Search""albán körút 0""

Albán körút 08/07

Hatalmas küzdés volt. Elég annyit mondanom, hogy csak a nyersanyag 48 GB méretre rúgott. Négy napon keresztül csináltam és a végén már meglehetősen utáltam is az egészet, bár a háttérben éreztem, hogy valami nagyon jó formálódik a kezem alatt.

Csak szólok, 56 perc lett. Semmiképpen ne rákészülés nélkül ugorjál neki. Popcorn, kóla vagy sör, kényelmes fotel. Annyit tudok még mondani, hogy amikor megnéztük, Nej a végén meglepődött. Csak ennyi? Úgy elrepült a közel egy óra, hogy észre sem vette.

Ha esetleg amiatt aggódnál, hogy már raktam ki egy 27 perces albán videót, felesleges.
Az egy autós-hegyiterepes videó volt, a kettő között kábé 3 perc átfedés van csak.

Albán körút 07/07

Vlore
2017.09.18; hétfő

Reggelre kiderült, hogy túl is teljesítettük a tervet: a 16 fős társaság több, mint fele elhullott. Valami enyhe hasmenésem nekem is volt már pár napja, de én úgy vagyok ezzel, mint Bruce Banner: az én titkom az, hogy állandóan enyhe gyomorrontásom van.
Mindenesetre ijedten néztünk össze Nejjel.
– Van elég rakink?
– Hát létezik ilyen helyzetben elég raki?

A biztonság kedvéért átszaladtam a kisboltba feltölteni a készleteinket.

Meglehetősen mordori tájon vezetett az utunk. Ez a vidék lett áldozata az iparosításnak: bányák, olajkutak. Mindenféle tárolók, sőt volt valami olajfinomító is. Egy völgyben.

IMG_1656

Körülöttük pedig csupa lepukkant iparváros, annak megfelelő kinézettel. Ráadásul, miközben kerestük az egykori illír város, Byllis romjait, többször is eltévedtünk, így volt szerencsénk végigélvezni a környéket, előlről, hátulról és oldalról is. Ahogy a 3D animáción is látszik: Berat – Vlore.
Mondjuk, volt némi irónia a tájban: mindenfelé olajfúró tornyok, némelyikben még bólogatott is a keljfeljancsi. Körülöttük pedig rengeteg olajfa. Lent is olaj, fent is olaj. De micsoda különbség.

Már a romok között vettem észre, hogy Timurlenket dúdolok magamban. Hogyan juthattam idáig? Aztán beugrott. Valószínűleg az alábbi, a helyzetünkhöz illő klasszikus sorok indították el a magnót a fejemben:

A pálinka szétmarja a torkom,
A fos kieszi a picsám.
Tipusblúz

Innen már egyszerű lépés volt a Sajtot Evett Józsika.

A biztonság kedvéért megkérdeztem Tamást, meddig kell izgulnunk.
– Az előző turnus alapján aki eddig megúszta, az már megnyugodhat.

Hah! (Utólagos bejegyzés egy héttel későbbről.)

Végül csak megtaláltuk Byllist. Pontosabban a romjait.

DSC_3967

DSC_3969 Stitch

Fura volt sétálgatni a hegy platóján. A romok alapján itt valamikor egy sűrűn beépített, nagy település volt. Olyan igazi görögös, szűk utcás település.
– Miből élt itt annyi ember, egy ennyire eldugott hegy tetején?
– Bányásztak. Aranyat, vasércet. Aztán feldolgozták, eladták. Gazdag település volt, jól ment a biznisz.

És ebből mára szinte semmi sem maradt. A romok kövei szokás szerint már csak bokáig értek, a mozaikpadlókat elvermelték télire. (Vastagon beszórták homokkal.) Ahogy elsétáltunk egyik romtól a másikig, nekünk kellett hozzáképzelnünk a tömérdek házat, szűk utcákat.

A büfében egy sör. A lábadozók összeszedése. Aztán ismét a mordori út. Fier város különösen ijesztő volt. Utána sztráda. Rögtön egy virslis óriásplakáttal. Ölni tudtam volna egy virsliért. (Ekkor már napok óta nem ettünk húst.)

Habár az úticél Vlore volt, de magából a városból keveset láttunk. Az albán tengerparti városok nem túl kellemesek: Durres-t a koszovói újgazdagok szállták meg (Ndreke sztorizott is róluk), Vlore-t pedig a görögök. A szállásunk mondhatni bizarr volt: egy csilivili, modern hotel, nagyjából a semmi közepén, a várostól olyan 20 kilométerre. Jelöletlen murvás út vezetett odáig, néhányszor el is tévedtünk.

Megint én mentem be először az ajtón és vidáman felkiáltottam:
– Tehénre néző szobánk van!
Nej meg örült, mert úgy értette, hogy tengerre.

DSC_3977

Sikerült megkapnunk a legrosszabb tájolású szobát, ráadásul ment a betonkeverő, meg egy albán melós egy cölöpöt ütögetett nem túl nagy meggyőződéssel, de különösebben nem zavart egyik sem. Alig voltunk otthon, este meg mindegy volt. A tengerpartra meg le lehetett sétálni.

Befigyelt egy kis logisztika. Eredetileg úgy volt, hogy autózunk vagy 40 kilométert a Llogara úton, mely állítólag egy gyönyörű hegyi út, közvetlenül a tengerpart mellett. De sok elgyengült ember volt a csoportban, ők minél előbb a szálláson szerettek volna lenni, meg a tengerben pancsolni. Emiatt mentünk először a szállásra, utána a Zvernec félszigeten fekvő kolostorba, majd csak azok mentek volna tovább autókázni, akik azt választották. A ‘volna’ nem véletlen: a félszigetről gyönyörűen ráláttunk a csúcsra és a hágóra; teljesen ködben volt az egész. Llogara Path törölve.

DSC_4004

Pár szó a kolostorról. Ez egy romos épület, mely valamikor kolostorként működött, aztán elhagyták, később pedig lelkes hippik költöztek be és lakhatóvá tették. De lehet látogatni és mindenképpen egy élmény, már csak a romantikus táj miatt is.

DSC_3987

DSC_3988

DSC_3999

DSC_3997

Vacsora előtt lementünk a tengerhez és megnyugodtunk. Nem vesztettünk semmit. Hiába volt a szállodának saját strandja, eléggé elcseszték. Az erdetileg homokos öblöt feltöltötték, aztán lebetonozták, majd az oldalába köveket szórtak. A vízbe betonlépcsőn lehetett bemenni. Még akkor sem lett volna hozzá sok kedvem, ha nem fújt volna erős szél.

DSC_4032

Vacsorára végre hús; még ha valami nem túl szofisztikált csirkemell került is a tányérra, de a grillezett zöldségek szokás szerint mindent vittek.

Este még biztonsági raki.

Hazafelé
2017.09.19; kedd

A mediterrán kakas kilenckor kukorékol. A tehenek meg délig alszanak.

Nem mentünk egyből Tiranába, először ismét egy kis Mordor Fier, ráadásul most elég sokat tekeregtünk is a városban. Hát, ez is egy élmény. De muszáj volt, mert innen lehet felmenni Apolloniába. Igen, egy újabb illír/görög város romjai. De ezt mindenképpen látni kell. Elég, ha annyit mondok, hogy ezekkel a romokkal vannak tele az albán idegenforgalmi prospektusok.

A szokásos 3D útvonal: Vlore – Tirana.

A város sémája hasonló volt Byllis-éhez: fent valami isten háta mögötti hegy tetején, egy valamikori nagy város. Csak itt a romok mellett épületek is maradtak épen.

DSC_4044

DSC_4045

DSC_4047

Én még továbbmentem az akropoliszba.

DSC_4051

DSC_4052

Ezért a tűzhellyé alakított bunkerért megérte.

A büfében búcsúsör, aztán Tirana, ott is. A repülőtéren van egy normális árú közért, kihasználtuk. A boarding halál laza volt, a gép késett vagy 40 percet, de kiírva az volt, hogy on time, az indulási időn már túl voltunk, de a beszállítók még oda sem jöttek a boarding pulthoz. Végülis igazuk volt, nekünk is jobban esett a váróteremben ücsörögni, mint egy buszban álldogálni.

2017-09-19 14.55.19

És ennyi.

Mi maradt ki? Minden ellenkező híresztelés ellenére leket váltani kell odakint. Nem mindenhol lehet euróval fizetni és sok helyen botrányosan váltják.

A címválasztásról. Eredetileg a Szkipetár Tűzhely lett volna, de az ugye kiesett. Adódott még a Végigfostuk Albániát, de végül nem vállaltam be. Öregszem.

A repülőtéren van wifi. Nej egyből kapott is egy emailt, miszerint indul egy projekt és szerdán már azzal is kezd.
– Könyörgöm, menjünk vissza hegyekbe!
– Birkát terelni?
– Mi bajod van a birkákkal?
Kemény projekt lehet.

Utóirat

Elég későn érkeztünk haza. Gyrost rendeltünk. Valami botrányos vackot hoztak ki, de éhesek voltunk. Másnap mind a ketten fostunk. Most vagy az van, hogy a gyros volt romlott, vagy az, hogy miután abbahagytuk a rakit, az albánok bosszúja utolért és aktiválódott a vírus. (Nem lettünk volna egyedül, az egyik túratársunkat is szerdán kapta el, immár itthon.) Mindenesetre elég kellemetlen a dolog. A többiek 2-3 nap alatt átestek rajta – igaz, utazás közben – nálam viszont immár egy hete nincs javulás, sőt, két napja olyan izomfájdalmaim vannak, hogy tegnap csak ülve tudtam aludni.
És az élet persze nem áll meg, de erről majd később.

Függelék track mániákusoknak

Autóval:

Tirana – Shkodra
Térkép
Animáció

Shkodra – Theth
Térkép
Animáció

Vaskat Nderlysaj – Tethi Paradise
Animáció

Shkodra – Valbona
Térkép
Animáció

Valbona – Tirana
Térkép
Animáció

Tirana – Berat
Térkép
Animáció

Berat – Vlore
Térkép
Animáció

Vlore – Tirana
Térkép
Animáció

A teljes kör
Térkép

Gyalog:

Shkodra séta 1
Térkép

Theth vízesés
Térkép
Animáció

Blue Eye tengerszem
Térkép
Animáció

Shkodra séta 2
Térkép

Valbona séta
Térkép

Prizren séta
Térkép

Tirana séta
Térkép

Berat séta
Térkép
Animáció

Byllis séta
Térkép

Apollonia séta
Térkép

Albán körút 06/07

Tirana és Berat
2017.09.17; vasárnap

Reggel megtaláltuk azt a boltot, melyet tegnap délután javasolt Tamás. Ötven méterre a szálloda bejáratától. Mi meg mentünk vagy két kilométert, de csak kis szatócsboltokat találtunk. Gyorsan be is szaladtam még buszindulás előtt a napi rakiért.

Délelőtt Tirana, városnézés.
– Tamás, mi történt azzal a hollywood-i stílusú Enver Hodzsa felirattal a domboldalon?
– Megcserélték az első két betűt.

Fura hely. Amikor megláttuk a parkolót, elméletileg a legbelsőbb belvárosban, azt mondtuk, hogy ez egy vicc. Aztán maga a főtér is inkább az volt.

DSC_3881

DSC_3883

Munkásmozgalom elegyítve az olasz fasizmus stílusával. Enver Hodzsa helyén Szkander bég.
Fűszerként egy rokokó mecset. Kicsit olyan bazári, illetve nem is, inkább olyan vidámparki hangulata volt az egész térnek.

DSC_3875

DSC_3893

Meg egy modern bevásárlóközpont.

Valószínűleg az egyetlen az országban. A bejárati ajtóra ki volt rakva a fényképezni tilos tábla. Szerinted?

Katari ultramodern szálloda, a sarka alatt egy középkori oszmán kút.

DSC_3897

Hangulatos sétány. A színház mellett bunker. (Bunkerekbe lépten-nyomon belefutottunk, egy idő után már fel sem tűntek.)

DSC_3898

DSC_3903

Aztán az Enver Hodzsa piramis. Habár nevezik mauzóleumnak is, de ez téves: a diktátor holttestét nem itt helyezték nyugalomra. Emlékmúzeumnak szánták, aztán később konferenciaközponttá alakították át, ma pedig leginkább züllik lefelé. A márványborítása rég eltűnt, kívül-belül nyers beton. Jelenleg ez az épület is politikai csatározások áldozata: sorra adják be a petíciókat mind az elbontására, mind a felújítására.

DSC_3905

Utána megnéztük az egykor elzárt kommunista blokkot. Ez egy villanegyed, ahol az uralkodók laktak.

DSC_3911

Ez itt például Enver Hodzsa villája.

A főtér melletti murvás parkolóban kidőlt a hányós-fosós vírus első áldozata. (A parkolóőr empatikus kommentje: nem kellett volna annyit inni.)
Berat felé haladva a buszon kidőlt a második áldozat is.

Miközben az elesettekre emlékezünk, tekintsük meg a Tirana – Berat utat 3D-ben.

A Hotel Beratban átvettük a szobáinkat, a közeli boltban gyorsan vettem is egy üveg rakit. Az a biztos.

Gyülekező a hallban.
– Nem akarok pánikot kelteni – kezdte Tamás – De az előző túrán is pont ugyanígy történt. Mire Beratba értünk, addigra lett rosszul két ember.
– És?
– Estére még négyen dőltek ki.

Drámai zene. Lapos pillantásokkal méregettük egymást. Tíz kicsi néger Beratban.
– Vajon van-e elég rakink? – villant a fejembe – És ittunk-e ma eleget?

Aztán nekiindultunk a várnak. Először azt hittem, Tamás csak viccelt, hogy felmegyünk oda.

DSC_3914

De felmentünk. Így: Berat vár, 3D-ben.

Berat egyébként része a Világörökségnek. A fenti képen is látszik, hogy kis fehér házak húzódnak fel a vár oldalába. Ezek öreg oszmán házak, nagyjából eredeti formájukban megőrizve. Az óváros a vár felé vezető tekergős út két oldalán alakult ki. Ma ezen házak jelentős részét meg lehet tekinteni, a tulajdonosok minimális összegért beengedik az érdeklődőket.

DSC_3918

Valamikor ez az épület volt a karavánszeráj. Mostanra kapott egy szobrot, meg egy kosárlabda-palánkot.

DSC_3926

DSC_3925

Az alsó kép nem csak egy öreg ház, hanem berendezték néprajzi múzeumnak is. Mindenféle faköcsögök, persze, de nem ez a lényeg. Hanem az, hogy a házon végigkövethető, hogy ki meddig mehetett be. Azaz volt egy tornác, odáig jöhettek be a melósok. Aztán eggyel feljebb mehettek a vendégek. Utána eggyel beljebb a közeli vendégek. Mármint a férfiak. A nőknek külön szobájuk volt a padláson, ahonnan minden terembe nyílott egy rácsos ablak. Ők innen vettek részt a társalgásban. Ettől beljebb már csak a család tagjai tartózkodtak. Ez volt a hárem.

DSC_3929

DSC_3931

Mielőtt elhagytuk volna az épületet, kaptunk egy rögtönzött jelenetet. A helybéli hölgy, aki vigyázott az épületre, éppen fentről könyökölt ki a teraszról, Tamás pedig elkapva a hely szellemét, elkezdte szavalni Rómeótól azt a bizonyos erkélyjelenetet. Olaszul. A csaj vette a lapot és mondta Júlia szövegét. Olaszul. Majd a produkció után a leányzó elénekelt egy dalt valami várról és a védőiről. Törökül. Mire Tamás is elénekelt egy dalt valami várról és védőiről. Görögül.
– Kész – mondtuk Tamásnak kifelé – Ez a csaj már megvan. Senkinek nem fogsz hiányozni, ha nem alszol velünk.

Kérdezheted, hogy mi is volt ez a bábeli nyelvkeveredés? Nos, a helyzet az, hogy Albániában meglepő módon sokan beszélnek idegen nyelveket. Mivel az ország volt török terület is, olasz terület is, ezek a nyelvek megmaradtak. Emellett délen a görög is teljesen természetes. Az angolt is sokan ismerik. Ehhez add még hozzá a két hivatalos albán nyelvet (geg és toszk; elméletileg nyelvjárások, de annyira nem hasonlítanak, hogy simán tekinthetők külön nyelvnek is), és megkapod, hogy errefelé éppen az egynyelvűség ritka.
Tamás meg már csak ilyen.

Aztán mentünk tovább a várba. Felértünk. Lihegtünk. Jól esett a sör a vendéglőben.
Utána elvesztünk a kis utcákban.

DSC_3939

DSC_3938

DSC_3940

Volt fent egy orthodox templom. (Valójában ikonmúzeum.) Természetesen a Fényképezni Tilos bácsi itt is aktivizálta magát. Elég sokszor lecsapott, de egy ártatlan ‘Ó jaj, véletlen volt’ pillantással le lehetett szerelni, aztán fényképezni tovább. A személyzet valahogy megtudta, hogy informatikus vagyok, gyorsan be is rángattak a szobájukba és lelkesen magyaráztak az asztalukon fekvő Cisco routerről. Udvariasan helyeseltem.

DSC_3950

Egy gyors kipislantás a völgyre, majd mentünk vissza a várkocsmába vacsorázni. Az utcai részen ültünk le. A tulaj kijött, ölelgették egymást Tamással, aztán a hapsi gyorsan összetolt három asztalt, hozott egy adag sört, majd eltűnt. Valamelyik gyerek jött ki felvenni a rendelést, de mindenre csak húzta a száját. Nincs. Van, de sokára lesz kész. Kiderült, hogy az emeleten van egy nagy német csoport, ők viszik el a kapacitást. Tamás bepöccent, hívatta a tulajt és közölte, hogy ha 10 percen belül nem kapunk ehető vacsorát, akkor már itt sem vagyunk. Majd elindított egy stoppert. Nyolc perc múlva érkezett az első adag. Végighordtak nekünk egy klasszikus albán menüt. (Egyedül a hús maradt el a végéről.) Gondolom, a tulaj mérlegelt: a német csoport egyszer van itt, Tamás meg visszatérően hoz vendégeket. Van egy gyanúm, hogy a németeknek szánt vacsorát hordta ki nekünk, ők meg vártak egy kicsit.

Igencsak éjszakába nyült a vacsora és még le is kellett sétálni a nem igazán kivilágított úton. Mire leértünk, jól esett volna a szálláson egy sör az elalvás előtti szivarhoz. De hol találok egy ilyen kisvárosban vasárnap éjfélkor nyitvatartó boltot? Mindenhol. A folyóparton még ezerrel pezsgett az élet, a párhuzamos utcában meg még nyitva voltak a boltok. Kaptam sört. Meg vérszemet. Úgyis kevés a szivarom, nézzünk be a dohányboltba. Nem vagyok egyszerű eset, az olasz szivarokat kedvelem, konkrétan a Toscano-t, illetve a feleméretű Toscanello-t. Nem sok esélyt adtam, hogy ebben a kicsi koszos lyukban lesz. Volt. Három fajta is. Köztük a grappa ízesítésű Toscanello, mely Olaszországban már nem is kapható. (Bianco van helyette.) Árban alig volt drágább, mint az olaszoknál.
Mondjuk úgy, hogy a leesett államat magam előtt tolva gyalogoltam a szálláshoz.

Később fel lettem világosítva, hogy muszlim vidéken a vasárnap egyszerű hétköznap.

Még hajnalig tartó blogolás (mobiltelefonba) és a kialakult vészhelyzetre való tekintettel bőségesen raki.

Albán körút 05/07

Tirana, de Koszovón keresztül
2017.09.16; szombat

Ma megint korai kelés. De immár müezzin nélkül.
Viszont muszáj. Nagy távolságok, érdekes látnivalók.

Koszovóban, tekintettel a népekre, jellegzetesen háromnyelvű felíratok jelzik a városokat. És, sajnos jellemzően a helyi állapotokra, ezek közül kettő gyakorlatilag mindenhol le van fújva fekete neolux-szal.

Az első célpont Decsány, ott is az öreg kolostor. A kolostorok általában békés helyek…. ez viszont balszerencséjére belekeveredett a politikába. Ami Koszovóban nem is olyan nehéz.

A kolostor története Milutin királlyal kezdődik. (Teljes nevén II. István Uroš Milutin a Nemanjics dinasztiából.) Milutin nagyon sok templomot és kolostort építtetett, már életében szentté avatták. Aztán meghalt. A rossz nyelvek szerint ehhez a fiának is volt némi köze. Az utód teljes neve III. István Uroš Dečanski volt. Ő kezdte el építeni királyi temetkezési helyként a decsányi kolostort. És ő is avatta fel, némileg korábban, mint ahogy tervezte. Istenem, a fia, Dusán türelmetlen volt. IV. István Uroš Dušan néven koronáztatta meg magát, először királynak, később a területi hódításai után cárnak. Az ő uralkodását tartják a szerb aranykornak. Igen, az a bizonyos ‘három tenger mosta az országunkat’ életérzés. Dusán király tetteit felsorolni nem áll szándékomban, a lényeg, hogy ő fejezi be a decsányi kolostort. Sőt, ebben a korban alakul ki, hogy ez a környék (Decsány, Pecs, Prizren) lesz a szerb királyság leggazdagabb, központi része.
Azaz Koszovó, az egykori Kosovo Polje, magyarul Rigómező, a szerb államiság aranykora, gyökérpontja, ősi dicsősége.
Némileg kínos, hogy ez a terület ma már Szerbián kívül található.
Némileg kínos, hogy a szerbek, a szent érzésekkel visszaélve, a decsányi kolostorból szervezkedve folytatták aknamunkájukat Koszovó ellen. (Fegyverrektárak, szervezkedési központ.)
Némileg kínos, hogy a koszovóiak (jelenleg 90%-ban albánok) emiatt mindent elkövetnek, hogy az ősi kolostorokat – Decsány, Pecs – elpusztítsák.

Hogyan jelenik meg ez a valóságban?

DSC00635

Nagyjából így. A kolostort a KFOR erői védik. Van is mitől: a helyiek nem egy véres ostromot indítottak a szerb enklávéként üzemelő kolostorok ellen.
Azt írtam volna, hogy enklávé? Hát, ez is csak részben igaz. Kábé száz ország szerint az. Szerbia, meg másik száz ország (beleértve az ENSZ-t is) szerint meg nem az. Nem fogadták el Koszovó függetlenedését, szerintük a terület még mindig Szerbia része, azaz nem is lehetnek bent szerb enklávék. Miközben – állítólag – folynak tárgyalások az EU-ba való felvételükről.

És még nincs vége. A nagypolitika megjelenik a csóró turisták szintjén is. Koszovóba csak útlevéllel lehet belépni. Ők pedig könyörtelenül belepecsételnek. Ha nem Szerbia felől léptél be, akkor bizony nagy bajban leszel. Ugyanis ezzel az útlevéllel immár soha nem mehetsz be Szerbiába. Ők ugyanis kifejezetten vadásznak erre a pecsétre és akinél meglátják, úgy, hogy nem előzi meg szerb pecsét, akkor illegális határátlépésért lecsukják az illetőt. Hiszen szerb ellenőrzés nélkül ment be szerb területre és erről bizonyíték is van.
Azaz mi is, ha valamikor Görögországba fogunk menni, már csak személyivel tehetjük meg.

Vicces, mi? Vagy nem.

DSC_3809

DSC_3810

Már rögtön a kapuban határozottan jelölték, hogy fényképezni tilos. A kolostor egész területén pribékek vadásztak azokra, akik megszegték a szabályt. Ehhez képest légyszives értékeld a bravúrt, hogy a második képen sikerült lekapnom a kolostor apátját.

DSC_3812

Ez pedig a kolostor belseje. Ja, nem mondtam, az egész abszolút orthodox, szóval aszerint kell nézegetni a képeket. (Pontosabban, szerb ortodox, azaz kívülrül tisztán román stílus, mint nálunk a jáki templom.)

A következő célpont Prizren volt. Ez egy eléggé jópofa koszovói város, némi muszlim felhanggal. Mondjuk, mi a muszlim standardokhoz képest simán kaptunk sört a presszóban.

Elhangzott egy kifejezés: Vatra Shqipëria. Tamás szerint annyit tesz, mint a Szkipetár Tűzhely, azaz az albán eredettségi pont. Ez annyira jól hangzott, hogy kis híján ezt tettem meg az albániai túránk főcímének. De aztán nekiálltam guglizni. Kiderült, hogy a ‘vatra’ szó, a románoktól eltérően nem azt jelenti, hogy ‘tűzhely’, hanem azt, hogy ‘szív’, másfelől a Vatra Shqipëria jelenleg egy amerikai albán nacionalista szervezet neve, melyet ha összevetünk az albán maffia amerikai elterjedtségével, szóval nem az a név, melyet egy politikailag semleges blog címnek választhat.

DSC_3824

DSC_3828

DSC_3832

DSC_3845

Utána Prizren. Fura város. Tapinthatók az oszmán gyökerek, de mégsem az. Valamikor ugye Jugoszlávia része volt (ezért vannak utak), azon belül is erősen szerb érdekeltség, de a polgárháború után le akartak válni az erőszakosan nacionalista szerbektől. Valami ilyesmi katyvaszt találtunk.

DSC_3851

DSC_3847

Prizrentől Tirana délnyugati irány. Délután. Tuti, hogy aludhatok végig, az én oldalamra nem fog sütni az egyébként perzselően meleg nap. Aztán de. Ugyanis akkora hegyek között tekeregtünk, hogy na.

Ezek az albánok elég sokszor állhattak sorban, amikor a hegyeket osztogatták.

Vissza Tiranába. Ugyanazok a hegyek, melyekért annyit küzdöttem a buszból első nap a fényképezőgéppel. Most csak ásítottam egyet.

Ne menjünk el amellett, hogy mi a legjellemzőbb élmény az országban. Leginkább az, hogy épül. De tényleg. Mindenhol épül valami. De azt is észre kell venni, hogy a nagy építkezési lázban elvesztették az esztétikát. Mindenki úgy épít, ahogy kedve támad. Tudtad, hogy Albániában az épületek 90%-a építési engedély nélkül épül? Na, ez meg is látszik. Senki nem figyel a városképre, egyáltalán a szomszéddal való összhangra. (Már csak érdekességképpen említem meg, hogy a zivataros történelmüknek köszönhetően az albánoknál _nincs_ ingatlannyilvántartás, nem tudható, hogy melyik földterület kié. A Földhivatalban semmi sincs. Azaz aki kapja, marja.)

Megérkeztünk a fővárosba. Valami kegyetlenül eldugott, hátsó úton.

Jut eszembe, a klasszikus 3D térkép:
Valbona – Prizren – Tirana

Durva belépő: szeméttelep, nyomorgó családok, kukákban túrkáló gyerekek. A zebra szélén lekuporodó, már a koldulásban is csalódó asszony egy kenyérsarkot rágcsált.
Aztán beljebb jöttünk. A szálloda egy zárt lakóparkban van. Sorompók, biztonsági őrök. Más világ. Ilyen magunkfajta nyugati turisták és tehetősebb albán családok számára.

Megkaptuk a kulcsokat. Hotel Prestige. 4 csillag. Felmentünk.
Én mentem be először a lakosztályba.
– Ha bejössz, beszarsz – szóltam hátra Nejnek, miközben mellettem a köpcös floor manager hajlongott.
Beszart. A hálószoba dupla ágyával szemben, üvegfal mögött a jaccuzi és a zuhanyzó.

DSC_3873

Azaz ha a pár bármelyik fele úgy dönt, hogy oldalba spricceli magát a kádban, vagy egyszerűen csak élvezi a forró vizet a zuhany alatt, a pár másik fele mindezt a kényelmes ágyból végig tudja nézni. Még durvább: ahhoz, hogy fenntartsuk a diszkréciót, kifejezetten idióta módon kell elrejtőznünk a szobában.
De végül megoldottuk. Engem nem zavart ez az egész, amikor pedig Nej zuhanyzott, kimentem a teraszra szivarozni.

Ja, várjál, jakuzzi. Életemben nem csináltam ilyet. Beüzemeltem a készüléket, (Vájtfülűeknek Bloody Stupid Johnson és az Old Faithful.) Nej mindenesetre élvezte. Én meg a teraszon a hangulatot.

DSC_3864

DSC_3865

Ez egy zárt lakópark, kisváros a nagy városban. Csak éppen játszóteret felejtettek el bele rakni. Így az összes kölyök az utcákon randalírozott.

Azt hiszem, én már menthetetlen vagyok. Itt vagyunk egy négycsillagos szállodában. Mit szoktak ilyenkor az emberek csinálni? Lemennek este a szálloda kerthelyiségébe, megvacsoráznak, isznak fél liter bort, esetleg elszívnak egy szivart, beszélgetnek, majd felmennek aludni.
Mi elsétáltunk egy hátizsákkal csavarogni, utcai árustól vettem egy sört, felpattintottam, majd élveztem a népszerűséget, mert hirtelen mindenki, de még ablakból kihajoló arcok is engem kezdtek el nézni, utána vettünk még hat üveg sört, bureket, a söröket beszórtuk a minibárba, megvacsiztunk a fésülködőasztalon, én pedig kiültem erre a befejezetlen teraszra, ami valószínűleg inkább balkonláda lesz, ha elkészül, nem terasz. És ülök, lógatom a lábam, szivarozok, sörözök, a kölykök rúgják a bőrt alattam, időnként felrepül idáig a labda, továbbpaszolom, mindenki vigyorog.
Nem nekünk való a szálloda.

Azért furcsa. Hajnalban még egy súlyosan hideg hegyi völgyben lévő faház teraszán pöfékeltem el a reggeli szivaromat, este meg a négycsillagos hotel véletlenül ittmaradt földes teraszán, közvetlenül a klímás lakosztály és a jakuzzis, üvegajtós csodafürdőszoba mellett. És csak pár óra telt el.

Albán körút 04/07

Valbona
2017.09.15; péntek

Hogy mennyire kevés? Nos, a müezzin hajnali ötkor kezdett el áriázni. Ugyan fél hatra húztam fel az órát, de ekkor már mindegy volt. Kitámolyogtam a teraszra. Legalább megnézem, hogyan éled fel egy albán város.
Sehogy.
Az égegyadta világon senki nem reagált a müezzinre. Még az a 20%-nyi muszlim sem. Nem gyulladt ki egy lámpa sem, nem jelentek meg emberek az utcákon. Kösz, müezzin.
(Azt azért tudni kell, hogy a szállásunk a főmecset mellett volt, ezért volt zavaróan hangos az ébresztő.)

Egyébként nem is volt baj a vártnál korábbi felkeléssel, nagyon vacak éjszakám volt. Ha becsuktuk az ablakot, megfőttünk, ha kinyitottuk, szanaszét csíptek a szúnyogok. Nálam ráadásul az éjszakai pizza beindította a refluxot, a feljött gyomorsav átbukott a légcsőbe, hajnalban hörögtem rendesen a vécén. És persze ilyenkor olyan lesz a szám íze, mintha hánytam volna.

Ébredés után rakival kezeltem a helyzetet. Meg hidegvizes zuhanyzással.

A mai terv igencsak ambíciózus: visszamegyünk a hegyekbe, nagyjából tíz kilométerrel arrébb, ahol tegnap voltunk. Hülyén hangzik? Csak elsőre.

Theth és a mai célunk, Valbona között tényleg csak tíz kilométer a távolság. De ez egy nehezen járható ösvény, közel 1000 méteres szinttel. Úgy értem, hogy a hágó közel ezer méteres, tehát aki egy nap átsétálna, majd ugyanaznap visszajönne, az valójában 2000 méter szintet gyűr le. Autó nem játszik, még Jimmyvel sem, a társaság pedig messze nem volt ilyen erőnléti állapotban. Maradt a kerülő út. De milyen kerülő! A hegyek miatt ugyanis nincs rövid kerülési lehetőség. Piszok sokat kellene leautózni.
Kész szerencse, hogy itt folyik a hegyek között a Drin folyó.

Tamás felvilágosítása: a Drin, Drina, Duna nevek a kelta nyelven mind ugyanazt jelentették: folyó.

Azaz elég sokat lehet nyerni azzal, ha utak helyett a hegyek között tekergő Drin folyón megyünk fel. Komppal. Hosszában a folyón. (Utak pedig pont a nehéz hegyes terep miatt nem léteznek.)

Ahelyett, hogy tovább ragoznám a témát, nézd meg a 3D-s videót. Mindent érteni fogsz.
Shkodra – Valbona

Oké, ez rövidebb. De gyorsabb is? Meg úgy egyáltalán, mennyire zűrös?
Nos, nagyon. A Drin folyó nem túl széles, nem megy rajta nagy komphajó. 6-10 autót tud szállítani. Két társaság indít járatokat. Ez maximum húsz autó. Mindkettő napi egy járatot üzemeltet. (3,5 óra a menetidő felfelé, lefelé olyan 3 óra.) Azaz ha csak odaállítasz, hogy szeretnél kompolni, akkor harsányan kiröhögnek. Napi max 20 autó. Miközben igény bőven lenne rá.
A megoldás egyáltalán nem magától értetődő. Shkodrában kell elővételben megvenni a jegyet. Weben? Nem. Telefonon. Az iroda pedig egy piszkosul külvárosban van, megtalálni sem könnyű. Aztán az elővételi jegy… Kézzel írt szöveg egy fecnin. Tamás lefordította: “Helló fiúk, ezt az autót engedjétek át, jó srácok, kifizették az árat.” Az, hogy hányan utaztunk a kisbuszban, senkit nem érdekelt.

Szóval elindultunk. Már mindenki a kompra izgult, de az odáig vezető út is igen vadregényes volt. A kompállomás pedig közvetlenül egy gát mellett volt. (A Drint, mint általában a vad hegyi folyókat, telepakolták vízlépcsőkkel.)
A behajózás… igen különös élmény volt. Kezdve azzal, hogy mindenki meleg napra készült, ehhez képest a vízen, árnyékban, erős és hideg szélben igencsak fogcsikorgató élmény volt a komp legfelső, nyitott fedélzetén álldogálni. Viszont megérte. Nem csak a tájat láttuk, hanem a berakodást is. Én fiatal koromban sokat játszottam az AT-s Shokoban játékkal, na ez ott haladó pálya lett volna. Az irányítók képesek voltak 10-15 percig irányítgatni egy kisbuszt, pusztán azért, hogy felszabaduljon 1-2 centi hely, miáltal már be lehetett irányítani egy másik kisbuszt a lyukba. Sajnos fényképen mindez nem jön jól át, de videóztam szorgalmasan.

DSC00607

DSC00609

Jellemző a laza albán hozzáállásra, hogy a komp egyből indult, ahogy felstokizták rá az utolsó autót. Nem foglalkoztak vele, hogy ez egy negyedórával hamarabb történt, mint a hivatalos indulás. Nem foglalkoztak vele, hogy esetleg néhányan még kávézgathattak a parti büfében.

És kezdetét vette a 3,5 órás utazás.

DSC_3748

DSC_3749

DSC_3750

DSC00617

DSC00618

Ha eddig nem ment volna át, ez egy hegyek között kanyargó vadregényes hajóút volt, erős fjord utánérzéssel megspékelve. Igaz, hideg szél fújt, de beindult a nap, mi pedig Nejjel toltuk rendesen a rakikat. Már csak a gyomorrontás megelőzése miatt is. Szóval szép volt, jó volt. Csak éppen hosszú volt. 3,5 óra még a világ legszebb látványosságából is unalmassá válik. Itt is ez történt. Persze, nyomtunk vagy száz fényképet, melyekből a selejtezés után maradt öt. Persze, az élmény, pontosabban az élmények összessége megmaradt. De amilyen lelkesen tátottuk eleinte a szánkat, olyannyira untuk a végén. Ezt a rendkívül gyönyörú látványt.

A kikötőben volt egy étterem, na meg vécé. Rendeltünk piláfot. Vicces volt nézni, ahogy mindenki várta a rizs mellé a húst. Aztán kiderült. hogy a piláf nem húsos rizs, hanem húslében főtt rizs.

Innen visszaszálltunk a buszra és irány Valbona. Egy újabb magashegyi desztináció.
A környék volt olyan szép, mint tegnap a Theth-völgy. Sőt, ez ismertebb és látogatottabb is. De bennünk már lezajlott egy változás. Tegnapelőtt azt mondtuk, hogy micsoda nagyszerű hegyek, micsoda nagyszerű sziklák. Tegnap, amikor megláttuk ugyanezeket köd nélkül, azt mondtuk, hogy ejha. Ma viszont, amikor megláttuk a tök ugyanolyan hegyeket, a tök ugyanolyan sziklákat, már csak azt mondtuk, hogy na, mi a franc, már megint hegyek. Ráadásul Valbona tényleg jobban ki volt építve, szóval még a theth-i romantika sem volt meg.
Elautóztunk ide, meg oda, végül toltunk egy kábé két kilométeres, nem túl megerőltető sétát is, de nem igazából hiányzott.

DSC_3769

DSC_3780

Egyfelől álmos voltam, fáradt voltam, nyűgös voltam. A négynapos szorulás ekkor mondta azt, hogy te, öreg, akkor most kijönnék. De nagyon. Mi meg még elmentünk ide. Meg oda. Igyunk egy teát a kompon összeszedett havernál, Linus-nál. Meg beszélgessünk erről. Meg arról. Én meg már csak a vécéülőkére koncentráltam.
Aztán félóra múlva már egy másik ember látta sokkal optimistábban a világot.

A szálláson voltak érdekességek. Például váltópapucs. Már a lépcsőházba is csak abban lehetett belépni. Ehhez képest a teraszunkra galambok fészkelték be magukat, vastag guano fedte a padlót. Hát, mi mindenre lehet jó a váltópapucs…
Érkezéskor kiültem a teraszra. Szivar.
Nej is kijött. Pont akkor tojt oda egyet az egyik galamb.
– Ez igen masszív volt – ismerte el.
– Minden madár maszív, ha szarásról van szó.

Érződik a görög hatás. A vécéülőkék mellett hol külön zuhanycső, hol a vécéülőkében külön spriccoló fej. Nyilván kipróbáltam mindent. Írónak a tapasztalat, a szenvedés drága kincs. Aztán azzal is szórakoztam, hogy a pihenőkön, a reggeli teraszos szivarozgatásokon próbáltam összerakni, hogyan lehet feljutni a sziklákra, mászófelszerelés nélkül. Végülis fel lehet. Szikla meg rengeteg van. Simán el lehetne tölteni errefelé akár hosszabb időt is.

DSC_3789

DSC_3791

Valbona. Abszolút Észak-Albánia. Itt van mellettünk a montenegrói határhegylánc. Faházban lakunk. A falban beépített ethernet aljzat.

A vacsora egy 800 méterre lévő másik faházban volt. Eleinte akadtak problémáink, mert az első pincértől mindenki menüt rendelt, de a másik pincér nem tudta, mi is az a menű, végül csak sikerült összerakni mindent. Olyan jó átlagos menüsor érkezett, a már jól ismert tálakkal. Az egyedüli, de kifejezetten pozitív változás a hús volt: itt kecskegida sültet kaptunk. Ettem már kecskét, de ez a gida teljesen meglepett, mind állag, mind íz alapján.
Most viszont tényleg nem húztuk sokáig, a hajnali ébredés azért érződött mindenkin, vacsi után hazaszállingóztunk.

DSC_3784

Nem is félálomban, hanem annál jóval kóválygósabban érkeztem meg a szállásra, amikor eszembe jutott, hogy még nem töltöttem semmit. Sem elemet, sem akksit, sem órát, sem mobilt. És miközben apránként összedugtam a kütyüket, a hosszabbítókat, az elosztókat, azért elnyomtam egy “James Bond, az, meg a f@szom” morgást a bajszom alatt. Oké, hogy az egész mese, de kifejezetten irritáló, hogy a fazon minden kütyüjét tökéletesen ismeri és mindegyik, mindig tökéletesen töltött állapotban van. Ha a film csak egy kicsit is realista lenne, akkor Mister Bondnak csajozások helyett minden este a kütyüit kellene töltenie.

« Older posts

© 2020 MiVanVelem

Theme by Anders NorénUp ↑