Category: Itt-Élünk

Összefújta a szél

Nem elég, hogy itt rohad mellettünk, a Cséry-telepen Budapest több évtizedes szemétproblémája, nem elég, hogy a közelben van az FKF hulladéktelepe, nem elég, hogy az erdő tele van illegálisan kiszórt szeméttel, nem elég, hogy az önkormányzat tele van… na mindegy, szóval mindezek mellé a volt darugyár telepét kiadták valami cégnek, akik műanyaghulladékot tárolnak az udvaron. Az erdő közepén. Másfél méteres kerítés. 2,5 méter magas szeméthegy.
Aztán micsoda meglepetés, jön a szél és szanaszét fújja az egészet az erdőben.

PS
A fényképek szombaton készültek, csak éppen vasárnap volt egy rendkívül erős szélvihar, szóval most még durvább a helyzet.

Építgetünk

Annyira mélyre süllyedtünk, hogy ebből a mostani helyzetünkből akkor tudunk igazán kijönni, ha az orbáni politika tartósan eltűnik a magyar közéletből. Nem egy ciklus erejéig, hanem addig, amíg az a mérgező közélet, amit a Fidesz áraszt magából, az az akarnok, senkinek teret nem hagyó hozzáállás kihal a magyar politikai gondolkodásból. És itt csak a legkisebb kockázat az, hogy nem lesz kétharmad. Az igazán nagy kockázatot abban látom, hogy ez a mérgezett gondolkodás bizony nem idegen az ellenzék egyes tagjaitól sem. Igen mély kulturális válság van, amiből pusztán jogi megoldásokkal biztosan nem lehet kijönni. Idő kell hozzá, és nagyon tudatos kimondása annak, hogy mi a demokrácia, és mi nem demokrácia.
Interjú

Írhatnék Egerről is, de a helyzet hasonló nálunk, Pestlőrincen is. Sőt, tulajdonképpen rosszabb. Itt ugyanis még nem szálltak szembe az ellenzéki képviselők az ellenzéki polgármesterrel.

Kezdjük ezzel a pdf doksival. Arról van benne szó, hogy magánbefektetők az egykori orosz laktanya – jelenleg magánterület – helyére sorházas lakótelepet szeretnének építeni, viszont több házat szeretnének bezsúfolni, mint amennyit a jelenlegi Kerületi Építési Szabályzat engedélyez. A polgármester viszont van olyan jó arc, hogy kihasználva a veszélyhelyzeti kormányzás lehetőségeit, akár egyszemélyben is módosítja a KÉSz-t. A befektetőkért mindent. Akár még az önkormányzati képviselőkkel és a kerületi lakosok érdekeivel is szembemenve.

  • Egyfelől a környéken azért rebesgetik, hogy az a talaj nem annyira tiszta. Akár mérgező is lehet.
  • 110 házat szeretnének bezsúfolni arra a pici területre.
  • Ez a kertváros már jelenleg is nagyon zsúfolt. Az utcák rendszeresen beállnak, nem bírják elvezetni már az itt lakók közlekedését sem.
  • Az orosz laktanya helyén egy fás-ligetes terep alakult ki. Üde színfolt a rettenetesen beépített terület közepén.

Nézzük sorban.

  • “Összefoglalva az előbbieket megállapítható, hogy a területen az 1. és 3. fúrásban mutatkozó kismértékű Ba, Cr (bárium, króm) szennyezés feltételezhetően csak pontszerűen jelentkezik és éppen hogy csak meghaladja a területre vonatkozó (B) szennyezettségi határértéket.
    A toxikus fém és félfém szennyeződésekkel kapcsolatban általánosan elmondható, hogy azok nem degradálódnak, továbbá jelenlegi formájukban – a szilárd fázisban – feltételezhetően oldhatatlan csapadék, vagy szervetlen és szerves kolloidok felületén kicserélhető és specifikusan adszorbeált formában vannak jelen.

    Mivel a talaj Ba, Cr (bárium, króm) szennyezettsége csak lokálisan fordul elő, és a területen települt agyag, iszap rétegek csökkenthetik annak vertikális irányú mozgását, továbbá a felszín alatti víz mélyen helyezkedik el, valamint a szennyezés felszíni vízbe jutásának kockázata csekély, műszaki beavatkozás nem javasolt.”
    – Idézet a dokumentumból, 19. oldal –

    Két fúrás alapján azt mondják, hogy a szennyezés csak pontszerű, lokális. Oké. Összesen mennyi fúrás volt? Ha négy, akkor azért a kettő az nem lokális. Ha húsz, akkor talán. Meg ugye, milyen területi eloszlásban fúrtak?
    Aztán, ezeken a fúrási helyeken azért csak meghaladta a két fém koncentrációja a B szennyezettségi küszöbértéket. Csapadék ide, kolloid felület oda, ha létezik szennyezettségi határérték, akkor annak valószínűleg az az oka, hogy valamennyi szennyezőanyag mégis csak el tud szabadulni. Talán nem kellene ilyen lazán lesöpörni a vizsgálat eredményét.
    Végül az én ízlésemhez képest túl sűrűn szerepel a szakvéleményben a ‘feltételezhetően’ kifejezés. Azért ide 110 család fog betelepülni.

  • A telkek baromi kicsik lesznek. A jelenlegi KÉSz nem is enged ilyen sűrű beépítést. Viszont… micsoda szerencse, a veszélyhelyzet miatt a polgármester (Szaniszló Sándor, DK) akár egyszemélyben is módosíthatja a szabályzatot. Mint ahogy a veszélyhelyzetben meghozandó döntés előkészítő anyagában benne is van a módosítás.

A zsúfoltság. Igazából ez volt az, amiért elkezdtem egyáltalán írni erről a disznóságról. Ez ugyanis magyarázat. A Flór Ferenc utca vehemens és minden áron történő leburkolására. Mert oké, hogy vége. Nagyjából tudjuk is, miért lett vége. De nem tudjuk, mi miatt volt annyira fontos az önkormányzatnak ez a burkolás, hogy szószerint eget-földet megmozdítva igyekeztek áterőszakolni. Az ember ugye már csak olyan, hogy ha nem árulják el neki a miértet, akkor kombinál. Korrupció? Nem lenne meglepő, de lopni más utcák burkolásánál is lehetett volna, márpedig errefelé van bőven burkolnivaló, egy csomó helyen kifejezetten szerették is volna.
Felmerült még, hogy a jelenleg döglött M0-Pestszentlőrinc elágazót erre építik tovább és kialakul egy, az Üllői úttal párhuzamos csatorna. Ilyesmire tényleg léteztek tervek, de mára ezek el lettek vetve. Persze ennek az önkormányzatnak semmit nem lehet elhinni, de ez azért tényleg nem valószínű: mégha nem is lenne semmilyen korlátozás, ez az utca bőven nem tudna elvinni ekkora várható forgalmat.
Akkor?
Nos, ez a mostani előterjesztés és a valószínűleg erőből átnyomott döntés magyarázat lehet. A jelenlegi kertvárosi környezet telítődött. A két hosszanti utca – a Halomi utca és a Kétújfalu utca – sokszor csak cammogva járható, de a keresztutcákban is erős a forgalom. Ebbe a környezetbe belerakni 110 új házat… hogy is mondjam, nem várostervezés, hanem hazardírozás. Ezért kellett volna a két hosszanti utca mellé megnyitni egy harmadikat. Szerintük. Mert szerintünk, és a beruházásban érintett lakók szerint is az lenne az egyedüli elfogadható akció, ha hagynák őket/minket békében élni. Ha a tulajdonos mindenképpen be szeretné építeni a területet, akkor valamilyen lazább beépítést engedélyezni számára. Elkerülni a zsúfolt terület további zsúfolódását.
Csak hát abban nincs pénz.

Aztán miközben szedtem össze az anyagot ehhez az íráshoz, jött az újabb doksi. Nem tudnak hibázni, megint belenyúltak. Van itt egy nagyon durva rozsdazóna. Jó tíz évig ez volt Budapest legforróbb környezetszennyzési problémája, az ún pakura tavak. (Vicces, hogy jelenleg is itt van nálunk a legdurvább környezetszennyezési dög, a Cséry-telep.) Ez az egész önmagában is nagy kavarás, nagy disznóság volt, hogy mást ne mondjak, az önkormányzat kapott rá támogatást, aztán visszavonták, aztán pereskedtek, majd jött az Auchan, hogy megcsinálja, ha áruházat építhet, ja meg építsen neki az önkormányzat egy KKK-t, ezt a Pilisi Erdőgazdaság torpedózta meg, aztán velük megegyeztek, csakhogy utána jött a lakosság, na ekkor lett elege az Auchannak az egészből. Hogy a területet végül ki és hogyan mentesítette a többezer tonna pakurától, azt nem tudom, de a fenti doksi 36. oldala alapján az érintett rész tiszta. Ez is magánterület jelenleg, ezt is sűrűbben akarják beépíteni, mint lehetne, a KÉSz veszélyhelyzeti módosítása erre a projektre is vonatkozna.
Erről a városrészről van szó.
Látható, hogy ha ezzel a területtel bármi is történik, attól csak csak jobb lehet a helyzet. Hatalmas betonplacc egy kifejezetten rossz hírű területen.
Csak hát ide meg 753 házat és 51 egyéb célú épületet terveztek. Én készséggel elhiszem, amire a dokumentum is célozgat, hogy a Szemeretelep bölcsödéi, óvodái és iskolái konganak az ürességtől (nem), hogy sem az Üllői, sem a Ferihegyi gyorsforgalmi út nem egy bedugulós út (de), azaz 753 lakás hirtelen iderakása nem fog semmi kapacitásproblémát okozni (de). Hasonlóképpen azt is elhiszem, hogy a dokumentumnak igaza van és mind a telep sarkán húzódó vasúti fővonal (Budapest-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony, azaz a nagy forgalmú 100-as fővonal), mind a másfél kilométerre lévő ferihegyi le- és felszállópálya zajterhelése elhanyagolható (nem).
De az minimum gyanút keltő, hogy mindkét necces és várhatóan ellenkezést kiváltó előterjesztés veszélyhelyzetben hozandó döntésre lett kihegyezve. Azaz ha a képviselők renitenskednek, a polgi akár egyszemélyben is dönthet. Szembemenve a képviselőkkel. Rontva az itt élők életkörülményeit. Magáncégek beruházása érdekében. Hmm.

Barbárok

Az utóbbi fél év első három alkalmával, amikor megjelentek mindenféle emberek motorosfűrészekkel és nekiálltak a Flór Ferenc utcai növényzetet irtani, még visszafogtam magamat. Persze, megfordult a fejemben, hogy ez esetleg az önkormányzat bosszúja, de inkább nem írtam róla, mert túl paranoiásnak tűnt. Ma viszont megtörtént a negyedik alkalom és ez már konkrétan önkormányzati fenntartású cég volt, a Városgazda. Kijöttek és ész nélkül nekiálltak vagdosni a cserjéket. Mert hogy ez nem kertészeti metszés volt, az tuti.
Itt, a mi kertünknél volt 3 darab szép nagy díszcserje és egy apró díszfa. Mindegyik 13-14 éves, 3-4 méter magas. Az ELMÜ tőből kivágott egy lila cserszömörcét és egy termő homoktövist, illetve hosszában megfelezték a perzsa varázsfát. Most pedig a Városgazda felezte le hosszában a maradék lila cserszömörcét.

Ilyen lett.

Csak mutatom, hogy augusztusban még ilyen volt.

Nyilván kimentem ordítozni a faszikkal, de csak a vállukat vonogatták. Hogy nekik azt mondták, hogy csinálják ezt, meg nyilván nem maguktól jöttek.

Nos, ennyi után már nem fogom vissza magamat. 15 éve senkit nem érdekelt, mi van az utcában. Az önkormányzat hagyta gazosnak. Mi meg betelepítettük dísznövényekkel. Ezzel sem foglalkozott senki. Aztán volt most ez az útburkolási affér és rohadtul úgy néz ki, mintha az önkormányzat bedurcázott volna amiatt, hogy megakadályoztuk az útburkolást, ugye pont az utca növényzetének védelme miatt, és azt üzenik, hogy idefigyeljetek, szarjankók, ki tudjuk mi vágatni azt a növényzetet burkolás nélkül is.

Megkönnyebbülve

Nem tehetek róla, nehezen tudom túltenni magam ezen az egészen.

Például borzalmasan utálom a Facebookot. Február előtt kábé kéthetente léptem be, gyorsan visszajelölgettem, akiket ismertem és ennyi. Aztán jött ez a rémálom és naponta hússzor léptem be. Mindig remegő gyomorral. Megint milyen aljasságot követett már el ez az arrogáns önkormányzat? De muszáj volt, mert ez volt a fő kommunikációs platform. Gyűlöltem.
Na, ez most megszűnt. Ma még beléptem, de holnaptól vissza fogok térni a kéthetes tempóra. Már előre élvezem.

Aztán volt egy borzalmas éjszakám. (Úgyis megírom.) Meg előtte egy elég vacak napom. A melóban beledugták a fejünket egy trágyadombba, ami nem hangzik túl jól, de legalább már valami, mert eddig csak fantomokkal kardoztunk egy sötét alagútban. Persze minden eddigi tervezgetés ment a kukába, de ez már csak ilyen.
Szóval felkeltem csütörtök reggel és csak néztem magam elé. Nincs háború. Béke van. Nem kell azon agyalni, hogy mit lehetne még kitalálni egy teljesen egyenlőtlen harcban. A meló is letisztult. Nem lett jó, de letisztult. Ráadásul élek, ami az éjszaka után egyáltalán nem volt egyértelmű.

Mi legyen?

Hát szarjunk bele mindenbe.

Éppen a reggeli kávémat szürcsölgettem, amikor leballagott a lányom.
– Van kedved bringázni egy százast? – kérdeztem.
– Persze.

Időjárás. Tökéletes. Akkor menjünk.

Pörgős ötvenes Ráckevéig. Utána birkózás a brutális szembeszéllel. Rizmájer. Halas Guszti. Itthon pedig szentandrási sörök és Darts World Grand Prix.
Élek, mint a moha.

Utórezgések

Vannak. És elsősorban nem is arra gondolok, hogy a felheccelt csőcselék miket tombol az önkormányzat, illetve a hozzájuk közel álló emberek által moderált FB csoportokban. Konkrétan leszarom.

Akadnak itt érdekesebb dolgok is.

Például a kvázi hivatalos oldalunkon megjelent egy összefoglaló. Akit érdekel, mi is volt a háttérben, mitől oldódott meg ilyen hirtelen a probléma, annak ez kötelező olvasmány. A szerző tényfeltáró újságíróként ment utána egy csomó dolognak. Le a kalappal.

Aztán egy újabb fontos link.

De előtte egy beszélgetés tegnapról.
– Mi lesz hosszabb távon az utcával? – kérdezte egy lakó.
– Mire gondol? – kérdezett vissza a polgármester.
– Konkrétan arra, hogy kell-e a következő választás után is aláírásokat gyűjtenünk?

Nyilván el lett röhögve, de a kérdés valahol jogos.

  • A 90-es években itt, a házak között akarták elvezetni az M0-t. A civil összefogás akadályozta meg.
  • 2008-ban valami vogon felmelegítette a tervet. Ha M0 nem lehet, legyen akkor egy nagyforgalmú belső körút. Ez volt a KKK. A civil összefogás megakadályozta. (Sajnos nem végleg, jelenleg még mindig a megvalósítandó projektek között van. Csak nincs rá pénz.)
  • 2015-ben a Fideszes önkormányzat szerette volna leaszfaltozni a Flór Ferenc utcát. A projekt vezetője Lévai István polgármester-helyettes volt. Az erős civil tiltakozás hatására elálltak a projekttől.
  • 2020. Az ellenzéki önkormányzat szerette volna leburkolni a Flór Ferenc utcát. Mivel tudták, hogy civil tiltakozás lesz, az egészet megpróbálták a lakosság háta mögött, sunyiban megoldani. Majd miután nem sikerült, kommunikációs háborút indítottak. Nyolc hónapnyi csatározás után a civil tiltakozás célbaért.
  • És akkor nem beszéltem még az erdő melletti Cséry-telepről, mellyel kapcsolatban szintén volt egy csomó disznóság. Itt is voltak civil tiltakozások.

Mint látható, ennek a környéknek nagyon kijutott. Cserébe viszont megedződtünk. Pontosan tudjuk, hogy a helyi hatalom nem értünk van, hanem magáért. És ha úgy gondolja, akkor simán átgázol rajtunk. Emiatt folyamatosan harcra kell készülnünk. Nem szabad megpihenni, kiengedni. Az ellenség egyből kihasználja és pozíciót nyer.

Erről szólt a kérdés.

A tegnapi tudósításból kifelejtettem, hogy nem csak az utca két képviselője volt ott a polgármester mellett, hanem befutott Lévai István is. Aki utána meg is írta a véleményét. Imhol. Örülünk neki. De nem árt, ha tudja, hogy legalább húszan lementettük a screenshot-ot. Arra az esetre, ha a következő választáson ők nyernének és megint nekiszaladnának a környéknek.

A többi link is érdekes.

444: Kiharcolták a lakók, hogy ne kerüljön szilárd burkolat egy XVIII. kerületi erdőszéli földútra
HVG: Lefújtak egy pestszentlőrinci útfelújítást, mert a helyiek azt kérték, maradjon földút

A 444-nek külön köszönet. Tavasszal, amikor az ún kormánykritikus média nem tudott mit kezdeni velünk – hé, ember, ezek egy ellenzéki önkormányzattal balhéznak! – egyedül ők adtak le egy korrekt cikket. Nyertek is tőlem egy hozzájárulást.

Ja, hogy lehet, hogy most hirtelen mindenki rákapott a témára? (Háttérben felkészül a Telex.) Nos, ugye jött ez a zseniális kommunikációs szakember. Aki kitalálta, hogy erre az 1300 méteres útra tegyenek ki 29 óriásplakátot. Leszarva minden létező szabályozást. És persze vastagon legyen rajta propaganda. Hogy is mondjam. Van az a klasszikus mondás, miszerint nem az a hír, ha egy kutya megharap egy embert, hanem ha egy ember megharap egy kutyát. Az, hogy egy világvégi földutat le akar burkolni az önkormányzat, a lakók meg ellenzik, őszintén szólva a kutyát sem érdekelte. De ez a 29 óriásplakát, szűk helyen, eltakarva az erdőt, már nagyon jó hír. Sokan fognak rákattintani. És ennyi. A 24.hu-nak szerencséje volt, pont jókor jelent meg az írásuk. A többiek pedig már csak utókövetni tudnak. De mivel a hír izgalmas, meg is teszik.