Category: Háziállat

Interruptok

Eltekintve attól, hogy december 31, egészen normális napnak indult. Ébredés reggel kilenckor (éjjel ugye Darts VB), reggeli, kávé. Napi sajtó átnézése. Olvasgatás közben tűnt fel egy szokatlan, csilingelő zaj. Hátranéztem. A két nas között volt egy kristály hamutartóban némi kimaradt szerelési anyag – fémlapok, csavarok – melyeket megtaláltak a macskák. Mire észbekaptam, szétfocizták az egészet a nappaliban. Sóhaj. Négykézláb végigmásztam a nappalit és összeszedtem mindent. Remélem. Közben telefonált a lányom, hogy a hétfői költözéssel likviditási gondjaik lettek, léccilécci utaljak már át némi pénzt, lehetőleg sürgősen. Már kezdtem volna utalni (Nejnek is volt valami hátraléka, melyet még idén rendeznünk kellett volna), amikor bejelentkezett a reggeli kávé és figyelmeztetett, hogy be kellene néznem a mosdóba, de azonnal. Az összegyűjtött csavarokat sietősen behajítottam egy szivaros fémdobozba, majd fürdőszoba. Zuhanyzás közben vettem észre, hogy az ablakban lévő két műanyag kupak közül az egyik hiányzik. Bolond macskákkal együtt élve minden gyanús, neki is álltam keresni. Megtaláltam. A kád lefolyójában. (Van műanyag szűrőnk, de az az első, melyet a macskák kifociznak.) Megpróbáltam késsel kihalászni, de nem sikerült, sőt, a kupak átesett a az első szűrőkön. Remek. Csuromvizesen kimásztam, szétszedtem a lefolyót és fullra megnyitottam a kád csapját. A kupak nem jelent meg. Még remekebb. Valószínűleg beleragadt a megbonthatatlan kád megbonthatatlan szifonjába. Morogva megtörülköztem, morogva jeleztem Nejnek, hogy vagy nem hagyunk szét semmit, vagy nem engedjük be a macskákat a helyiségbe, majd visszaültem a gép mellé. Eredetileg utalni, de ekkor vettem észre, hogy amíg a fürdőszobában piszmogtam, ez a két dög megtalálta a bringás szerelőállvány csavarjait. (Vettem állványt, de úgy voltam vele, hogy majd akkor szerelem össze, amikor kell. Az alkatrészeit – csavarok, mindenféle műanyag bizbaszok – addig is az íróasztalon tároltam egy műanyag tálcában.) Na, ezt találták meg a macskák és mindent szétfociztak belőle a nappaliban. Sóhaj. Partfis. Nekiugrottam a nappalinak. Meglepő dolgokat találtam. Lányom egyik csícsás fülbevalóját. (Lehozták, szétfocizták.) Egy kibontott Lindt csokigolyót. (A golyó nem érdekelte őket, csak a csomagolása.) Egy alkatrész híján össze is vadásztam mindent, de az nagyon nem lett meg. Közben jött le Nej, aki messziről kiszúrta, hogy lassan a hiszti határán vagyok, átvállalta a takarítással kevert nyomozást, én pedig végre átutaltam mindenkinek mindent. Ránéztem az órámra, látszott, hogy a délelőttre tervezett bringázásból már semmi nem lesz (pedig olyan szépen sütött a nap, az a nap, melyet már egy hete nem láttunk), így javasoltam Nejnek, hogy bontsunk egy üveg moseli rizlinget, ő pedig semmi jót nem szeret elrontani, bár jelezte, hogy még csak a reggeli kávéjánál tart. Ekkor hívott a fiam, aki a haverjaival vonult el szilveszterezni, vitte a Fiatot és éppen nem találta a tempomat kapcsolóját, de közösen megoldottuk, aztán Nej hangos ujjongással jelezte, hogy – a porszívő szűkítőjével, műegérrel, két karácsonyfadísszel és egy csomó mindenféle fémpénzzel egyetemben – megtalálta a hiányzó műanyag bizbaszt, de a két macska pont ekkor sprintelt neki teljes lendülettel a vizes tányérjuknak, pillanatok alatt úszott a parkettás nappali, nyilván takarítani kellett, aztán persze örültünk annak, hogy minden meglett, újabb szivaros doboz, majd töltöttünk még egy pohár bort, én pedig határozottan ránéztem a macskákra, miszerint nem kellene lassan már csendes pihenőt tartani, de azt mondták, hogy nem, na mindegy, végülis visszaülhettem végre a gépem mellé, hogy befejezzem a napi sajtó átolvasását.

Akkor most mivel gurigáznak?

Anyacsavarral.

A múltkori írásra reagált egy régi netes ismerősöm, aki a figyelmembe ajánlott egy másfajta macskavécét. Ezt. Az ára rendben van, végülis mit veszthetek? Megrendeltem. Szombaton ki is hozták. Az utolsó porszemig kipucoltam a nappalit és üzembeállítottam a klotyit.

Szemmel láthatóan birtokba vették. És bár fülre hallhatóan azóta is mélyre ás az aranyásó szakkör, de semmi nem jön ki a dobozból.
Idegek lenyugodtak.

A dögök pedig a fárasztó kaparászás után alszanak.

Nem szarral gurigáznak

De.

Teljesen kicsinálnak.

Egyébként tök jól elvagyunk a kismacskákkal, nagyon jó ötlet volt befogadni ezt a két örökmozgót. Elképesztő, mi mindent tudnak egymással művelni.

Csak éppen van egy kellemetlen szokásuk, különösen Petinek. Abban az időszakban, amikor éppen nem alszanak, idejük jelentős részét a macskavécében töltik. Ásnak, kaparnak, karmolásszák a múanyag falat. Időnként pedig beállnak és exkavátorként kaparják kifelé a lengőajtón a szmörtyit. Mindegy, hogy szilikon, bentonit, vagy zeolit a bent lévő anyag, minden repül kifelé.
Nyilván a szar is. Melyen később ők is meglepődnek, de tök jó játéknak tartják és szerteszét focizzák a nappaliban.
Ne tudd meg, hogy egy kölyökmacska mennyit szarik. Kettő meg kétszer annyit.
A szemeteskukánk fele kidobott alommal van tele, és most egyáltalán nem túlzok.
Volt olyan nap, hogy egymás után háromszor kellett tízpercenként(!) összesöprögetnem a szétgurigázott szart a nappaliból: a kanapé alól, a szekrények alól és arrébb pakolva az öt bringát, a radiátor alól.
És nem, nem tudom letölteni nekik, hogy ez nem fasza. Hogy ez a leggyorsabb útja annak, hogy ki legyenek dobva télen az udvarra.

Nem messze ülök az alomtól, látom mi folyik. Abban a pillanatban, ahogy kilöknek egy darabot az ajtón, már veszem is le a papucsomat és indul a tomésdzserizés, azaz rohanuk utánok, odavágom a papucsom, majd megint rohanok utánuk, közben leveszem a másik papucsomat, azt is odavágom, majd megint rohanok utánuk, útközben felkapom akármelyik papucsot, odavágom és megint rohanok utánuk.
Nem tudom, minek vélik ezt az egészet, de nem használ.
Kiszórtam néhány marék fényes anyacsavart, hogy focizzanak inkább azzal. Szanaszét gurigázták a nappaliban, mindegyik eltűnt valahol… és visszatértek a szarhoz. Mert abből rengeteg van és folyamatosan újratermelődik.
Kipróbáltunk mindenféle almot. Mindegyiket kitúrták.
Raktam a klotyi aljába nylonzacskót. Ekkor már nem csúszott, nem tudták kilapátolni a naftát. Csakhogy addig küzdöttek odabent az anyaggal, amíg teljesen átforgatták az egészet, a nylonra meg persze nem lehet dolgozni, így elkezdtek a szekrény tövébe pisilni. Ekkor nem sok hiányzott ahhoz, hogy egy-egy jól irányzott 45 fokos rúgással orbitális pályára állítsam őket az udvaron.

Most éppen az van, hogy amint bármelyik akár csak meg is közelíti a klotyit, abbahagyok mindent, odamegyek és szúrós szemmel nézem. Ha azt látom, hogy nem tojik, csak élvezkedik odabent, akkor a papucsommal odavágok a vécé oldalára. Ha tojik, akkor csak nézem. Szigorúan.
Ne tudd meg, milyen, amikor egy tágra nyílt szemű macska néz rád döbbenten, miközben guggolva erőlködik.
Egyelőre működik a dolog. Igaz, azóta se privát, se munkahelyi életem sincs, mert állandóan arra koncentrálok, mikor megy oda valamelyik dög a budihoz, majd lesem, hogyan szarnak, de kitartó vagyok és legfőképpen optimista, bízom benne, hogy már csak pár hónap és végre megértik, hogyan kell viselkedniük.
Vagy repülnek az udvarra.