Balatonkarika, evezés nélkül

Mit is mondjak? Már unalmas. Megint hülye hajtás. Amikor még a bringatúrából sem épültem fel. Ügyfél, aki korábban a tervet követelte, most azt szeretné látni, hogy kattingatunk. Amikor még terv sincs. Hát, legfeljebb olyan szinten kattingatunk, ahogyan tervünk van.
Orvos. Lehet, hogy baj van. Egy hét fizikoterápia. Majd. Ha visszajöttem. Addig gyógyszer. Remélhetőleg nem kell műteni.
Aztán a bringaszervíz. Holnapra készen lesz. Estig semmi visszajelzés. Holnapután telefon. Izé, bocs, délre meglesz. Nem lett meg. Másnap meg már mentem le a Balcsira, így végül délután hatkor vettem át a bringát. Ja csak ezzel a késéssel lendületből buktam két jó szakmai előadást.

Majd a kegyelemdöfés. Pénteken váratlan hidegfront. Mármint a fenti képen jelzett keddi után. Jövő keddig tart. Hogyan is néz ki a Balatonkarika? Péntek reggel indulunk, kedd este fejezzük be.
Pedig nem így kezdődött. Hétvégén még úgy nézett ki, hogy péntektől vasárnapig szolíd, jó idő lesz, hétfő-kedden esik. Ez teljesen rendben volt. Aztán újabb hidegftont, jelentős lehülés, öt napon keresztül élénk, viharos északi, északnyugati szél.
Csessze meg, Ugyanaz, mint amikor júliusban Nejjel feladtuk az evezést.

Persze ha Péter is ott van, akkor nem kell feladni, mehetünk. Igen, megint hősies lesz. Szó sem lesz kellemes kirándulásról. Megint elmondhatjuk majd, hogy ez igen, ez férfimunka volt. Csak éppen idén az összes túránkon birkóztam, kihívásokat gyűrtem le… szeretném egyszer már élvezni is a kimozdulást.

Elegem van. Magamra akarom húzni a szoba sarkát és kizárni a világot.

Ehelyett pakolok. Rengeteg meleg ruhát. Vízálló dzsekit, gyorsan száradó pólókat. Sört. Unikumot. Eh…

Nyitóbuli
2019.09.05; csütörtök

Ez most kivételesen cifra szervezés lett. Fonyódon hárman találkozunk, de Orsolya csak lecsót főzni jön le. Egészségügyi okból kihagyja az evezést. Pénteken ketten indulunk Péterrel. Attila Siófok környékén csatlakozik. A Keleti-medencét hárman kerüljük meg, utána Attila Tihanyból megy vissza a kocsijához. György Badacsonyban csatlakozik hozzánk, és zárja le velünk együtt a Nyugati-medencét.

Ez volt a terv.

Csütörtök délután pucoltuk a krumplihagymát, sörözgettünk. Időjárás. Hínnye. Még annál is nagyobb szél jön, mint gondoltam.
Felvetettem Péternek, hogy nekem – így legalábbis – semmi kedvem az egészhez. Fújjuk le. Nem fújtuk le. Péter biztosan el fog indulni, ha kell, egyedül is. Én meg majd reggel eldöntöm.
Aztán megegyeztünk, hogy korán kelünk – hatkor – és megpróbálunk elszökni a vihar elől. Mert az látszott, hogy Fonyód, Boglár környékén lesz kutya idő, ha eljutunk Szárszóig, onnan már nem lesz gond.

Fonyód – Szabadi-Sóstó
2019.09.06; péntek

Istenbizony nem volt szándékos, ennyivel korábban azért még nem adtam fel, de Orsolyával hajnal kettőig boroztunk. Amikor reggel hatkor pittyegett a telefonom, komolyan nem tudtam, hol vagyok. Mentem volna a sötétszürke fényviszonyokban vécére, aztán először a szomszéd szobába mentem be, utána a saját szobánkba és csak harmadikra lett meg a vécéajtó. Még jó, hogy nem siettem el a műveletet.
Utána kisétáltam a mólóra. Majd leültem a lépcsőre és kínomban röhögtem. Akkora, de akkora szélvihar volt, hogy nem csak a nádas feküdt le, de a fák is. Amikor felálltam, nem sok hiányzott hozzá, hogy lefújjon a szél a stégről.
Na, ez az, ami nem fog menni.
Visszasétáltam a házba. Nézzünk egy időjárást. Part mellett 60-70 km/h széllökések, gyakorlatilag folyamatosan, bentebb 90. Mondom, kilencven.
Olyan isten nincs, hogy én itt vízreszálljak.
Nem mondom, rengeteget lehetett volna tanulnom egy ilyen napból. Csak éppen fejben nem voltam rá kész. Nem hogy ekkora küzdelemhez, de még ennél kisebbhez sem volt elég motivációm.

Péter és Orsolya elmentek korán, én még visszadőltem egy kicsit bóbiskolni, aztán kilenckor felkeltem, rendberaktam a faházat és elindultam Szabadiba.

Azt kell mondjam, hogy a második ébredés klasszisokkal jobb volt az elsőnél. Messze nem voltam annyira kába… és legfőképpen leesett a teher a vállamról. Mert azzal, hogy nem Fonyódon parkolok, már ki is estem a teljes körből. A Keleti-medence kerülése még szóbajöhet, de őszintén szólva ahhoz sincs túl sok kedvem. Ez az idióta front itt kering a tó körül, kiszámíthatatlanul. Mi lenne, ha most az egyszer én lennék a parti egység? Attila délután érkezik, Péter várhatóan este felé, elleszünk valahogy, szombaton előremegyek Füredre, foglalok szállást, felugrok M-ért Veszprémbe, úgyis régen találkozott már a csapattal. Főzünk egy paprikáskrumplit a harcosoknak. Jó lesz.
Aztán hívott a fiam, miszerint most látta a naptárban, hogy itt keringek a Balcsi körül, ő meg Füreden van, ihatnánk valahol egy sört. Nyitott ajtókat döngetsz, srác. Kora délután a Hatlépcsős. Jó lesz? Jó lesz.

Szabadiban kivettem egy mobilházat, elmentem boltba és feltöltöttem a hűtőt sörrel, szóval csináltam, amit egy jólnevelt parti csapatnak kell. Egy kicsit bóbiskoltam is. Aztán megjött Attila, olyan hat körül meg Péter is. Megtapsoltuk. Nem volt ez kis teljesítmény, ekkora szélben leevezni 47 kilométert.

Elővezettem, hogy végképp kiszállok, ketten fognak menni. Nem lepődtek meg.
Péter elárulta, hogy nem volt ám olyan sima az indulás. Négyszer vágott neki, mire sikerült átverekednie magát a törőhullámon. (Wilson! I’m sorry, Wilson!) Az első három alkalommal a hullám visszadobta a partra. A megpakolt kajakot. A kábé 150 kilós kajakot.

Dumáltunk, söröztünk, lefeküdtünk.

Szabadi-Sóstó – Balatonfüred
2019.09.07; szombat

Reggel meteorológia. Az északnyugati szél délután támad fel. Mázlisták. Az már segíteni fogja őket. Eső. Gyakorlatilag bármikor. Bármennyi. Hát, nem a legjobb, de nem is tragikus. Bevállalható. Még én is elgondolkodtam. Kábé tíz másodpercig.

Ahogy elindultak, egyből eleredt az eső. Rendberaktam a mobilházat, aztán kocsi. Hamarosan özönvíz szakadt le az égből. Nem tudta elrontani a kedvemet. Az autóhifiből éppen Frank-N-Furter győzködött hevesen, hogy ne csak álmodozzak róla, hanem tegyem meg és ki vagyok én, hogy vitatkozzak vele? Itt vagyok a semmiben. Nej valahol Debrecen környékén osztálytalálkozik és azt hiszi, hogy a Balatonban kajakozok. A munkahelyemen néhányan átkozzák azt a bizonyos ügyfelet és azt hiszik, hogy a Balatonban kajakozok. Miközben én itt csavargok a Balaton partján. Igen, ott van egy böszme nagy kajak a tetőn, de ez most csak dekoráció. Megsétáltatom egy kicsit a kajakot. Én így járok társaságba. Autózgatok és egy csomó emberrel találkozok, beszélgetek. Nagyon rámfért már ez a pár gondtalan nap.

A jókedvem Veszprémben szállt el. Amikor észrevettem, hogy nem találom a kishátimat. Háromszor-négyszer áttúrtam a kocsit. Sehol. Bakker. Abban volt a pénztárcám. Olyan 60000 forinttal. De ez volt a legkisebb baj. Ebben volt az összes igazolványom: személyi, lakcímkártya, jogosítvány, TAJ kártya, adókártya. Forgalmi. Három bankkártya.
Nyilván borult minden. A könnyedre tervezett nap. A csapolt ír sör beszerzése. Rohantunk vissza Szabadiba. Biztosan beszélgettünk is valamit útközben, de nem emlékszem semmire. Mi lesz, ha nem lesz meg a cucc? Mi lesz, ha megállít most a rendőr? Egyáltalán, hogyan jutok haza papírok és pénz nélkül?
Aztán siker. Hamarabb értem vissza a mobilházhoz, mint a takarítónő. (Nem, ezzel nem azt akarom mondani, hogy a takarítónő biztosan lenyúlta volna, de jobb volt így, hogy nem kellett letesztelnünk.)
Csakhogy ezzel már időzavarba kerültünk. Füreden felvettük a mobilházat, elmentünk a teszkóba bevásárolni, megnéztük, hogyan lehet felhozni a kajakokat a partról a házhoz, aztán siettünk is a Hatlépcsősbe. Ahol maximum egy óránk volt, de azért csak belefért annyi, hogy egy kicsit együtt legyünk a Fiatalsággal. Barnában abszolút nem csalódtam, fürdősortban és a világ legízléstelenebb kék gumilabdájával esett be. (Találták.) Utána mentek strandolni.
Mi siettünk vissza. Olyan ötre saccoltam, hogy megérkeznek és be lett igérve, hogy horgolt körténykében fogom őket várni meleg étellel és még a kötésminta sem volt meg. Nekiálltunk krumplihagymát pucolni. M közben piszkálgatott, hogy menjünk már le egy kicsit kajakozni, ha már itt vagyunk és itt van a kajakom is, de közöltem vele, hogy ez most csak dekoráció és ha be akarja vizezni, akkor hozzon ki egy pohárral és borítsa rá, mert más esélye nem lesz.
Háromnegyed ötkor jött a telefon, hogy itt vannak. Leállítottuk a főzést, lesétáltunk. M rögtön lenyúlta az egyik kajakot, így helyreállt lelkében a béke.
– Na, milyen volt? – kérdeztem Pétert.
– Eleinte nagyon vizes. Aztán Fűzfőn elállt az eső, onnantól napsütésben, hátszéllel jöttünk. Szuper volt.
– Nagyjából én is így saccoltam, amikor a parton rohangáltam fel-alá.
– Te Józsi, mondtam már, milyen szürreális élményem volt?
– Nem mondtad.
– Ittam bort.
– Ez most valami beugratás?
– A Balatonban ittam.
– Dehát csak sör van nálad.
– Na ugye.
– Mesélj.
– Ez ugye kinyalós evezés. És most jó időnk volt, gondoltuk, maximálisan kimegyünk a partra. Így Füreden beeveztünk az Esterházy strandhoz.
– Igen?
– Aztán valaki elkezdett kiabálni a vízből, hogy Béka bácsi! Béka bácsi! Én meg néztem, mint a vett malac, hogy ki a fene ismer engem ebben a városban?
– Hehe.
– Aztán az a valaki azt kiabálta, hogy Béka bácsi, gyere ide, van nálunk bor! Baszki, ez az ember tényleg ismer engem!
– Hihi.
– Hát Barni volt. Egy ritka ocsmány kék labdát hajigáltak a haverjával.
– Pedig gondolhattad volna. Nem sok olyan jólnevelt fiatalember van, aki úgy megy be a Balatonba labdázni, hogy visz magával bort is.

Végül felcuccoltunk. A sportemberek pakolásztak, tisztálkodtak, én meg befejeztem a kaját. Vacsora. Sörök. Aztán egy komoly feladat: mivel Péter innen egyedül megy tovább, és csak az ökör iszik magában, így el kellett pusztítanunk az 5 napra hozott pálinkáját. Gyors és súlyos alvás lett a vége.

Hazautazás
2019.09.08; vasárnap

Reggel meteorológia. Meglepően jó. Enyhe szél, napsütés, semmi eső. Délután 3 és 5 között fog megélénkülni a szél, de egyébként semmi. Már kezdtem volna megbánni, hogy mégsem szálltam be, de ekkor ránéztem a hétfőre. Armageddon. Hát, izé. Jó utat, fiúk!

Korán elindultak. Mi még rendberaktuk a mobilházat, összepakoltam mindent és elindultunk Veszprémbe.
Arácsig jutottam. Padlófék. Gyerünk vissza Füredre.
Most kivételesen nem otthagytam valamit, hanem pont fordítva: a mobilház kulcsa maradt a zsebemben. M ártatlanul elkezdett szórakozott professzorokról mesélni, de nem vettem a lapot.

Eseménytelen út hazafelé. Itthon főztem valami vacsorát. (Nagyon begyakoroltam az utóbbi időben.) Hamarosan Nej is hazaérkezett.
Holnaptól meg jönnek a hétköznapok.

Meteorológia
2019.09.09; hétfő

Nos, hétfőn elmaradt az Armageddon a Balatonon. Minimális eső. Minimális szél.

Ezzel szemben Budapesten reggeltől estig monszuneső. Legalább ötször áztam rongyosra, amíg ügyeket intézve mászkáltam a városban.
Valaki nagyon utálhat odafent.

PS.

Közben befutott Péter is. Négy nap alatt tolta le az ötnapos kört, az utolsó napon – azaz hétfőn – behúzott 58 kilométert. Innen is nagy gratuláció.
György lemondta, úgy döntött, hogy inkább élni akar.
Késő délutánra elromlott a Balatonon is az idő, Péter utolsó 7 kilométere olyan volt, mint az első, azaz durva vihar és viharos szél. Beleborzongtam.

Görögpörkölt

Egy nappal előtte
2019.09.04; szerda

Nézzük. Elmegyek 5 napra kajakozni. Nej meg 3 napra osztálytalálkozni.
Azaz ki kell pucolni a hűtőt.

Mi a pálya? Hétvégi maradék görögsaláta. Legalább a fele tejes-fetasajtos lé. Kár lenne érte. Mi is van benne? Paradicsom, paprika, lilahagyma. Ez mind kellhet egy pörköltbe is. És akkor a lét is el tudom használni. Oké, van benne olajbogyó is, meg fetasajt is. Legyen akkor görögpörkölt.

Köret. Túrjuk tovább a hűtőt. Jé, dolmadeskonzerv! Soha jobbkor.

Kiszedtem a tekercseket. A konzervdobozból átborítottam az olajat egy teflonba, majd pirítottam rajta hagymát. Ez így már elég görög. Lehetne még jobban az? Persze. Kikaptam a borhűtőből egy üveg Recinát. Teljes a kép. Gyorsan ittam is egy pohárral.
A teflonba szórtam egy kis filézett csirkemellet (birka stílusosabb lett volna, de ne legyünk telhetetlenek), megpirítottam. Paprika helyett bors, oregánó, rozmaring. Na meg Haragos Pista. Majd amikor kifehéredett a hús, ráborítottam a salátát és lassú lángon zsírjára sütöttem az egészet.

Nos. Háát… meglepő íze volt. Úgy értem, hogy eleinte furcsa, de amint hozzászoktam, jó étvággyal be is toltam az egészet. Alkalmazkodtam.

Sörkolbászbringa a Duna mentén 15/15

Budapest
2019.08.24; szombat

Távolság: 71 km.
Szint felfelé: 230 m.

Istenem. Ezt is leírhattam. Budapest. Este otthon alszunk. Ágyban. Párnák között. Halni meg.

De addig még el is kell jutni.

Ma reggel a másik véglet. 6.40-kor bukott elő a nap a hegy mögül és már egyből perzselt. A reggelinél még csak-csak elvoltunk, de utána a sátor összerakásánál már izzadtunk. Ma már elhittük a levelibékának, hogy nem fog esni, ezért is hagytuk a sátrat a végére. Meg már nem érdekelt, akár vizesen is elrakhatjuk. Otthon úgyis ki lesz terítve száradni. Velünk együtt.

A komphoz könnyű volt időre menni, itt van tőlünk a kikötő 200 méterre.

Ja, miért kompoltunk itt és miért nem kompoltunk soha odakint? Azért, mert nem szeretünk kompolni. Egy bizonytalanság. Időt zabál. Elrontja a tempót. Inkább vettem a fáradságot és úgy terveztem meg az útvonalat, hogy mindig a jó oldalon legyünk, de még időben átmenjünk előtt valami hídon.
Jelen esetben mindenképpen a pesti oldalon akartunk megérkezni. Egyszerűen jobb a terep. Visegrádtól Szentendréig csak rövid szakaszokon van bringaút és Szentendre után sem túl rózsás a helyzet. A pesti oldalon ezzel szemben csak Dunakeszi és Újpest között van egy 3-4 kilométeres necces szakasz, egyébként tök jó. És persze ott van a gödi csárda. Igen, a budai oldalon meg a Római-part, de nekem a gödi csárda jobban bejön.
Tudom, az igazán stílusos lezárás az lett volna, hogy elgurulnunk a vár alatt, szemben a parlamenttel, beleujjongunk a fejkamerába… de ezeket csinálják csak a turisták.

20 perccel a komp indulása előtt ott voltunk. Mások nem kapkodtak ennyire, tudták, hogy a személyzet csak 5 perccel korábban sétál ki. Addigra szépen összegyűltünk, vakartam is a fejem, hogyan fér el ennyi minden azon a kis hajón. Egy csomó autó, köztük egy bátor kamion, bringás turisták, na meg egy lovas pár is.
De végül mindenki felfért. Igaz, kamerázni nemigen lehetett, a kamion mindenhol belelógott a képbe.

A túlsó parton egyből sör. Már ekkor cudar meleg volt. Nekünk pedig reggelre nem maradt hideg sörünk. Meg egyébként sem siettünk. A lányomnak megüzentük, hogy jöttünkre 14-15 között számítson északnyugat felől, addig meg kényelmesen megesszük ezt a hatvan kilométert.

Hatvan? Azt írtam volna, hogy hatvan? Hát, az írás fejlécében 71 km. szerepel.
Benéztem. Nem kicsit. Nagyon.
Visegrád nekem rendszeres bringás kirándulóterep. Elég jól ismerem. Úgy is ragadt meg bennem, hogy 60 kilométeres táv. Ja. A budai oldalon. Csakhogy most a pesti oldalon jöttünk, a jóval nagyobb íven. Márpedig az egy jó tízessel hosszabb.

Verőcénél közelít egymás mellé a bringaút és a főút. Na, mit tippelsz? Defekt. Rohadt meleg, zaj, kipufogószag. Én pedig szerelhettem megint. Nagyjából ekkor volt az, amikor az összes bizalmam elszivárgott a bringával kapcsolatban. Pedig volt rengeteg: ahogy már korábban is írtam, kábé 2200 kilométert túráztunk eddig ezekkel a kerékpárokkal, ezzel a felszereléssel, soha sehol nem volt semmilyen meghibásodásunk, még csak egyszerű defektünk sem.
Most meg?
– Sárvédőtartó letörése.
– Hátsó fékbowden elszakadása.
– Küllőtörés.
– Felni deformálódás.
– Felni kirepedése öt helyen.
– Sárvédő kényszerű letörése, ezzel a teljes világítás kinyírása.
– Láncvédő eltörése, később kényszerű letépése.
– Négy defekt nálam, egy defekt Nejnél.
– Nejnél két láncleesés.
Azért ez elég ugrásszerű változás, nem? Különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy semmivel sem vittünk több cuccot, mint amennyit korábban szoktunk. (Igen, mert kétnaponta váltottunk tisztát, így ugyanannyi ruha kellett, mint egy egyhetes túrán.) Oké, a bringa a túra előtt közvetlenül nem volt szervízben átvizsgáláson, de júliusban igen.

Aztán ha már itt vagyunk, összeírom – leginkább magunknak – a pakolási tapasztalatokat.

  • Gázpalack, gázégő, alumínium edény, instant kávé… teljesen feleslegesek. Már induláskor sem akartam elrakni, de Nej erősködött, hogy ő kávézni akar reggelente. Aztán neki is jobban bejött a sör.
  • Nem kell a kormányra szerelhető mobiltartó. Pedig télen tök jó ötletnek tűnt… csak aztán azok a fránya részletek.
    – Nem teljesen vízhatlan. Az esőt kibírja, de a pára belemegy.
    – Pont annyit vesz el a mobiltelcsi fényerejéből, hogy ha látni is akarok valamit, akkor teljes világításra kelljen kapcsolnom.
    – Teljes fényerővel a telcsi maximum 2,5 órát bír. Nyilván egy egész napra ez használhatatlan. Csak ehhez kellene napi 3 powerbank.
    – Remek dolog, hogy nézhetem közben, mit vesz a Gopro, így nem lesznek félresikerült felvételeim… csak éppen a Gopro app egy szutyok szar, időnként úgy rántja magával a telcsit, hogy csak a kikapcs/bekapcs segít.
    – Az egyedüli dolog, amire használható a mobiltelefon egy bringatúrán, az az, hogy amikor a túragps bélyegnyi kijelzőjén nem egyértelmű a helyzet, akkor megnézem Locus-ban is a részleteket a mobil sokkal nagyobb kijelzőjén. A mobiltartóból viszont nagyon körülményes kivenni a telefont, sokkal egyszerűbb a kormánytáskából.
  • Az Olympus MILC kamera töltője. Másfél akkumulátort használtam el a két hét alatt. És van belőlük öt.
  • Nej fényképezőgépe, akksikkal, töltővel. Elő sem vette, mindent mobillal rögzített. (Jelzem, én is elég sokat használtam a mobilt. Az új Nokiának kifejezetten jó a kamerája.)
  • Fém felespohár-készlet. Négy darab 3 centes, négy darab decis pohár. Egyszer sem használtuk. Jó volt az üvegből is.
  • Bringáskesztyű. A túrabringáknak kényelmes a kormányuk. Nej hozott, nem használta.
  • Ezzel szemben kritikus a szivacsbetétes nadrág. De erről már írtam.
  • A műanyagpohár maradhat. Különösen, ha borvidéken megyünk keresztül.
  • Állandóra elrakott félliteres pillepalack, víznek. Nagyon sok helyen nincs se kocsma, se kút, nagyon hosszú szakaszokon sem. (A kulacs nem praktikus: szükség esetén nem dobható el.)
  • Hosszabbítós elosztó, négylyukú USB töltő. Elképesztően kritikus elemek. Máshogy egyszerűen nem lehet ennyi mindent 1 nap alatt fullra tölteni, akár egy konnektorból is.
  • Reklámszatyrok. Vinni kell egy kilót. Van is itthon annyi, hogy életünk végéig elég lenne. Ehhez képest kint pénzért vettük. Nagyon sok bringás pihenőben van pad, de nincs kuka. Ilyenkor cipelnünk kell magunkkal a szemetet. Erre nagyon jók ezek az eldobható szatyrok.
  • A szerszámkészletre ráfér még egy optimalizálás. Meg voltam győződve róla, hogy mindenünk van, ami kellhet, aztán menetközben derült ki, hogy mégsem. A kombinált kulcson például nincs 12-es kulcs, pedig a bringához kellett volna.
  • Észrevettél valamit? Egyszer sem szidtam a Goprót. Tökéletesen működött. Minden felvétel sikerült. Megérte a 3-asról 7-esre váltani.
  • A pakolási szisztémát teljesen át kell gondolni. Pók szóba sem jöhet. Meg kell oldani, hogy madzagokra se legyen szükség. Amikor naponta négyszer-ötször kell le-föl szerelni az esővédelmet, nagyon fontos, hogy az minél egyszerűbb legyen. A súlynak is egyenletesebben kell eloszlania, legalábbis nálam. (Az enyém a nagyobb bringa, azon van a súly nagyobb része.)

Ott jártam, hogy defektszerelés. Megint könyékig mocskos voltam és most vízünk sem volt. De még a fű sem volt harmatos. Így jártam. Szerencsére Vácon van nyomós kút, hatalmasat fürödtem.

És igen. Hamarosan ráfordultunk a gödi csárdára. Amiről ábrándoztunk két héttel és 1250 kilométerrel korábban.
És tényleg frenetikusan jó érzés volt.

Persze a nap közben zenitre jutott és bekapcsolta az összes fűtőelemet. Sebaj, innen már simán hazagurulunk. 25 kilométer. Egy etap.

Nej az Árpád-híd alatt pukkadt ki.
– Álljunk meg valahol. Pihenjünk!
– Ne hülyéskedj már. Ekkora távokat simán le szoktunk tolni máskor egyben.
– Készen vagyok.
– Nem akarok megállni. Utálom a bringát. Egy percig sem bízok benne. Addig nem leszek nyugodt, amíg otthon be nem lököm a sarokba. És már szeretnék túllenni ezen a rémálmon, minél hamarabb. Már csak attól is frászt kapok, ha belegondolok, hogy megint eltörhet egy küllő, letörhet a pedál, elgörbülhet egy lánckerék, vagy egyszerűen csak kapunk még egy defektet és már csak ragasztott belsőnk van.

Rossz döntés volt. Még én is ezt mondom, pedig Nejnél százszor jobb a bringatűrésem. De amikor szenvedtünk a tűző napon, az izzó aszfalton, a Bajcsy környéki felbontásokban, a Kiskörút eszeveszett forgalmában, az Üllői úton teherautók, buszok, kamu lerobbant kisáruszállítók között, az Ady út szűkítéseiben, a kispesti stadion körüli szűk, de piszkosul forgalmas utcákban, ezerszer elátkoztam ezt az egész bringázás dolgot. A végére 36 kilométer lett, megállás és víz nélkül, tűző napon. Egy ilyen túra után. Brutális.

Aztán kijöttünk az erdőből. Csengetés. Az udvarunkból ujjongás. Sógornőm és az öcsém rögtön kirohantak két sörrel. Megérkeztünk. De ezt már megírtam.

És innentől vége a kolbászok és péksütik, sörök mértéktelen fogyasztásának.
Holnaptól a konyhamérleg uralma kezdődik.

Relive videó

Térkép

A teljes útvonal

Sörkolbászbringa a Duna mentén 14/15

Visegrád
2019.08.23; péntek

Távolság: 76,2 km.
Szint felfelé: 180 m.

Reggel megint esett egy kicsit. Szép teljesítmény ez egy olyan várostól, amelyikről a meteorológia azt mondta tegnap is, meg ma is, hogy semmi eső nem lesz.
Persze ez megkavarta rendesen a napi stratégiát. Először a sátor jön. Csakhogy ilyenkor már nem tudjuk a cuccokat vízhatlanul tárolni, azaz full összepakolás, ponyva. Így viszont nem tudunk átbringázni a strandra, ahol a padok vannak. Szóval az lett a vége, hogy becuccoltunk a mosogatóhelyiségbe és ott reggeliztünk. Állva, mint a lovak.
Persze néhányan már hajnalban is bejöttek. Ki csak úgy benézni, mi ez a mozgás, ki meg fogat mosni. Mert a mosogató 10 méterrel közelebb van, mint a mosdó.
Mi meg… kaptunk mindet. Lenéző pillantásokat. De volt néhány ejha! is. Mondjuk tényleg nem lehet megszokott látvány, ahogy reggel 7.10-kor besenyőpista bácsisan, egyik kezünkben kolbásszal, a másikban sörrel morgunk vissza, hogy morgen.

Mire elindultunk, beborult és elkezdett csepegni az eső. Ki is tartott több órán keresztül. Dafke nem húztuk fel a ponyvát, se a bicóra, se magunkra. Mert egyébként meg meleg volt.

Süttő, Nagyivó söröző. Már csak a neve miatt is betértünk.
Görbelábú, vékony hapsi, némileg támolyogva. Bemegy.
– Hihi, már megint itt van! – nevet fel odabent valaki.
Délelött 10.21.

Aztán teljesen váratlanul eltűntek a felhők és kivirított az ereje teljében tomboló augusztusi nap. Pillanatok alatt csatakossá izzadtuk magunkat. Én ugye alsónadrág/rövidnadrág/vastagnadrág kombinációban nyomom négy napja a nyereg feltörése miatt – ne tudd meg milyen így pisilni – na, kánikulában van ám tocsogás a nyeregben.

Esztergomban kajáltunk volna, de előtte ráleltünk egy Ficánka nevű halcsárdára. Egy koszvadt, lepukkadt bódé, de volt hekk, volt sültkolbászhal, meg sör is. Esztergom után egy üde vízparti bringaút után hosszú, monoton bringázás. Pilisrátótig meg sem álltunk, de ott is csak bolt volt. Meg árnyék. Meg sör. Meg még egy sör. De csak a meleg miatt.

Nagyon nehezen ment. Nej már folyamatosan matekleckének hívta magát. Lejjebb vettem a sebességet, 20-as tempóról 18-ra, de ez is túl gyors lett, Nej rendszeresen lemaradt. De azért csak letoltuk az utolsó 10 kilométert is.

Kicsit fura kemping. Dög- és hullaszag. Töküres. Recepció sincs. Át kell menni a közeli szállodába. Van esetleg faház, bungalló? Nincs, mind ki van adva. Nem mondja, abban a kempingben vannak emberek?

Igen, ez már az az időszak volt, amikor rendszeresen meginogtunk.
– Itt van egy zsák pénz, adjatok már léccilécci valami normális szállást!
– Sajnálom, mind elfogyott!
Így végül mindig maradt a sátor.

Sátrat úgy állítottunk, hogy nem volt sátorállítós sörünk, de a rohadt melegben mindegy is volt.

Utána bolt, vacsorakaja, reggelikaja, sörök. Leültünk a kempingben a kihalt presszó kihalt teraszára. Árnyékba.

Teljesen bizarr ez az egész kemping, de nem rossz. Tulajdonképpen az egész a miénk. Sehol nem mozog senki.
Gyorsan egy sör. Ez volt a sátorállítós. Aztán még egy. Ez volt a blogolós. Aztán harmadik.
– És ezt miért? – kérdezte Nej.
– Mert pokoli meleg van és melegszenek a sörök. Addig kell meginni ezeket, amíg hidegek.
– De akkor mi lesz később?
– Elmegyünk megint hideg sörért a boltba. Hétig nyitva van.
– Te egy zseni vagy.

A rövid távolság, azaz korai érkezés hátrányai. 17.00-kor vacsora. 17.15-ig. És aztán? Este tízig izzik a levegő, esély sincs alvásra a sátorban. Sör? Öt órán keresztül? Nem pálya. Jó, lehet jegyzetelni. Szerencsés esetben találunk hosszú beszédtémákat. De baromi lassan tudnak ilyenkor vánszorogni a percek.

– Észrevetted, hogy ez a kemping tulajdonképpen egy hatalmas gyümölcsöskert?
– Ja. El is gondolkodtam, hogy tudnék-e egy ilyen telken épült házban élni?
– Itt? Visegrádon?
És máris megvolt a beszédtéma estére.

Relive videó

Térkép

Megcsíptük, Oszi

Először csak finoman, később egyre határozottabban olyan üzeneteket kaptunk, hogy Fly you Fools! menjünk kajakozni vasárnap, mert csodálatos kajakos idő lesz, jobb lesz, mint szombaton, jobb lesz, mint hétfőn és mindenképpen jobb lesz, mint kedden, szóval vasárnap, az lesz az a nap, amikor kajakoznunk kell.

És tényleg.

Szombaton a kicsit még szeles időben elkertészkedtem otthon. Vasárnap pedig feldobtuk a kajakot és mentünk az RSD-re.

A legjobb ötlet volt az évben.
Tavasszal kétszer is megcsináltuk egymás után ezt a túrát, szétfújta a szélvihar. Nem mondom, megcsináltuk, de nem élveztük. Aztán koranyáron körberingáztuk a Balatont. Szétfújta a szélvihar, elmosta az eső. Utána nyáron nekiindultunk körbeevezni a Balatont. Három nap kínszenvedés, elemekkel történő birkózás után feladtuk, hazakullogtunk. Két hét bringázás a Duna mentén, 14 napból 11 napon esőben. Balatonkarika. Elfogadhatatlan viharban. Már megint.
Érzékeled a mintát? Idén minden megmozdulásunkat könyörtelenül letarolta az időjárás.

Ennek fényében kell értékelni ezt a tökéletes napot.
Reggel kilenckor már vízen voltunk. Csend. Nyugalom. Béke. Nulla szél. Tükörsima víz. Még az evezőlapátot is csendes áhitattal merítgettem. (Aztán vagy tíz percen keresztül tömény ordítozás, káromkodás jött hátulról, de a fiatalokat is edzeni kell valahogy.)

Nagyon gyorsan lent voltunk Szigetcsépen. Túl gyorsan is, a kocsma még nem nyitott ki.

Megettük a hozott szenyót, sört, műzlicsokit. Ekkor nyitott ki a kocsma és ezt nem lehetett kihagyni: újabb sör, duplahúsos, duplasajtos hamburger. Ki kellett használni a lehetőséget: idén ma volt nyitva utoljára a strandbüfé. Jelzem, nem voltunk egyedül, kora délután kifejezetten erős forgalmat generáltak a büfé törzsvendégei, akik mind elbúcsúzni jöttek a helytől.

Aztán nagyon kellemes tempóban visszaeveztünk Dunaharasztiba. A jókedvemet egyedül egy felkapaszkodott nemzetvédelmis lófasz motorcsónakos bagázs árnyékolta be, a rücskös taplók azt hitték, hogy nekik mindent szabad, egy szűk részen lassítás nélkül zúgtak el mellettünk, nos, nagyon komolyan kellett gépészkednünk, hogy ne boruljunk bele. Ez az ország egyre inkább a tahók országa lesz.

Aztán hazaértünk, Nej még gyakorlatozott a stégnél, bele is borult, ahogy kell, de pont erről szól a gyakorlatozás, szóval még ez is tökéletesen sikerült.

Jó kis nap volt.