AuthorJoeP

Mindenféle

Amikor már megint szarakodik a mobiltelefonon az ujjlenyomat-felismerő rendszer, te meg nyomkodod, dörzsölöd, mintha az erősebb kontakt megjavítana bármit is, majd megtörlöd az érzékelőt és az ujjadat a pulóvered szárával… és csak ekkor veszed észre, hogy az ujjlenyomat-érzékelő tulajdonképpen rendben volt, valamiért a telefon lassult be, úgymond laggelt, és miközben törölgetted, meg nyilván folyamatosan tapiztad is a képernyőjét, szóval közben szándékolatlanul eladtad a házadat, meg kilőtted az összes rakétádat.

~oOo~

Szegény macska. Amikor úgy döntesz, hogy reggelire pont jó lesz egy nagyon laza fröccs és tényleg jó lett, sőt, annyira jó lett, hogy több is követte, aztán már képmutatás és felesleges is lett volna a kávé, majd mosolyogva kinéztél a teraszajtón arra a rusnya szürke, ködös tájra és észrevetted, hogy a macska odakint éppen felgyújtja magát és eszedbe jut, hogy bakker, akkor szoktál enni adni a macskának, amikor fő a kávé és ez ma elmaradt, szóval amennyire jól érezted magad ezen a reggelen, annyira szarul érezte magát odakint a macska, mert csak állt az ajtóban és éhesen nézte, hogyan kortyolgatod a borodat. Szegény macska.

Csóványos

Hát, amikor vasárnap hajnali 4:30-kor csörgött az óra, többször is átgondoltam, hogy normálisak vagyunk-e? Különösen akkor, amikor sötétben, hidegben ki kellett mennem levakarni a jeget a kocsi ablakáról. Szép nagy autó, szép nagy ablaküvegekkel. Még a teleszkópos jégvakaróval sem értem be mindenhová, kellett sportolnom rendesen. Aztán az első pár méter után belülről párásodtunk be, úgy araszoltam a sötétben, mint egy tankkal. Szerencsére ilyenkor még minden normális ember alszik, nem ütöttem el senkit.

A főútig a klíma legyilkolta a párát, a körgyűrűn pedig már kezdett világosodni. Az M2-n borzongva néztük a mindenfelé mászkáló, araszoló ködöt. Biztos, hogy látni fogunk bármit is? Végül a két gyerek úgy oldotta meg a helyzetet, hogy visszaaludtak.

Diósjenő. Felhúztunk a túraútig. Sehol senki. Remek. Pont így kalkuláltunk. A tömeg ki fog zúdulni a Normafához, a Pilisbe, meg esetleg a Börzsöny déli oldalára. Mi viszont keletről közelítjük meg a Csóványost, majd utána csavargunk fel északra. Remélhetőleg senkivel sem találkozunk.

A Csóványos népszerű kilátójának közvetlen szomszédságában a Börzsöny legelhagyatottabb, vadregényes, éles gerincei és mély völgyei húzódnak. Túránk ebbe a varázslatos világba, valóban kárpáti hangulatú tájra vezet.

A túrát azoknak ajánljuk, akik a Csóványos híres panorámáján kívül a hegység rejtettebb, alig ismert zugaira is kíváncsiak, és bevállalnak egy hosszú, jelentős szintemelkedést is megkívánó gyaloglást az élmény érdekében.
link

Hát, igen. Jelentős szintemelkedés. 26 kilométer, 1210 méter szint. Mindez november végén. Gondolom, így már érthető a hajnali indulás.

Szokásos indulás előtti tetvészkedés, vizek, szendvicsek, műzlicsokik. Nekem a technikai felszerelés. Ez egyben főpróba, át kellett szerelnem a cuccot, úgy, hogy benne legyen a drón is, de minden nehéz a hátamon legyen, az oldaltáskában pedig tényleg csak annyi, amennyit elő-elő kell kapkodnom. A kajámat Nej hozta.

Igen, ez a drón borít minden, jó alaposan kidolgozott pakolási, szállítási eljárást. Gyalog is, bringán is, kajakon is.

Amikor elindultunk, már biztatóan világos volt. A levegő még visszaharapott, ha beleharaptunk, de a nap határozottan sütött és csak ez számított.

Keresztben szélesebb földút. Felnéztem. Nem hajoltak össze felette az ágak. Hurrá. Szabad a pálya. Drón. Ahogy a szólás mondja, a drón egy magunkkal hordozott kilátótorony. Felküldtem. Szétnéztem. Azannya. Körben mindenfelé köd ült a tájon. Egyedül a Börzsöny csúcsai lógtak ki belőle felfelé. Oké. Akkor nem lesz baj. Innentől jó 800 méter felfelé a Csóványos. A ködnek esélye sincs.

Aztán rögtön belémrúgott a technika. Mondjuk, nem lepődtem meg. Számítottam rá. A drónnal szerintem már túlléptem a kezelhető komplexitás határát. A meglepő az volt, hogy a gopro adta fel. A mai napig nem értem, mi történt vele. Itthon átfutottam előtte az aksikat, mindegyik feltöltve. Az egyik csak olyan 60% körül volt, azt itthon hagytam. Van még nyolc, elég lesz. (Egy nap max 3 darab fogy.) Aztán az első aksi 30 másodperc után sípolt. Nullára merült. Hoppá. A következő akksi még addig sem bírta. A harmadik pedig 11 másodperc után merült le. WTF??? Az mindenesetre látszott, hogy ezen a kiránduláson gopro, az nem lesz. Elpakoltam. Innentől a milc géppel dolgoztam. De ez valami borzasztó szenvedés volt. Mindig elő kellett vennem a válltáskából. Egyik kézzel tartani, fél szemmel figyelni, hogy mit vesz. A másik kézben a túrabot és a másik fél szemmel az út, mert nem volt egyszerű a terep. Nagyon bénán éreztem magam. Oké, hogy elhivatottság, de azért ez… már túl volt a normálison.

Itthon rádugtam minden aksit a töltőre. Ötöt nem is töltött, azt mondta, fullon vannak. A három “lemerült” aksi szerinte olyan 80% körül volt, azokat visszatöltötte. Kíváncsiságból bekapcsolva hagytam a kamerát, 50 percig vette szó nélkül a plafont.
Tényleg nem értem.

Na mindegy, cserébe vadul drónoztunk. Gyakorlatilag minden tisztáson. Kipróbálták a gyerekek is. Jól el is ment az idő. De azért haladtunk.

– Ez már a Csóványos? – érdeklődött Nej.
– Kicsim, a Csóványost a legegyszerűbb megtalálni. Körbenézel. Ha látsz még magasabb pontot, akkor nem vagy ott. Ha már nem látsz, akkor ott vagy.

Fultán-kereszt. A háttérben a Csóványos.

Ez szintén a Csóványos, de már a földről. Határozottan közeledtünk.

Aztán egyszer csak ott voltunk a magas cső lábánál. Kilátó.
Nej lent maradt vigyázni a cuccra, én felrohantam a kamerával.

Ez itt a felfelé vezető csigalépcső.

Ez pedig a kilátás. Az a hatalmas ködtenger a Dunakanyart takarja. Erős fantáziával a visegrádi fellegvárat is ki lehet venni.

Utána cseréltünk, én maradtam lent. Ekkor jött néhány ember, hét kutyával. Ők is kettéváltak, egy részük felment, a többiek lentmaradtak. A gazdi nélküli kutyusok pedig fájdalmas vonyításba kezdtek. Én meg rágcsáltam a szendvicsemet és azon szurkoltam, hogy egyik kutya se próbálja meg szendviccsel kompenzálni a világfájdalmát.

A torony után fordultunk, mentünk vissza Diósjenő felé. Én pedig vadul számoltam. Azt mondja, hamarosan elmegy a piros háromszög északra. Nemrég múlt dél. Ha egyenesen megyünk, az olyan 8 kilométer, könnyű terep. Még drónozgatással is simán az autónál vagyunk háromra, azaz világosban. Ha viszont elmegyünk északra, az még 17 kilométer és olyan 500 méter szint. Még erős tempóban is 4-5 óra és semmit nem játszottunk a drónnal. Azaz az utoló egy óra már sötétben, fejlámpával. Az út pedig nehezen járható, meredek ösvény. Ez nem fog beleférni. Vagy ha beleerőszakoljuk, az fájni fog.
Az elágazónál felvázoltam a lehetőséget és végül egyhangúlag a lazább befejezést választottuk.

Az útbaeső tisztásokon pedig játék a drónnal.


Bár itt már kifejezetten sok ember járkált, de szerencsére a tisztások is nagyok voltak, elfértünk.

Hazafelé nagyon kegyetlen volt a vezetés. A többiek ittak sört, forralt bort, majd elájultak. Én pedig folyamatosan masszíroztam a fejemen mindent, hogy ne kövessem őket.

Aztán Ecser környékén az M0-n beleszaladtunk valami kemény ködbe. Ki is tartott hazáig. Azaz ha itthon maradtunk volna, valószínűleg depressziótól sikoltozva vágtuk volna fel az ereinket. Amilyen gusztustalanul ocsmány időjárás volt errefelé. (Ja, és lomtalanítás, mindenfelé sár, szeméthegyek, lomizó tömegek.)
Elképzelni is nehéz volt, hogy egy órával korábban milyen gyönyörű helyeken mászkáltunk.

Top10 videó

Megint farigcsáltam egy kicsit.
Itt a blogon írások jönnek, írások süllyednek. Pedig tök jó lenne rögzíteni valahogy a kedvenceimet. A különböző válogatásokból készült e-bookok garmadája nem volt rossz ötlet (kár, hogy évek óta nincs ezekre időm), de mégsem az igazi. A válogatásokba az általam jónak tartott írások kerülnek bele, mely kör jóval szélesebb, mint a top valamennyi. Meg úgy egyáltalán, írásból több ezer van, ennyiből nehéz lenne még egy top 100 összerakása is.
Nagyjából hasonló a helyzet a videókkal. Itt is van gyűjtőoldal, de – őszintén szólva – az ott lévő videók 80%-a elég vacak. Nem, nem szándékosan vacakok, egyszerűen ezt hívják fejlődésnek. Viszont az írásoktól eltérően a videóknál már tudok top10-et összeállítani. Megcsináltam. Ki is raktam ide, a bal oldalra.
Nem, nem felejtettem el a matekot. A top10-ben jelenleg csak 7 videó van. Egyelőre ennyi vitte át a lécet. Aztán lesz majd ez másképp is.

A sorrend nem erősorrend. Egyszerűen az évszám.

Még egy megjegyzés. Tudom, ez az írás is el fog süllyedni, de legalább induláskor hagy magyarázzam meg, mit keres a listán egy 2012-es videó. Akkor kezdtem tanulni ezt az egészet. Semmit nem tudtam róla. Látszik is. Teljesen más stílusú, mint a mai videóim. Nagyon lassan – túlságosan is lassan – indul be, és akkor sem lesz kapkodós. Szóval más. De mégis jó. Nem, nem miattam. Hanem azon emberek miatt, akik szerepelnek benne. A korondi korongosmester miatt. A korondi taplász miatt. A vendéglátóink miatt.

Na jó, még egy. A balatoni videóban a kanapés jelenetek nem azért kínosak, mert elbénáztuk, ellenkezőleg, pont ilyesmit akartunk. Mert a paródiák már csak ilyenek.

Olvasgatok

Heller már 26 évvel ezelőtt megírta. A részletben szereplő Kis Pöcs az Egyesült Államok elnöke. (Az első idézetben még csak alelnök.)

– Én hiszek az özönvízben – felelte az alelnök.
– Azt hiszem, ezt nem jól hallottam.
– Hiszek az özönvízben.
– Miféle özönvízben? – Noodles megint teljesen megzavarodott.
– Természetesen Noé özönvizében. Amiről a Bibliában van szó. A feleségem is hisz benne. Maga nem tud róla?

Noodles összehúzott szemekkel kereste az alelnök jámbor ábrázatán a játékosság enyhe felvillanását. – Nem vagyok benne biztos, hogy is érti ezt. Úgy hiszi, nagy volt az eső?
– Úgy hiszem, hogy igaz. Minden részletében.
– Hogy vette minden állatfajtának a hímjét meg a nőstényét?
– Ezt mondja a Biblia.
– Uram – mondta Noodles udvariasan –, mostanára több állat- és rovarfajtát vettünk számba, mint amennyit valaki egész élete során össze tudna gyűjteni és be tudna rakni egy akkora hajóba. Honnan szedné őket, és hová tenné őket, nem is szólva arról, hogy mennyi hely kellene saját magának meg a gyerekei családjának, valamint az ennivaló tárolásának és a hulladék eltávolításának problémáiról az alatt a negyven nap és negyven éjjel zuhogó eső alatt?
– Maga tud erről!
– Hallottam. És utána még százötven nap és százötven éjjel.
– Maga ezt tudja! – bámult rá elismerően az alelnök. – Akkor valószínűleg azt is tudja, hogy az evolúció svindli. Gyűlölöm az evolúciót.
– Honnan származott akkor az a sok állati élet, amelyről tudunk? Csak bogarakból majd három- vagy négyszázezer fajta létezik.
– Ó, hát valószínűleg csak úgy kialakultak.
– Alig hétezer év alatt? A bibliai időszámítás szerint körülbelül ennyi volt az egész.
– Utánanéztem, Noodles. Mindaz, amit a világ teremtéséről tudnunk kell, benne van a Bibliában, világosan, angolul – nézett rá derűsen az alelnök. – Tudom, hogy vannak, akik szkeptikusok. De azok mind vörösök. És mind tévednek.
– Ott van Mark Twain esete. – Noodles nem tudta megállni, hogy ne kezdjen vitatkozni.
– Ó, ezt a nevet ismerem! – kiáltott fel nagy örömmel és hivalkodva az alelnök. – Mark Twain, a nagy amerikai humorista, ugye? Az én államommal szomszédos államból, Missouriból?
– Missouri állam nem szomszédos Indianával, uram. És Mark Twain az ön nagy amerikai humoristája kicsúfolta a Bibliát, lenézte a kereszténységet, megvetette imperialista külpolitikánkat, és minden részletében telifröcskölte a dühével Noé és bárkája történetét, különösen a házilégy miatt.

Az alelnök egy pillanatra sem veszítette el a lelki nyugalmát. – Nyilvánvalóan két különböző Mark Twainről beszélünk – felelte.
Noodles dühbe gurult. – Csak egy volt, uram – mondta lágyan, aztán elmosolyodott. – Ha akarja, összefoglalót készítek a kijelentéseiről, és odaadom valamelyik titkárának.
– Ne, utálom az írásos anyagokat. Tegye át videóra, talán tudunk belőle valami játékot csinálni. Igazán nem értem, hogy egyes emberek, akik olyan sokat olvasnak, miért tudják olyan nehezen felfogni azokat az egyszerű igazságokat, amelyek világosan le vannak írva a Bibliában. És kérem, ne szólítson uramnak, Noodles. Maga sokkal idősebb nálam. Nem szólítana Pöcsnek?
– Nem, uram, nem fogom pöcsnek szólítani.
– Mindenki más annak szólít. Magának is joga van hozzá. Esküt tettem ennek a jognak a biztosítására.
– Nézze, maga pöcs… – Noodles talpra ugrott, aztán lázasan körülnézett. Fekete táblát, krétát és mutatópálcát keresett. Akármit! – A víz mindig a saját szintjére törekszik.
– Igen, ezt hallottam.
– A Mount Everest nyolcezer méter magas. Ahhoz, hogy a földet elborítsa a víz, az egész földbolygón mindenütt közel nyolcezer méter mély víznek kellett volna lennie.

Jövendőbeli munkáltatója bólintott, örült, hogy a jelek szerint végre eljutottak valahova. – Akkor annyi víz volt.
– Aztán a vizek visszavonultak. Hová tudtak visszavonulni?
– Természetesen az óceánokba.
– Hol voltak az óceánok, ha a világ víz alatt volt?
– Hát természetesen az özönvíz alatt – jött habozás nélkül a válasz, majd a zseniális férfiú felállt. – Ha megnéz egy térképet, Noodles, látni fogja, hol vannak az óceánok. És azt is látni fogja, hogy Missouri igenis határos az én államommal, Indianával.

– Ez a pöcs hisz a vízözönben! – számolt be tüstént Porter Lovejoynak Noodles Cook, még mindig fortyogva és szinte kiabálva. Ez volt kapcsolatukban az első eset, amikor nem elégedett összeesküvőként jelentkezett a pártfogójánál.
Porter Lovejoy megőrizte a nyugalmát. – A felesége is.

~oOo~

Mikor hallotta, hogy megszólal a riasztó, és látta a masinán pislogó színes lámpácskákat, az elnök nagyon meg volt magával elégedve, amiért mozgásba hozott valamit, és önelégült vigyorral dőlt hátra a székén, míg csak el nem kezdett neki derengeni, hogy nem tudja, hogyan lehet leállítani, amit elindított. Nyomkodta egyik gombot a másik után, de hiába. Éppen segítségért akart kiabálni, amikor berohant a segítség: Noodles Cook, a Kövér a Külügyminisztériumból, akinek a neve sose jutott egykönnyen eszébe, karcsú munkatársa a Nemzetbiztonsági Tanácstól, a Sovány és a légierőnek az a tábornoka, akit nemrég léptettek elő a Vezérkari Főnökök Egyesített Tanácsának főnökévé.

– Mi történt? – sivította Bingam tábornok, a zavarodottságtól kipirult, rémült ábrázattal.
– Ez működik – mondta az elnök vigyorogva. – Látják? Akárcsak a játék.
– Ki támad minket?
– Mikor kezdődött?
– Támad minket valaki? – kérdezte az elnök.
– Ön kilőtte az összes rakétánkat!
– Ön elindította az összes repülőgépünket!
– Én? Hova?
– Mindenhova! Azzal a vörös gombbal, amit nyomkodott.
– Ezzel? Én ezt nem tudtam.
Ne nyúljon többé hozzá!
– Honnan kellett volna tudnom? Hívják vissza mindet: Mondják meg, hogy sajnálom. Nem szándékosan csináltam.
– Nem tudjuk visszahívni a rakétákat.
– Nem tudjuk visszahívni a bombázókat.
– Nem tudjuk visszahívni a bombázókat! Mi lesz, ha valaki megtorlásul visszavág? Nekünk kell őket elsőnek elkapnunk.
– Ezt nem tudtam.

Joseph Heller: Záróra

A Moldva vidékén 07/06

Augusztusban volt egy egyhetes bringatúránk Dél-Csehországban. Gyakorlatilag beleugrottunk a sötétbe. A helyszínt korábbi csavargásokból ismertük (Krumlov, Budejovice, Lipnói-tó), de fogalmunk sem volt arról, milyen kerékpárosterep. Az elején akadtak meglepetések, sokkal szintesebb volt, mint gondoltam. Variáltuk is rendesen a túrákat. De végül minden megoldódott és összességében nagyon kellemes élmény lett belőle. A környék szép, a kerékpárutak meglepően jók és rengeteg van belőlük. Felkerült a bringástérképemre a táj.

Nyilván készült videóanyag is a túrákról. Meg kisfilm is. Imhol.

© 2020 MiVanVelem

Theme by Anders NorénUp ↑