CategoryHétköznapok

Adminisztratíva

Habár teljes mértékben fenntartom, amit írtam, de mivel valamiért az a bejegyzés mágnesként vonzotta a fideszes pártkatonákat, hogy belerondítsanak a valósághajlító propagandájukkal, inkább töröltem az egészet, írással, kommentekkel együtt.

Jelen bejegyzés alá nem véletlenül nem lehet kommentelni. A magam részéről lezártam a témát, a továbbiakban nem akarok foglalkozni vele. Csak szólok, hogy ha valaki más írás alatt jön elő vele, azokat a kommenteket is törölni fogom.

Januári anziksz

Érezhetően belassult a MyFitnessPal. Csak nem az újévi fogadalmak miatt? (Kérdezem én, aki szintén elsejétől kezdte újból folyamatosan írni.)

~oOo~

Amikor futás közben meghallod hátad mögül a kutya gazdájának hisztérikus kiabálását, mert hát az az ártalmatlan, teljesen veszélytelen kutyuli hirtelen leszarta a gazdáját és az új játék után vetette magát.

A Teremtő enyhült

Valamit igazán reménytelenül csak az álomban lehet keresni. Ez egy nagy igazság.

Illetve nekem a visszatérő rémálmom. Rengeteg fajtája van, de a lényeg mindig az, hogy valami, ami ott volt, egyszerre nincs ott, legyen az egy kulcs, egy kijárat, egy híd, egy kés, egy ember… szinte mindegy is, a lényeg, hogy valami nagyon fontos legyen, olyasmi, ami feltétlenül kell ahhoz, hogy túléljem a helyzetet. És nincs ott, nagyon nincs ott, minél jobban keresem, annál jobban nincs ott.
Ami így ébren leírva nem tűnik veszélyesnek, de amikor az ember benne van az álomban, akkor kész horror.

Aztán történtek meglepetések.

Nemrég megtaláltam a kivezető utat. Komolyan. Labirintus, a kijárat eltűnése, pánik, rohangálás… aztán egyszer csak ott volt előttem egy ajtó. Kinyitottam. És kiléptem a szabadba. Jé!

A többihez el kell magyaráznom a címet. Ez egy Bereményi idézet és egyértelműen a világunk teremtőjére célzott a szerző. Én viszont általánosabb értelemben használom a kifejezést. Valamikor borzasztó régen írtam egy szösszenetet, melyben kifejtettem egy bolondos elméletet, mely szerint álmainkban mindannyian megteremtünk egy világot, azaz valójában Teremtőkké válunk. Azaz álmainknak egyszerre vagyunk elszenvedői és teremtői is.

Nézzük a következőt, szintén a közelmúltból. Álmomban egy csoportot vezettem, majd a harmadik-negyedik zsákutcában felismertem, hogy ez az a bizonyos labirintus-álom, szóltam a többieknek, hogy bocsi, most az álmomban vagyunk, ismerem már annyira a helyzetet, hogy tudom, innen nem lesz kiút, menjen mindenki, amerre tud, én kiszálltam a kalandból. Majd ugyanabban a pillanatban, felébredés nélkül, már kezdődött is egy másik, egy jobb álom.

Vicces.
Ez akkor is érdekes lenne, ha az álmot valaki/valami küldené ránk, de ez nem igaz. Az álmainkat tényleg magunknak teremtjük meg, méghozzá abból, ami az elalvás előtti hosszabb-rövidebb időben foglalkoztatott minket.

A héten történt, hogy szépen rákészültem az alvásra, esti olvasgatás, roibos tea, ahogy kell. Fogmosás közben valamiért eszembe jutott, hogy milyen érdekes mix volt az, hogy a Commodore64-es gépet lehetett programozni Basic-ben és Assembly-ben is, de valójában létezett a kettő keveréke is, hiszen a peek, poke parancsok, plusz a szekvenciális feldolgozású Data mezők berántották az Assembly logikát a Basic-be. (Jóvanna, nem lehet mindenki normális.)
Majd elmentem aludni. Álmodtam.

Leszállt a kertemben egy űrhajó. Kinyílt az ajtaja. Kiszállt belőle egy lény.
– Á, egy Földlakó! – üdvözölt.
– Á, egy Ufó! – üdvözöltem.
– Akkor most megküzdünk!

Mellésétáltam, alaposan megnéztem balról is és jobbról is. A derekán fityegett egy mobiltelefonszerűség, óvatosan megböktem a jobbra mutató gombját. Nem vette észre. Nem, mert az orrát felsőbbrendűen az égre szegezte.

– Küzdjön veled a hóhér! – vontam vállat.
– Ennyire gyáva vagy? Hogy még csak meg sem próbálkozol harcolni?
– Minek? Már rég legyőztelek.
– Micsoda?
– Nem csoda. Egy élmény volt, de nekem már mennem kell.

Majd besétáltam a házba és gyorsan leengedtem a redőnyöket. Nem lesz szép látvány.
Az űrhajó két perc múlva robbant fel.

– A hülye – csóváltam a fejemet. Fogalma sincs, mennyire könnyen agyon lehet vágni egy akármilyen rendszert, ha szándékolatlanul, észre sem véve arrébb léptetjük a pozíciót egy formázott szekvenciális adatfeldolgozásnál.

Nos, ebben az esetben le sem tagadhatnám az ok-okozati összefüggést. A régi C64-es időkben százasával olvastam be szekvenciálisan regiszterszámokat, regiszterbe töltendő értékeket és ha valahol elböktem a gépelést, beolvasáskor szószerint úgy felrobbant a gép, hogy legtöbbször csak a bűvös sys 64738 segített.

Most már csak ezt a labirintus dolgot nem értem.

Kész őrület

De tényleg. Ezt én sem mondhattam volna szebben.

[Update]
A döntő után nehéz szavakat találni, mennyire aktuális lett a kép.

Egek ura

Amikor kimegyek az erdőbe, hogy teszteljem azt, hogy hogyan tudom irányítani a drónt pusztán a konzolról, úgy, hogy nem is látom, hol van, merre van az eleje, ebből kifolyólag felküldöm az erdőszint, azaz 30 méter fölé, majd irány az erdő, ősszel kimértem, 200 méter távolságot simán bír, nos most 120 méter körül jelzett, hogy elég gyenge a jel, majd hirtelen egy szélroham kilökte a zónából, elvesztettem a jelet, a drón ott pörgött valahol az erdő felett, de hiába nyomogattam a konzolt, nem történt semmi, a szél gondolom toszogatta tovább, én pedig csak szurkolni tudtam, hogy bekapcsoljon az RTH (Return To Home) algoritmus, mert egyébként volt egy drónom, és igen, egy idő után a konzol jelezte, hogy bekapcsolt az RTH, már majdnem megnyugodtam, amikor eszembe jutott, hogy az RTH-t 50 méter magasra tettem, ahol jelenleg nagyon durva szélvihar tombol, rögtön rá is néztem a drón legutolsó töltöttségi értékére, ugyanis a jelvesztés után a konzol nem sötétedik el, hanem mutatja a drón utolsó üzenetét, szóval 50%, ami vagy elég lesz, vagy nem, hiszen minusz fokokban sokkal gyorsabban merül az aksi, persze jobb híján nem tudtam csinálni semmit, azon kívül, hogy vártam és azt mantráztam, hogy meg tudod csinálni, ügyesokoserős vagy, menni fog, aztán egyszer csak meghallottam azt a kedves, bájos berregést és ekkor már tudtam, hogy meglesz, pedig otthon visszanézve a felvételt, kétszer is úgy pofonvágta fent a szél, hogy már a gimbal sem tudta kikompenzálni, de mindegy is, fogait összeszorítva csak hazavánszorgott valahogy apucihoz.
Majd miután leraktam, jelent meg a tisztás fölött egy katonai helikopter, olyan 150 méter magasan.

Otthon mindenesetre egy shot whiskyvel kezdtem. Stresszes meló ez, bárki bármit mond.

© 2021 MiVanVelem

Theme by Anders NorénUp ↑