A régi seprő mégiscsak jobban seper. Már, ha seper.

Nagyon-nagyon régi elmaradásomat pótolom most.

Volt itt ez az írás.

A Garmin Fenix-et meg valószínűleg kidobom a Jófogásra olyan 20e forintért. Jó lelkiismerettel többet nem akarok kérni érte.

Aztán vettem egy Polar Vantage M órát és elkezdtem párhuzamosan tesztelni a kettőt.

Nos, az eredmény meglehetősen furcsára sikerült. A Garmin, abban a pillanatban, hogy belépett a képbe egy konkurrense, tökéletesen megjavult. Olyan szépen mért, hogy élvezet volt nézni. Jól mért a Polar is, de azért itt-ott megbotlott. A Garmin nem. És itt jött elő a Garmin kétszer drágább árának a tartalma: elképesztően sok dolgot számolt és abban a pillanatban, hogy jók lettek a mérések, jók lettek az elemzések is.
Hónapokig hordtam együtt a két órát. A Garmin Fenix5 nem tudott hibázni.
Végül megvontam a vállam. A Polar Vantage M órát odaadtam Nejnek (az ő régi M430-as órájában már nagyon haldokolt az akksi), én pedig megtartottam a Garmint.

Nem hiszed el. Az első futásnál akkora homályt mért, mint ide Lacháza. És utána az összesnél.

Nézd meg például ezt.

Az óra olyan 1,7 kilométerig ‘elfelejtett mérni’. A track-et valahogy húzta, de semmit nem mért. Aztán a fejéhez kapott és megpróbálta utolérni magát. Hogy a végelszámolás legalább jó legyen. Így jöttek ki a második részben olyan 3 min/km értékek. (Agyonvágva és egyben értelmezhetetlenné téve az egyéni rekordokat.) Végül az átlag nagyjából jó lett, de az egész úgy nézett ki, mintha az első felében csak üldögéltem volna egy padon, majd a második félben villámgyorsan besprinteltem volna a távot. Ennek megfelelően reagált az összes fitnessz elemzés is. Gyakorlatilag meghülyültek. Olyan két hétre. Annyi idő kellett, mire ez az elképesztő mérési hiba kifutott a rendszerből.

Nem mintha könnyen futott volna ki, persze, hiszen a többi mérés is sorra borzasztó gyatra lett.

Most, hogy árgus szemekkel figyelem, mit csinál ez az ipari hulladék, nagyjából sejtem, mi a baja. Nem bírja a fákat. Ha csak a közelben is van egy, egyből meghülyül. Erdőben futok. Erről elég is ennyi. De nemrég megfigyeltem, hogy bringázás közben, amikor bementem egy fák alatti bringaútra, egyből visszaesett 10 km/h-val a pillanatnyi sebesség és ez a lemaradás ki is tartott, amíg a fák alatt tekertem.

A legbosszantóbb az egészben az, hogy ez egyértelműen gps mérési hiba. Egy olyan gyártótól, melynek gps téren kifejezetten jó neve van. (Fiamtól tudom, hogy a repülőgépekben is Garmin gps-ek vannak.) A cég csúcskategóriás órájában. Miközben a Polar középkategóriás órájának semmi problémája sincs sem a fákkal, sem az erdővel. (Pontosabban, nem mér olyan korrekten, mint a Garmin, amikor jól mér, de az enyhén hibás méréseket minden körülmények között hozza.)

Na, mindegy. Ami megtörtént, megtörtént. Nej megkapta a Polar órát én meg próbáltam jó pofát vágni az egészhez. Végülis, a Garmin nak azért vannak előnyei is. Megbízható az alvásfigyelője. (A Polar óráé használhatatlan volt.) Tud mérni stresszt.

Ez mekkora rablás már. A Garmin filozófiája szerint a test fizikai stressz értéke nem más, mint a folyamatos pulzusmérés szórásnégyzete, százalékos kijelzésben. Egy nyomorult képlet, nem is igazán bonyolult. De csak a csúcskategóriás órákba teszik bele.

Meg, ha eltekintek a futással kapcsolatos hülyeségektől, azért még itt van ez a fittségi grafikon. Mely a training load-ot ábrázolja. Ez se rossz.

De.

Nézzük végig alaposan ezt a diagramot.

00. Június 30-án futottam egy 2,5 kilométeres sprintet, 5:58 min/km idővel. A jelenlegi formámat tekintve ez nem rossz. A Garmin egy kicsit növelte a training load értéket.
01. Július elsején elbringáztam Gödöllőre, majd vissza. 64 km, tűző napon, olyan 400 méter szinttel, 2,5 óra alatt. Nem sprint, de azért elég gyors. A Garmint nem hatotta meg, levágta a training load értékét a f@szba. Komolyan, 490-ről 350-re.
02. Pihenőnap. 20 perc súlyzózás. Érdekes módon ez növelte a training load értékét.
03. Futottam egy ugyanolyant. 2,2 km, sprint, 5:59. A training load beszakadt.
04. Ez vágta ki végképp a biztosítékot. 04-én leevezteünk Nejjel az RSD-n. 45 kilométer. Tűző napon. 7 fölötti átlaggal. 2000 kalória. A training load nem változott. De nézd meg a színt a felső csíkon! Lila. Az mi is?

Peaking. Azt mondja, hogy ideális versenyformában vagyok. Mert az előző napon _annyira_lecsökkentettem_a_terhelést_ hogy a szervezetem teljesen lenyugodott, felfrissült. Érted? 45 fucking kilométer evezés, este izomfáradtsággal, reggel izomlázzal, elgémberedéssel. Ez neki egy sima relaxáció. Egy rápihenés a versenyformára.
05-06: Pihenés. A trainig load szépen süllyedt, de a peaking maradt.
07. Súlyzózás. A training load lesüllyedt az optimális alá.
08. Egy 9 kilométeres edzőkör az RSD-n. Lassú kajakkal, szenzációs idővel. Az órát nem hatotta meg. Training load még mélyebbre süllyedt.
09. 121 kilométer bringázás a Velencei-tóhoz. Tűző napon. 5,5 óra. 3300 kalória. Az óra csak köpött egyet. A training load ugyan emelkedett egy kicsit, de még nem érte el az optimális sáv alsó szélét. Talán ha elbrigáztam volna Nyíregyházáig, meg vissza.
10. Pihenőnap.
11. Körbeeveztem a Velencei-tavat. 21 kilométer, durva körrekord. Tűző napon. 1000 kalória. Az óra szerint ez lófasz, nem terhelés. Igazán csinálhatnék már valamit, ahelyett, hogy csak a seggem meresztem.

Na szóval, ennyit ér. Semmit.

A hosszú sorozat végére kívánkozik egy összefoglalás. Nos, a konklúzióm az, hogy az ún. sportórák, fitnesszórák közül egy sem érte el még azt a szintet, ahol komolyan lehetne venni. Gyakorlatilag annyira pontosak, annyira használhatók, mintha egy véletlenszám-generátor dobálná fel a számokat. Ha esetleg azon gondolkodnál, hogy beszerzel egyet, azt javaslom, ne. Inkább mostantól vegyél ebből a pénzből eggyel magasabb árkategóriájú borokat, azokat legalább élvezni fogod.
A félrevezető mérésnél még a semmilyen mérés is jobb.

PS.
Természetesen track-et rögzíteni jók, de azt tudja már egy mobiltelcsi is.

A Velencei-tó visszakerült az étlapra

Alapvetően szeretek a Velencei-tavon kajakozni. Csak hát… jó két éve egyszerűen nem lehet lejutni. Azóta túrják az M0 déli részét és a városon keresztül sem valami nagy élmény, innen, gyakorlatilag Vecsés mellől.

Nemrég olyan híreket hallottam, hogy az M0 ugyan még mindig fel van túrva, de már egy fokkal kibírhatóbb. Meg kellene nézni.

Felderítés bringával
2020.07.09

Először leugrottam kerékpárral. Szétnézni. Van-e még víz a tóban? Mi van a strandokkal? A beszálló helyekkel? Na meg a Drótszamár kempinggel, melyet január óta képtelenség elérni: telefont nem vesznek fel, emailre nem válaszolnak. Lehet, hogy azóta már krumpli terem a placcon.

Végül mindent rendben találtam. A kemping megvan, meg is lesz, ki is néztem egy vízközeli jó táborhelyet. Találtam egy használható sólyát is, de a lépcsők sem reménytelenek.

Van a sarkon egy strandbüfé, borzalmas lángosokkal. Azt is megnéztem. Hátha jobb lett. Hááát… de legalább most már megettem.

Aztán ötezer fokban haza. Egy izzó száguldás volt. Hátha megfagyok a légáramban. Nem sikerült. Csepelre érve elfogyott a kulacsból a vizem. Pont volt ott egy fagyis. Vettem egy gombócot, majd megkértem a kislányt, hogy töltse már meg hideg vízzel a kulacsot. Megtöltötte. Csak utána vettem észre a nyomós kutat a bódé előtt. Mely kútban hidegebb volt a víz. Megvontam a vállamat, majd kiborítottam a vizet és újratöltöttem. Meg borítottam egy adagot a fejemre. Végül sikerült annyira felfrissülnöm, hogy kényelmesen át tudjak gurulni a Rizmájerbe. Na ott leültem, mint az iszap. Ráértem.

Egy ritkaság: egy szelfi. Útközben be kellett ugranom pénzért és ugye manapság csak maszkban lehet bankba menni.

Maga a bringaútvonal annyira nem jó. Durván 30 kilométer bumli Pesten, na meg keresztül azon a nagyon ótvar Érden. Utána meg 30 kilométer a 7-es úton. Majd hazafelé ugyanez megint, összesen 120 km. Viszont iderakom az útvonalat, hátha mást is érdekel, milyen ösvényeket szoktam használni arrafelé.

Powered by Wikiloc

Körbe kajakkal
2020.07.11

Még nem beszéltem róla, miért is szeretek ezen a tavon evezni.
Nos, azért, mert van minden. Ha strandkocsmázni szeretnék, akad bőven. Ha nádlabirintusban szeretnék bolyongani, abból is van rengeteg. Nincsenek miniyachtok. (Az RSD már kezd elesni.) Motorcsónakokat sem látni. Aztán az időjárás… na az vicces. Ha nincs szél, akkor lesz egy jó rekreációs evezés. De mostanában az ilyesmi nagyon ritka. Ha viszont fúj a szél… akkor fúj rendesen. A tó sekély, de vannak nagy, szabad felületei, azaz már egy közepes szél is durva hullámokat tud gerjeszteni. Utoljára 2017-ben voltam lent vagy háromszor. Mindegyik alkalommal az életemért küzdöttem. Ugye, új kajak, sokkal borulékonyabb, komfortzóna, nem részletezem. De az, hogy kibírtam, nem borultam, sokat jelentett. Azóta a Kodiakkal már jóval bátrabban megyek.
Most pedig… kérem, jelentkeznék az újabb leckére. Azaz az volt a hátsó gondolatom a tó kiválasztásában, hogy hátha lesz egy kis szeles idő. Olyan, amely jól beszarat a kajakban. És feltett szándékom volt, hogy sokkal határozottabban megyek neki a hullámoknak. Nem menekülök (mint a múltkor), nem parázok, legalábbis nem annyira.

Ez volt a terv. Aztán beparáztam. Mert egy kis szeles idő még oké, de ide most 70-90 km/h szélvihart jósoltak. Méghozzá olyat, amelyik nekifutásból rúgja be az ajtót: délután kettőkor még semmi, háromkor meg már armageddon.

Azaz ébresztő hajnali ötkor. Indulás korán. Így legalább a szombati csúcsforgalmat is megúszom, na meg lesz lent parkolóhelyem. Fél kilenckor löktem el magam a parttól. (Előtte persze megvolt a bátorság-sör. Ebből már szokás lesz.)
Nagyon kellemes 3 óra volt. (Egész pontosan 3 óra 20 perc, ami félelmetesen nagy egyéni rekord a tókerülésben.) Sima víz, ember alig. Akikkel találkoztam, azokkal jókat mosolyogtunk. Szél nulla.

Megoldottam egy régi problémát. Ennek a kajaknak nincs gyorstárolója. Erre a célra van a fekete orvosi dobozom. Csak éppen ehhez nem tudtam kitámasztani a GPS-t. Eddig.

Látod? Egyike a sörösdoboz kreatív felhasználásának.

Délben értem vissza a beszállóhelyre. Na, innentől minden megváltozott. A parton pokoli meleg. Brutálisan durva tömeg. Kikötni is alig bírtam. Aztán felemeltem a kajakot, hogy átvigyem a pázsitra, de annyi kerékpáros jött, hogy nem tudtam átjutni a bringaúton. Hiába vágtam pofákat, hogy hé, emberek, ez egy kurva nehéz kajak, senki nem engedett át. Aztán amikor átjutottam, gyorsan behajigáltam mindent egy szatyorba, majd a kajakot hátrahagyva elrohantam vécére. Háát. Végig akkora tömeg volt, annyira sűrűn álltak, nyüzsögtek az emberek, mintha senki nem hallott volna arról a koronás virnyákról. Ja, nem. A vécéfelügyelők hallottak. A vécé ugyanis fertőtlenítés miatt zárva volt. Gyakorlatilag egész nap. Úgy húztam el a vécésnéni mellett, hogy még csak levegőt sem tudott venni ahhoz, hogy megszólaljon. Sajnálom, 3,5 óra evezés kiszállás nélkül, fel tud gyűlni a nafta.
Utána felcipeltem a kajakot a parkolóba. Ja, nem is mondtam, a régi parkolót lefoglalta a SPAR, most már csak messzebb volt hely. Reggel. Délben már sehol. A gyepen sem. (Igen, egy csomóan nem vacakoltak aszfalton maradással.) A parkolók rendszeresen bedugultak, autók tolatgattak ki-be, kerestek szabad négyzetcentiket.
Elkezdtem felrakni a kajakot. Erre kikiabáltak egy autóból, hogy esetleg elmegyek-e éppen? Visszaszóltam, hogy igen, de majd csak 20 perc múlva. Oké, azt megvárjuk, jött a válasz, majd leálltak a parkoló kijáratában, elfoglalva egy sávot. Húsz percre. Felszórtam a kajakot, lekötöztem, aztán húztam onnan, ahogy tudtam. Ember, elképesztő, mekkora tömeg, mekkora toszulás volt. Még normálisan is durva lett volna, de így, vírushelyzetben… gáz. És egy csomó ember önként, szórakozásból jár ilyen helyekre. Elképesztő.

Nekem még nem volt vége a napnak. Zsonglőrködés a kajakokkal. Nej kajakja (a Laser) lent volt Dunaharasztiban, le kellett mennem érte, hazahozni és berakni a helyére az enyémet. Leírva rövid, végigcsinálni… asztamorva. Kajak fel, kajak le, kajak cipelés, még egyszer, kajak fel, kajak le, kajak be, kajak ki, kajak fel, kajak le, kajak be. Úgy nagy vonalakban. Ja, az egyik kajak 27 kiló, a másik 35, mindehhez jár egy 5 méternél hosszabb test, van forgatónyomaték rendesen. Az autó meg két méter magas, plusz a kajaktartó. Mindezt egyedül.
Három óra körül értem haza. Bementem a hűvösbe. Ittam egy sört. Üldögéltem volna tovább, de eszembe jutott a beígért vihar. Kimentem, leszedtem a kajakot, elraktam a helyére, meg úgy általában elrendeztem odakint mindent. Bejöttem. Bontottam még egy sört. Most már ráérek.

Nem hiszed el. Berúgtam.

Hajnali ötös kelés, hatkor ettem két szelet májkrémes kenyeret. A parton ittam egy sört. Evezés közben ettem egy műzlicsokit. Aztán később vezetés közben is. És ennyi kaja. Délután négyig. 3,5 óra evezés. Izzó kánikula. Nem csoda, hogy az üres gyomorra beküldött két sör kiütött.

Nem is húztam sokáig. Összedobtam egy ütős vacsorát (hagymás-babos lecsó, most lehet, mert egyedül vagyok itthon), átfutottam a feedjeimet, aztán este hétkor beleájultam az ágyamba. Lehet, hogy volt vihar, de nélkülem.

Legyen együtt a két track, beteszem ezt is.

Powered by Wikiloc

Elvonási tünetek

Itt van egy nyúlfarknyi videó a polgármesterrel.

Jelen esetben teljesen egyetértek vele. Elképesztő pofátlanság, amit a kormány művel. Szemmel láthatóan ki akarja véreztetni az önkormányzatokat, tovább akarja rombolni az önkormányzatiságot. Tipikus fideszes tempó. A hatalom megtartásáért keresztülgázolnak bárkin, még a népen is.

Csakhogy. Pusztán emlékeztetőül: a Flór Ferenc utca leburkolása – mely ellen lassan háborúig fajuló ellenkezés van – 260 millió forint költséget jelent az önkormányzatnak. Miközben rajtuk kívül a kutya sem szeretné. A videóban a polgármester 2,3 milliárd forintnyi elvonást emleget. A leburkolás költsége ennek több, mint 10%-a.

A videóból:

“…Át kell gondolnunk és meg kell fontolnunk minden forrásnak, minden forintnak a helyét, hiszen ez váratlanul és nagyon nehezen kezelhető vesztesége az önkormányzatnak…”

“…viszont minden egyes beruházást meg kell vizsgálnunk, hogy tud-e az önkormányzat vállalkozni rá, vagy sem. A közeljövőben egy helyi szavazást fogunk indítani a lakosság körében, amelyben kénytelenek vagyunk megkérdezni őket, hogy melyek azok a kerületi beruházások, amelyekhez a legkevésbé ragaszkodnak. Azokat kell majd elhagynunk.”

Nos, ha ezek után olyan lesz a szavazás, hogy csak az önkormányzat által felsorolt tételek közül lehet választani és nem lesz köztük a Flór Ferenc utca leburkolása (melléírva a burkolás költsége), vagy bármilyen más manipuláció sejlene föl a szavazás mögött, akkor azt kell majd mondjam, hogy valaki nagyon hazudik. Mondhatni, fideszes tempóval.

Akár vicces is lehetne

De nem az.

Wiley Miller 2005-ös karikatúraalbumát lapozgattam. (Non Sequitur’s Sunday Color Treasury.) Sorra mutatja be az egyes minisorozatainak szereplőit. Az egyik bemutató indul így.

“During the turbulent times of the late ’90s, when minor issues and behaviors were being pumped up as impeachable offenses, I often thought I must be living in a parallel universe in which logic and reasoning did not exist. Our entire society seemed to be getting more and more polarized as divisive politics and browbeating opposition into submission rather finding common ground become the order of the day. It was silly time, so I came up with a silly way to look at it with Lost Leonard”

Itt található részlet a könyvből. Külön felhívnám a figyelmet a rajzon szereplő “Dark ages of Earth… the 21st century…” kitételre.

A 90-es évek vége. Túltolt sérdődöttségek. Megosztó politika. Vajon mit mondana _ma_ Wiley?

RSD ledöfve

Ez egy nagyon régóta dédelgetett elképzelés volt: egy nap alatt végigtolni a Ráckeve-Soroksári Dunát.
Aztán valamelyest finomítottunk az elképzelésen.
– A Kvassay zsiliptől az M0 hídig eléggé ipari a terep. A zsilipnél a beszállás is nagyon gáz, meg a logisztika is. Induljunk inkább Dunaharasztiból. Az is 45 kilométer.
– Eredetileg az lett volna a cél, hogy szombaton lefelé evezni, Tasson megaludni, vasárnap meg vissza. Végül erre nem lett időnk, na meg az erőnlét sem jött össze ebben az elcseszett évben.

Logisztika:
– Nej kajakja fel a Fiatra péntek délután.
– Szombat hajnalban leutazás a Fiattal és Nej Peugeot-jával Tassra. A Peugeot ott maradt.
– Fiattal vissza Dunaharasztiba. (45 kilométer.) Ott a csónakházból előástuk a kajakomat és vízre tettük mind a kettőt.
– Este érkezés Tassra. A Pözsóval felmentem Dunaharasztiba.
– Átültem a Fiatba. Vissza Tassra.
– A Fiatra felpakoltuk a kajakokat. Vissza Dunaharasztiba.
– Nej átült az autójába.
– Éjjel hazakocogtunk.

Már az elején megcsúsztunk egy háromnegyedórával. De nem igazán érdekelt. Az utóbbi időben már lassan a vécére is határidókkel mentem, most el akartam engedni az időt, mint olyat. Megyünk, ahogy tudunk. Fejlámpánk van.

A meteorológia végre kellemes dolgokat duruzsolt a fülembe. A Duna mentén semmi eső sem várható, 26-30 fok, szél ugyan lesz, de északról, ami a barátunk. A Duna magas vízállása miatt eresztenek lefelé vizet az RSD-b keresztül is, azaz még lesz lefelé vivő áramlás is. Ennél tökéletesebb körülmények nem kellenek.

A kajak úgy indult meg, ahogy a mesében írják. Szigethalomig szűk a meder, értelemszerűen gyors a víz.
8-9,5 km/h sebességgel söpörtünk. Aztán megfáradtan elterült a Duna, a tempónk is visszaesett 7-8 közé. De még ebben is lobogott a hajunk. (Mármint Nejé.)

Nagyon hamar jött a szigetcsépi oldalág. Sasoltam is messziről, hogy nyitva van-e a kocsma. Nem kellett csalódnom. Sör, jégkrém, műzlicsoki. Pistabá nem volt.

Újabb felfedezés. Ebben az új kajakban nem az egyensúlyérzékemmel van baj, hanem az önbizalmammal. Szigetcsépig minden motorcsónaknál sikoltoztam, meg káromkodtam, aztán egy korsó sör és innentől egészen Tassig már csak a vállamat vonogattam. Pedig nagyon erős forgalom volt, egy csomó miniyacht, na meg a legbunkóbbak, a vízirendőrök. (Nem kerülnek ki, nem lassítanak.)

Nej axiómája: ha ott feszít a NŐ is a fedélzeten, akkor az a motorcsónak csak csutakgázon képes menni.

Újabb vágtatás. Szigetszentmárton. Nem kellemes látvány. Ahhoz képest, hogy Szigetcsépen mennyire tömve volt a szabadstrand, itt, az egykori kedvenc helyünkön semmi. A parton valami cég csapatot épített. Strandoló sem a parton, sem a vízben, pedig ekkor már dél volt és rohadt meleg. A nádas mellett árválkodott egy tábla, mely szerint a víz nincs bevizsgálva, mindenki csak saját felelősségére.

Az egész komplexumból egyedül a kocsma maradt. Igaz, ez is csak valami vészüzemmódban. Sörcsapolóból egy mobil darabot szereztek. Az új tulajnak kezd megjönni az esze, a faház mellett egy bográcsban csinált valami kaját. Zacskó mogyi, sör.
Az ivó viszont még mindig extra hangulatos, vendégek is vannak. De ez, ilyen közel Szigetcséphez, kevés.

Kiskunlacháza mellett kifigyeltem, hogy egy kenus vízitúra-csapat eltűnik a nádasban. Hoppá. Lehet, hogy van valami eldugott csatorna, amely kettészeli az Angyali-szigetet? Legközelebb be kell nézni.

Újabb nagy harapás: Ráckeve. Félóra csúszás lenne a tervhez képest, de ki a fene számolja? Itt nagyon leültünk. Fél háromkor érkeztünk. Ebédidő. Nagy gyros-tál, sör. Punnyadás. Gyakorlatilag a szokásos: nem azért pihentünk sokat, mert annyira fáradtak voltunk, hanem azért, mert nem volt kedvünk a következő szakaszhoz. Eredetileg innentől már nem terveztem megállást, a maradék 18 kilométert csak lenyomjuk egyben. De nagyon meleg volt, Nej kezdett kikészülni, így beiktattunk félúton egy pihenőt Dömsödnél.

Ez a strand egyike a közelmúltban felfejlődött strandoknak. Emlékszem, milyen sokáig nem volt itt semmi, most viszont kultúrált pázsit, fák, kikötőstég, gyerekpancsoló, strandbüfé. Utolsó sör.

Végül a befutó. Tass. Nem barátságos. Egy hosszú ív mögött van, gyakorlatilag csak párszáz méterről tűnik fel a szabadstrand. Addig a fáradt vándor csak evez, evez és nem tudja, mennyi van még hátra.
A szabadstrand sem az igazi. Amióta utoljára erre jártam, annyi “fejlesztés” történt, hogy köveket görgettek a gyep szélére, majd egy lépcsős stéget dobtak rajtuk keresztül. Csak hát régen enyhén lejtős, sóderes part volt. Végig. Nem egy darab stég. Szerencsére hagytak itt is valami gyerekpancsolót, ott ki tudtunk kötni.
18:45. Felmentem a töltésre. Felmértem a terepet. Nej valami apró pontként nagyon messze lemaradva. Közelben bolt. Meddig lehet nyitva? Mi van, ha hétig?
Legyen a bolt. Igen, hétkor zár. Huh, gyorsan vettem egy nagy adag jégkrémet, ásványvizet, Nejnek régcsát és szúnyogriasztót. Sokat kell majd várnia rám.

Aztán bepakoltunk mindent a kocsiba. Nej letáborozott a kajakok melleti padon. Én pedig nekiindultam.
Eleinte nem is volt baj, de a majosházi elágazóban elterelték a forgalmat a délegyházi tavak felé. Az 51-es forgalmát. Szűk utcákba. Derékszögű kanyar. Stop táblák. Vasúti sorompó. Kettő. Mindkettő vonattal. Az autók persze feltorlódtak. Dugó. Stop tábla. Állítólag Dunavarsányban lett volna irányító rendőr, de nem volt. Ha nem jártam volna be a környéket bringával, igen zavarba jöttem volna. Végül Taksonynál lyukadtam ki. Hurrá. Ez már mindjárt Haraszti.
Gyors átülés. Nejnek azt mondtam, hogy másfél óra. Már most elment majdnem annyi.
Visszafelé. Nézzük. Taksonyon át tudtam menni. Szuper. 51-es. Nem tereltek le. Szuper. Dunavarsány. És igen, még mindig ott volt a keresztbeállt rendőrautó. Megint elterelés. Megint végigbumliztam a délegyházi tavak környékét. Kész. Tasson már csak egy csontvázat fogok találni. Égbe mutató középső ujjal.
Erős szürkületben érkeztem meg. Egymásra néztünk. Aztán legyintettünk.
Megemeltük a két kajakot, elindultunk az autó felé. Ekkor harapta le egy szúnyog a fél fülemet. Nem, nem egyszerűen csak csípett: gyakorlatilag letépte a fülem felét és csak azért nem látszódik a hiány, mert a csípés miatt a maradék kétszeresére dagadt. Perszehogy eldobtam a kajakokat és csak ugráltam visítva a tassi éjszakában. Nej rezignáltan jegyezte meg, hogy ez mind semmi ahhoz képest, amit ő ebben a két órában a parton látott. Nem mertem rákérdezni.

Szerencsére a terelést már leszedték, mentünk simán Harasztiba. Nej átült. Úgy döntöttünk, hogy nem vacakolunk a csónakházzal, ezt a pár napot kibírjuk otthon négy kajakkal is. Aztán HÉV. Harasztiban kereszt. Soroksáron az ocsmány állomásos sorompó. Értsd: éjjel fél tizenegykor 3 HÉV-et kellett kivárnunk.

11-kor értünk haza. Mit is írtam? 18:45-kor érkeztem meg Tassra. Négy óra ment el a végén csak a logisztikára. Oké, nagyon összejött minden, de akkor is. Ez így nem jó. A következőnél már át fogjuk variálni.

Ja, itthon megint megcsináltam a hasznot. A sötétben frankón nekitolattam a kajakkal a fának. Nej kajakjával. Gyorsan beálltam, gondoltam, majd reggel megnézem.
Hát… Nej kormányának a fémtengelye teljesen elgörbült. Leszedtem. Nézegettem. Majd nagy bátran nekifeszültem és szép óvatosan kiegyenesítettem. Huh. Kocsi? Nabazdmeg. A tetőcsomagtartó teljesen kicsavarodott. Amiben nem a pár tízezer forintos Thule tartó a lényeg, hanem az, hogy ez az egész az autó kasztnijába mélyített furatba volt belecsavarva. Ha tönkrement a menet, akkor mehetek a sóhivatalba.
Mák. Küzdöttem, meg toltam a wd40-et, de sikerült kitekernem az S betű alakban elgörbült csavart. Kerestem egy másikat, ideiglenesen betettem, aztán majd lesz egy utam a csavarboltba.

Este előszedtem két üveg sört. Fárasztó nap volt, na. De csak egyet tudtam végül meginni. Ájult alvás.

Az útvonal 3D-ben. (Relive)

Itt pedig csak úgy, a térképen.

Powered by Wikiloc