhatóbb. Meg kellene nézni.

Felderítés bringával
2020.07.09

Először leugrottam kerékpárral. Szétnézni. Van-e még víz a tóban? Mi van a strandokkal? A beszálló helyekkel? Na meg a Drótszamár kempinggel, melyet január óta képtelenség elérni: telefont nem vesznek fel, emailre nem válaszolnak. Lehet, hogy azóta már krumpli terem a placcon.

Végül mindent rendben találtam. A kemping megvan, meg is lesz, ki is néztem egy vízközeli jó táborhelyet. Találtam egy használható sólyát is, de a lépcsők sem reménytelenek.

Van a sarkon egy strandbüfé, borzalmas lángosokkal. Azt is megnéztem. Hátha jobb lett. Hááát… de legalább most már megettem.

Aztán ötezer fokban haza. Egy izzó száguldás volt. Hátha megfagyok a légáramban. Nem sikerült. Csepelre érve elfogyott a kulacsból a vizem. Pont volt ott egy fagyis. Vettem egy gombócot, majd megkértem a kislányt, hogy töltse már meg hideg vízzel a kulacsot. Megtöltötte. Csak utána vettem észre a nyomós kutat a bódé előtt. Mely kútban hidegebb volt a víz. Megvontam a vállamat, majd kiborítottam a vizet és újratöltöttem. Meg borítottam egy adagot a fejemre. Végül sikerült annyira felfrissülnöm, hogy kényelmesen át tudjak gurulni a Rizmájerbe. Na ott leültem, mint az iszap. Ráértem.

Egy ritkaság: egy szelfi. Útközben be kellett ugranom pénzért és ugye manapság csak maszkban lehet bankba menni.

Maga a bringaútvonal annyira nem jó. Durván 30 kilométer bumli Pesten, na meg keresztül azon a nagyon ótvar Érden. Utána meg 30 kilométer a 7-es úton. Majd hazafelé ugyanez megint, összesen 120 km. Viszont iderakom az útvonalat, hátha mást is érdekel, milyen ösvényeket szoktam használni arrafelé.

Powered by Wikiloc

Körbe kajakkal
2020.07.11

Még nem beszéltem róla, miért is szeretek ezen a tavon evezni.
Nos, azért, mert van minden. Ha strandkocsmázni szeretnék, akad bőven. Ha nádlabirintusban szeretnék bolyongani, abból is van rengeteg. Nincsenek miniyachtok. (Az RSD már kezd elesni.) Motorcsónakokat sem látni. Aztán az időjárás… na az vicces. Ha nincs szél, akkor lesz egy jó rekreációs evezés. De mostanában az ilyesmi nagyon ritka. Ha viszont fúj a szél… akkor fúj rendesen. A tó sekély, de vannak nagy, szabad felületei, azaz már egy közepes szél is durva hullámokat tud gerjeszteni. Utoljára 2017-ben voltam lent vagy háromszor. Mindegyik alkalommal az életemért küzdöttem. Ugye, új kajak, sokkal borulékonyabb, komfortzóna, nem részletezem. De az, hogy kibírtam, nem borultam, sokat jelentett. Azóta a Kodiakkal már jóval bátrabban megyek.
Most pedig… kérem, jelentkeznék az újabb leckére. Azaz az volt a hátsó gondolatom a tó kiválasztásában, hogy hátha lesz egy kis szeles idő. Olyan, amely jól beszarat a kajakban. És feltett szándékom volt, hogy sokkal határozottabban megyek neki a hullámoknak. Nem menekülök (mint a múltkor), nem parázok, legalábbis nem annyira.

Ez volt a terv. Aztán beparáztam. Mert egy kis szeles idő még oké, de ide most 70-90 km/h szélvihart jósoltak. Méghozzá olyat, amelyik nekifutásból rúgja be az ajtót: délután kettőkor még semmi, háromkor meg már armageddon.

Azaz ébresztő hajnali ötkor. Indulás korán. Így legalább a szombati csúcsforgalmat is megúszom, na meg lesz lent parkolóhelyem. Fél kilenckor löktem el magam a parttól. (Előtte persze megvolt a bátorság-sör. Ebből már szokás lesz.)
Nagyon kellemes 3 óra volt. (Egész pontosan 3 óra 20 perc, ami félelmetesen nagy egyéni rekord a tókerülésben.) Sima víz, ember alig. Akikkel találkoztam, azokkal jókat mosolyogtunk. Szél nulla.

Megoldottam egy régi problémát. Ennek a kajaknak nincs gyorstárolója. Erre a célra van a fekete orvosi dobozom. Csak éppen ehhez nem tudtam kitámasztani a GPS-t. Eddig.

Látod? Egyike a sörösdoboz kreatív felhasználásának.

Délben értem vissza a beszállóhelyre. Na, innentől minden megváltozott. A parton pokoli meleg. Brutálisan durva tömeg. Kikötni is alig bírtam. Aztán felemeltem a kajakot, hogy átvigyem a pázsitra, de annyi kerékpáros jött, hogy nem tudtam átjutni a bringaúton. Hiába vágtam pofákat, hogy hé, emberek, ez egy kurva nehéz kajak, senki nem engedett át. Aztán amikor átjutottam, gyorsan behajigáltam mindent egy szatyorba, majd a kajakot hátrahagyva elrohantam vécére. Háát. Végig akkora tömeg volt, annyira sűrűn álltak, nyüzsögtek az emberek, mintha senki nem hallott volna arról a koronás virnyákról. Ja, nem. A vécéfelügyelők hallottak. A vécé ugyanis fertőtlenítés miatt zárva volt. Gyakorlatilag egész nap. Úgy húztam el a vécésnéni mellett, hogy még csak levegőt sem tudott venni ahhoz, hogy megszólaljon. Sajnálom, 3,5 óra evezés kiszállás nélkül, fel tud gyűlni a nafta.
Utána felcipeltem a kajakot a parkolóba. Ja, nem is mondtam, a régi parkolót lefoglalta a SPAR, most már csak messzebb volt hely. Reggel. Délben már sehol. A gyepen sem. (Igen, egy csomóan nem vacakoltak aszfalton maradással.) A parkolók rendszeresen bedugultak, autók tolatgattak ki-be, kerestek szabad négyzetcentiket.
Elkezdtem felrakni a kajakot. Erre kikiabáltak egy autóból, hogy esetleg elmegyek-e éppen? Visszaszóltam, hogy igen, de majd csak 20 perc múlva. Oké, azt megvárjuk, jött a válasz, majd leálltak a parkoló kijáratában, elfoglalva egy sávot. Húsz percre. Felszórtam a kajakot, lekötöztem, aztán húztam onnan, ahogy tudtam. Ember, elképesztő, mekkora tömeg, mekkora toszulás volt. Még normálisan is durva lett volna, de így, vírushelyzetben… gáz. És egy csomó ember önként, szórakozásból jár ilyen helyekre. Elképesztő.

Nekem még nem volt vége a napnak. Zsonglőrködés a kajakokkal. Nej kajakja (a Laser) lent volt Dunaharasztiban, le kellett mennem érte, hazahozni és berakni a helyére az enyémet. Leírva rövid, végigcsinálni… asztamorva. Kajak fel, kajak le, kajak cipelés, még egyszer, kajak fel, kajak le, kajak be, kajak ki, kajak fel, kajak le, kajak be. Úgy nagy vonalakban. Ja, az egyik kajak 27 kiló, a másik 35, mindehhez jár egy 5 méternél hosszabb test, van forgatónyomaték rendesen. Az autó meg két méter magas, plusz a kajaktartó. Mindezt egyedül.
Három óra körül értem haza. Bementem a hűvösbe. Ittam egy sört. Üldögéltem volna tovább, de eszembe jutott a beígért vihar. Kimentem, leszedtem a kajakot, elraktam a helyére, meg úgy általában elrendeztem odakint mindent. Bejöttem. Bontottam még egy sört. Most már ráérek.

Nem hiszed el. Berúgtam.

Hajnali ötös kelés, hatkor ettem két szelet májkrémes kenyeret. A parton ittam egy sört. Evezés közben ettem egy műzlicsokit. Aztán később vezetés közben is. És ennyi kaja. Délután négyig. 3,5 óra evezés. Izzó kánikula. Nem csoda, hogy az üres gyomorra beküldött két sör kiütött.

Nem is húztam sokáig. Összedobtam egy ütős vacsorát (hagymás-babos lecsó, most lehet, mert egyedül vagyok itthon), átfutottam a feedjeimet, aztán este hétkor beleájultam az ágyamba. Lehet, hogy volt vihar, de nélkülem.

Legyen együtt a két track, beteszem ezt is.

Powered by Wikiloc

Dunakanyar bringával

Ezt sem hittem volna húsz évvel ezelőtt. Hogy 50 fölött, egy kánikulával súlyosbított hétvégi napon letolunk a családdal egy közel 140 kilométeres bringatúrát.

Pontosabban, a lányokkal. A fiamnak más programja volt. De nagyon sajnálkozott, mert határozottan szeretett volna ő is jönni.

A kör maga a klasszikus szezonnyitó túrám: fel Visegrádig, komppal át, majd a túloldalon haza. Csak hát én immár 31 éve bringázok, a többiek meg abszolút zöldfülúek. Erre most mindenki végigtolta. Országútival.

Maga az útvonal abszolút klasszikus. Kora reggeli indulás. Kilenc körül még a budai oldal is jól járható, alig van gyalogos a sétányon. Fél tízkor Római. Sör. Pogácsa. Szentendre felé már kisütött az Isten napsugárkája, folyt rólunk rendesen a víz. Mi van teve, megfagytál? Hát, nem. Leányfalu. Palacsinta. Sör. Aztán hosszú, monoton szakasz, árnyékmentes terepen. Háromszoros hurrá a Salamon-toronynak. Az időzítés a komphoz tökéletes volt, 15 percet kellett csak várnunk.

Ellenben Nagymaros megfogott. A halasbódénál elképesztő tömeg, lassú kiszolgálás. Jó egy óránk ment el, de szerencsére jól álltunk. Viszont Verőcéig halál. Kánikula, vacak, rázós út, tömeg, kisteherautók, sétálgató emberek. Mármint a semmiben menő kerékpárúton.
Vác előtt a becsapós emelkedő, utána a gyönyörű platánerdő.

Majd a gödi csárda. Ahol leülepedtünk, mint az iszap. Jó hely, jó sör. Jó nagy fáradtság. Piszok nehéz volt elindulnunk. Különösen úgy, hogy árnyéktalan töltésen megy tovább az út sokáig. Gödön elvesztünk a labirintusban, elnéztem egy táblát, így végül B terv, a 2-es úton mentünk tovább. Olyan is volt. Dunakeszi után a Halál Körforgalma, 5 kilométer birkózás a forgalomban, majd a Megyeri híd környékén végre ismét kerékpárút. A pesti oldal piszok gyors lett. A Duna Arénánál le a rakpartra, a Margit hídnál szintén, észre sem vettük, és már a Bálnánál is voltunk. Jónás. Utána pedig szolíd hazakocogás.
Fél nyolckor érkeztünk meg, bőven jutott még idő egy sörre a lugasban.
Felkészül egy 160 kilométeres túra.

Powered by Wikiloc

RSD strandkocsmák, most esőben

Csak sikerült a múltkor annyit heccelnem a csajokat, míg rá nem vettek arra, hogy immár hármasban tegyük meg a múltkori kört. (Mondjuk túl sokat nem kellett erőlködniük, bringázni szeretek, az RSD csepeli partja meg kedvenc. Menjünk.)

Időjárás. Viharos szél. Véletlenszerűen zápor, zivatar. Háát… A Windy szerint Lacházáig hátszél, utána viszont durva szembeszél végig.
– De akkor már lesz sör! – vetette fel Nej.
Végülis, tényleg.

Meglehetősen közepes tempót diktáltam, a lányoknak idén ez még csak az első 100 km feletti távjuk. Ennek ellenére a szél repített lefelé, olyan 24 km/h átlaggal. Aztán Lacháza előtt ráfordultunk a szembe/oldalszélre és mutatót kaptunk abból, mi lesz visszafelé.

De addig Ráckeve, lángos, sör, dunai panoráma. A szörfösnek tetszett az időjárás.

Kábé félóra tekerés Szigetszentmártonig. Immár szereztek valami hordozható sörcsapot, van csapolt sör. Mondjuk még messze vagyunk a csapolt Soproni Démontól, de az irány legalább már megvan.

Utána a kedvenc, Szigetcsép.

Vacak borult idő. Ennek ellenére fürödtek a Dunában. Mondjuk, egyedül itt. De legalább volt csapolt Bak.
A képen pedig egy rocsó parkol a strandon. Durva. Olyan, mintha egy kocsma parkolójában tank várakozna.

Majd irány a természet. Szószerint. Itt ugyanis a műút átkavar a sziget túlpartjára, Tökölbe. A szigethalmi hídfőt csak földúton lehet megközelíteni. Borzalmasan rossz földúton. Tankcsapdák, a mostani időjárásban saras dagonyákká nehezülve. A parti utat meg sem próbáltuk. A múltkor a Tököli Parkerdő mentén találtam egy földutat. Szintén tankcsapdás, de legalább nem árnyékolták fák, száraz volt. Na, ezt a földutat hibáztuk most el, bementünk eggyel korábban. Éreztem én, hogy baj van, de ekkor már közelebb volt a túloldal, mint visszafordulni.

Mutatom.

Így indult az út. Akár még járhatónak is lehetne nevezni. A cél a távoli fasor.

Csakhogy egyre nagyobb lett az aljnövényzet. A vége felé már térdig érő gyomban tekertünk, de még az úton. Aztán jött ez.

Igen, elfogyott az út. Kétoldalt napraforgó táblák, szemben lucerna. Út, az sehol. Pedig már csak 100-150 méterre voltunk a parti földúttól.
Jobb híján a táblák közti ösvényen kitoltuk a bringákat. Vidám volt.

Ilyesmiket láttunk. Napraforgó tábla.

A távolban a százhalombattai finomító.

Kiérve láttuk, hogy a másik földúton is vastagon állt a sár a gödrökben. Szóval alapvetően még szerencsénk is volt.

A földúton kezdett el szemetelni az eső, a Mi Kis Büfénk előtt kapcsolt rá. Szerencsére két éve befedték a teraszt. Ültünk a végtelenül szomorú időben. Szürkeség, szakadó eső, emberkedő szél. Lányom forróvizes fürdőről álmodozott.

Apró gyöngyszem, hogy itt elfelejtettünk fizetni. (Ilyen a rendszer, nem akkor kérik a pénzt, amikor rendelsz, hanem amikor elmész. Mi meg az eső elállása után ész nélkül indultunk útnak.)

Sebaj, megvolt a hétfői sport is. Lányommal visszabringáztunk. Viharos szélben. A változatosság kedvéért most egy kicsit megtolva. Fárasztóbb lett ez az 50, mint a tegnapi 106.

Aztán vasárnap immár száraz időben folytattuk. Nap, az nem volt, szürkeség, 18-19 fok. Nem valami nagy nyár. A csepeli parton csapattunk is egyet a lányommal, hogy kimelegedjünk.

Utána Rizmájer. Sikerült elkapnunk egy Zorall koncertet. Hát, izé… Sokmindenre számítottunk ezen a napon, erre a megpróbáltatásra nem. Pedig én kedvelem az őrülteket, de ez még annak is gyenge volt.

Végül haza. Azt kell mondjam, a csajok jól bírták. Kiültünk még a lugasba egy sörrel és elkezdtük szőni a terveket. A következő cél egy 140-es kör.
Meg Nejnek egy új bringa.

Volt jobb

Hát, ilyen napot…

Tegnap este úgy feküdtem le, hogy nem volt konkrét elképzelésem. Lehet így, lehet úgy… majd eldől. Aztán attól függően, mikor és hogyan kelek, majd eldöntöm, mi legyen.

6.30-kor keltem fel. Pont olyan semmilyen. Nem dőlt el semmi.

  • A verzió. A sport az lesz, hogy reggeli után kimegyek futni. 10-kor webes megbeszélés, utána pedig autóval végigtolom a hivatalos körutat. (Könyvelő, megrendelt cuccok átvétele itt-ott.) Egykor már otthon leszek. (Az összes célpont a Hungárián kívül van, addig még hajlandó vagyok autóval bemenni.)
  • B verzió. Elszuttyogok reggel, 10-kor megbeszélés, utána pedig a sportot összekötöm a hivatalos dolgokkal, azaz bringával megyek. Egykor így is otthon leszek.

Hát, izé. Futni már tegnapelőtt sem volt kedvem. Viszont bármikor lehet felhőszakadás, nem az a kifejezetten bringás idő. Várjunk még.

Aztán a reggeli kávé közben elkezdtem írni ezt az írást, meg nyomozni a neten, szépen elment az idő. Nem maradt más, mint a bringa.

Amikor az első lemming a szikla szélére ér. Nem akar leugrani, de a mögötte lévő tömeg nyomása lelöki.

  • Befelé eláztam egy záporban. Szerencsére mire a könyvelőhöz érkeztem, megszáradtam.
  • Bringabolt. Pumpa a lánynak.

Jelentem, immár van valódi olasz bringa a házban. Lányomról kiderült, hogy látens bringafüggő, amióta hazaköltözött, sorra belakta az összes kerékpárunkat, majd közölte, hogy neki kell egy saját. Egy országúti. Mert az a király. Szépen végigmentünk a vásárlási silabuszon, majd józan ésszel, értelemmel kiválasztottuk a Decathlonból az RC120-as gépet. Kezdőnek tökéletes. A csajszinak éppen van rá pénze. (Trump bácsi ajándéka az USÁ-ból.) Elment. Megnézte. Jó. Viszont előtte én küldtem neki egy listát a szóbajöhető bringákról és a – számára – felső kategóriába belevettem egy Wilier bringát is. Perszehogy elment a Biondobike-ba és perszehogy egyből beleszeretett egy Wilier bringába.
– De Apa, ez egyből rámkiabált, hogy én kellek neked! Csak nem hagyhattam ott?
És most van olasz bringánk. Is.

Aztán felszereltük. A Decathlon nyitva van. Meg kifosztva. Bringabolt a Wekerlén. Eladó az ajtóban. Megrendeltük? Mit? Amit vásárolni akartunk. Ember, azt sem tudjuk, mit akarunk venni. Szét szeretnénk nézni odabent. Nincsenek nyitva. Akkor mi legyen? Rendeljem meg. Mindent? Mindent. Aztán majd kihozzák. Na jó.
Harmadik bringabolt. Nyitva van. A választék nem túl nagy, de alakulunk.
Végül pumpát nem találtunk, meg csengőt.
A pumpánál az volt a kihívás, hogy max 17 centi lehetett. Hogy beleférjen a csajszi váztáskájába. Mely maximum ennyi lehetett, mivel a váz S-es. Jó, majd a net segít. Lóf@szt. A bringaboltok 90%-ában nem voltak kiírva a pumpaméretek. A bringaboltok 99%-a még nincs nyitva. (Miközben őrült nagy a kereslet mind a bringákra, mind az alkatrészekre.) Azaz sehol nem lehet megfogni, megnézni a pumpákat. Aztán pár helyen volt méret. Találtam is jó pumpát. 2-3000 forint. A szállítási költség meg 1500-3000 forint. Személyes átvétel nincs. Mivan? Aztán addig túrtam a netet (1,5 óra) míg végül találtam egy nyitva tartó boltot. Igaz, a pumpa meglehetősen drága volt, de utánaolvastam és a tesztek el voltak ájulva tőle, szóval inkább a pumpa minőségére fizetek, mint a szállításra.

  • A bringaboltból kidobtak. Hogy maszk. Általában van nálam, ugye ahogy írtam, még a kajakba is vittem, de most a másik nadrágomban maradt. Bekiabáltam, hogy megrendelt termékért jöttem, hozzák ki. Visszakiabáltak, hogy inkább adnak egy maszkot. Adtak is valami szart. De szószerint. Hátul kétszer megkötős, rövid gumival. Vagy ötször nekifutotam, de nem sikerült rögzítenem. Ráadásul az egész vicc kategória volt: a könnyebb légzés miatt tele volt lyukakkal. Ember…! Odabent meg az eladók felénél a maszk le volt tolva orr alá. Egy kifejezetten hatalmas légterű üzletben. Szóval az egész egyáltalán nem a covidról szólt, hanem arról, hogy miért ne szórakozzunk a vásárlókkal, ha megtehetjük? (Vagy ha a vírusról, akkor nagyon elcseszték a protokolt.) A sokadik próbálkozás után földhözvágtam a sisakomat, a szemüvegemet (igen, nem szabad drága szemüveget vennem), utána a maszkot is, majd beordítottam, hogy vagy kihozzák azt a kurva pumpát, vagy töröljék a rendelést. Erre nagy szájhúzogatás közben kihozták a pumpát. Nyilván odakint csak készpénzzel tudtam fizetni, mondtam, hogy nem kérem vissza a 200 forintot. (Ha már annyira rettegnek a vírustól, csökkentsük a készpénzforgalmat.) Erre a hapsi felhúzta az orrát, bement és kihozta a visszajárót. Azaz a kutyát sem érdekelte valójában a vírus, ez itt csak valami farokméregetős műsor volt. De mindegy is, valószínűleg most voltam ott utoljára.
  • Hazafelé felhőszakadás. De az a brutális, mely után megjelennek a gumimatracos kölykök az utcán és vidáman matracháborúznak. Esőkabát? Vízálló borítás a táskákra? Semmi.
  • Ekkor hívott a lányom. Aki a Velencei-tóra ment le bringázni. Nyílván nem tudtam felvenni. Mint később kiderült, defektet kapott. Élete első defektjét.
  • Beértem egy híd alá. Próbáltam a csajszit visszahívni, de egyfolytában foglalt volt. Viszont küldött emailben egy képet. A fiam szerelte a bringáját. Hmm. Akkor tulajdonképpen minden rendben van.
  • Elállt a zuhé. Kábé 3 kilométerrel később defekt. Basszameg. Mikor lesz már vége ennek a napnak?
  • Nézzük. Itt van egy kilométerre a Leonidasz, akkor először ebédeljünk meg. Amilyen ocsmány nap van, ma inkább nem írok kalóriákat.
  • Ebéd után a gyroszos előtti diófa alatt nekiálltam szerelni. Az ég közben barátságosan dörrentgetett egyet-egyet.
  • Bringa fejtetőre. Tartalékbelső. Az nincs. Mivan? Átnéztem az összes táskát, de nincs. A kurvaélet. Most ragaszthatok. (Ebből emberhalál lesz. Hónapok óta nem én használom a bringát. Azóta eltűnt róla a nyeregtáska, benne a tartalékbelsővel. És még csak észre sem vették.)
  • Kerék ki, belső ki. Nézzük a külsőt. És igen, kiszedtem belőle egy 3 milliméteres porcelándarabot, penge élességű széllel. Hát, ja. A belsőn is megtaláltam a lyukat. Jó. Ragasztó. Beleszáradt a tubusba. JQA. Persze, defekt előtt mindig újat kellene elrakni. Ha tudnánk, mikor lesz defekt. Nyomtam, gyüszmékeltem. Végül kipöffentett egy adagot. Megragasztottam. Visszaszereltem. Pumpa. Na, abból volt éppen elég. Még sok is. A kereket nem lehetett felpumpálni, egyből leeresztett.
  • Vannak ilyen rohadék defektek. Amikor több lyuk is van a belsőn. Bringa újra szétszedve. Belső alapos átvizsgálása. És igen. A sokszorsokadik alapos átvizsgálás, belehallgatózás, végignyálazás után volt még egy nagyon picike lyuk. Jó. Ragasszuk meg. Ragasztó? Hát, ez volt az utolsó spricc. Több nincs.
    Oké. Várjunk. Összeszerelés. Pumpa. Sikerült keményre pumpálnom. Hjaj. Khan, vigyél haza. Visszapakoltam mindent. Kitoltam a járdára. Hé! Mintha puhább lenne! Az is volt. 100 méter után leeresztett.
  • Kész. Matt. Se ragasztóm nincs több, sem az újabb lyukat nem lehet már detektálni. Innentől mentés van. A bringát lezártam, tömegközlekedéssel haza.
  • A villamos minden ablakában ki volt írva, hogy csak maszkkal. Két megállónként bemondták, hogy csak maszkkal. Igyekeztem láthatatlan lenni.
  • Kocsival vissza. Bringa be. Otthon egy gyors sör. Utána szerelés. Pusztán kíváncsiságból vastagra pumpáltam a belsőt. Hogy megtudjam, hol van a harmadik lyuk. Nem mutatta meg. Nyomkodtan. Füleltem. Nyálaztam. Semmi. A belső nem eresztett. Azaz csak valami olyan kicsi hangyafasznyi lyuk volt rajta, melyet manuálisan nem lehetett észrevenni, de ha beszereltem és ráültem a bringára, akkor lassan, de biztosan leeresztett.
    Na kérem, ezért kell mindig tartalékbelső. Mert vannak ragaszthatatlan belsők, szerelhetetlen defektek.
  • Innentől már gyors volt a szerelés. Beraktam az új belsőt, összeraktam, felpumpáltam. Tiptop.
  • 18 óra. Kellene valami vacsi. Meg sör. Sok. Egy ilyen rohadék nap után.
  • 20.00. A vacsim már régóta készen van, de nem férek hozzá. Befutottak a kölykök, nyilván megbeszéltük a napot. Utána egy csomó telefon. Oké, emberek, tényleg köszi a hívásokat, de nem a legjobbkor jöttek. Végül befutott Nej, akivel szintén dumáltunk egy csomót. Néha ránéztem az asztal sarkára, ahol a vacsorám kókadozott.
  • Aztán késő estére rendeződött minden. Megvolt a vacsi, toltam is valamennyi sört, bolond, aki számolja.
    A linkedin huszároknak meg majd holnap válaszolgatok.
  • Nej kérdezte meg, még tegnap este.
    – Mit szeretnél a születésnapodra?
    – Úgysem tudod megadni. Se te, se senki.
    – De azért mondd el!
    – Hagyjon mindenki békén. Felejtsen el a világ. Egy napig hadd legyek szabad. Hadd legyek magam. Mindenféle kötelezettség nélkül.
    – Ilyen nincs.
    – Tudom. És ha lenne is… képtelen leszel magad szabadon érezni, ha tudod, hogy másnap ismét nyakadba fog szakadni az egész szarhalom.

Hát, ennyi. Aztán majd igyekszem jól érezni magamat. Csak ne lenne ennyire sorjás az élet.

RSD strandkocsmák

Gondoltam, megnézem, nyitva vannak-e? Nem olyan egyértelmű a helyzet: mivel szabadstrandokról van szó, így a büfék csak akkor nyitnak ki, ha vannak strandolók. Az emberek meg furák, csak szezonban hajlandók strandolni. Előtte, utána nem, még akkor sem, ha éppen jó az idő. Az meg, hogy most éppen szezon van, vagy sem, megjósolhatatlan. Dátum szerint még nem, időjárás alapján igen, karantén, bezártság után meg ajjaj.

Szóval bringára pattantam és mentem egy nagy kört.
A jó hír: nyitva vannak.

Ráckeve, Vadkacsa szabadstrand

Ez volt a legneccesebb. Évekig össze-vissza átépítgették a strandot, sokszor még szezonban sem volt nyitva odabent semmi, most meg úgy érkeztem meg, hogy 54 km bringázás megállás nélkül, tűző napon, szembeszélben. Nagyon szurkoltam, hogy legyen hideg sör, meg valami ennivaló. Volt. Mint régen.
– Egy korsó sört kérek.
– Rendben. Még valamit?
– Lángos van?
– Igen. Mit tegyünk rá?
– Semmit.
– Jó. Javasolhatok valamit?
– Igen?
– Simítsa le a haját.
– Pardon?
– A sisak miatt égnek áll a haja.
– Óh. Nem zöld?
– Nem.
– Akkor ez a sisak még nem fogta meg.

Szigetszentmárton, az egykori Papa Joe

Hogy most éppen mi a neve, fogalmam sincs. Amióta ismerem a helyet, már a harmadik vagy negyedik tulajdonos van, akik rendszeresen átvariálják a szolgáltatásokat. Mindegyik átvariálással rosszabb lett a helyzet. Régebben volt rendes konyha egy külön faházban, rendes – bár kicsit jégerfüggő – séffel, rendes ételekkel. Új tulaj, a külön faház megmaradt, de átálltak strandkajára: hambuci, sült kolbász. Most megint új tulaj van, ahogy megtudtam, egyáltalán nem tervez kaját. Talán lesz lángos, mert nagyon győzködik a vendégek. Bármennyire is jó a hely, valószínűleg áttesszük az alvást Szigetcsépre, ez meg megmarad egysörös betérőnek.

Szigetcsép szabadstrand

A legnagyobb kedvenc. Szvsz a legjobb part az egész RSD-n. Itt volt most is a legnagyobb strandélet. Többen is fürödtek, a parton röpiztek, fociztak, egy nagyobb társaság kétkapura(!) petangozott a homokban, volt kaja, volt csapolt bak sör, lehet kajakot bérelni, mennyország. (Nem mellékesen van zuhanyzó és egy sarokban lehet sátrazni is.)

Szigethalom, Mi Kis Büfénk

Kinézetre retró amcsi büfé. Fura a tájban, de nem rossz. Nemrég az önkormányzat kialakított egy közösségi pontot a büfé udvarában, van zuhanyzó, SUP bérlés és épült egy stég is, azaz most már kajakból is könnyen megközelíthető. (Eddig egy sáros parton kellett csúszni-mászni kiszálláskor.)

Rizmájer

Végül minden csepeli bringatúra záró helye, a Rizmájer. Nem strandkocsma, de bringával érkezve kihagyhatatlan.
Ekkor már vakargattam az aktív szenet az alkaromról. Valahogy még nem álltam át fejben arra, hogy már nyár van és le lehet égni. Ember, két héttel ezelőtt még fűtöttünk este Tiszafüreden.

PS1.
Valami gond van a mobilom kamerájával. Egyszerűen borzalmas minőségűek a képek. Viszont gyártanom kellett, mert a lányok úgy döntöttek, hogy inkább Szentendrére mennek. Azaz ronggyá áztak és mindösszesen két helyen álltak meg valami frissítő sört inni. Én meg voltam olyan jó fiú, hogy sorra küldtem nekik a képeket, hogy lássák, délen mennyire beindult az élet.

PS2.

Legyen egy kis infotechnika is. Gondoltam, az írás végére beteszem a körút trackjét is. Azt szerettem volna, ha a térkép beágyazható és a track letölthető, bejelentkezés nélkül is.
Én kis naív.

  • Alltrack (akik felvásárolták a GPSiest): Lófütty. A feltöltött track órák óta moderálásra vár. Azt írják, hogy addig csak én láthatom. Rákattintottam. 404-es hiba. Oké, ennyi. A nyitólapról le is szedtem az emblémájukat. (Megnéztem egy régi tracket. Beágyazás van, letöltés már csak belépett felhasználónak.)
  • Strava: letölteni csak prémium felhasználó tud.
  • Endomondo: Egyrészt már hetek óta gyengélkedik, másrészt pedig letöltéskor egy kifejezetten ótvar hibaoldal jön fel. Meg lehet fejteni, a hibakód után az van, hogy “Not Signed in: userId null”. Mondhatta volna szebben is, kislovag.
  • Mapy.cz: Csak bejelentkezett felhasználó tud letölteni. Bejelentkezés nélkül még csak nem is mutatja a tracket. Sem linken, sem beágyazásban.
  • Wikiloc: Nem túl szép a vizualizáció, letölteni csak bejelentkezett felhasználó tud.
  • Outdoor Active: Ide fel sem tudtam tölteni a tracket. Lehet, hogy én vagyok a béna, de úgy tűnt, hogy csak a saját alkalmazásával rögzített tracket fogadja el.
  • Polar Flow: Lehet, hogy van valahol track feltöltési lehetőség, én öt perc alatt nem találtam.
  • Garmin Connect: Anonim beágyazás van, letöltés nincs. Senkinek.
  • Bikemap: Végül ez maradt. Engedi az anonim beágyazást, nem kell órákig (napokig?) moderálásra várni, letöltési lehetőség is van, igaz, ehhez már be kell jelentkezni.

Azért ez valahol fura. Amikor utoljára akartam tracket kirakni, akkor még válogathattam az ingyenes, bejelentkeztetés nélküli lehetőségek közül.
Na mindegy, itt van.