Author: JoeP

A szószátyárságra csak egy mentség létezik: a jó stílus.

Műegér

De most komolyan… ne mondja senki, hogy a Műegér Design Centerben nem szívott semmit az az illető, aki kitalálta, hogy a kismacskák számára gyártott döglöttegér-szimulációra télapósapkát kell rakni. Mert azt raktak.

Aztán a fene tudja, hogy ezért, vagy másért, de ez a két műegér lett a sztár. Raktunk ki mindenféle játékot, labdát, dobozt, nem foglalkoznak vele. Egymással játszanak, meg a műegérrel.

Péter Apostol utca

Bringás kör. Nem sportos, inkább sörös. Konkrétan Nejjel becéloztuk a Rizmájert, sörre szomjasan.

Útközben Soroksáron Péter Apostol utca.

Nem én lettem volna, ha nem indul be az agyamban a bringás okoskodás.

  • Többórás tekerés közben van tere is és ideje is az agynak, hogy mindenféle baromságokon töprengjen. Szokott is.
  • Péternek sok állapota volt. Eredetileg Simonnak született, halász volt. Később Jézus mellé szegődött, akitől a Péter nevet kapta. Teljesen belezsongott Jézus világnézetébe, halála után kiemelt szerepe volt a keresztény egyház létrehozásában. Ekkor kapta az apostoli címet is.

    Azaz a Péter Apostol utcát nem egy emberről nevezték el, hanem egy bizonyos ember egy bizonyos státuszáról. Mintha egy utcát nem Petrényi Józsefről neveznének el, hanem Petrényi Rendszermérnök Úrról. Némileg szokatlan, de jelen esetben érthető, hiszen önmagában a Péter név elég tág kört jelenthet, az az utcanév meg, hogy Péter, Aki Apostol Is Volt tényleg elég hülyén hangzik.

    Viszont, ha már itt járunk. Nem tudom, mennyire közismert, de amikor Rómában úgy döntöttek, hogy Pétert is keresztre feszítik, Péter bedurcizott és arra hivatkozva, hogy ő nem méltó ugyanúgy meghalni, mint Jézus, szóval szeretné, ha őt fejjel lefelé feszítenék keresztre. Így is történt és ez alapján találták meg később a csontjait.

    Mit gondolsz?

    Nekem egyből az ugrott be, hogy mekkora swag már. Irulva-pirulva, hogy nem vagyok méltó és hogy én inkább tucatszor többet szeretnék szenvedni, mert én annyira szeretem Őt, hogy még ennyi szenvedést is örömmel bevállalok érte. És ezzel tulajdonképpen meg is váltottam a jegyet a páholyba.

    Jézus.

    Itt valamit nagyon félreértettek.

    Én úgy gondolom, hogy az az izé, amit – nem spinózai értelemben – Istennek nevezünk, az semmiképpen sem lát le az egyes emberekig. Talán a Földig. Talán az emberiségig. De odáig is maximum annyira, hogy ha viszket, akkor megvakarja. Gondold el, mennyit tudsz a fehérvérsejtjeidről? Negyedévente elmész a laborba és kapsz egy számot, mely ha benne van a határértékek között, akkor jó. Ha nem, akkor kapsz gyógyszert. Most komolyan, mit tudsz arról, hogy egy Béla nevű fehérvérsejted hogyan pusztult el valami bacival vívott küzdelmében? Mit tudsz arról, ha egy Péter nevű fehérvérsejted fejjel lefelé feszítteti magát keresztre? Meg hát magad mellé ültetni? Hogyan?

    De – eltekintve az én világnézetemtől – eleve az, hogy kedves Jézus, látod, én direkte milyen sokat szenvedtem érted, ugye, látod, mennyire odavagyok érted, szóval a túlvilágon léccilécci biztosíts nekem egy tuti helyet valahol a közeledben, szóval ez… ez egy nagyon perverz gondolkodás. És ha ez tényleg így működik, akkor az sokat elárul Jézusról. Na meg a faterjáról.

    PS.
    Igen, tudom, ez az elképzelés valójában az emberi gondolkodásról árul el sokat.

    A kupac alól

    Elöször arra gondoltam, hogy megírom, mennyi szar borult ránk a héten. Aztán hagytam a fenébe. Bőven elég lesz ez a rajz is.

    Ami jó, hogy megérkeztek a terápiás macskák. Annyira önfeledten tudnak játszani egymással. Mi meg csak ülünk és nézzük az előadást.[1] És igen, lehet előszedni a kólát meg a popcornt, újra lesznek macskás kontentek a blogon.

    [1]: Illetve pont ma délután történt egy változás. Nejjel bontottunk egy üveg bort és leültünk a nappaliban, amikor a két macska ráébredt, hogy itt van ez a két barátságos humán, mi lenne, ha most velük játszanának? És egy órán keresztül bújtak, simiztették magukat, harcoltak, karmoltak, haraptak, fetrengtek, tették tarkójukat a simogató kéz alá, doromboltak, harcoltak egymással a jobban simogató kézért és úgy egyáltalán bejátszották az egész délutánt. Terápiás macskák.

    Készlet feltöltve

    Fekete Péter és Szürke Pál.

    Bár még csak Peti cica és Pali cica.

    Így történt:
    – Nem akarunk macskát? – kérdezte Nej, miután Gizi elment.
    – Nem!
    – Ezeket sem? – mutatta mobilján a videót.
    – Na jó. Jöhet.
    – Melyik?
    – Hogy kérdezhetsz ilyet? Mindkettő.

    Bár elsőre a Ben Mickering és a Mind Levery jobb nevek lettek volna. Tegnap este érkeztek és két állapotuk van: vagy egymást kergetik körbe-körbe a lakásban, vagy egymás mellett alszanak.

    Tisza-tavi oda-vissza #07/07

    Hazautazás
    2021.10.03; vasárnap

    A társaság vasárnap még evezni szokott. Ki kisebb távot, ki hosszabbat. Mi ezt rendszeresen kihagyjuk. Egyszerűen a hétfő mindkettőnk számára egyfajta pokol, na jó, annyira nem rossz, de mindenképpen sűrű nap, amelyre fel kell készülnünk. Nem beszélve a háztartásról és nekem az aktuális gépszíjról. Emellett apámnak mostanában van a születésnapja és ha már itt vagyunk Eger közelében, nehogy már ne ugorjunk be.

    Lényeg a lényeg, vasárnap mi már nem evezünk (azért jöttünk le korábban, hogy meglegyen a kilométer), ki szoktunk sétálni a partra, érzékeny búcsú, majd a könnyes zsebkendő elcsomagolása után indulás haza.

    Ez most megborult. András ugyanis kitalálta, hogy valósítsuk meg régi álmát, a margarétát. Ez úgy néz ki, hogy rengeteg kajakos, a kajakok orránál fogva összekapcsolódik. Virtuálisan, persze, bár voltak olyan hangok, hogy valaki szaladjon körbe és kösse össze a kajakokat. (Na, ezt nagyon szívesen felvettem volna.) Persze az összekapcsolódás önmagában nulla, azt le is kell fényképezni. Eddig vacakoltunk mindenféle szelfibotokkal, de… hagyjuk.
    Most viszont ott volt a drón. A nagy lehetőség.

    Meglepő módon mindenkinek tetszett az ötlet. Bekalkuláltuk a napot, a szelet és kijelöltük, még a partról, hogy hol kell összehozni a margarétát. Az emberek bevágták magukat a kajakba és kisprinteltek a célterületre. Olyan gyorsan álltak össze, hogy alig értem ki a drónnal. Nem is bírtam elfoglalni az ideális pozíciót, aztán amikor elkezdtem volna mászkálni, már összeállt a kör, az evezőemeléshez még éppen le tudtam süllyedni, de mire a circle beépített programot elő tudtam hívni, addigra a margaréta már ezerfelé bomlott. Szóval szép lett, meg jó, meg frankó, de azért lehetett volna sokkal jobb is.

    Innentől viszont már tényleg nem történt sokminden. A parton maradók elbúcsúztak egymástól, mi már reggel elpakoltunk mindent, búcsúpisi, leadtuk a kulcsot, fizettünk… és vége. Ennyi volt a kaland.

    Egerben kifizettük a sarudi szállást, ebédeltünk a családi házban, hosszasan beszélgettünk.

    Utána hazakocogtunk.

    Most kezdek ráállni arra, hogy a rengeteg podcastot, melyek szembe jönnek velem a neten, kirakom egy pendrive-ra és meghallgatom. Nyilván nem mindet, de az igazán érdekesnek tűnőket igen. Otthon úgysem lenne rá időm (otthon.. idő… nagyon idegen dolgok), de a kocsiban viszont van. Most például Sajó Tamás interjúkat hallgattunk és csak ajánlani tudom mindenkinek.
    Az Élet meg Minden: #040 Sajó Tamás – Nagykönyvtár a hátizsákban
    Tilos Rádió 3. Utas

    Tulajdonképpen most kellene jönnie a lecsengésnek. Amikor vége egy hosszú túrának, a szerző, kellemesen elfáradva, jelezné, hogy huh, mennyire megerőltető is volt a túra, de mennyire rendkívüli is, és olyan szép, enyhe, lecsengő, de fokozatosan elérzékenyítő kifejezésekkel zárná le az írást.
    Hogy dögöljetek bele az írigységbe.

    Ilyenekre most nem telik.
    Leírom, mi van előttem. Hétfő reggel az íróasztalomon lévő papírtáblára 39 taszkot írtam fel. Mind sürgős. És egyik sem a tanfolyamról szól. Az egy önálló darab, melyet 2 hét alatt meg kell oldanom. Ilyeneket írtam fel, hogy hogyan szabaduljunk meg legálisan 100 kg palától és zsindelytől? (Nem, nem hiszed el, mennyire sírósan/káromkodósan groteszk a helyzet. Megírom.) Meg… meg maga az élet. Mert mindenki akar tőlem valamit. Lehetőleg most. De legkésőbb holnapig. Nekem pedig pontosan ki kell méricskélnem, melyik igényt milyen szinten ignoráljam. Mert mindenre egyáltalán nincs idő. Közben beállítottam a közel abszolút rekordot is, a blog írását kedd hajnal négykor fejeztem be, majd utána aludtam egy nyúlfarknyit. Az óra szerint új negatív rekord született, konkrétan 4 pontra értékelte a mutatványt az 1-100 skálán. Csak szólok, hogy az előző rekord 36 pont volt.
    Hát… így élünk. Mondjuk, most egy ideig már tényleg nem lesz semmilyen túra.