Author: JoeP

A szószátyárságra csak egy mentség létezik: a jó stílus.

Macskátlanul

Pedig sokáig úgy nézett ki, hogy a fő problémánk pont nem ez lesz.
Ideköltözéskor abban maradtunk, hogy maximum három macskánk lesz egyszerre. Ez viszonylag hamar össze is jött. Csakhogy minden ősszel jöttek a kismacskák az erdőből, mintha ott teremtek volna. Volt, hogy hat macskánk is volt. Némelyik még nevet is kapott (Spongya Rozi Géza, Miszter Gray), de mindegyik ahogy jött, úgy el is tűnt. Vagy fiatalon elpusztult.

Négy macska tartott ki velünk, viszonylag hosszabb ideig.

Kajla
Az első macska. Másfél évig élt nálunk. Igazi bűbájmacska volt. Majd amikor érkeztek a többiek, nem jöttek jól ki egymással, végül a két új jövevény elüldözte.

Picúr
Az egyedüli, aki nem kismacskaként került ide, hanem olyan 3 évesen. Gyári hibás macska volt, ami eleinte szórakoztatott mindenkit, de később besokalltunk. Másfél éve egyszer csak eltűnt. Olyan 16 éves lehetett.

Sztracsat Ella
Később érkezett, Kajla helyére. Igazi bevállalós macska volt.
2017 augusztusában nem jött haza. Olyan 7-8 éves lehetett, ereje teljében. Arra tudunk tippelni, hogy valami olyasmit vállalt be, ami már sok volt.

Tépőzár Gizella művésznő
Ő volt a harmadik macska, Picúrral együtt zavarták el Kajlát. Iszonyú hatékony macska volt, elképesztően vadászott. Ő szedte ki az összes vakondot a föld alól. Viszonylag későn jött rá, hogyan tud barátságos lenni, de utána megszelidült és bújt, dorombolt.
Ma reggel találta meg Nej a kocsibeállóban. Holtan.
Nagy meglepetést nem okozott. Tegnap délután vitte el Nej állatorvoshoz, mert Gizi napok óta gyakorlatilag nem evett, se szárazat, se puhát és meglehetősen ramaty állapotban volt. Az orvos megállapította, hogy idült veseelégtelenség, annyira előrehaladva, hogy maximum egy hónapja lehet még hátra.
Nem volt. Még egy nap sem.
Ő volt az egyedüli macska, aki pár hetes kora óta végig velünk volt és teljes, hosszú életet élt. 13 és 14 év között lehetett.

Hát… ennyi. Most szomorúság van, de az élet megy tovább.
Emlékek maradnak csak, mindannyiunkból.

DSC_0283

20100315

Ez meg itt egy ökörködés 2011-ből. (Valójában kameratesztnek indult.) A szereplőkről annyit, hogy a fehér kandúr (a gazdája Hópihének hívta, mi Pedofilnak) az udvarunkra járt csajozni. Gizit kis híján elkapta féléves korában, de egy gyors ivartalanítás pusztán baráti kapcsolattá silányította a nagy szerelmet. Sztracsi már bevállalósabb volt, három hónaposan teherbe esett tőle. Innét kapta a kandúr a nevét.

Tisza-tavi oda-vissza #03/07

Abádszalóki-medence
2021.09.szerda

Reggel meteorológia. Hátha változott az előrejelzés. Változott. Rosszabb lett. Sokkal. Szerda délután beköszön a hidegfront (jaó estét kívánok), estére ér keletre és egész csütörtökön kiadós eső várható. A windy szerint 20 km/h szembeszéllel, max 13 fokkal. Mindez pont a nehezebb napon, 45 km távolság, nyílt vizen.
Újratervezés.
Az találtuk ki, hogy a csütörtöki nagyon szar időt a házikóból fogjuk szemlélni. Van kajánk, sörünk, pálinkánk és legfőképpen csocsónk. A tiszafüredi szállást módosítjuk. Az eredeti terv szerint a mai napon csupa olyan helyen eveznénk, ahol már rengetegszer voltunk, ezt nyugodtan kihagyhatjuk, betesszük helyette a déli részt, ahol még sohasem jártunk és a körbeevezés során pont csütörtökön lettünk volna ott: Tiszaderzs, Abádszalók, Kisköre, Dinnyéshát. Saccra 30 km, pont jó lesz.
Ami még fájó lehet, az a Grand Slam bukása. De a tanfolyam miatt úgyis buktam a Szentendrei-sziget kerülését.

Grand Slam. Azaz a 4 nagy kerülés: Csepel-sziget, Balaton, Tisza-tó, Szentendrei-sziget. (Valamikor a csomag része volt még egy nap alatt hosszában a Balaton is.) Idén az első kettő megvolt, a hét elején még jó esélyünk volt a harmadikra is, viszont a meló elvitte a negyediket. Péterrel ugyanis hétfőre egyeztettük a Szentendrei-sziget megkerülését, de azt elvitte a cica. Így viszont már nem sajnálom annyira a Tisza-tó karika elbukását sem.

Természetesen pakolás. A tegnap esti pakolás újrapakolása, nyilván teljesen máshogyan. Ettől kapok egyszer agyfaszt. Ha már evezni, vagy tekerni kell, akkor már jó, de mire eljutunk odáig, többször is felvágom az ereimet. Ordítva.

A reggel kilences indulás természetesen nem jött össze, persze amikor messziről kell kajakot logisztikázni, akkor nem is szokott, Annyira nem baj, végülis csak 30 kilométer.

Rövid jelmagyarázat:
0: A sarudi szabadstrand.
1, 2, 3: Bejáratok a nádas védősávon keresztül.
4: Az V-ös öblítőcsatorna, azaz kijárat a Tiszára.

Rögtön keresztülhasítottunk a sarudi medencén. Most vágunk át harmadjára. Az első kettő beszaratós volt rendesen. A sarudi medence sekély, már közepes délnyugati szél is meg tudja táncoltatni a hullámokat. Meg persze a kajakokat. Ráadásul mindkét alkalommal spricó nélkül voltunk, így arra is figyelnünk kellett, hogy ne süllyedjünk el a becsapó víztől. Ja, és a második alkalommal az MP7 kajakkal küzdöttem. Emlékszem, az V-ös öblítón jöttünk át, és a hullámok iránya miatt taktikáznunk kellett, végül annyira délnek sodródtunk, hogy a 3-as bejáraton jöttünk be.
Most viszont semmi. Félóra alatt átpörköltünk, majd jó sokáig lefelé a Tiszán. A folyó gálánsan adott 1,5 km/h sebességet ajiba, szépen haladtunk. Alig pislogtam néhányat és már Tiszaderzsen voltunk. Kikötöttünk, átmásztunk a kordon alatt. Ekkor már láttuk az idegeneknek belépni tilos táblát, csakhogy már késő volt.

Ez egyébként egy kifejezetten érdekes környék. Jó sok a víz. Oké, persze, Tisza és Tisza-tó, mégis, mit vártam?
A Tisza-tó duzzasztás útján keletkezett és meglehetősen határozottan el lett választva magától a Tiszától. Öblítőcsatornákon, átjárócsatornákon keresztül lehet bemenni a folyóról a tóra, illetve fordítva. Kivéve itt lent, a gát környékén. Itt olyan érdekesen alakultak a szintek, hogy összefolyt a tó és a folyó, miközben leváltak róluk párhuzamos csatornák. Mutatom.

A kép alján a tiszaderzsi csatorna húzódik. Innen egy átjárón keresztül jutunk ki a Tiszára. A folyó mögött, a háttérben pedig a Sarudi-medence terül el. Egyelőre még élesek a határok, de pár kilométerrel lentebb mind a három víz összefolyik, miközben középen szigetek emelkednek ki. Nagyon hangulatos. Viszont arra készülj, hogy egyetlen olyan térkép sincs – beleértve a Kartográfia hivatalos Tisza-tó térképét is – amelyik ezt a környéket pontosan ábrázolná.

Nyújtózkodtunk, pisi a bokorba, sör a felszabadult helyre. Innen nem mentünk vissza a Tiszára, legalábbis nem egyből. Mentünk a part menti dzsuvában. Hangulatos volt. Valahol ez a csatorna végül egybefolyt a Tiszával, majd nem sokkal később lekanyarodtunk a IV-es öblítőbe. Kicsi kavargás, de ennél a tónál tipikus, hogy minden meg lett variálva. Aztán középtájon térképészkedés, kiderült, hogy inkább 40 km az a 30, sőt, valamivel több is, ahhoz viszont későn indultunk el. (Este fél hétkor már sötét van, mint az köztudott.) Oké, vágunk. Az egyik nádasnál bebújtunk a nagy tó felé, ott becéloztuk a strandcsúszdát. 3 km. Kikötés előtt sólyomszemként figyeltem, hol van a strandon infrastruktúra, úgymint asztal és székek, de sehol sem láttam. Végül spontán kikötöttünk és csak utána vettük észre, hogy a vízimentő toronyban van két szék. Nyilván felmásztunk. Ennyire panorámás helyen még nem ebédeltünk.


Egyedül a szél zavart, de az nagyon. Egész nap 28 km/h körüli szél fújt és az azért már tud kellemetlen lenni.
Hogyan menjünk haza?
Az I-es öblítő nagyon nagy kerülő. Azzal lenne 40+ km az út. A II-es öblítő el van dugva a dzsuvába, nekem viszont nincs arra trekkem. Kalandnak nem rossz, de ha végül nem találjuk meg, akkor ránk sötétedik. A III-as öblítő tudtommal döglött. Marad a IV-es, ahol bejöttünk. De legalább cifrázzuk meg annyival, hogy azon a részen megyünk vissza, melyet idefelé levágtunk, azaz kerülünk egyet a kikötő felé.

Egyéni szoc probléma, de itt durrant be a jobb bicepszem. Tinglitangli evezéseken hajlamos vagyok nem odafigyelni, aztán hibásan evezni. Na, ez most bosszult. Csak úgy tudtam elviselhető fájdalommal tovább evezni, ha maximálisan szabályosan csináltam. Vicces, mert kényszerből ugyan, de rendesen begyorsultam.

A folyamatos északkeleti szél megtette a hatását, a Sarudi-medence aljáról jószerével kinlódtunk a szembeszélben, a nagyra nőtt szembehullámokban. Az ajánlott útvonal az öblök kinyalása lett volna (ez az egykori Kis-Tisza), de nyalogassa a harapós ló. Végül valahogy csak felvergődtünk. 31,5 km. Délután ötre értünk vissza. Jó döntés volt az összes vágás, a 40plusszos túra nagyon nem fért volna bele.

Pakolás. Cuccok a kocsiba, kajakok a tetőre. Ne tudd meg, milyen mindez a délutáni szúnyoginvázióban. Fájós karral.
Utána a házban a szokásos tempó: minden kiemelten fontos, mindent egyszerre kellene csinálni. Ehelyett koszosan, vizesen, büdösen ittunk egy páleszt, megvacsoráztunk, majd kényelmesen, de azért nem kicsit nyüszögve elpakoltunk, lezuhanyoztunk. És már este is volt.

Holnap konkrétan nulla túra, nulla aktivitás, az egész napos esőben még a boltba se fogunk elsétálni. Kíváncsi vagyok, hogy az utóbbi hónapok pörgései után hogyan fogjuk elviselni.


Tisza-tavi oda-vissza #02/07

Leutazás
2021.09.28; kedd

Visszagondolva elképesztő, hogyan készültünk össze. 8 napon keresztül percre kiszámított kapkodás. Kedd délután 14.05-kor ültünk be a kocsiba, csatakosan, fülig idegesen. 14.00 volt a terv. Egerbe 16.10-kor értünk, Sarudra 17.10-kor. Terv szerint. Lent még berendezkedés, vacsora, gyors drónozás, majd egy újabb orbitális pakolás, mivel otthon csak beszórtunk mindent, mondván, hogy a részletek ráérnek odalent.

Mit értek részletek alatt? A menetrendet. Kedd este érkezés Sarudra, pakolás. Utána a Tisza-tó megkerülése, azaz szerdán átevezünk Tiszafüredre Poroszlón és Tiszavalkon keresztül, 32 kilométer, szállás lefoglalva. Kétnapi túracucc a kajakokban, minden más Sarudon marad. Csütörtökön Abádszalókon keresztül vissza Sarudra. 45 km, nagy halál. Pénteken gyakorlatilag pihenőnap, délelőtt összepakolunk, leadjuk a sarudi szállást és átköltözünk a Tiszafüreden foglalt faházba, ahol szerdán már aludtunk. Délután tinglitangli evezés a korán érkezőkkel. Este bulika. Pyrus szezonzáró, 40-50 ember. Szombaton közös evezés, este megint bulika, de gyengébb kivitelben. Vasárnap haza, de előtte még beugrunk Egerbe.

Nos, ez a terv. Igényes program, nem? És el tudod képzelni, mennyi istenverte logisztika kellett erre a hétre? Na, ehhez képest fél napom volt megszervezni az egészet és összepakolni mindent, figyelembe véve, hogy melyik nap, melyik helyszínen, mire lesz szükségünk és azok hogyan jutnak el oda. Mondtam is Nejnek, hogy ha most nem felejtünk otthon semmit, égig érő örömtüzeket fogok gyújtani.

Hány égig érő tüzet láttál mostanában? Na ugye.

Első este sikítva vettem tudomásul, hogy otthon felejtettem egy apró zacskót. Egy icipicikét. A töltőkábelek voltak benne. Konkrétan mikrousb kábelek a drónhoz, usb-c kábel a mobilhoz és egyedi garmin kábel a sportórához. Természetesen töltőket, aksikat, powerbankokat hoztam bőven. Vidáman nézték egymást a készülékekkel. Kábelek nélkül.
Kész. Mindennek vége.
Aztán találtam egy picike, pár centis vésztartalék mikrousb kábelt a drón dobozában. A kocsiban meg volt a mobilhoz kábel. Végül egyedül a sportórát buktam be, de azt nagyon, mert nemrég kaptam meg én is a halálos frissítést.

Ez egy ilyen Garmin feature. Veszel egy új órát. Ez lehet eleve vacak, de tegyük fel, hogy nem az. Működik. Mér. Kijelez. Méréssel együtt is simán kibír öt napot. Mérés nélkül két hetet. Örömboldogság. Aztán jön egy frissítés és kinyírja az órát, mert a belefejlesztett újdonságok felzabálják az aksit. Most mérés nélkül négy napot bír, méréssel két napot. A Garminnak hiába reklamálok, azt mondják, hogy szedjek le róla minden nem gyári elemet. És nem igazán érdekli őket, hogy ilyesmi soha nem is volt rajta. Az, hogy a Garmin elismeri a hibát, esélytelen. Az, hogy kijavítják, szintén. Vegyél új órát, abban nagyobb az aksi.
A fiam pont így járt. Olyan két évvel ezelőtt kapott a születésnapjára egy középkategóriás Garmin Vivoactive órát. Örült neki. Használta. Aztán megkapta ő is a halálos frissítést. Onnantól az órája mérés nélkül sem bírt ki egy napot. Lefutotta a kötelező köröket a Garminnal, de mindig lepattant róluk. Végül kivágta az órát a kukába. A következő születésnapjára pedig egy Polar órát kért.

Na mindegy. Szóval óra, az nincs. Szerencsére itt van az öreg harcos, a gps64 túragps. Trekkel, kijelez, navigál, alapvetően rendben is van, csak éppen a 7/24 monitorozásban gyenge. Mondhatni nulla.
Hogyan fogom kibírni, hogy most 5 napig nem fog cseszegetni az órám azért, ahogyan élek? Nehéz lesz.

Este nyolcra rendeztünk el mindent. Nej gyorsan bekapott egy kétcentes pálinkát és ment is aludni. Mostanában nincs túl jól.
Nekem még sör és jegyzetelés jutott – ember, otthon konkrétan nulla időm lesz a blogra, dübörög a tanfolyami felkészülés – és akkor még itt van estére a technika, a töltekezések. Ahogy most állok idegileg, valószínűleg újra kell gondolnom a túrára tervezett sörmennyiséget is. Szerencsére a Kodiakba akár egy komplett sörfőzde is belefér.

Elalvás előtt kisétáltam az udvarra. Maga a ház kint van, abszolút a falu szélén, velünk szemben már szántóföld terül el. Csend. Elképesztően mély csend. A motoros fűrészek, flexek már nem, a kutyák még nem vonyítanak. Felnéztem az égre. Aszta. De régen láttam már ilyet! Utoljára Úrkúton volt ennyire tiszta, csillagos éjszakám. Nemcsak az ismert csillagképek látszottak, hanem a Tejút színes csillaghalmaza is. Igen, tudom, éjszaka fázni fogunk… de most szép.

Tisza-tavi oda-vissza #01/07

Előkészületek

A csapatépítős bringázás után már tényleg úgy gondoltam, hogy pihenősebb időszakra fordulunk. Egy nagy túra ugyan még volt a zsákban, de bőven volt időnk rákészülni, a projektjeim meg éppen olvadt bitumenmezőn araszoltak keresztül, leginkább nélkülem, szóval minden rendben.

Ja.

Jött az üzenet, hogy hirtelen lett 9(!) jelentkező arra a tanfolyamra, melyet már február óta szeretnék bevezetni, de soha nem volt rá jelentkező. Most meg nagy hirtelen kilencen akarnak jönni. Október közepén. Új tanfolyam, felhős, új terület, megtanulni az anyagot, majd megtanulni a tanfolyamot, sőt, átdolgozni a tananyagot (mert magunk között szólva, elég bénácska), szerezni valami labort, végignyomkodni (szereztünk, végignyomkodtam, bugzik, mint a kandúrmacska), próbaelőadások az idők belövéséhez… rögtön elfogyott a tömérdek időm.
De nagyon.
Közben a sokadik halasztás után tényleg megjelentek a tetőfedők és bár nem nekem kellett nyargalnom velük a tetőn, de foglalkoznom kellett a témával, meg persze bringaszervíz és úgy általában utolérni magamat, szóval a tanfolyami felkészüléssel együtt sikerült megint reménytelen helyzetbe manővereznem magam.

Nyolc nap után, hétfő éjjel 11-re értem végig első körben a tananyagon.
A tetőfedők hétfő délután fejezték be a munkát. Rengeteg pala, zsindely le lett szórva az udvarra, de ránézni sem volt időm, nemhogy eltakarítani a szemetet.
Kedd este már indult a túra, gyakorlatilag egy fél napom volt a szervezésre és a pakolásra.

Nem is tudom. Egyszer azért szívesen látnék egy olyan túrát, melyet van időm rendesen megszervezni, van időm összepakolni, előkészíteni, rákészülni… és üdén, kipihenten belevágni.
Nem azért, de így visszagondolva, évek óta nem volt ilyen.
Lehet, hogy nem is létezik.

Emlékeztető

Erős pénteknek ígérkezik. 10.30-kor harmadik oltás. (Kell. Áprilisban kaptam az előző kettőt, a szakirodalom szerint ekkor már szükség lehet az emlékeztetőre. Október végén meg tantermi oktatás, mit tudom én, mi lesz addigra, delta, vagy mü. Arról nem is beszélve, hogy ha a harmadik Pfizer, akkor kiszabadulok a szputnyikbörtönből. Külföldön ugyanis csak az utolsót nézik. Bár most már mindegy, egy időre kiutaztam magamat.) Az oltás után könyvelő, amiben az az extra, hogy mindezt bringával tolom végig. Itthon pedig délután a teraszt fogom teljesen kipakolni, mert szombat hajnalban jönnek a zsindelyezők tetőt mosni.

A reggelt egy kicsit elcsesztem, késésben indultam. Toltam ki a bicót, amikor csöngettek. A tetősök jöttek. Hogy bocsi, de olyan frankó esős nap van, inkább ma mosnák a tetőt.
– Kellek hozzá?
– Nem.
– Nem baj, hogy a teraszt nem pakoltam ki?
– Nem.
– Akkor csinálják.
Már útközben jutott eszembe, hogy a lányom még alszik. Érdekes ébredése lesz, ha elkezdik gőzborotvázni a feje fölött a tetőt.
Aztán az is csak útközben jutott eszembe, hogy mit is mondtak, frankó esős idő? Gyorsan meg is kaptam a választ. 500 méter múlva leszakadt az ég és 35 percen keresztül esett. Lehet, nem volt a legjobb választás a rövidnaci, rövidujjú ing és a mezítláb.
Aztán a Wekerle körül elállt az eső. A Népligetig nagyjából meg is száradtam. Nagyjából.
Itt viszont az jutott eszembe, hogy bakker, nincs nálam maszk. Oké, mostanában nem kell, de a kórházban tuti kérni fogják. A zsebemben nincs, a bringában nincs, a táskámban nincs. Mind a három helyen szokott lenni, de hétvégén mostam ki az összeset és ott száradnak az ablakkilincsen. Ha nem ilyen ideges indulás lett volna, eszembe is jutott volna.
Jó. Mi legyen? Ha már eddig eljöttem, mindenképpen bemegyek. Később már nem lesz rá időm. Legvégső esetben bemegyek a vécére, leveszem az alsónadrágomat és a fejemre húzom. Aztán eszembe jutott, hogy még erre sem lesz szükség, A bringán ugyanis még a hosszútávú táska van fent, abban pedig van tisztító rongy. Ez általában valami kiszuperált zokni, vagy alsónadrág.
Megérkeztem. természetesen már a külső kerítésen kint volt, hogy belépés csak maszkban. Nézzük, mi van a táskában? Egy hosszúszárú, vastag zokni. Nem rossz.

A portán átjutottam. De az oltó épületbe már nem. A cerberus elküldött a gyógyszertárba, vegyek maszkot. A gyógyszertár előtt piszok hosszú sor. Ja, és a biztonság kedvéért egy csomó táblán figyelmeztettek, hogy belépés csak maszkban. Jól nézünk ki. Kidobnak, mielőtt maszkot tudnék venni.
Végül ide is zoknival a fejemen mentem be. Az eladó hölgynek kikerekedett a szeme és miközben levegőért kapkodott, gyorsan közöltem vele, hogy adjon egy maszkot és már itt sem vagyok. Adott.

Bejutottam az oltópontra.
– Lehet oltóanyagot választani? – kérdeztem a kapuőrt, mert a jelentkezésnél nem lehetett.
– Majd bent megmondják.
– Lehet választani? – kérdeztem bent.
– Mit?
– Oltóanyagot.
– Csak Pfizer van.
– Akkor azt választom.

Utána még eltekertem a könyvelőhöz, majd haza. Útközben megint rámszakadt az eső. Emlékeztető jelleggel.

– Hogy vagy? – érdeklődött itthon Nej.
– Jól. Nem érzek semmi különöset.

Aztán szépen, finoman csak megjött. Azt vettem észre, hogy elromlott a kedvem. Lett volna dolgom, de csak ültem a gép előtt és rendezgettem az utóbbi idők tömérdek fényképét. Pedig tanulnom kellett volna, nincs olyan messze az a tanfolyam. Korai fekvés.

Másnap pedig a sportóra megmutatta, mi történt. Ezt a dögöt nem lehet átvágni. A hazaérkezés után kábé egy órával hirtelen megugrott a stressz. Nem a plafonig, csak úgy közepesen, de ez nem múlt el. Éjszaka sem. A következő éjszaka sem. Azaz a szervezet észlelte, hogy megtámadták, megijedt és remélhetőleg ezerrel termeli az antitesteket. Az alvásértékek bénák, az a bizonyos body battery természetesen padlón, hiszen napok óta folyamatos a stressz, nincs pihenés, nincs feltöltődés. Érdekes módon, nem érzem magam betegnek, nincs még csak hőemelkedésem sem, csak éppen napról napra vacakabb a kedvem. Hol a fényképekkel vacakolok, hol csak fekszem a kanapén és zenét hallgatok. Különben is, a sportóra azt mondja, hogy ilyen vacak alvások mellett ne lepődjek meg, ha napközben nem vagyok elég kreatív… és ki vagyok én, hogy egy sportórával vitatkozzak.
Aztán egyszer csak vége lesz.

PS.
Ezt eredetileg szeptember 17-én írtam.
Természetesen azóta vége lett, levonult a hullám.