Category: Egészség

A 2022-es Év Dolgozója: az immunrendszer.

Miközben végigkinlódtam az őszt, megbeszéltem magammal, hogy amint kimászok ebből a torokrákból, megírom, mi is volt ez. Mostanra mondhatom el, hogy igen, valószínűleg kimásztam belőle.
Durva.
Tehát, ott járunk, hogy szeptember második felében hazaérkeztem a balatonfelvidéki bringatúrából, alapvetően jó hangulatban, vidáman. 2-3 napig rendezgettem a digitális anyagokat, illetve megírtam a kapcsolódó blogbejegyzéseket is. A család éppen komplett eltűnt, egyedül maradtam, de különösebben nem zavart, főztem magamra, szolídan kortyolgattam is bort az írás mellé, jól elvoltam egyedül.

A többi már utólagos rekonstrukció.

A hazaérkezés után két nappal – valószínűleg a boltban – összeszedtem egy brutálerős baktériumfertőzést. Az utolsó pillanatban (csütörtökön) még sikerült magamnak antibiotikumot feliratnom. Háromnapos kúra volt, semmit nem ért. Közben olyan erős torokfájdalmaim voltak, hogy egyrészt képtelen voltam enni, másrészt kétpofára faltam a fájdalomcsillapítókat, ezek vasárnap hajnalra ki is nyírták a gyomromat. Hétfőn SzTK, egyből kórház. Gégegyulladás, durva gégevizenyő.
A kórházban három dolgot kaptam. Egyrészt infúziót, másrész egy kéthetes antibiotikum kezelést, harmadrészt egy hasonlóan brutálerős vírust, mely felülfertőzte a baktériumot. Emiatt volt az, hogy amikor hazakerültem, ha nehézkesen is, de már nyelőképes állapotban, akkor volt még egy elfogadható napom, utána viszont belobbant minden újra. Hiába rohangáltam mindenféle orvoshoz, csak a vállukat vonogatták. A vírusra nincs gyógyszer, meg kell várni, amíg az immunrendszer legyőzi. Az az immunrendszer, amely nálam romokban hevert. A hasonlóan romokban heverő gyomorral és bélflórával együtt. A vírus azt csinált, amit akart. Fogínygyulladás, bronchitis, foggyulladás, torokgyulladás, mikor éppen mi. A bronchitis miatt hat hét köhögés, az első két hétben csak köhögéscsillapítóval tudtam aludni. A szabadba is csak úgy tudtam kimenni, ha sálat tekertem a szám elé. Ellenkező esetben egyből begyulladt a torkom. Sport? Ne röhögtess.

Ennek az időszaknak lett vége december elejére. Az immunrendszerem valahogy felszívta magát, leküzdötte a vírust.
Ekkor kaptam be egy ocsmány náthát. Újabb egy hét szenvedés, utána – gyógyulás helyett – visszajött a korábban már legyőzöttnek hitt vírus.

Végül december 21-én lettem először tünetmentes. Rögtön meg is kínáltam magam egy emberes bringázással, kiváncsi voltam, tudok-e még tartósan 11%-os emelkedőn felfelé tekerni. Én magam is meglepődtem, hogy igen. Ráadásul a sport után nem is gyulladt be újra a torkom.

Szóval így. Azóta lábadozás, kaja, borozgatás, szolíd hízás. Aztán persze jön új év, új célkitűzések, végülis valahogy el kell takarítani a romokat.

2022.10.17-27

Aki figyeli az írás elején a dátumokat, észreveheti, hogy az írások kezdik utolérni a tényleges eseményeket.

Egyszer tényleg vége lesz, de még nem most. Pedig egy hete nem változott az állapotom és ennek már örültem. Egészséges ugyan még nem voltam, a bronchitisből volt hátra 3-4 hét, azaz köhögés, torokfájás, magas vércukor, magas stressz. Viszont az emésztésem tökéletes lett, jobb, mint régen, visszajöttek az ízek, az alvás rendbejött (megy zene nélkül), jó lett a kedélyem és már voltam kocogni is. Lett kedvem újra belevetni magam a sűrűjébe.

~oOo~

Nem változik. Ja. Nem a francokat. Egy felfedezés: akkor romlik vissza a torkom, ha sportolok. Ilyenkor intenzívebb a levegővétel, sok hideg levegő kerül a torokra, az meg begyullad. Az utóbbi egy hónapban nem sportoltam sokat, így könnyű volt levonnom a következtetést a tegnapi sétafutás után, amikor estére visszaerősödött a torokfájdalom. (Ugyanez történt két héttel korábban egy bringázás után is, csak akkor még nem tudtam, mi van.) Ez egyben jelzi is, mennyire gatya még az immunrendszerem. Egyszerűen félóra szájon át történő levegővétel a “hideg” (azaz 20-23 fokos) időben és kész, zuhanok vissza. Megint cefetül fáj a torkom és begyulladt az ínyem. De nem ez a legkellemetlenebb, hanem az, hogy mikor fogok ebből az egészből valahogyan kikecmeregni? Hogyan fogok felerősödni, ha közben folyamatosan tombol odabent a vírus? Ha nem mehetek ki a szabadba, csak úgy, ha csősálat veszek? Ember, vénasszonyok nyara van, gyönyörű idővel… és még ez is tönkretesz.
A köhögés is kezd az idegeimre menni. Szerencsére homeoffice és a munkám szinte kizárólag online meetingekből áll, megúsztam az idegesítő irodai köhögést. De például fodrászhoz már egy hónapja nem jutok el és még sokáig nem is fogok. Mint ahogy boltba járni sem túl kellemes, ennyi köhögéssel. Ilyen covidos időszakban. Meg úgy általában mindenféle szociális interakció az emberekkel. Egy családi rendezvényt például miattam raktunk át egy hónappal későbbre és csak remélni tudom, hogy addigra rendbejövök. És akkor a késő délutáni levegőhiányról, fulladásokról nem is beszéltem. Eh.

~oOo~

Nem egy nagy ugrás, persze, de legalább az irány jó. A Chlorhexamed és a Tantum Verde spray intenzív használatával egészen kicsi pontra szűkült a fogínygyulladás, és a torokfájásom is szelidült. De a legjobb hír, hogy végre a sportóra is bejelezte, hogy kifelé megyek.

Már nem is tudom, mióta folyamatosan plafonon mérte a stressz értékét. Ez valójában a pulzus szórásnégyzetéből gyártott százalékos mutató, azaz ha magas, akkor az azt jelenti, hogy valami folyamatosan rángatja, izgalomban tartja a szervezetemet.

Nos, ma (csütörtökön), hosszú idő óta először ez az érték a nap kábé felében kék volt, azaz olyan a görbe, mint régebben egy átlagos napon.

~oOo~

A hozzászólásoknál hangzott el korábban, hogy ‘Minden betegség tanít valamire’.
Na, ez most elég komolyra vette az edukálást. Fogalmam sincs, mennyi változás ragad meg, de egyelőre úgy néz ki, lesz bőven.

– A hátam közepére kivánom a sört. Viszont itt van helyette a víz. Töményitalt eddig se nagyon ittam, maximum társaságban, most még ott sem érdekel. A bor viszont visszajött, marad.

Ez már csak ilyen családi hagyomány. Anyai nagyapámat, amikor már nem sok volt neki hátra, beutalták egy mátrai tüdőszanatóriumba. Az öreg nagyon rosszul volt. Mert nem ihatott bort. Aztán azt találták ki, hogy apámék felmentek látogatni, megbeszélték, hogy hol találkoznak a hátsó kerítés mentén, majd nagyapám aláguggolt, apám meg öntötte a szájába a kerítés rácsán át a bort.

– A kávé szintén kiesett a pixisből. Több, mint egy hónapja nem ittam, nem hiányzik. Bejöttek helyette a teák: gyümölcstea, citromfűtea, roiboos tea, zöldtea.
– Sokkal kevesebbet fűszerezek. Kivéve bors. Egyszerűen nincs olyan, hogy túl sok bors. Még a mákos bejgliben sem.
– Elszakadtam a számítógéptől. Persze, megy, a zene miatt mindenképpen, de már nem ülök egész nap mellette. (Oké, eddig is elmentem sportolni, meg mászkálni a városba, de most a maradék időről beszélek.) Ahogy korábban is írtam, ha éppen nem volt sürgős melóm, vagy csak várnom kellett, akkor híroldalak, 9gag, youtube volt az időmúlasztó. Azóta a 9gag ki lett nyírva, a híroldalak csak reggel játszanak, a youtube pedig… csak azokat követem (őket is meglehetősen hézagosan), akikhez fel vagyok iratkozva.
– Olvasok. Egyik nap átnéztem a könyvespolcot és száznál több könyv vár arra, hogy elolvassam. Ne tudd meg, a betegség közel 40 napja alatt hány könyvet végeztem ki. Egy kicsit átrendeztem a polcot, átrendeztem az olvasósarkot és már egyre több időt töltök benne.
– Elengedtem az evés közbeni olvasást.
– Novembertől be fogom vezetni a ‘heti egy gyalogtúra’ intézményét. Egyszerűen csak gyűlnek a leírások, meg a trekkek. Épp ideje használni is ezeket.

Egyelőre ennyi. De már ez is izgalmasnak tűnik.

2022.10.07-17

Nem. Még nincs vége.
Amikor az előző írás végét írtam, akkor már azt hittem, hogy csak számot kell vetnem, összefoglalnom és idővel minden szépen rendbejön.
Naív voltam.
Amikor kezdett enyhülni a bronchitisz és újra tudtam nyelni, bejött egy szájfertőzés. Azaz körbe sebek nyíltak az ínyemen, lett valami fájó hólyag a nyelvem tövén, a nyelvem egész felülete pedig hiperérzékennyé vált. Mondanom sem kell, nem tudtam rágni és a nyelés sem volt túl könnyű.
Naná, hogy péntek délután indult be.
Szereztem Hyperolt, illetve nagyon erős szájvizet és mindkettővel rendszeresen öblögettem. Mondjuk lószart sem ér, a sebek, az érzékeny felületek folyamatosan nőttek.

Hétfő reggel menetrendszerűen hívtam a dokinénit. Már nem tudott mit kezdeni velem, továbbpasszolt az SzTK-ba. Hát, ott se nagyon tudtak mit mondani. Heveny fogínygyulladás. Naná, nyilván heveny. Nekem már csak olyan jár. Az orvos csupa hülyeséget mondott, utánaolvasgattam a neten, két újdonságot találtam: a mindenféle öblögetések csak a kezdeti szakaszban használnak, akut állapotban nem, szóval nyugodtan el is hagyhatom, a másik az, hogy a fogdoki tud segíteni, lecsiszolja a fogköveket. Csak hát nálam annyi a seb, hogy hozzá sem férne a foghoz.

Feltéve, hogy van fogkő. Az ugyanis rossz szájhigiénia esetén keletkezik és tényleg kiindulópontja lehet egy ilyen gyulladásnak. Csakhogy én kifejezetten figyelek a fogaimra. Viszont az írások szerint fogínygyulladás törhet ki az immunrendszer durva legyengülése miatt is. Háát…

Szóval nem volt mit tenni, vártam. És szurkoltam, hogy ne menjen rá a torkomra, mert egy harmadik antibiotikum kúrát egészen biztosan nem fogok kibírni.

~oOo~

Na, mit tippelsz? Ráment. Ahogy enyhült a fogínygyulladás, úgy támadt fel egy erős torokfájdalom. Pénteken. Mikor máskor? Pont a normális orvos volt az SzTK-ban, gyorsan berongyoltam. Nézte, nézegette, hümmögött. Nem lát semmit. Ami egyfelől jó, mert ezek szerint nincs begyulladva sem a gége, sem a torok. De akkor mi a franctól fáj? Végül abban maradtunk, hogy valószínűleg a fogínygyulladás ment rá a nyelv tövére. Ajánlott egy spéci szájvizet, és elküldött laborba. Ez kellett, mert a kórházban durván magas vércukrot mértek.

~oOo~

Megvolt a labor. Ijesztően magas vércukorral (7.7). Arra tudok csak gondolni, hogy még mindig beteg vagyok, nem is csak a sportórám szerint, hanem érezhetően. A mai diagnózis: heveny orrüreg- és garatgyulladás. Vedd észre: megint heveny és megint pénteken. A helyzet drámaiságát azért jelentősen enyhíti, hogy ez a szép hosszú és cifra név gyakorlatilag a náthát takarja, azaz valójában egy heveny megfázásom van. Nem halálos, messze nem az, de kifejezetten kellemetlen… olyan életminőség-csökkentő. Meg immár 18 napja köhögök, mint az állat. Ez a dokinak sem tetszett, holnapután megyek a tüdőgyógyászatra.

~oOo~

Azért elképesztő, hogy eddig mi volt. Egy hónap alatt sorra olyan betegségeim voltak, melyek megakadályozták, hogy egyek, igyak, aludjak. És amikor úgy nézett ki, hogy túl vagyok a harmadikon, jött egy negyedik, egy nem túl veszélyes, de kifejezetten kellemetlen, kábé két hétig tartó újabb szájbetegség, mellyel megint nem tudtam enni, majd menetrendszerűen jött az újabb nyavalya. Lassan át fogom olvasni az egészségügyi lexikont, hány olyan betegség van még, amelyik szájra támad és kinyírja az evést, mint olyat. Túl sok már nem lehet. (Jó, persze, racionálisan össze lehet rakni a történetet. Az első nagyon durva támadás későn lett jól kezelve, addigra kinyíródott az immunrendszerem, a fájdalomcsillapítók és a tömérdek antibiotikum lenullázták a gyomromat, az evéshiány miatt legyengültem, ekkor jött egy másik durva támadás, egy vírus, és a jelenlegi helyzetben szabadon garázdálkodik, azt tesz tönkre, amit éppen akar, hiszen gyógyszer nincs, az immunrendszer pislákol, azaz amíg valahogy fel nem erősödök, addig ez lesz.)

Ja, úgy egyébként? A gyomrom lassacskán gyógyul, már egészen bátrakat tesztelek és még élek. Az alsó vég sebei is csökennek, a Curiosa azért jó anyag. Az ízlelőbimbóimat a rengeteg szájvíz gyakorlatilag kinyírta és nagyon sokáig esélyem sem lesz, hogy rendbejöjjenek. Rágni, nyelni nehezen tudok. Eközben folyamatosan erősen köhögök, de szerencsére csak nappal. Ez még hetekig tarthat.
Viszont rendszeresen sétálok, sőt, egy rövidet már bringáztam is.
Szóval valami lesz. Csak előbb fogyjanak már ki a torokbetegségek a lexikonból.

~oOo~

Pár nap SzTK. Volt három mellkasröntgenem, egy arcüregröntgenem, egy légzésvizsgálatom és egy allergiatesztem. Nem mondhatom, hogy nem forgattak meg rendesen.
Ez az orvos is mondott egy csomó marhaságot, de közben a lényeget is kibökte: bronchitisz esetében csak akkor foglalkoznak a pácienssel, ha 6-8 hét után sem csitul a köhögése. Azaz ennyi köhögés teljesen normális. Szóval van még 3-4 hetem, hogy úgy igazából kiköhögjem magamat. Remélhetőleg a köhögés elmúltával rendeződnek az egyéb dolgok is, gondolok itt a durván magas vércukor értékekre, illetve a sportórám által mért folyamatosan irreálisan magas stressz értékekre. A torkom szépen gyógyul, enni már rendesen tudok, az ízek… azok még nem mindig vannak a helyükön.

[Folyt. köv…]

2022.10.04-07.

Nos, jó nagy szarban vagyunk.

Nej konkrétan is. Covidos, ráadásul nem is olyan tünetmentes fajtában, hanem olyan meggyötrős fajtában. Abban lehet bízni, hogy jó erőben van, ráadásul nem is először kapja el, le fogja győzni.

Én viszont beparáztam. Eddig úgy nézett ki, hogy valahogy nem rajong értem a covid. A családban a lányok többször is elkapták, éltem közöttük, kimaradtam. Kicsit nyugodt is voltam: ha nem csinálok nagy marhaságot, ezt az egész covid dolgot át tudom vészelni.
Csakhogy most itt állok letolt gatyával. Több, mint két hete küzdök felváltva vírusos és bacis fertőzésekkel, mindegyik heveny és gyorsan pusztító volt, az immunrendszerem éppen romokban, az erőnlétem nulla. A gyomrom tönkrement és amíg tart az antibiotikumkúra, nem is várható, hogy rendbejön, azaz meglehetősen régóta krónikusan alul vagyok táplálva. Jelenleg is dolgozik bennem egy hörghurut-gyulladás és a dokinővel együtt lélegzetvisszafojtva várjuk, hogy vajon elhal, vagy megy-e tovább a tüdőbe.
Na, ebbe a körbe képzeld el, mi lenne, ha belépne a covid is. Bármi. Bármi megtörténhetne. Hiába vagyok egy kisportolt alkat, hiába kaptam három oltást, hiába van valami enyhe genetikus védelmem a virnyák ellen, jelen környezetben kikövezett út, mondhatni autósztráda fogadná a covidot. Azt csinálhatna, amit akar.

Annyira, de annyira messzinek látszik az az állapot, hogy ennek a szarnak vége legyen.

Ja, és a tegnapi bátor kajálás nem kicsit volt elhamarkodott. Ma egész nap vécére rohangáltam egy masszív, savas hamenéssel. Kajálni majd csak az antibiotikum után lehet, addig diéta.

Tényleg mindmeghalunk.

~oOo~

Eltelt négy nap. Élünk. A legfontosabb: Nej gyógyulgat, én pedig nem kaptam el. (Le vagyok nyűgözve: hát milyen gének ezek itt bennem?) Ami viszont már nem ekkora sikertörténet, az a gyomrom. Ma fordult elő először, hogy este még bennem volt a reggeli, az ebéd és a vacsora. Négy napon keresztül gyakorlatilag folyamatosan, ahogy ettem valamit, egyből, de volt amikor éjszaka is, csak dőlt kifelé az az erősen savas trutymó. Eljutottam oda, hogy Curiosával kell kenegetnem a seggemet, mert sebesre marta a sok sav. (Hmm, ez talán már túl sok részlet.) Viszont a torkom gyógyul, lázam nincs, köhögni is jórészt csak a köptető miatt köhögök.
Szóval fizikailag gyógyulgatok. Mentálisan… na, az már keményebb dió.

– Megöregedtem. Egyre többször engedem el magam. Korábban úgy éreztem, mindig csinálnom kell valamit. Ültem a gép mellett, és ha éppen várnom kellett valamire, akkor vagy híreket olvastam, vagy 9gag-et, vagy valami rövid Youtube videót néztem. Ha nem a gép mellett kellett várnom, akár csak 1 percet is, már vettem elő a mobilt és olvastam az éppen aktuális regényt. Ez most szakadozik. Besüt a nap az ablakon. Abbahagyok mindent, elfordulok székestől és süttetem az arcomat. Nem csinálok semmit, nem gondolok semmire. Ebéd után félreülök a fotelba, olvasni. Aztán nem veszem fel a könyvet, csak ülök és nézek magam elé. SzTK-ban kell egy csomót várnom. Nem veszem elő a mobilt, egyszerűen csak ülök. Nem csinálok semmit, nem gondolkodok.
– Nem akarok enni. A torkom miatt már tudnék. Étvágyam viszont nincs, és az egész evés, mint koncepció is teljesen idegen. Egyelőre nem tudom elképzelni, hogy vajas kenyéren kívül bármi mást is érdemes enni. Ja, jelenleg minusz nyolc kilónál járok.
– Alkohol dettó. Habár borvásár volt és szorgalmasan fel is töltöttem a borhűtőt, de egyelőre abszolút idegen tőlem a gondolat.
– Viszont egyszerűen beleszerettem a vízbe. A kórházban, amikor majdnem teljesen elzáródott a gégém, tudtam, hogy ha mást nem is, de a vizet erőltetnem kell. Apró, fogaim között szűrt őzikekortyokkal küzdöttem le két deci vizeket másfél órák alatt. És könnyeztem, amikor belegondoltam, hogy mikor fogok nemhogy kortyot, de mondjuk egy deci vizet egyben lehúzni. Erre még a kórház után is egy hetet kellett várnom. Azóta viszont élvezem. Este hét van, most járok öt liter víznél. A legjobb.
– Így, hogy gyakorlatilag resetelve lettek az ízlelőbimbóim, elég furcsák a tapasztalataim. Tudtátok, hogy alapból minden agyon van sózva? Mármint natúrban. Csakhogy annyira hozzászoktunk, hogy sótlannak érezzük. Sós a kenyér, sós a kifli, sós a vaj, sós a felvágott. Ezeket korábban teljesen sótlannak éreztem és rendesen rájuk is sóztam. Kiváncsiságból kóstoltam egy vékony szelet kolbászt. Kiköptem. Annyira sós volt. Három héttel ezelőtt még rásóztam ugyanerre a sült kolbászra.
– Ja, és a bor sem finom. Hozzá lehet szokni, persze, de teljesen szűz ízlelőbimbókkal nem finom. A sör ihatatlan. A kávét meg sem próbáltam, nem kívánom.
– Az alvás értékeim már nagyon szépek, üdén, frissen ébredek. De egyelőre még csak zenével megy az alvás, anélkül jönnek a rémálmok.
– A sport. Nagyon messze van, de tudom, hogy egyszer újra meglesz. Muszáj. Jelenleg ez az egyetlen tartós öröm az életemben. És tulajdonképpen ez a hit ad egyfajta magabiztosságot is a jövőre nézve, hiszen a sporthoz rendeznem kell az étkezést és ha ez a kettő meglesz, szvsz megjön az alvás is és a végén újra normális leszek. (Már amennyire, persze…)